szaros tech reviewer? ehhez minek RED cucc?skinnyman írta:youtube sztar, minosegi tech videokkal futott fel: link
A PC-s játékoknak leáldozott
A ferrari is ilyen, mikor kijön a jobb motor akkor nem tudsz motort cserélni benne, hanem mész és veszel másikat, pedig ugyanazt a teljesítményt megkapod egy széttuningolt bmw/merci/auditól is. Aston martin ugyanez. Csak van akinek az is sok idő amíg elmondod a tuningolóscsávónak, hogy mit rakjon össze meg hogyan rakja össze. Ott a polcon egyben, egy évig jó oszt csá. Nem kell tudni megérteni ezeket a szinteket a te perspektívádból. Van az a szint ahol nem hogy nem tudod mi mennyibe kerül azokból a cuccokból ami egy ABCben kapható, de viszont nem is érdekel, és az ismerősök között sincs egy se aki el tudja magyarázni, hogy vajon mi is lehet az akciós kupon. Na ezekben a körökben úgy körberöhögnek ezzel a felvetéseddel, hogy rakjunk össze alkatrészekből, időt energiát belefeccölve (a legszűkebb erőforrást pazarolva), hogy spóroljunk a legbőségesebb erőforrással (pénzzel), hogy nagyon. :) Teljesen irreális viselkedés lenne.skinnyman írta:Egy helikopter gyorsabban el tud vinni A-bol B-be, mint barmi mas, takaritononek sincs sok alternativaja, ha nem te akarsz takaritani. Ennel viszont sokkal jobb workstation gepeket kapni mar onmagaban amiatt, hogy azok modularisak. A fo gondom nem az araval van, hanem azzal, hogy pro-nak reklamozzak, mikozben az egesz egy egyszer hasznalatos lezart doboz, amivel semmit nem tudsz kezdeni ha elavul barmelyik komponense.
Megneztem amugy MKBHD videojat rola, o tenyleg ilyet vett most, de azert elmondta a kontextust: 2013 ota ugyanazt a mac pro-t hasznalta (azota nem adtak ki ujat), es nem bizott benne, hogy 1 even belul jonne ki frissebb, szoval kb ilyen athidalo megoldas lehet ez most nala.
Ugyanaz. Milyen flexibilitást? Hol szempont ez. Menjen amíg jön a következő a vásárló számára filléres cucc helyette, oszt pacsi, ennyi a szempont.benőmenő írta:Értem én, de akkor már meg tud fizetni egy embert aki összerakja helyette. Egy prő gépnél szerintem igenis hülyeség, hogy a flexibilitást beáldozzák azért, mert deszép.
Az egyetlen reális célközönséget azokban látom, mint pl. MKBHD, aki final cuttal vágja a 8k-s RED camerával felvett anyagot, nekik nyilván nem sok választásuk van, ha sok powa kell. Persze attól még fogyni fog, mert alma.
Ne vicceljunk mar, mikor avul el egy Ferrari motorja? A legregebbi mukodo darab is erzesem szerint ketszer gyorsabb, mint amennyivel barmilyen uton legalisan mehetsz. Es ahogy elottem mondtak: nem kell neki osszeraknia, eleg ha megbiz valakit, aki ert hozza. De szerintem sok gyartonak vannak rendes off-the-shelf workstation gepeik, amiket ugyanigy kattintasra meg lehet rendelni.Botond írta:A ferrari is ilyen, mikor kijön a jobb motor akkor nem tudsz motort cserélni benne, hanem mész és veszel másikat, pedig ugyanazt a teljesítményt megkapod egy széttuningolt bmw/merci/auditól is. Aston martin ugyanez. Csak van akinek az is sok idő amíg elmondod a tuningolóscsávónak, hogy mit rakjon össze meg hogyan rakja össze. Ott a polcon egyben, egy évig jó oszt csá. Nem kell tudni megérteni ezeket a szinteket a te perspektívádból. Van az a szint ahol nem hogy nem tudod mi mennyibe kerül azokból a cuccokból ami egy ABCben kapható, de viszont nem is érdekel, és az ismerősök között sincs egy se aki el tudja magyarázni, hogy vajon mi is lehet az akciós kupon. Na ezekben a körökben úgy körberöhögnek ezzel a felvetéseddel, hogy rakjunk össze alkatrészekből, időt energiát belefeccölve (a legszűkebb erőforrást pazarolva), hogy spóroljunk a legbőségesebb erőforrással (pénzzel), hogy nagyon. :) Teljesen irreális viselkedés lenne.
skinnyman írta:... gyorsabb, mint amennyivel barmilyen uton legalisan mehetsz.
Mi avul el? Ami a pron. Hogy lesz jobb, újabb, trendybb.skinnyman írta:Ne vicceljunk mar, mikor avul el egy Ferrari motorja? A legregebbi mukodo darab is erzesem szerint ketszer gyorsabb, mint amennyivel barmilyen uton legalisan mehetsz. Es ahogy elottem mondtak: nem kell neki osszeraknia, eleg ha megbiz valakit, aki ert hozza. De szerintem sok gyartonak vannak rendes off-the-shelf workstation gepeik, amiket ugyanigy kattintasra meg lehet rendelni.
A pron soha nem avul el. És annak tényleg van értelme legalább 4K-ban.Botond írta:Mi avul el? Ami a pron. Hogy lesz jobb, újabb, trendybb.
Humble Bundle haviba CIV6. Egy fél napom már rá is ment egyből.
És végre egy játék, ami nem szopat, ha Amd CPU+GPU kombóval tolod.
És végre egy játék, ami nem szopat, ha Amd CPU+GPU kombóval tolod.
