jó a te tévéd pixelpontosan skálázott évekig úgyhogy hagyjuk ki mit tud :)Botond írta:Az teljesen világos, hogy te ennyit tudsz, de van aki többet tud, és ez sajnos egyelőre még nem szégyen. De valóban alapvető emberi jog nem tudni dolgokat, szóval én nem is gátollak ennek a jogodnak a gyakorlásában. :)
A PC-s játékoknak leáldozott
Továbbá, kettőnk közül még mindig én tudok róla többet, mert én már legalább láttam működés közben.Botond írta:Egyelőre a "minél kevesebb annál több" szekció, meg a "valamiről tudni valamit az szégyen" frakció csapatai állnak nyerésre. :D
Jó. :D Legyen ez a végszó. :Ddeep írta:Továbbá, kettőnk közül még mindig én tudok róla többet, mert én már legalább láttam működés közben.
Eladtam. Asszem írtam róla. Fasza kis cucc, bírom. Itt nyilván felesleges bárkinek. Nem túl szerencsés a helyzet amúgy, ha valaki csakkonzolozni akar. Kb ugyanaz, mint a pro (összevissza idiótamód setupolt játékok), de sokkal-sokkal kultúráltabb, csendesebb kivitelben, csak épp baszottul hiányoznak róla azok a címek, amik túszok a ps4-en. Meg nincs VR. Szal mindent egybevetve sajnos jobb a szarabb hardveres ps platform. Mármint nem az sajnos, hogy jobb, hanem, hogy az a szarabb hardver.Botond írta:Azóta hogy szuperál a cucc? Eladtad már? Tapasztalatok így ennyi idő távlatából? Ma még nem is volt MS haterkedés se.
Nem is az ellen állították már ezt, hanem hogy pc-s táborból hozzanak át játékosokat akiknek amúgy is megvan pár play anywhere cím, szóval nem totál nullán kezdik, mint mondjuk, ha PSre váltanak. A kinect kiherélése mondjuk iszonyat öngól volt, engem azzal el is veszítettek erre a genre.Moby írta:Eladtam. Asszem írtam róla. Fasza kis cucc, bírom. Itt nyilván felesleges bárkinek. Nem túl szerencsés a helyzet amúgy, ha valaki csakkonzolozni akar. Kb ugyanaz, mint a pro (összevissza idiótamód setupolt játékok), de sokkal-sokkal kultúráltabb, csendesebb kivitelben, csak épp baszottul hiányoznak róla azok a címek, amik túszok a ps4-en. Meg nincs VR. Szal mindent egybevetve sajnos jobb a szarabb hardveres ps platform. Mármint nem az sajnos, hogy jobb, hanem, hogy az a szarabb hardver.
Nem állították semmi ellen, szerintem ez az utolsó próba, hogy megállítsák a platformváltókat, de sajnos minden szám azt mutatja, hogy ki fogja végezni a nintendo és a sony kéz a kézben.Botond írta:Nem is az ellen állították már ezt, hanem hogy pc-s táborból hozzanak át játékosokat akiknek amúgy is megvan pár play anywhere cím, szóval nem totál nullán kezdik, mint mondjuk, ha PSre váltanak. A kinect kiherélése mondjuk iszonyat öngól volt, engem azzal el is veszítettek erre a genre.
Ja igen sony: 73,6m eladott gép(és 650millió eladott játék, ami kegyetlen). Időarányosan lenyomták a ps2-t. Eközben a switch lett japániában és usákiában is a leggyorsabban eladott konzol.
Ez még mindig nem jelent semmit, ha meg jelent is bármit akkor nem nem azt, amit jelentenie kellene.Moby írta:Időarányosan lenyomták a ps2-t.
Lenyomták volna most a PS2-t, azzal az őrületes exkluzív kínálattal, amivel az a gép rendelkezett, egy olyan világban, ahol annyi a gamer mint most? Ahol annyira mainstream lett az iparág?
Három db PS4 ment volna el, mindegyiket a Sony CEO nagyanyja vette volna meg, mert szenilis szegény.
Nincs időarány, nincs semmi. FOS-zolok vannak és UbiFOS.
De, ez azt jelenti: ennyit adtak el. Tudod mi nem jelent semmit? A milettvolnaha. Tod mé? Me az nem történt meg, és már sosem fog :) Nem azé írtam, mer nekem ez olyan hű de jó vagy fontos, én leszarom. Csak inkább ez legyen a téma, mint a fhd kontra 4K. Azt már amúgy is megfejtettem :DDanielT írta:Ez még mindig nem jelent semmit, ha meg jelent is bármit akkor nem nem azt, amit jelentenie kellene.
Lenyomták volna most a PS2-t, azzal az őrületes exkluzív kínálattal, amivel az a gép rendelkezett, egy olyan világban, ahol annyi a gamer mint most? Ahol annyira mainstream lett az iparág?
Három db PS4 ment volna el, mindegyiket a Sony CEO nagyanyja vette volna meg, mert szenilis szegény.
Nincs időarány, nincs semmi. FOS-zolok vannak és UbiFOS.
