Az aszinkron gombáktól én is rettegek. Biztos azért, mert még nem próbáltam, de ránézésre nagyobb hülyeségnek tűnik, mint a hajlított tévé. Addig nem is volt nagy bajom a DS3-mal, amíg a DS4 nem bizonyult sokkal jobbnak. De az igazság, hogy még a Steam Controllert is jobb fogni, csak hülyébb helyen vannak a gombok.DanielT írta:A két hét várakozást nem értem. Az lehetetlen, vagy előre írták.
De ami ennél sokkal durvább az ez "szarabb fogni mint a ds3at". MIIIIVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAN?!!!!?+!?'?'?!'?+!' Attyaúristen.
A PC-s játékoknak leáldozott
Én senkiről nem tudom elképzelni, hogy képes volt ezt leírni. Hol van ilyenkor edios? Régen ő volt a bizonyítékraktáros.Micsu írta:jó de a dantes inferno azért gow verő totti szerint, én ezt figyelembe vettem :P
nah megnéztem mostMicsu írta:hnap melóban megnézem ;)
látod 2 éve még az én kedvembe járt :P
elmondta jah, bár ő is reménykedett benne hogy nem lesz igaza, végén jópofa a dexteres hasonlat, főleg ha láttad a sorozatot ;) :D
jah és az affektálós beszédből is még kicsit lejjebb lehetne venni
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Micsu 2017.10.18. 22:18-kor.
pedig én 100%osan emlékszem rá hogy a gow a paraszt volt szerinte, a dantes inferno meg érdekelte meg emlékeim szerint le is toltaZóanagyvarázsló írta:Én senkiről nem tudom elképzelni, hogy képes volt ezt leírni. Hol van ilyenkor edios? Régen ő volt a bizonyítékraktáros.
Miért is? Az egyik a régi iskola, a másik az új. Nincs szimmterikus és aszimmetrikus kontroller. A régi iskola azt mondja, hogy a játékok többségében a bal analógot, és a gombokat használod többet, oda kell a szimmetria. Az új iskola azt mondja, ma már inkább look&move játékok vannak, és a két gomba helyzete a szimmetria. Valszeg utóbbi felé billen ma a mérleg nyelve, de ez azért erősen zsánerfüggő is.Zóanagyvarázsló írta:Biztos azért, mert még nem próbáltam, de ránézésre nagyobb hülyeségnek tűnik, mint a hajlított tévé.
Mára széthullott a tegnap még betonfix, nvidiainspectoros 60frém. Hogy ez a fall update miatt, vagy csak csodamotor hatása nemtudom, de szó szerint itt üvöltöztem, amikor megláttam, hogy a vga-m 2000-ről 1200-ra downclockolja magát, miközben ez az iparihulladék szaggat mint a kurvaisten. Csattant az uninstall. Ebbe a gépbe többet idtech semmilyen formájában nem teszi be lábát.
Egy dolog végigjátszani a DI-t, miközben a GoW taszít, és egy másik dolog az előbbit propagálni mint jó és jobb játékot. Elvoltam vele, de a Visceral fakezű ehhez a műfajhoz, pedig a pokoljuk tetszett.Micsu írta:pedig én 100%osan emlékszem rá hogy a gow a paraszt volt szerinte, a dantes inferno meg érdekelte meg emlékeim szerint le is tolta
Ez világos, de nehéz elképzelnem akkor is fogásra az alapján, ahogy én használom. Biztos megszokom majd, de azt próbáltam hangsúlyozni, hogy mennyire abnormisnak tűnik tapasztalat nélkül vagy mást megszokva.Moby írta:Miért is? Az egyik a régi iskola, a másik az új. Nincs szimmterikus és aszimmetrikus kontroller. A régi iskola azt mondja, hogy a játékok többségében a bal analógot, és a gombokat használod többet, oda kell a szimmetria. Az új iskola azt mondja, ma már inkább look&move játékok vannak, és a két gomba helyzete a szimmetria. Valszeg utóbbi felé billen ma a mérleg nyelve, de ez azért erősen zsánerfüggő is.