Én is ihletet kaptam hozzá... hogy figyelembe véve a realitásokat és a képességeimet az ilyen játékok terén: nézzek róla youtube videókat. :D Meglátjuk ChristopherOdd előadásában mennyire lesz izgi. :)Oldern the first írta:Humble Bundle haviba CIV6. Egy fél napom már rá is ment egyből.
És végre egy játék, ami nem szopat, ha Amd CPU+GPU kombóval tolod.
Jó nagy baromságokat beszéltek itt az Apple cuccokkal kapcsolatban. Először is aki Apple cuccot vesz pont leszarja az árát. Meg azt is ,hogy mit mennyi idő után kéne cserélni rajta ugyanis a szoftver miatt veszik. Én thinkpades azon belül meg fedorás vagyok szóval annyira nem izgatnak az apple cuccok de az összes ismerősöm aki használja nagyon szereti és 5-7 évig gyűri minden gépét. Ha meg cégnél vannak akkor max a cég vesz nekik újat.
Igazából nincs semmi gond az Apple | windows haterkedéssel csak a baromságokkal, meg az 1500 €-os 4k képes géppel. 1500 €-ból a desktopot meg a terminált megjeleníted 4k-ban persze, csak játékot nem 60 közeli fps-en élvezhető állapotban. Az meg, hogy csődbe mentek voltak telefonok nélkül az szintén jó nagy hülyeség, biztos azért terveztetik a mérnökökkel a gépeket, meg gyártatják a cuccokat mert évek óta veszteséges.
Notebookok meg igazából azon a szinten amin a mac-ek fociznak nem olyan vészesek, egy új dell vagy thinkpad is ugyan azon az áron van.
Igazából nincs semmi gond az Apple | windows haterkedéssel csak a baromságokkal, meg az 1500 €-os 4k képes géppel. 1500 €-ból a desktopot meg a terminált megjeleníted 4k-ban persze, csak játékot nem 60 közeli fps-en élvezhető állapotban. Az meg, hogy csődbe mentek voltak telefonok nélkül az szintén jó nagy hülyeség, biztos azért terveztetik a mérnökökkel a gépeket, meg gyártatják a cuccokat mert évek óta veszteséges.
Notebookok meg igazából azon a szinten amin a mac-ek fociznak nem olyan vészesek, egy új dell vagy thinkpad is ugyan azon az áron van.
Ma meg néztem a 2018 as GDC awards jelölteket, semmi bajom nincs a PUBG-vel de azt aki legjobb dizájnra jelölte azt a játékot nem bírom megérteni. Az egész játék mechanikája már jó ideje létezik csak kapott egy gyorsabb játékmenetet, maga a grafikai dízájn meg egy hányás a legtöbb helyen. Komolyan mondom ezek a játék díjak lassan már hulladék alatti szintet sem érik el.
Milyen szép világ is lenne, ahol az emberek tudatos döntéseket hoznak, ismerve a lehetőségeket, a preferenciáik alapján.donatus13 írta:ugyanis a szoftver miatt veszik.
Sajnos ez nem így van. Szóval van egy elenyésző százalék, aki a szoftver miatt veszi, de a döntő többség a fogalmatlan (amcsi) lemmingek, akik a logó miatt veszik és mert szép a bolt, meg a gép. Fingjuk nincs _SEMMIRŐL_ többszázezres Facebook gépek ezek gyakorlatilag.
Hát ez a cod hardened végigjátszás úgy tűnik végéhez ért Pavlov házánál. Most komolyan addig kéne próbálkozni minden egyes rohadt tanknál, amíg az rngeesus megszánt és nem instant 1 hit-elnek, majd quicksave?
Regularon is egy szopás a pálya, de még teljesíthető.
DT: Az ájmekK' prő az 1,8 M HUF-ról indul, kérlek ne hasonlítgasd holmi hómlesz gémerpc-hez még árban sem!
Természetesen ez a csumpi ráforrasztott Vega 56-tal, meg mindenből a legkisebb.
Regularon is egy szopás a pálya, de még teljesíthető.
DT: Az ájmekK' prő az 1,8 M HUF-ról indul, kérlek ne hasonlítgasd holmi hómlesz gémerpc-hez még árban sem!
Természetesen ez a csumpi ráforrasztott Vega 56-tal, meg mindenből a legkisebb.
Ja, én most nem ezekről a gépekről beszéltem, amikből eladnak 100-at világszinten. Gondolom Dodzy ismerőseinek sem ilyenek vannak, hanem a fosbookok.benőmenő írta:DT: Az ájmekK' prő az 1,8 M HUF-ról indul, kérlek ne hasonlítgasd holmi hómlesz gémerpc-hez még árban sem!
annyira nem baromság pedig, persze lehet hogy a csődöt elkerülték volna mert régen is gyártottak tömegtermékeket amik max nekünk drágák az amcsiknak annyira nem, de az alább említett termékek főleg az iphone hozta meg nekik az igazi sikert és áttörést, nem egyszer volt egyébként is nehéz helyzetben a cég mikor még csak maceket gyártottak, sőt csődközeli állapotban is voltakdonatus13 írta:
. Az meg, hogy csődbe mentek voltak telefonok nélkül az szintén jó nagy hülyeség, biztos azért terveztetik a mérnökökkel a gépeket, meg gyártatják a cuccokat mert évek óta veszteséges.
linkelj már egy fasza fhd kijelzőt plz ... hjaaa ..... (szóval igen, ugyanazért amiért intelt "kellett" vennem)Mekee írta:Már csak benned bíztam, hogy visszahozod a témát! :D
Mindezt leírtad az után, hogy ezt írtad mp-ekkel előtte: "bár másfél méterről láttam, h homályabb, 10 perc után soha egy pillanatra nem jutott eszembe, h űdehomályfos. megszoktam."