Amit Dani is ír, már más dimenziók vannak, mint anno, már nem az a piac, hogy a PS4től vegyék el a piacot, hanem a PCtől. Te is tudod, ezért is írod, hogy a multiplat címek fogynak PS4re is. Play anywhere-el is a PC piacból akarnak kiharapni, nem a PS4 piacból. A PS4 meg nincsendo elleni harc az bukta, másfele kell fordulni. Hogy ez jól sikerül e az szerintem 3-4-5 év múlva látható, de nehezen indul az tuti. De akkor maga a gép, mint gép tényleg ok, és második gémer pc helyett akár vállalható is, ha jól értem.Moby írta:Nem állították semmi ellen, szerintem ez az utolsó próba, hogy megállítsák a platformváltókat, de sajnos minden szám azt mutatja, hogy ki fogja végezni a nintendo és a sony kéz a kézben.
Ja igen sony: 73,6m eladott gép(és 650millió eladott játék, ami kegyetlen). Időarányosan lenyomták a ps2-t. Eközben a switch lett japániában és usákiában is a leggyorsabban eladott konzol.
Vállalható. Csak nincs máshovafordulás. Nincs startégia sem. És nem látom azt sem, hogy nagyon látnák benne a bugit a multiplat gyártók. A pubg-vel most vettek kicsi előnyt maguknak, de közben meg ottvan pl. bf1, ami elérhető a faszaság ea accessben, és 900p-ben, vagy fullhd-ben vagy mi a faszomban fut a 160 ezres konzolon, mer az ea-nek esze ágában nincs enhancelni. FH3 nincs enhancelve, csomó minden nincs enhancelve. A multiplat az jó cél lehetne, de arra is szarik az MS. Ebben a percben fogalmam sincs, hogy mivel akarja eladni a konzolt azoknak az ms, akik nem akarnak PUBG-zni. Van egy elég jónak mondható konzoljuk, és halvány fogalmuk sincs mit kéne vele kezdeni :( Mit gondolnak, hogy a vásárlók majd kitalálják maguknak? Én nem emiatt adtam el, és nem emiatt vettem, csak sajnálom, hogy ittvan egy minőségileg inkább követendő vas, mint az eddigiek, és kontárok gurigáznak vele.Botond írta:Amit Dani is ír, már más dimenziók vannak, mint anno, már nem az a piac, hogy a PS4től vegyék el a piacot, hanem a PCtől. Te is tudod, ezért is írod, hogy a multiplat címek fogynak PS4re is. Play anywhere-el is a PC piacból akarnak kiharapni, nem a PS4 piacból. A PS4 meg nincsendo elleni harc az bukta, másfele kell fordulni. Hogy ez jól sikerül e az szerintem 3-4-5 év múlva látható, de nehezen indul az tuti. De akkor maga a gép, mint gép tényleg ok, és második gémer pc helyett akár vállalható is, ha jól értem.
akratam is már kérdezni hogy ps részvényed van hogy érdekel mennyit adtak elMoby írta:De, ez azt jelenti: ennyit adtak el. Tudod mi nem jelent semmit? A milettvolnaha. Tod mé? Me az nem történt meg, és már sosem fog :) Nem azé írtam, mer nekem ez olyan hű de jó vagy fontos, én leszarom. Csak inkább ez legyen a téma, mint a fhd kontra 4K. Azt már amúgy is megfejtettem :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Micsu 2018.01.09. 15:20-kor.
Nem, csak ma még nem olvastam más gaming related hírt :DDMicsu írta:akratam már kérdezni hogy ps részvényed van hogy érdekel mennyit adtak el
uborkaszezon van, akkora madár híreket dob fel a googlechrome hogy meghalok, pl idén bejelentik e a gta6ot, meg hasonlók :P
bár most hogy jobban szétnéztem találtam neked jó hírt Moby, rám számíthatsz :P
bár most hogy jobban szétnéztem találtam neked jó hírt Moby, rám számíthatsz :P
phpBB [media]
píeszCvók felet meg DVD lejaccionak vittek el...DanielT írta:Ez még mindig nem jelent semmit, ha meg jelent is bármit akkor nem nem azt, amit jelentenie kellene.
Lenyomták volna most a PS2-t, azzal az őrületes exkluzív kínálattal, amivel az a gép rendelkezett, egy olyan világban, ahol annyi a gamer mint most? Ahol annyira mainstream lett az iparág?
Három db PS4 ment volna el, mindegyiket a Sony CEO nagyanyja vette volna meg, mert szenilis szegény.
Nincs időarány, nincs semmi. FOS-zolok vannak és UbiFOS.
PS2 2001-es ünnepi szezonja? eleg agyfasz E!