Akkor most fogd meg szépen a DS4-ed, kettő percig tartsd a hüvelykujjaidat a gombákon, majd kettő percig a dpad/gombokon, és írd ide hol volt kényelmesebb.Zóanagyvarázsló írta:Ez világos, de nehéz elképzelnem akkor is fogásra az alapján, ahogy én használom. Biztos megszokom majd, de azt próbáltam hangsúlyozni, hogy mennyire abnormisnak tűnik tapasztalat nélkül vagy mást megszokva.
Ha száműzni lehetne a gombokat a játékokból, perifériára szorítani, akkor igazából egy fordított ds4 lenne a fasza. Ezt félig már tudja az xbox kontroller.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2017.10.18. 23:03-kor.
amúgy a patreonról jut eszembe... nevetséges, hogy csak áfát kell fizetni az adományért :(DanielT írta:Nem ismerek statisztikákat erre nézve, de Jim nézőit bőven 25 év fölé tippelném, akinek meg szól a tartalom az a 30+, mint ő is.
szerk: Ja, csak mondom, hogy Jim nem a youtube reklámokból él(nincsenek monetizálva a videói), hanem a Patreon támogatókból, akik 3,5 millió Ft körül dobnak össze neki havonta. Ők se éppen a 14 éves korosztály.
elvégre te itt igazából munkáltató vagy! miért nem kell tébét, ehót, munkáltatói járulékot fizetnem az "alkalmazottam" után?! miért éri be az állam picsa 27%-al?! :(
komolyan, adócsalónak, piti kis tolvajnak érzem magam, ha patreonon pengetek, így lelkiismereti okokból nem is teszem rendszeresen, nekem ez már túl van a morális korlátaimon :(
DanielT írta:Jim évek óta ezt csinálja, hogy senkitől ne kelljen függenie, semmit ne kelljen cenzúráznia. Ha van hiteles hang a kritikusok között, akkor ő az és nem csak ezek miatt, hanem amit mond. És nem amiatt, hogy miben van, miközben mondja.
van ehhez valami wiki vagy szótár?arty írta:a morális korlátaimon :(
na, takarodó te nintendó agitátor! azé' mer a többieknek lecsúszik ez az alattomos propaganda, tudd, hogy van aki figyel!!!!Moby írta:Akkor most fogd meg szépen a DS4-ed, kettő percig tartsd a hüvelykujjaidat a gombákon, majd kettő percig a dpad/gombokon, és írd ide hol volt kényelmesebb.
Ha száműzni lehetne a gombokat a játékokból, perifériára szorítani, akkor igazából egy fordított ds4 lenne a fasza. Ezt félig már tudja az xbox kontroller.
itt rá tudsz keresni :DDDMoby írta:van ehhez valami wiki vagy szótár?
meg kell követnem az emest, a GYAKORLATBAN kurvajó lett a rendszer a one-on :( ;)arty írta:phpBB [media]
A játék libraryt sikerült mégmélyebbre száműzni, egy kurvanagy ömlesztett katyvasz a dash továbbra is, csak most megint "minden" máshova került.
No para, jön a tavaszi nagy frissítés fél éven belül, akkor lehet majd újratanulni.
Ami biztos pont: a főképernyő fele TOVÁBBRA IS reklámmal lesz telebaszva, mert ez kell a juzernek egy JÁTÉKKONZOLON.
Steamen is direkt pepipáltam, hogy a store nyitóoldala jöjjön be, minél több szarságot tolva a pofámba. Janem.
Kurva anyád MS, de ezt azt hiszem már mondanom se kell.... (tegnap a gépkikapcs után láttam h ment fel az őszi anniversary a pöcémre, előre várom az elsőnapos bétateszterek csodás életét ott is).
kb ez a tizenkettedik gigaápdét, mindíg ígérték h gyorsabb lesz, de most az lett...