Namármost nem volt szó arról, hogy mit szokik meg ki, hanem hogy látni-e vagy sem, és igen.
Sőt itthon az én tv-men megmondom a különbséget, ami meg is történt sokszor fm7 patchek után, mert az idióták fh3 óta nem oldották meg, hogy ne ugorjon vissza default beállításokra, és így 1080p-re nálam.
De ha neked totál feleséeges a 4k kijelző, akkor miért vettél? Ugyanazért amiért intelt veszel? :D
(és a másfél méter ritkán kanapétáv, plusz a megszokod ~ nemlátod)
Ezt csak úgy jövőbeli referenciának, hogy akármennyire is farokra húzza a skorpijő flop/garasban a jelenleg elszállt áru pc-ket, akkor sem valós alternatíva rá.
A képet az xbone exkluzív hécsdíár DF videóból lőttem.
Spoiler
A képet az xbone exkluzív hécsdíár DF videóból lőttem.
és ezt kanapéról is látom!!!44Moby írta:Ultimate 1080 kontra 4K komperzsön. Örökre eldönti a kérdést, sosem lesz már ettől jobb:Spoiler
https://www.twitch.tv/gamesdonequick <= Megint megy a speedrun maraton.
ma reggel megnéztem két, kb 1 órás turrican végigjátszást. jómondom, ez kurvaegyszerű, nem is értem anno minek kapcsoltam örökéletet c64en... utánaolvastam, az amigás verza elég definitiv + hasonlít keményen az egykori c64esre, belőttem... ( a winuae 3.5 mindenféle crt séderrel persze atombugos, a játékidőm fele az emugecizés :( )Zóanagyvarázsló írta:Azért egy kékhalál összejött mára. Csak böngésztem, agyamat is eldobtam volna, ha bossfight közben szívok valami régebbi hardcore cuccban.
Mondjuk nekem még a legendásan könnyű Super Mario World is az, ma is haladtam két és fél pályát, aztán meghaltam párszor, és csinálhatom újra a teljes napi progresst Már a tudat agyonstresszel, hogy limitált életszám van benne. Ezért haladok ennyire lassan a SNES-es játékokkal, nagy ráfeszülést igényelnek, nem elég a kedv.
na, hát elsőre a második pályáig vittem, majd most napvégére már a negyedikig elmegyek. agyhalál :(
néztem gyorsban két turrican 2 végigtolást, ott pl a pécést 57 élettel fejezte be a csávó, talán 1x se halt meg a az endsequig (? - gyorsban néztem)
adná magát, hogy ezt is elkezdjem, ha ENNYIRE könnyű ( :D ), de a dosboxhoz ZÉRÓ kedvem, az amigaemun meg fos most a scanline és szvsz végleg feladom a használatát (nemtom mitől volt jó eddig... tudom, töröljem a teljes \amiga könyvtáram, ja :( ))
supermarioban mivan ha elfogy az élet?
ill. ugytudom ezekben lehet ilyen "glicsszerüséggel" életet grindolni, a landhoz néztem videokat, elég egyszerü (nálam nyilván nem működne/én nem tudnám megcsinálni)
sokadik performansz mód konzolon, ami nem sokat ér... (freesync megjelenítő nélkül)benőmenő írta:Ezt csak úgy jövőbeli referenciának, hogy akármennyire is farokra húzza a skorpijő flop/garasban a jelenleg elszállt áru pc-ket, akkor sem valós alternatíva rá.Spoiler
A képet az xbone exkluzív hécsdíár DF videóból lőttem.
a wolf2-nek pl csak ilyen módja van ráadásul és MINDEN gépen moslékfrém. igen, a dinamik res ellenére, ami persze inkább "tartja" a célfelbontást, minthogy fix60at adjon. mesíngémszék mesteremberek lettek az elődök fix60a után.
(ps: mikor jönnek már a freesynces tévék?! :( )
Vannak mentési pontok az SMW-ben bossfightok után, tehát úgyis vissza tudnád tölteni, és a continue is odatesz (engem 5 élettel, lehet azért, mert több volt, de afölé nem megy, csak suspend pointtal). Vagyis egy-egy világot kell tudni hozni. Lehet találni életgrindolós pályarészeket, és sok helyen fel lehet szedni egy-egy életgombát minden próbálkozáskor, de ahol 2 és fél pálya után elcsesztem (kétszer is), ott pont nem.arty írta:supermarioban mivan ha elfogy az élet?
ill. ugytudom ezekben lehet ilyen "glicsszerüséggel" életet grindolni, a landhoz néztem videokat, elég egyszerü (nálam nyilván nem működne/én nem tudnám megcsinálni)
A NES-es SMB(1) meg azért nem volt vészes, mert egy idő után a warp zone-okkal pár perc alatt a végjátékig el lehetett menni, gyakorlatilag világot lehetett választani.
Közben meditációs játéknak végigment a Singularity hardon, kontrollerrel (talán 2-3 idegesítőre dizájnolt résznél azért egérhez nyúltam, de nem biztos, hogy úgy könnyebb volt :). Lehet, hogy még minimális horror is van benne, de a Marióban sokkal jobban fosok, ez meg álmomban is végigment.
És ja, Super Turrican is lehetne éppen SNES Minire.
ha valaha lesz kedvem nintendózni, a snes-es "Super Mario All Stars / Super Mario World" cart van "kinézve", azzal életem végéig ellennék, de nagyon parázok a nehézségétől :( (-> kidobott pénz)Zóanagyvarázsló írta:Vannak mentési pontok az SMW-ben bossfightok után, tehát úgyis vissza tudnád tölteni, és a continue is odatesz (engem 5 élettel, lehet azért, mert több volt, de afölé nem megy, csak suspend pointtal). Vagyis egy-egy világot kell tudni hozni. Lehet találni életgrindolós pályarészeket, és sok helyen fel lehet szedni egy-egy életgombát minden próbálkozáskor, de ahol 2 és fél pálya után elcsesztem (kétszer is), ott pont nem.