FH3ra jön az enchance azt írták! MS minden tevékenysége agyfasz és átgondolatlan. Kiherélik a win10mobilet, ami ugye a win10 egy az egyben arm procira, erre most mi kerül elő? ARM procis laptopok win10el. Na most akkor?! Hülyék ezek. Az biztos. De a nagy számok törvénye alapján még véletlenül is sikerülhet nekik vmi. :)Moby írta:Vállalható. Csak nincs máshovafordulás. Nincs startégia sem. És nem látom azt sem, hogy nagyon látnák benne a bugit a multiplat gyártók. A pubg-vel most vettek kicsi előnyt maguknak, de közben meg ottvan pl. bf1, ami elérhető a faszaság ea accessben, és 900p-ben, vagy fullhd-ben vagy mi a faszomban fut a 160 ezres konzolon, mer az ea-nek esze ágában nincs enhancelni. FH3 nincs enhancelve, csomó minden nincs enhancelve. A multiplat az jó cél lehetne, de arra is szarik az MS. Ebben a percben fogalmam sincs, hogy mivel akarja eladni a konzolt azoknak az ms, akik nem akarnak PUBG-zni. Van egy elég jónak mondható konzoljuk, és halvány fogalmuk sincs mit kéne vele kezdeni :( Mit gondolnak, hogy a vásárlók majd kitalálják maguknak? Én nem emiatt adtam el, és nem emiatt vettem, csak sajnálom, hogy ittvan egy minőségileg inkább követendő vas, mint az eddigiek, és kontárok gurigáznak vele.
Ejj, miért nem láttam ezt 2001 karácsonyán, akkor kellett volna elküldeni a nejem a faszba és venni egy PS2est, rengeteg pénzt, időt, energiát spóroltam volna meg, és még válóperes tárgyalásokra se kellene járnom. :DSlickAdam írta:PS2 2001-es ünnepi szezonja? eleg agyfasz E!
nahat azert akkoriban vt olcsobban is dvd lejatszo :)SlickAdam írta:píeszCvók felet meg DVD lejaccionak vittek el...
szerintem a japan löcskor meg nem voltak sokkal olcsobbak, max hasonlo aron (akkor meg mar csak azert is berantjak az emberek a PS2-t, mert DVD+zuppakompjuta ugye...). amcsi löncskor mar volt 150 dollar körül standalone, megis ugyanazt mondanam, amit a japanra is: +150 dollar es raketat iranyitasz. mindenesetre az TENY, hogy a PS2 nagyban hozzajarult a DVD terjedesehez.Micsu írta:nahat azert akkoriban vt olcsobban is dvd lejatszo :)
ugyanaz volt akkor is mint most, akinek nem volt pcre jól benyelte a brét, pchez pio dvd tálca nélküli volt jólárasítva akkoriban
ha jol emlekszek pont olyanom voltMicsu írta:pchez pio dvd tálca nélküli volt jólárasítva akkoriban
Na erről van szó... mennyit adtak volna ebből el most? Úgy, hogy nincs gyártási kapacitásban korlát.SlickAdam írta:PS2 2001-es ünnepi szezonja? eleg agyfasz E!
Ezermilliárdot! +- 2db
Valószínűleg sosem volt egyetlen más paltformon sem ilyen szintű év végi alázás exkluzívokkal. Mondjuk több is csak időleges GIGAex, 2017-ből nézve pláne.SlickAdam írta:PS2 2001-es ünnepi szezonja? eleg agyfasz E!
Viszont akkor jött még (JP/NA) a Wizardry: Tale of the Forsaken Land is, na az annyira túsz maradt, hogy még remaster sincs belőle. Nyilván nem blockbuster, de elismert darab, és én korábban nagyon hiányoltam. Ma is megnézném.
Határeset. Az ICO rétegjáték volt akkor is, a 3D platformerek és a hack 'n' slashek pedig azzá váltak. Ma már az előbbiből csak a Mario tud system seller lenni, az utóbbiból meg gyakorlatilag semmi. Elvannak, de 2001-ben ezel még blockbusternek számítottak, és egy Ace Combat, MGS vagy SH is tudott lökni nagyot egy platformon. Ma ez már inkább a PUBG, a CoD, a BF, az Overwatch, a GTA, a TES stb. Ettől még nyilvána piac jó részének túszul ejtése sokat hona most is.DanielT írta:Na erről van szó... mennyit adtak volna ebből el most? Úgy, hogy nincs gyártási kapacitásban korlát.
Ezermilliárdot! +- 2db
Nem sírnám vissza ezt a módit, régen is inkább az volt jó, hogy egy szűkebb piacon változatosabb műfajok kaszálhattak nagyot, és akkor még megérte egy paltfrom holdernek alájuk nyúlnia (a PC meg bioznyos műfajokban alig játszott), de a második vonalban szerencsére újra mind jelen van. Mert a hetedik generációban szépen háttérbe szorult a lentebbi változatosság.
Meg aztán az is változott, hogy nem lehet már 1-2 évente kitolni a jobbnál jobb játékokat. Lásd milyen ütemben és minőségben szállította annak idején az Insomniac a Ratcheteket (vagy korábban Spyrókat), de a Naughty Dogs is gyorsabb volt (B-csapat nélkül), még a PS3-érában is. 1000 emberrel, rotált csapatokkal persze lehet CoD-ot és AC-t dömpingelni, de hát nem minden rész szól nagyot. A Mario, a GTA vagy a Witcher valahogy jobban megy ebből a szempontból.