és a guide gombra beugról kismenü is VÉGRE perfekt, a leghasználhatóbb.
szinte 1:1 a 360as dash reinkarnációja, talán azért :D
a reklámok persze megvannak, a hómszkríned NEM szabhatod a testedre (nyilván mert NEM a tiéd!), a library továbbra se library és most a "kedvenceknél" az ikonok is túl kicsik lettek, de legalább VÉGRE megjegyzi, hogy melyik játék ikonja jön melyik után. sajnos nyilván tavaszig élvezhető a jóság, mert akkor megint teljes redizájn és rebranding (ha nem fogy az XOX).
és emellett két itthoni pécémre is felment a fallupdate és mindkettő perfekt, miután a visszatüremkedett MS szemét appokat kilőttem az űrbe. persze rengeteg a shortcut itt-ott a saját szarjaikra és nyilván "a veboldalak is edzsel nyílnak, megint, alapból" (de ha ez nemis, a 3d paint tuti visszavette a jépégéket! :( )
melóban is felraktam, ott önként, mert elég sok updattel le voltam maradva, gondolom kikerülöm őket... (nem sikerült, ahogy dt is írta, jön rá még ez+az + ugye az office is :D )
szal eddig 4/4, eddig messze a legjobb arány a w10 érában!
"24-hour peak: 97 Players.
Weekend High: <150 Players.
Right Now: 15 Players.
Rip LawBreakers.
2017-2017"
(steam, player review. 1 multilövölde a sokból és a mégtöbből, amit a pábzsí gerjeszt majd.)
Weekend High: <150 Players.
Right Now: 15 Players.
Rip LawBreakers.
2017-2017"
(steam, player review. 1 multilövölde a sokból és a mégtöbből, amit a pábzsí gerjeszt majd.)
Mármint úgy értetted, hogy amit a PUBG MEGÖLT. Mert ez történik, ha 1.5 millió konkurrens lövölde játékos bent van egy játékban, az nem fogja se a Lawbreakerst, se a Destiny 2-t, se semmit tolni.arty írta:(steam, player review. 1 multilövölde a sokból és a mégtöbből, amit a pábzsí gerjeszt majd.)
Majd szólok, hogy mikor rakhatod fel újra. ;)Moby írta:Mára széthullott a tegnap még betonfix, nvidiainspectoros 60frém. Hogy ez a fall update miatt, vagy csak csodamotor hatása nemtudom, de szó szerint itt üvöltöztem, amikor megláttam, hogy a vga-m 2000-ről 1200-ra downclockolja magát, miközben ez az iparihulladék szaggat mint a kurvaisten. Csattant az uninstall. Ebbe a gépbe többet idtech semmilyen formájában nem teszi be lábát.
Próbáltam nézni streamet mégis milyen ez az EW2 a fosmotoron túl, de ettől a retek kamera beállítástól még úgy is émelygek, ha bélyeg méretű a videó.
Komolyan vallatni lehetne ezzel a szarral, nem értem mit pörögtök ennyit rajta.
Komolyan vallatni lehetne ezzel a szarral, nem értem mit pörögtök ennyit rajta.
lehet. kíváncsi lennék, hogy a pubg 1.5 misije honnan jött (el)!DanielT írta:Mármint úgy értetted, hogy amit a PUBG MEGÖLT. Mert ez történik, ha 1.5 millió konkurrens lövölde játékos bent van egy játékban, az nem fogja se a Lawbreakerst, se a Destiny 2-t, se semmit tolni.
CS:GO, Overwatch például.arty írta:lehet. kíváncsi lennék, hogy a pubg 1.5 misije honnan jött (el)!