A NES-es SMB(1) meg azért nem volt vészes, mert egy idő után a warp zone-okkal pár perc alatt a végjátékig el lehetett menni, gyakorlatilag világot lehetett választani.
Közben meditációs játéknak végigment a Singularity hardon, kontrollerrel (talán 2-3 idegesítőre dizájnolt résznél azért egérhez nyúltam, de nem biztos, hogy úgy könnyebb volt :). Lehet, hogy még minimális horror is van benne, de a Marióban sokkal jobban fosok, ez meg álmomban is végigment.
És ja, Super Turrican is lehetne éppen SNES Minire.
singularity szerettem anno.
nekem a Conan pörgött le megint 360on (megvettem digitben újra és már a Golden Axe előtt régesrég elkezdtem, szal a GA előtt be akartam fejezni), de megint nem mertem hardon nekimenni (respekt Tinman-nak, ismétcsak! merthogy azé nekem a normal is elég nehézkes volt, pláne a főfőboss qte, amikor nyomkodd ezerszer 2 mp alatt az X-et, majd AZONNAL beteszünk egy db A nyomást, amikor még persze javában X-et csapkodsz és egyből restart boss... najo, majdnem)
kölök befejezte a Ratchet All 4 One-t ( 4P coop ), nagyrészt ketten nyomtuk, néha a lányommal hárman, de a több csak nehezebb haladást jelentett :D
aztán a végére olyan repetitiv lett, hogy magára hagytam és lenyomta... (gép coop tesóval könnyebb amúgyis!)
kis adagokban nem volna egyébként rossz, de most 7végén má' nem kis adagokat akart a gyerök :( és pláne pár pálya SW Republic Heroes után elég volt a buttonsmashből, nekem :(
egyedül SENKINEK nem ajánlom, de 4 emberre pl nincs nagyon alternatíva ilyen(!) játékra...
... lehet a ratchet remaket is a sráccal játszatom végig, most ebből az univerzumból nekem eléggé elég volt :D
Az SM Worldben az első pályát végigtolod kb. 5 életet tudsz összeszedni. És ugye akárhányszor lehet. Sőt, ki is lehet lépni a pályáról, tehát van egy pálya, ahol rögtön az elején van egy élet, bemész, felszeded, quit, repeat.arty írta:supermarioban mivan ha elfogy az élet?
ill. ugytudom ezekben lehet ilyen "glicsszerüséggel" életet grindolni, a landhoz néztem videokat, elég egyszerü (nálam nyilván nem működne/én nem tudnám megcsinálni)
Csak mi a tökömre jók ezek a kötelező körök? A DKC-ben is össze lehet szedni az első pályán 8 életet pár perc alatt, 3 nekifutásonként meg a tyúkkal még 4-et, csak sokadjára nem szórakoztató. Persze más kor termékei ezek a játékok, csak bosszantott annak idején is, és most is.deep írta:Az SM Worldben az első pályát végigtolod kb. 5 életet tudsz összeszedni. És ugye akárhányszor lehet. Sőt, ki is lehet lépni a pályáról, tehát van egy pálya, ahol rögtön az elején van egy élet, bemész, felszeded, quit, repeat.
Anno 1800 kurvajól néz ki eddig, nagyon várós, kíváncsi vagyok tényleg kiadják e Q1ben.
Azért a Super Mariótól nem kell parázni, meg nyilván csalni is lehet save state-tel. A Sonicban hazsnáltam is checkpointokat, mert sosem jött be annyira, így nem tiszteltem meg szenvedéssel, meg ahogy írtam, az új launcherrel elég putri az egész. A simple launcherrel már okésabb, úgy a Sonic 2-ben (ami amúgy is élvezetesebb) nincs is annyira kedvem csalni.arty írta:ha valaha lesz kedvem nintendózni, a snes-es "Super Mario All Stars / Super Mario World" cart van "kinézve", azzal életem végéig ellennék, de nagyon parázok a nehézségétől :( (-> kidobott pénz)
De ma a Mega Man 1 ment (tök jó!), amíg Elac Man pályájáról nem rage quiteltem. Négy robot master már így is megvan. Pályán nem mentek, csak összprogresst, ahogy a játék is, csak ugye elvileg nem lehetne kilépni, de ugye ezért nem járatom a gépet éjszakára. (A későbbiekben ezt orvosolták.)
phpBB [media]
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.01.07. 20:32-kor.
Ilyen is lesz? Nem fogytak még ki az évszámokból?Botond írta:Anno 1800 kurvajól néz ki eddig, nagyon várós, kíváncsi vagyok tényleg kiadják e Q1ben.
DanielT írta:Én is ihletet kaptam hozzá... hogy figyelembe véve a realitásokat és a képességeimet az ilyen játékok terén: nézzek róla youtube videókat. :D Meglátjuk ChristopherOdd előadásában mennyire lesz izgi. :)
Pedig pont az a szórakoztató benne, hogy úgy érzed, hogy beleteszed szíved, lelked, STRATÉGA MAXIMUMOT hozol, és... megnyitod a score panelt, és mindenben tökutolsó.
Bár lehet hogy nem a középső nehézségen kéne ezzel kezdenem, és még sikerélményem is lesz idén : D
Az elején annyira nem kötött le, de egész korrekt volt. Örülök, hogy nem maradt plusz egy sor, bár helyenként irritálóan cső, kihívás meg nuku.arty írta:singularity szerettem anno.