Nem a konkrét játékokat, vagy akár csak a műfajokat kell nézni, hiszen változtak az idők. De ez a lineup ütött, mennyiségben, minőségben, az akkori ízlést tökéletesen elkapva/formálva.Zóanagyvarázsló írta:Határeset. Az ICO rétegjáték volt akkor is, a 3D platformerek és a hack 'n' slashek pedig azzá váltak.
De még nézhetnénk is... mondjuk ha:
Kijött volna 2014-ben:
Gran Turismo 7-Így, szépen sorszámozva, nem sunnyogó elnevezéssel, dugig tömve tartalommal
MGS 6 - Kojima megszerezte az IP-t és feltámadva hamvaiból, mindent ütő részt csinál.
Silent Hills - Kojima/Del toro verzió kijön
Jak and Daxter - Naughty egy kurvajó 3D platformer részt készít, ahol nem kalandfilm átvezetőket adnak el játéknak.
GTA 6 - Teljes értékű új rész, ami már nem is 3D, hanem 5D!
És a többi. Hát nem az lett volna a sorsa a day1 PS4-emnek, amire végül kárhoztatott az az újrahasznosítandó elektronikai szemét...
#26403
Jó kis SG-s "vótmá"-zás, régi szép idők! Na majd a 30ezres ték!Micsu írta:#26403
Mindeközben a sonysok nem olvasnak leáldot! 8k kijelző?! Minek? Úgyse látni a különbséget a 720phez képest csak ha az orrod a kijelzőhöz érinted!!! Vagy mennyi az optimális nézési távolság egy 85 colos 8k tv esetén? 55 colos 4knál 1,5 méter, akkor itt gondolom pár 10 centirő' beszélünk! Monitornak jó lesz!
Jelentem, ismét megy a cod2.
Igaz csak a wint kellett újrahúzni, meg valami szerb mp_config.cfg bemásolásával szűnt meg a black screen hiba.
Igaz csak a wint kellett újrahúzni, meg valami szerb mp_config.cfg bemásolásával szűnt meg a black screen hiba.
8 méterBotond írta: Vagy mennyi az optimális nézési távolság egy 85 colos 8k tv esetén?
DanielT írta:Nem a konkrét játékokat, vagy akár csak a műfajokat kell nézni, hiszen változtak az idők. De ez a lineup ütött, mennyiségben, minőségben, az akkori ízlést tökéletesen elkapva/formálva.
Jak and Daxter - Naughty egy kurvajó 3D platformer részt készít, ahol nem kalandfilm átvezetőket adnak el játéknak.
És a többi. Hát nem az lett volna a sorsa a day1 PS4-emnek, amire végül kárhoztatott az az újrahasznosítandó elektronikai szemét...
A mai napig nem értem hogy a Jak szériát miért tették parkolópályára is miért egy istenverte Nathan Drake tévésorozatért...
(Oké, lebuktam,csak Dzsont akarom megidézni ezzel)
pedig egyszerű: pénz pénz pénzOldern the first írta:A mai napig nem értem hogy a Jak szériát miért tették parkolópályára is miért egy istenverte Nathan Drake tévésorozatért...
(Oké, lebuktam,csak Dzsont akarom megidézni ezzel)
geow másolatból több elmegy mint egy ugrabugrából ha nem nintendorol van szó
Egyelőre nem a felbontás kell emelni, hanem a tartalom számát és minőségét. Az meg ha lesz valahol, az a sony lesz, mer ők még el is adják ezeket, más nemigazán. Meg ez ilyen tyúklépésekben nem látványos. A screendoort kell csökkenteni, abban meg most is jobb a psvr mint ezek (ettől mondjuk már nemhiszem). Ami fasza most a htc-nél, ez a wigig cucc. Az mondjuk jöhet a köv psvr-be is.DanielT írta:Moby! Rendeld!
Ez már talán nem lesz egy üszkös mocsok. 2880×1600
Az uncharted széria gecijó, és szükség van ilyen játékokra is. A létezése sem tehető felelőssé, hogy nem kell semmi, amivel játszani is lehet. Tolom most a knack2-t. Elég lagymatagon indult, meg sajnos az ótvar slimen toltam szaggatva, félbe is hagytam, aztán belekezdtem megint, a zelda mellett most ez pörög. A 2. harmadtól, de főleg a második felétől nagyon beindul a játék. Minden megvan benne, ami megvolt a régi játékokban is, nem is paraszt és nem is buta, és gondolom mégsem kell senkinek. Innen is leginkább szvsz én leszek aki letolja. Ha dob a végén egy mégnehezebb fokozatot, lekúrom azon is.Micsu írta:pedig egyszerű: pénz pénz pénz
geow másolatból több elmegy mint egy ugrabugrából ha nem nintendorol van szó
Vagy lehet, hogy félbehagyom, és jövök rinyálni én is :D
A zeldáról én ide már inkább nem is írok semmit, totálisan felesleges posztfolyamot eredményezne.
következö PS4-emmel tuti behuzom a Knekket, tudod, hogy szeressem :)Moby írta:Az uncharted széria gecijó, és szükség van ilyen játékokra is. A létezése sem tehető felelőssé, hogy nem kell semmi, amivel játszani is lehet. Tolom most a knack2-t. Elég lagymatagon indult, meg sajnos az ótvar slimen toltam szaggatva, félbe is hagytam, aztán belekezdtem megint, a zelda mellett most ez pörög. A 2. harmadtól, de főleg a második felétől nagyon beindul a játék. Minden megvan benne, ami megvolt a régi játékokban is, nem is paraszt és nem is buta, és gondolom mégsem kell senkinek. Innen is leginkább szvsz én leszek aki letolja. Ha dob a végén egy mégnehezebb fokozatot, lekúrom azon is.