Persze, hogy nem érted, mert egy szart nézel. Valszeg streamen konzolos verzió megy, 60-as FOV-al. Üvöltenél az élvezettől, ha az első rész hekkelt kamerájával 2 métert mehetnél előre, esetleg elsüthetnéd a pisztolyt.benőmenő írta:Próbáltam nézni streamet mégis milyen ez az EW2 a fosmotoron túl, de ettől a retek kamera beállítástól még úgy is émelygek, ha bélyeg méretű a videó.
Komolyan vallatni lehetne ezzel a szarral, nem értem mit pörögtök ennyit rajta.
Ezen speciel fos ultrawide, de a lényeget látod:
phpBB [media]
Haxorolás mentes pc verza volt.DanielT írta:Persze, hogy nem érted, mert egy szart nézel. Valszeg streamen konzolos verzió megy, 60-as FOV-al. Üvöltenél az élvezettől, ha az első rész hekkelt kamerájával 2 métert mehetnél előre, esetleg elsüthetnéd a pisztolyt.
Ezen speciel fos ultrawide, de a lényeget látod
Így már tényleg egy fokkal elviselhetőbb, hogy a kamera nem a karakter farpofái közé van felszerelve.
Azt értem, hogy műfajoktól függ, érdekes, hogy a 360 lölvöldeplatformmá vált, oda pont mehetett volna felülre mindkettő. Persze egy Bayonettánál meg visszaütött volna.Moby írta:Akkor most fogd meg szépen a DS4-ed, kettő percig tartsd a hüvelykujjaidat a gombákon, majd kettő percig a dpad/gombokon, és írd ide hol volt kényelmesebb.
Ha száműzni lehetne a gombokat a játékokból, perifériára szorítani, akkor igazából egy fordított ds4 lenne a fasza. Ezt félig már tudja az xbox kontroller.
Mindenesetre próbálgattam a tartást. Nehéz így megmondani, lehet, hogy kényelmesebbek lennének a fent tartott hüvelyujjak, de megnéztem harmadiknak az aszimmetrikusat is (engem ez zavar, nem az, ha fenn vannak a karok), és az nem volt az. De ezek úgyis konkrét gamepaddel, konkrét játék közben derülnek ki.
És állítólag PC-vel is rendben van. Annak idején, amikor még WiiU-t terveztem, ez is a lelki szemeim előtt lebegett. Csak ház a digitális piacuk köpedelem, és azóta már Switch van.arty írta:na, takarodó te nintendó agitátor! azé' mer a többieknek lecsúszik ez az alattomos propaganda, tudd, hogy van aki figyel!!!!
Vajon az Xbox One S kontrolleréhez hogy aránylik ez? SlickAdamnek volt legalább a kettő közül ilyenje?
Különben éppen nintendós játékokhoz nem ebben a felépítésben gondolkodnék, de lehet, hogy rosszul látom.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2017.10.19. 10:30-kor.
Ezek már elég régen kiderültek, az aszimmetrikus gamepad csodásan használható és kényelmes, természetes fogást biztosít.Zóanagyvarázsló írta:De ezek úgyis konkrét gamepaddel, konkrét játék közben derülnek ki.
Tudom. Micsu, Benő és deep is megmondtaDanielT írta:Ezek már elég régen kiderültek, az aszimmetrikus gamepad csodásan használható és kényelmes, természetes fogást biztosít.
én a ravaszokra lennék kíváncsi - hogy jelent-e előnyt lövöldében a digitális mivolta.Zóanagyvarázsló írta:És állítólag PC-vel is rendben van. Annak idején, amikor még WiiU-t terveztem, ez is a lelki szemeim előtt lebegett. Csak ház a digitális piacuk köpedelem, és azóta már Switch van.
Vajon az Xbox One S kontrolleréhez hogy aránylik ez? SlickAdamnek volt legalább a kettő közül ilyenje?