Az én rivjúm a Conanról:nekem a Conan pörgött le megint 360on (megvettem digitben újra és már a Golden Axe előtt régesrég elkezdtem, szal a GA előtt be akartam fejezni), de megint nem mertem hardon nekimenni (respekt Tinman-nak, ismétcsak! merthogy azé nekem a normal is elég nehézkes volt, pláne a főfőboss qte, amikor nyomkodd ezerszer 2 mp alatt az X-et, majd AZONNAL beteszünk egy db A nyomást, amikor még persze javában X-et csapkodsz és egyből restart boss... najo, majdnem)
Spoiler
Oldern the first írta:Pedig pont az a szórakoztató benne, hogy úgy érzed, hogy beleteszed szíved, lelked, STRATÉGA MAXIMUMOT hozol, és... megnyitod a score panelt, és mindenben tökutolsó.
Bár lehet hogy nem a középső nehézségen kéne ezzel kezdenem, és még sikerélményem is lesz idén : D
Nekem pont az a bajom ,hogy kicsit ilyen kevéske :D Elkezdek játszani és azonnal felzabálok sereggel mindenkit, az összes többi győzelem olyan körülményesnek és lassúnak tűnik.
hamar jönnek az uj Ryzen-ek. kivi leszek mennyit tudnak fejlödni. ha 1 magos teljesitmenyt fel tudnak pimpelni (marpedig ezt igerik, magasabb orajel & shit) es az árszabás is maradna, az ujra felkavarna a vizet pöppet.:)
12 nano? Hmhm, 486osok óta nem volt amd procim, de ez tényleg érdekesen hangzik, mert ha jól rémlik akkor a 9700k is 14 nanos lesz még, vagy nem?SlickAdam írta:hamar jönnek az uj Ryzen-ek. kivi leszek mennyit tudnak fejlödni. ha 1 magos teljesitmenyt fel tudnak pimpelni (marpedig ezt igerik, magasabb orajel & shit) es az árszabás is maradna, az ujra felkavarna a vizet pöppet.:)
passz. csoda ugyse lesz, de igy gaming-ben is jobban teljesithetnek.Botond írta:12 nano? Hmhm, 486osok óta nem volt amd procim, de ez tényleg érdekesen hangzik, mert ha jól rémlik akkor a 9700k is 14 nanos lesz még, vagy nem?
Ha felhozzák legalább 4.4 Ghz környékére gyári boost-al, az már fincsike lesz!SlickAdam írta:hamar jönnek az uj Ryzen-ek. kivi leszek mennyit tudnak fejlödni. ha 1 magos teljesitmenyt fel tudnak pimpelni (marpedig ezt igerik, magasabb orajel & shit) es az árszabás is maradna, az ujra felkavarna a vizet pöppet.:)
Már 2 éve 10nm-en "kellene" lennie az Intelnek, szal én a következő szériát már simán oda várom.Botond írta:12 nano? Hmhm, 486osok óta nem volt amd procim, de ez tényleg érdekesen hangzik, mert ha jól rémlik akkor a 9700k is 14 nanos lesz még, vagy nem?
Hacsak nem lépik meg a sajnos elég kézenfekvő marketinges lépést, hogy a 10. generációs procik lesznek 10 nm-en.
Azért félelmetes, hogy 800 nanóról (első pentium) lejönnek lassan 7 nanora... Cannon lakeből lesz egyáltalán asztali? Azt rebesgetik 10 nanosnak talán. Nem követem ennyire a dolgot.DanielT írta:Már 2 éve 10nm-en "kellene" lennie az Intelnek, szal én a következő szériát már simán oda várom.
Hacsak nem lépik meg a sajnos elég kézenfekvő marketinges lépést, hogy a 10. generációs procik lesznek 10 nm-en.
386osok 1500 nanóról indultak. :)Botond írta:Azért félelmetes, hogy 800 nanóról (első pentium) lejönnek lassan 7 nanora... Cannon lakeből lesz egyáltalán asztali? Azt rebesgetik 10 nanosnak talán. Nem követem ennyire a dolgot.
No kinek hiányzotf egy G-sync es 65 colos Kijelző? Big fucking giant screen a ződektől. Kiváncsi leszek az árra.
Hiánypótló! Kanapétől 1,5 méterre ott a helye, hogy minden képpontot ki lehessen élvezni!Mekee írta:No kinek hiányzotf egy G-sync es 65 colos Kijelző? Big fucking giant screen a ződektől. Kiváncsi leszek az árra.
Na, OLED-ben ez lenne az ultimét cucc. Ár? 1 millió minyima! :) (Oled-ben meg 2)Mekee írta:No kinek hiányzotf egy G-sync es 65 colos Kijelző? Big fucking giant screen a ződektől. Kiváncsi leszek az árra.
DanielT írta:Ha felhozzák legalább 4.4 Ghz környékére gyári boost-al, az már fincsike lesz!
Kizárt hogy 4.4 legyen a gyári órajele, most szólok hogy keep those expectations in check :D Ha 4.2-t hoz stabilan szépen, az már omgwtf kategória lesz :D
Csakacsodacsamcsung! Minden más foscsi. És a 146 colt látni 4-5 méterről is, ugye. :DDanielT írta:Na, OLED-ben ez lenne az ultimét cucc. Ár? 1 millió minyima! :) (Oled-ben meg 2)
Most ironikusan írtad, de valójában tényleg ide KELL a 4K és társai. ;)Botond írta:Csakacsodacsamcsung! Minden más foscsi. És a 146 colt látni 4-5 méterről is, ugye. :D
24 col esetén is teljesen indokolt a négyká, meg bármilyen méretben, ha van rá tartalom, nem ugyanaz a 1080p-nyi tartalom van kinégyszerezve, hogy meglegyék a színkód minden led mögé. Nem a méret befolyásolja ezt, hanem a tartalom, és tartalom egyre inkább van bele. 720p tartalomra a FHD is pazarlás, méretfüggetlenül. A méret valóban csak azt driveolja, hogy milyen messze üljél tőle, hogy belásd az egész képet folyamatos fejforgatás nélkül.DanielT írta:Most ironikusan írtad, de valójában tényleg ide KELL a 4K és társai. ;)
Haggyá'má', de télleg. :) Nemrég még szépnek láttad a 360-as AC-t, meg azon toltad a GTAV -öt, most meg feltalálod a melegvizet? ;)Botond írta:24 col esetén is teljesen indokolt a négyká
RENDER felbontásból kell a sok, mert kijavítja a képhibákat. Pixelből az üszkös lófasz kell 24 colon, nem a 4K.