Vagy lehet, hogy félbehagyom, és jövök rinyálni én is :D
A zeldáról én ide már inkább nem is írok semmit, totálisan felesleges posztfolyamot eredményezne.
nyugi, én inkább uc párti vagyok mint jak, de nekem kettő elég volt belőle, megvolt a 3. is de eladtam, a 4et nyomnám amúgy de azért meg még pár címért nem veszek ps4et mikor még a pcs játékaimon se tudok túljutni :PMoby írta:Az uncharted széria gecijó, és szükség van ilyen játékokra is. A létezése sem tehető felelőssé, hogy nem kell semmi, amivel játszani is lehet. Tolom most a knack2-t. Elég lagymatagon indult, meg sajnos az ótvar slimen toltam szaggatva, félbe is hagytam, aztán belekezdtem megint, a zelda mellett most ez pörög. A 2. harmadtól, de főleg a második felétől nagyon beindul a játék. Minden megvan benne, ami megvolt a régi játékokban is, nem is paraszt és nem is buta, és gondolom mégsem kell senkinek. Innen is leginkább szvsz én leszek aki letolja. Ha dob a végén egy mégnehezebb fokozatot, lekúrom azon is.
Vagy lehet, hogy félbehagyom, és jövök rinyálni én is :D
A zeldáról én ide már inkább nem is írok semmit, totálisan felesleges posztfolyamot eredményezne.
Zaldáról meg mesélj nyugodtan, tán félsz?
A _SEMMIBŐL_ meglepetésként Slickadam aktualizálta a Leáld konfig ajánlót, szóval be is tettem!
Csekkoljátok a fejlécben!
Köszönjük!
szerk: Én nem találtam benne az átnézés után Switch-re utaló jelet, vagy egyéb aljas propagandát, de legyetek résen ti is!
Csekkoljátok a fejlécben!
Köszönjük!
szerk: Én nem találtam benne az átnézés után Switch-re utaló jelet, vagy egyéb aljas propagandát, de legyetek résen ti is!
masodik üzit is nezd meg! kifelejtettem kis aprosagot az elsö kepröl (azt szurtad be).DanielT írta:A _SEMMIBŐL_ meglepetésként Slickadam aktualizálta a Leáld konfig ajánlót, szóval be is tettem!
Csekkoljátok a fejlécben!
Köszönjük!
szerk: Én nem találtam benne az átnézés után Switch-re utaló jelet, vagy egyéb aljas propagandát, de legyetek résen ti is!
amugy keszülödik valami? mert neztem a fritz oldalakat is, es el vannak tünve pl a GTX 1070-esek. HÁROM darabot listaz az oldal, ami eddig bevalt. 1070Ti-bol 7-et, nagyreszt Gainward es hasonlo markakat.
es rakerestem a Totti konfig miatt a Vega kartyakra is. azok leteznek egyaltalan? se Mo, se Fritz, ... nincseneknem sehol. sztem sose voltak. vagy ez csak EU?
Hogy sülne ki a zsírom, esküdni mertem volna, hogy a javítottat tettem be. Na mindegy, most már tuti.SlickAdam írta::puszis: masodik üzit is nezd meg! kifelejtettem kis aprosagot az elsö kepröl (azt szurtad be).
amugy keszülödik valami? mert neztem a fritz oldalakat is, es el vannak tünve pl a GTX 1070-esek. HÁROM darabot listaz az oldal, ami eddig bevalt. 1070Ti-bol 7-et, nagyreszt Gainward es hasonlo markakat.
es rakerestem a Totti konfig miatt a Vega kartyakra is. azok leteznek egyaltalan? se Mo, se Fritz, ... nincseneknem sehol. sztem sose voltak. vagy ez csak EU?
VGA meg még mindig a criptoszarság miatt nincs.
A számok mik? EUR?SlickAdam írta::puszis: masodik üzit is nezd meg! kifelejtettem kis aprosagot az elsö kepröl (azt szurtad be).
amugy keszülödik valami? mert neztem a fritz oldalakat is, es el vannak tünve pl a GTX 1070-esek. HÁROM darabot listaz az oldal, ami eddig bevalt. 1070Ti-bol 7-et, nagyreszt Gainward es hasonlo markakat.
es rakerestem a Totti konfig miatt a Vega kartyakra is. azok leteznek egyaltalan? se Mo, se Fritz, ... nincseneknem sehol. sztem sose voltak. vagy ez csak EU?
persze :D k HUFBotond írta:A számok mik? EUR?