Felbontásból doktoráltam 20 éve és a szomszéd faluból is hozzám jönnek, ha valakin kitör a frémkórság, szal' nekem nem kell bemutatni a témát... ha kéne a 4K, lenne harmincöt 4k kijelzőm. Egy sincs. Ezer más tényezője fontosabb egy panelnek, mint a pixelszám, ha megvan a 1080p 24 col, vagy 1440p 27/32 col.
Eleve megézném csak mondjuk a beállításait a tévédnek. Lehet ám érdekes dolgokat találni olyankor.
Pont ezért van 240*32as felbontása a telefonodnak, mert a pixel nem számít, ugye? Kicsit vizet prédikálunk és bort iszunk, nemdebár? Kell a sok pixel, aztán használni is kell. A 360as AC4 meg GTA5 meg szép. Csak 4k@ultra mégszebb. Ettől nem lesz csúnya a 36as verzió, csak kevésbé szép. Bár a kódolása bináris, de az értékítélet nem 0 vagy 1, hanem ennél szélesebb a skála, lehet valami szép attól mert van mégszebb. A 4k meg csodaszép 24 colon is, ha jól ki van töltve tartalommal.DanielT írta:Haggyá'má', de télleg. :) Nemrég még szépnek láttad a 360-as AC-t, meg azon toltad a GTAV -öt, most meg feltalálod a melegvizet? ;)
RENDER felbontásból kell a sok, mert kijavítja a képhibákat. Pixelből az üszkös lófasz kell 24 colon, nem a 4K.
Felbontásból doktoráltam 20 éve és a szomszéd faluból is hozzám jönnek, ha valakin kitör a frémkórság, szal' nekem nem kell bemutatni a témát... ha kéne a 4K, lenne harmincöt 4k kijelzőm. Egy sincs. Ezer más tényezője fontosabb egy panelnek, mint a pixelszám, ha megvan a 1080p 24 col, vagy 1440p 27/32 col.
Eleve megézném csak mondjuk a beállításait a tévédnek. Lehet ám érdekes dolgokat találni olyankor.
Elengedem. :)Botond írta:Pont ezért van 240*32as felbontása a telefonodnak, mert a pixel nem számít, ugye? Kicsit vizet prédikálunk és bort iszunk, nemdebár? Kell a sok pixel, aztán használni is kell. A 360as AC4 meg GTA5 meg szép. Csak 4k@ultra mégszebb. Ettől nem lesz csúnya a 36as verzió, csak kevésbé szép. Bár a kódolása bináris, de az értékítélet nem 0 vagy 1, hanem ennél szélesebb a skála, lehet valami szép attól mert van mégszebb. A 4k meg csodaszép 24 colon is, ha jól ki van töltve tartalommal.
Botond írta: A 360as AC4 meg GTA5 meg szép.
Micsu írta:
akkor csak elég a 720p mindenre, jól mondod :D
miért amúgy kit irányítasz? :D
feritMicsu írta:miért amúgy kit irányítasz? :D
Szerintem add fel. Az 55 col 8 méternél valahol elvesztetted a hiteled a témában :DBotond írta:Pont ezért van 240*32as felbontása a telefonodnak, mert a pixel nem számít, ugye? Kicsit vizet prédikálunk és bort iszunk, nemdebár? Kell a sok pixel, aztán használni is kell. A 360as AC4 meg GTA5 meg szép. Csak 4k@ultra mégszebb. Ettől nem lesz csúnya a 36as verzió, csak kevésbé szép. Bár a kódolása bináris, de az értékítélet nem 0 vagy 1, hanem ennél szélesebb a skála, lehet valami szép attól mert van mégszebb. A 4k meg csodaszép 24 colon is, ha jól ki van töltve tartalommal.
SlickAdam írta:ferit
Már azt is megcsinálták, hogy a Bone kontroller input logókat jelezze ki a játék, amikor valamit nyomni kell.
Definitív verzió megszületett a "Vakok közt a félszemű a király" of the yearből. Bár a Lawbreakers megszorongatta!
Definitív verzió megszületett a "Vakok közt a félszemű a király" of the yearből. Bár a Lawbreakers megszorongatta!
Botond: Ugye te soha nem használtál dowsamplingot? Ezt 99%-ra tippelem és kb ez okozza hasonló mértékű százalékban az egymás mellett elbeszélést: Teljesen másnak tudod be a képminőség növekményt, mint ami valójában okozza.