SG-röl hír: mádzsár államilag támogatott (310 millio ádóbúl?!) e-sport rendezveny
"Az eseménynek célja a visegrádi négyek - ez a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia regionális együttműködése - állampolgárainak összehozása"
"És hogy miért van erre szükség? Mert "aki kimarad az lemarad" - mondta Deutsch Tamás. Úgy véli, nem szabad figyelmen kívül hagyni az e-sportok közösségszervező erejét, a sport digitalizálódását, és hogy a videójáték javítja a reflexeket, fejleszti a készségszintű számítógéphasználatot."
megéri

Teliberáncolt mocskos férgek. Csepp a tengerben persze.SlickAdam írta:SG-röl hír: mádzsár államilag támogatott (310 millio ádóbúl?!) e-sport rendezveny
"Az eseménynek célja a visegrádi négyek - ez a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia regionális együttműködése - állampolgárainak összehozása"
"És hogy miért van erre szükség? Mert "aki kimarad az lemarad" - mondta Deutsch Tamás. Úgy véli, nem szabad figyelmen kívül hagyni az e-sportok közösségszervező erejét, a sport digitalizálódását, és hogy a videójáték javítja a reflexeket, fejleszti a készségszintű számítógéphasználatot."
megéri
Már várom, mikor lesz E-sport arénánk.SlickAdam írta:SG-röl hír: mádzsár államilag támogatott (310 millio ádóbúl?!) e-sport rendezveny
"Az eseménynek célja a visegrádi négyek - ez a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia regionális együttműködése - állampolgárainak összehozása"
"És hogy miért van erre szükség? Mert "aki kimarad az lemarad" - mondta Deutsch Tamás. Úgy véli, nem szabad figyelmen kívül hagyni az e-sportok közösségszervező erejét, a sport digitalizálódását, és hogy a videójáték javítja a reflexeket, fejleszti a készségszintű számítógéphasználatot."
megéri
Inkább mint fociba, legalább itt lehet sikerünk is...benőmenő írta:Már várom, mikor lesz E-sport arénánk.
Amikor a Mészáros és Mészáros kft megépíti.benőmenő írta:Már várom, mikor lesz E-sport arénánk.
1.) mivel Tinmannek is ment (bár Giana után nemtom van-e nála elszántabb ember....) talán neked is menne, még a hard is - én azért nagggyon béna vagyok a h&s-ben... nekem a gow3 is nehéz! :DZóanagyvarázsló írta:Az én rivjúm a Conanról:
EGY/10
Az alapján, amit írtál, játszanom már nem kell vele, ez teljesen egyértelmű. Annyira vállalom, hogy ha újrakiadást kap a játék, tőlem rátehetik a borítóra is a pontszámomat.
és a traumatizált állapotom miatt dramatizáltam a végeboosst: csak a fél energiájával éled ujra az aktuális patternjére, ha elk*rod a vége-QTE-t :D
és onnan nem para levinni megint qte-ig az energiáját... (amugy azt hittem ezt te is lenyomtad! há' conan!! nemá h kratos>conan!? :( )
szóval artyskálán szívás a vég, zóskálán "kihívás semmi" - ergo hardon TALÁN izzadnál... van terv lemezen is megvenni, polcra, lehet akkor azt ps3ra ejtem meg és kölcsönadom ;)
(szerk: mega mant egyszer próbáltam, olyan fogyatékos benne a lövés/ugrás, hogy én ezt soha!! :D olyan szinten nem feküdt, mintha marioban az első teknőcön elhasalnék 17x és utána ragequit.
a sonicos élményed meg botrány! hajlok rá, h legjobb pure-platformer, ever... csak kéne valami mentés/csekkpoint/életgrind módszer, mert 6-7 élet sz*rra sem elég, olyan szivítósak a "csapdák")
ebben veledvagyok, de szélmalomharc :( ... ezeknek 8k dáunszempül vagysemmi :(Botond írta:A 360as AC4 meg GTA5 meg szép. Csak 4k@ultra mégszebb.
sonicban sonicot. marioban mariot. zeldában ... és egyébként egy pillanatra én is elbizonytalanodtam :DMicsu írta:miért amúgy kit irányítasz? :D
... nade japók, mit vársz??? :D
3-4-5év?!?!? ezek a faszmajmok másfél év mulva azt is elfelejtik, hogy mi az a playanywhere, ha nem lesznek számok ÉS lesz MÁS ötlet .... (lásd még kinekt és groove és winfón ésatöbbi) :(Botond írta:Amit Dani is ír, már más dimenziók vannak, mint anno, már nem az a piac, hogy a PS4től vegyék el a piacot, hanem a PCtől. Te is tudod, ezért is írod, hogy a multiplat címek fogynak PS4re is. Play anywhere-el is a PC piacból akarnak kiharapni, nem a PS4 piacból. A PS4 meg nincsendo elleni harc az bukta, másfele kell fordulni. Hogy ez jól sikerül e az szerintem 3-4-5 év múlva látható, de nehezen indul az tuti. De akkor maga a gép, mint gép tényleg ok, és második gémer pc helyett akár vállalható is, ha jól értem.
nemlétező konkurrenciával. de ez nem számít, mert a másik oldalra pont ;)SlickAdam írta:píeszCvók felet meg DVD lejaccionak vittek el...
vagy mi lett volna, ha danika 2014-ben 13 éves és előtte másfél évig destinyzett volna a haverokkal ps3on...DanielT írta:És a többi. Hát nem az lett volna a sorsa a day1 PS4-emnek, amire végül kárhoztatott az az újrahasznosítandó elektronikai szemét...
kórházba, oktatásba? oké, gecidemagóg vagyok, megyek aludni :(donatus13 írta:Inkább mint fociba, legalább itt lehet sikerünk is...