Ez azé kemény :DMicsu írta:miért amúgy kit irányítasz? :D
Nem, nem használtam. De beszéltünk már a downsamplingról, és akkor se jutottunk egyetértésre abban, hogy az mi is és hogyan működik, mert próbáltam elmondani, hogy az csak annyit csinál, hogy ugye fizikai okokból még mindig csak FHDnyi képpont van, hiába samplézod a 4k-t neki, csak annyit csinál, hogy a másodpercenként 60 frémbe belerak vegyes információkat, hogy olyan tartalom is megjelenjen ami 4kban simán meg tudna mind a 60 frémen jelenni, mert ott van elég pixel. Nagyon leegyszerűsítve a full 4k hatás eléréséhez le lehetne negyedelni a 4k információt, akkor kapsz FHD-nyi információt (információ alatt értem, hogy a képen az adott pixel milyen színben világítson), és ezekből bele lehet lőni a monitorba 15-15-15-15-öt másodpercenként, míg ha 4k kijelenítőd van akkor egyben villan fel az adott frém 60* egy másodperc alatt. Nyilván a negyedelés nem működik, mert szétesik a kép, de az emberi szem adottságaival lehet játszani, és a FHD monitoron ezen technikai paraméterek között lehet játszani, és 1920*1080 darab szín információnál többet el lehet juttatni a szembe, ez a downsample. És ilyenkor nem értem ismét, hogy 720p és 1080p között van 2,25*-ös különbség, a FHD-ra downsamplézott 4k is kb ennyi többletet jelent vagy ennyit se, de azt mégis látjátok, és el vagytok tőle ájulva, de amikor 4x annyi információt lehet eljuttatni a szembe a FHDhoz képest (feltételezve, hogy az tartalommal ki is van töltve, civ5-6 zoomolásnál látszik pl, hogy 4K-ban mennyivel részletesebb egy város kidolgozása, mint FHDban pl, de pl színátmenetek is sokkal szebbek 4K-ban, mert egyszerűen több képpont van, több átmeneti szín infót lehet átadni, stb), akkor az már láthatatlan, észrevehetetlen. Én ezt elfogadom, belátom, és tudomásul veszem, hogy párhuzamos univerzumban élek, és ráadásul ez nem is zavar. Ha nektek a FHD, meg a downsample meg mittudom én mi a boldogság, és 1 méterről nézitek a 4k tv-t hogy lássátok a különbséget, akkor felőlem hajrá. Én máshogy élek, máshogy látom, de ez nem kell, hogy bárkinek is referencia legyen bármire is. :)DanielT írta:Botond: Ugye te soha nem használtál dowsamplingot? Ezt 99%-ra tippelem és kb ez okozza hasonló mértékű százalékban az egymás mellett elbeszélést: Teljesen másnak tudod be a képminőség növekményt, mint ami valójában okozza.
Botond írta:Nem, nem használtam. De beszéltünk már a downsamplingról, és akkor se jutottunk egyetértésre abban, hogy az mi is és hogyan működik, mert próbáltam elmondani, hogy az csak annyit csinál, hogy ugye fizikai okokból még mindig csak FHDnyi képpont van, hiába samplézod a 4k-t neki, csak annyit csinál, hogy a másodpercenként 60 frémbe belerak vegyes információkat, hogy olyan tartalom is megjelenjen ami 4kban simán meg tudna mind a 60 frémen jelenni, mert ott van elég pixel. Nagyon leegyszerűsítve a full 4k hatás eléréséhez le lehetne negyedelni a 4k információt, akkor kapsz FHD-nyi információt (információ alatt értem, hogy a képen az adott pixel milyen színben világítson), és ezekből bele lehet lőni a monitorba 15-15-15-15-öt másodpercenként, míg ha 4k kijelenítőd van akkor egyben villan fel az adott frém 60* egy másodperc alatt. Nyilván a negyedelés nem működik, mert szétesik a kép, de az emberi szem adottságaival lehet játszani, és a FHD monitoron ezen technikai paraméterek között lehet játszani, és 1920*1080 darab szín információnál többet el lehet juttatni a szembe, ez a downsample. És ilyenkor nem értem ismét, hogy 720p és 1080p között van 2,25*-ös különbség, a FHD-ra downsamplézott 4k is kb ennyi többletet jelent vagy ennyit se, de azt mégis látjátok, és el vagytok tőle ájulva, de amikor 4x annyi információt lehet eljuttatni a szembe a FHDhoz képest (feltételezve, hogy az tartalommal ki is van töltve, civ5-6 zoomolásnál látszik pl, hogy 4K-ban mennyivel részletesebb egy város kidolgozása, mint FHDban pl, de pl színátmenetek is sokkal szebbek 4K-ban, mert egyszerűen több képpont van, több átmeneti szín infót lehet átadni, stb), akkor az már láthatatlan, észrevehetetlen. Én ezt elfogadom, belátom, és tudomásul veszem, hogy párhuzamos univerzumban élek, és ráadásul ez nem is zavar. Ha nektek a FHD, meg a downsample meg mittudom én mi a boldogság, és 1 méterről nézitek a 4k tv-t hogy lássátok a különbséget, akkor felőlem hajrá. Én máshogy élek, máshogy látom, de ez nem kell, hogy bárkinek is referencia legyen bármire is. :)
Na, igen, szerintem is a fejvakarásig juttok el. :)SlickAdam írta::fejvakaras:
Huha, itt komoly bajok vannak a fejedben erről a dologról. Downsampling = nagyobb renderelt felbontás kisebb natív felbontású kijelzőn. Mivel "összenyomjuk" kisebb helyre a több pixelt, szép éles lesz a kép. Ennyi, se több se kevesebb. Azt a sok marhaságot amit írtál meg felejtsed elfele de hirtelen.Botond írta:Na, igen, szerintem is a fejvakarásig juttok el. :)
És ilyenkor a monitorban a pixelek a programkód hatására megváltoztatják műszaki paramétereiket és nem 60x villannak fel másodpercenként 1db színt küldve a képernyő felé? Vagy több piexeles lesz a monitor? Sokat downsamplézok egy FHD monitorra és egyszercsak megjelenik benne a több pixel kisebb helyen és pár hét alatt 4k-s natív monitor lesz, de ha túlnyomom akkor 8k-s? :Ddeep írta:Huha, itt komoly bajok vannak a fejedben erről a dologról. Downsampling = nagyobb renderelt felbontás kisebb natív felbontású kijelzőn. Mivel "összenyomjuk" kisebb helyre a több pixelt, szép éles lesz a kép. Ennyi, se több se kevesebb. Azt a sok marhaságot amit írtál meg felejtsed elfele de hirtelen.