Szerencsére Danika soha nem volt agyhalott, így nem fogjuk megtudni még időgéppel sem. :Party írta:vagy mi lett volna, ha danika 2014-ben 13 éves és előtte másfél évig destinyzett volna a haverokkal ps3on...
Tudom, nekem is ezzel fog telni a hétvége, hogy pixeleket fogok összenyomni, aztán majd kis zsacskóban gyűjtöm, és amikor sok összegyűlik akkor beöntöm egy dobozba és ott lesz a 16k-s TV!!!!44arty írta:ebben veledvagyok, de szélmalomharc :( ... ezeknek 8k dáunszempül vagysemmi :(
Ne felejts mellé nyomni frémeket se... bár, azt meg "nem látod", szal' végülis hagyd a francba.Botond írta:Tudom, nekem is ezzel fog telni a hétvége, hogy pixeleket fogok összenyomni, aztán majd kis zsacskóban gyűjtöm, és amikor sok összegyűlik akkor beöntöm egy dobozba és ott lesz a 16k-s TV!!!!44
Aztat lehet összenyomni? Mert olyan, ami rugalmatlan, és egy fix méretet vesz fel, olyan engem nem érdekel.DanielT írta:Ne felejts mellé nyomni frémeket se... bár, azt meg "nem látod", szal' végülis hagyd a francba.
fényeztem mar Amazon-t korabban? szerintem igen, de itt egy ujabb pelda:
jött e-mail, hogy gond van intel procikkal. ha barmilyen gondom van jelentkezzek. na mondom jelentkezek (azert az a 3-4% teljesitmeny eses eleg komoly E!).
szo nelkül visszaveszik es megteritik az eredeti vetelarat a 2016!!! juliusaban vasarolt:
- i7 6700K-mnak ÉS
- a hozza szükseges ASUS alaplapnak
marmint, ha szeretnem. es jelen szitumban miert is ne szeretnem...
BAR fogggalmam sincs mit kene vennem helyette MOST, debil Z370 mainboard-ozas es shit mellett...

hát persze, kell a kriptovaluta termeléshez, talán még olcsóbban is vetted mint amennyit most ér :D (bár mondjuk ez nem videokártya :P)
hat mehetnenek a banyaszok a kriptaba lassan... NEGYSZAZ euro egy csöves GTX 1060. mijazatyauristen! es ez sztem vmi uj hullam. mert amikor nemreg kijött az uj 1070Ti, nezegettem az oldalakat es mar stabilizalodva voltak az arak (kb. eredeti release arszabas). mostmeg ujra püüüüüüüüüüüü, moonwalker.Micsu írta:hát persze, kell a kriptovaluta termeléshez, talán még olcsóbban is vetted mint amennyit most ér :D (bár mondjuk ez nem videokártya :P)
ez igy rendben van a gyartoknak amugy? nem kene inkabb felpörgetni a gyartosorokat es tartani az arakat?
Jaja, szerintem is rohadtul megéri 3% miatt szétbombázni a gépedet, venni valamit ami még ugyanúgy lassabb mint eredetileg. Ne várd meg az új gent amiben már javítva lesz.SlickAdam írta:fényeztem mar Amazon-t korabban? szerintem igen, de itt egy ujabb pelda:
jött e-mail, hogy gond van intel procikkal. ha barmilyen gondom van jelentkezzek. na mondom jelentkezek (azert az a 3-4% teljesitmeny eses eleg komoly E!).
szo nelkül visszaveszik es megteritik az eredeti vetelarat a 2016!!! juliusaban vasarolt:
- i7 6700K-mnak ÉS
- a hozza szükseges ASUS alaplapnak
marmint, ha szeretnem. es jelen szitumban miert is ne szeretnem...
BAR fogggalmam sincs mit kene vennem helyette MOST, debil Z370 mainboard-ozas es shit mellett...
nem köll sietni, lehet a Ryzen update tenyleg hasznalhato lesz, ilyesmi problemaktol mentesen. elvileg csak 2-3 honap. videokartyat ugyse lehet venni, gep igyis csak all...deep írta:Jaja, szerintem is rohadtul megéri 3% miatt szétbombázni a gépedet, venni valamit ami még ugyanúgy lassabb mint eredetileg. Ne várd meg az új gent amiben már javítva lesz.