Mert értem én a definíciót, csak annak van egy műszaki megvalósulása, ott meg vannak műszaki paraméterek. A downsample az csalás. Ahogy a monitor egésze is egy csalás, mert nincs is mozgókép, hanem mozdulatlan képeket vetítenek ki olyan gyakorisággal és olyan apró módosításokkal, hogy a szemet becsapja és az mozgóképnek látja. A downsample is ennyi csinál, hogy annyi plusz apró változást tesz be pixel szinten, amitől megjelenik a több információ (nem lesz több pixel, az sajnos továbbra is 1920*1080, meg lehet számolni, csak elég közel kell ülni, ugye... :D), vagyis a downsample annyit csinál, hogy a képen a felülről 600. sorban a balról 400. oszlopban nem fixen az akármilyen barna jelenik meg, hanem megjelenik az esetek felében mondjuk egy árnyalattal másabb barna is, amit a szemed úgy érzékel, hogy ott van az eredeti barna is, meg a picit másmilyenebb barna is, jé ott milyen szép a színátmenet. Nem a pixelt nyomja össze hanem az információt. Az információ ami egy sima szín. "Összenyomja", mert egyik barnát se látod 60x, szóval nem az az élmény ér, ami 4k-ban, hogy mind a két barnát látod 60x, ott sokkal intenzívebb az élmény. A tömörítést vagy "összenyomást" meg persze látni, mert 30x látni valamit az látható, 60x látni az meg nem. Na mindegy, tömörítsétek a pixeleket, ha ez az egyetlen mondja, hogy ne legyenek komoly bajok a fejekben. :D
Érti ő ezt. Amit ő mond mindezek ellenére létezik: a dáunmintázott fhd kép meg a natívan renderelt fhd kép ugyanannyi színinformációt tartalmaz, csak némileg másképp(más az információ). A 4k meg többet. Ez mindezek ellenére igaz, csak beletekeredett kicsit a magyarázatába :Ddeep írta:Huha, itt komoly bajok vannak a fejedben erről a dologról. Downsampling = nagyobb renderelt felbontás kisebb natív felbontású kijelzőn. Mivel "összenyomjuk" kisebb helyre a több pixelt, szép éles lesz a kép. Ennyi, se több se kevesebb. Azt a sok marhaságot amit írtál meg felejtsed elfele de hirtelen.
Itt a pörgés azon megy, hogy ezt a többletinformációt milyen arányban érzékelsz valódi többletként. A tévéd mérete, és a szemed távolsága megmonnya. Mér pörögtök ezen még mindig? Szerintem ezt mindenki képes megérteni!
Vagy nem?
Vagy nem?
Nem. De szebb lesz tőle amit látsz? Igen. Ennyit kell tudni, se többet se kevesebbet.Botond írta:És ilyenkor a monitorban a pixelek a programkód hatására megváltoztatják műszaki paramétereiket és nem 60x villannak fel másodpercenként 1db színt küldve a képernyő felé? Vagy több piexeles lesz a monitor? Sokat downsamplézok egy FHD monitorra és egyszercsak megjelenik benne a több pixel kisebb helyen és pár hét alatt 4k-s natív monitor lesz, de ha túlnyomom akkor 8k-s? :D Stbstbstb
Az teljesen világos, hogy te ennyit tudsz, de van aki többet tud, és ez sajnos egyelőre még nem szégyen. De valóban alapvető emberi jog nem tudni dolgokat, szóval én nem is gátollak ennek a jogodnak a gyakorlásában. :)deep írta:Nem. De szebb lesz tőle amit látsz? Igen. Ennyit kell tudni, se többet se kevesebbet.
Egyelőre a "minél kevesebb annál több" szekció, meg a "valamiről tudni valamit az szégyen" frakció csapatai állnak nyerésre. :DMoby írta:Itt a pörgés azon megy, hogy ezt a többletinformációt milyen arányban érzékelsz valódi többletként. A tévéd mérete, és a szemed távolsága megmonnya. Mér pörögtök ezen még mindig? Szerintem ezt mindenki képes megérteni!
Vagy nem?
Én nem azt mondtam bazmeg, hogy nem tudok vagy nem akarok többet tudni, hanem hogy mi az istennyilának kell ebbe ennyi walltextet belemagyarázni és utána még trollkodni is?Botond írta:Az teljesen világos, hogy te ennyit tudsz, de van aki többet tud, és ez sajnos egyelőre még nem szégyen. De valóban alapvető emberi jog nem tudni dolgokat, szóval én nem is gátollak ennek a jogodnak a gyakorlásában. :)
Azóta hogy szuperál a cucc? Eladtad már? Tapasztalatok így ennyi idő távlatából? Ma még nem is volt MS haterkedés se.Moby írta:Toltam egy kis Forza7-et 4K@60-on ezen a szaron. Egyszerre ijesztő és zsibbasztó, hogy közben totális csendben van a gép. pont olyan, mintha valami elromlott volna benne. Lehet megfogadom Slick tanácsát, és ma erre alszom el.
Amúgy tolhatnátok valami setupot a 1060-ra ugyanerre a minőségre, mer ebben a túlárazott retekben időnként a proci is elfelejti, hogy neki nagyon limitelni kéne. Meg kőne neki mutatni a kutyafittyet, meg hogy merre lakik az úristen, meg ilyenek!