(amugy nem olyan nagy bombazas egy proci es lapcsere manapsag...). most te komolyan nem elnel egy ilyen lehetöseggel?
azóta hogy valaki egy jumbo jetnyi videokártyát vásárolt ezen én már nem csodálkozom, de az hogy a strix amit brutto 130-40 körül vettem kicsit több mint egy éve az most 180an, brutál, #semmiseváltozottSlickAdam írta:hat mehetnenek a banyaszok a kriptaba lassan... NEGYSZAZ euro egy csöves GTX 1060. mijazatyauristen! es ez sztem vmi uj hullam. mert amikor nemreg kijött az uj 1070Ti, nezegettem az oldalakat es mar stabilizalodva voltak az arak (kb. eredeti release arszabas). mostmeg ujra püüüüüüüüüüüü, moonwalker.
ez igy rendben van a gyartoknak amugy? nem kene inkabb felpörgetni a gyartosorokat es tartani az arakat?
pc mar majdnem olyan jo befektetes, mint a nintendo hardware-ek (föleg a limitaltak).:D memoriat is venni kellett volna egy teherautonyit 2016-ban....Micsu írta:azóta hogy valaki egy jumbo jetnyi videokártyát vásárolt ezen én már nem csodálkozom, de az hogy a strix amit brutto 130-40 körül vettem kicsit több mint egy éve az most 180an, brutál, #semmiseváltozott
Most, hogy mondod tényleg!SlickAdam írta:hat mehetnenek a banyaszok a kriptaba lassan... NEGYSZAZ euro egy csöves GTX 1060. mijazatyauristen! es ez sztem vmi uj hullam. mert amikor nemreg kijött az uj 1070Ti, nezegettem az oldalakat es mar stabilizalodva voltak az arak (kb. eredeti release arszabas). mostmeg ujra püüüüüüüüüüüü, moonwalker.
ez igy rendben van a gyartoknak amugy? nem kene inkabb felpörgetni a gyartosorokat es tartani az arakat?
Én már a 95k-nál is szívtam a fogam tavaly ilyenkor a 6 GB-os 1060 Armor OCV1-ért, és november-december tájékán visszament 100k körülire. Na most megint 120+k. Ez nem normális. Főleg, hogy már az Ethereumot is nehéz, megint mi az anyjukat bányásznak már?!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2018.01.11. 12:59-kor.
hát mondjuk most volt egy csgo matrica ami egy kinai csapatnak volt a "logoja", mivel a majorra nem tudtak elmenni ezért kivonták, egyből 10-15szörösére ment az ára, nahát én vettem belőle párat de ha tudom 1000et vettem volna :(SlickAdam írta:pc mar majdnem olyan jo befektetes, mint a nintendo hardware-ek (föleg a limitaltak).:D memoriat is venni kellett volna egy teherautonyit 2016-ban....
100k körül mennek hasznaltan baszki. racsekkoltam gyorsan ebay-en. vmi csöves peldany, epp 310 euron (plusz posta) es meg 2 nap van belöle. borzalombenőmenő írta:Most, hogy mondod tényleg!
Én már a 95k-nál is szívtam a fogam tavaly ilyenkor a 6 GB-os 1060 Armor OCV1-ért, és november-december tájékán visszament 100k körülire. Na most megint 120+k. Ez nem normális. Főleg, hogy már az Ethereumot is nehéz, megint mi az anyjukat bányásznak már?!
nem is emlekszek mar... vmi 360-380 €-ert (minusz sok-sok jarulek) adtam el az MSI 1070-est EPP mielött beindult a banyasszezon. akkor mar 420-ra lementek ujonnan. bar olyan pacsuli-permetet vettem belöle, hogy beszarsz... LOL
Botond látom kicsit zavart, szóval remélem a napi ms fikával helyreáll a lelki békéje.
Szóval a win10 már magától össze-vissza letöltöget drivereket, csak az a baj, hogy pl. a realtek hanguccot úgy összekavarta, hogy egyszerre 2 volt fent és random ilyen fantom csatlakozó huzigálást jelzett, meg időnként elment a hang is.
NV driverből is lehúzott valamit találomra, és kérdés nélkül dobta fel a 3d visiont, meg minden szart, amire soha nem lesz szükségem. Szóval már a 0 km-es windowson is régi driverek purgálásával kellett kezdeni. Aztán jöhetett a reklámmal teleszemetelt start menü takarítás. Mire jó ez? Végre másfél óra alatt le lehetne rendezni az egész herce-hurcát az összes nekem fontos program telepítésével, erre kitalálnak újabb faszságot, amivel szívatnak.

Ami már javított, új gen lesz, az picsadrága lesz. Az meg, hogy 100 helyett 97 frémmel megy a játék, őszintén, ki a faxt izgat?SlickAdam írta:nem köll sietni, lehet a Ryzen update tenyleg hasznalhato lesz, ilyesmi problemaktol mentesen. elvileg csak 2-3 honap. videokartyat ugyse lehet venni, gep igyis csak all...
(amugy nem olyan nagy bombazas egy proci es lapcsere manapsag...). most te komolyan nem elnel egy ilyen lehetöseggel?