Különben éppen nintendós játékokhoz nem ebben a felépítésben gondolkodnék, de lehet, hogy rosszul látom.
nameg h milyen érzés, h mindkettő fentvan :)
de sajna drága az n* femöli :(
Nekem az a bajom, hogy ha nem lent van az analog, nem tudok pontos irányokat nyomni vele felfelé mert nyújtózkodni kell a hüvelykujjammal hogy felfelé toljam, és emiatt sokszor lesz balrafel a fel helyett. Más bajom nincs vele.Zóanagyvarázsló írta:Tudom. Micsu, Benő és deep is megmondta
Amekkora kompetitív hardcore gémer vagy, TUTI jelentene előnyt! Úgy aláznál vele, mint állat, hogy végre nem tart vissza az analóg ravasz!arty írta:én a ravaszokra lennék kíváncsi - hogy jelent-e előnyt lövöldében a digitális mivolta.
Most mondanám, hogy máris jobban hangzik, de nem akarlak becsapni.deep írta::sniffles: Nekem az a bajom, hogy ha nem lent van az analog, nem tudok pontos irányokat nyomni vele felfelé mert nyújtózkodni kell a hüvelykujjammal hogy felfelé toljam, és emiatt sokszor lesz balrafel a fel helyett. Más bajom nincs vele.
Kivágták belőle a joglejárt zenéket. A máig bontatlan lemezesemben meg elvileg benne vannak, szóval nem rohanok borsos árat költeni rá.
nahát ha nem olvastad volna hogy kivágták, a köv végigjátszásnál fel se tünt volna, bár megvolt amúgy? vagy idén kezded?
A GTA III utánra volt tervben. Nos, az végül is lement a nyáron (izé, könnyebb volt, mint egy AC ). Egyébként éppen GOG-os/steames újrakiadásra vártam, hátha épen hagyhatom a fóliát, de ez így már nem jön összeMicsu írta:nahát ha nem olvastad volna hogy kivágták, a köv végigjátszásnál fel se tünt volna, bár megvolt amúgy? vagy idén kezded?
Nekem megvan steamen és letoltam ott is, meg anno a dobozost is vagy 2-3x.
amit láttam a visceralsos star warsból, annak jóval jobb hangulata vt
ÉS VILLOG BAZDMEG ÁT A FALON MINDENEN AZ ITT NYOMD MEG A GOMBOT
Tolnám szívesen
Tolnám szívesen
Spoiler
phpBB [media]
Semmit nem láttál belőle. Senki nem látta. Egy 3 másodperces villanást mutarttak "belőle" összesen.Micsu írta:amit láttam a visceralsos star warsból, annak jóval jobb hangulata vt
jah, abban több hangulat volt mint ebben
tök jó ez a motor, meg szép is de annyira plastic, nekem absz nem tetszik
tök jó ez a motor, meg szép is de annyira plastic, nekem absz nem tetszik
hm, pedig azt hittem, hogy pont a körítés része az ami mindent ver. Az SW-ben pedig elég gyakori a plasztikus környezet.Micsu írta:jah, abban több hangulat volt mint ebben
tök jó ez a motor, meg szép is de annyira plastic, nekem absz nem tetszik
max az új részékben :) azok is túl giccsesek már a régiekhez képest, ennél a motornál is ua az érzésem
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire szar ez a Win10. Uninstallálni akarom a Forza 7 demót, erre elkezdem gépelni a start menüben, hogy forza. Nincs találat.
Legörgetek:
Hogy lehet ez?!?!? HOGY ADJÁK KI EZT A RENDSZERT ÍGY?!??!
Most tiltottam le az updatet, hogy soha többé ne basztasson, Steam elindul rajta, a többit meg leszarom, MS appot se mostanában kell majd in/uninstallálnom, akkor meg majd kigörgetem szépen a menüből. Férgek.
szerk: JA! Csak a Forzát nem találja, a saját hulladékukat, amit a saját moslék storejukból töltöttem le...
Legörgetek:
Hogy lehet ez?!?!? HOGY ADJÁK KI EZT A RENDSZERT ÍGY?!??!
Most tiltottam le az updatet, hogy soha többé ne basztasson, Steam elindul rajta, a többit meg leszarom, MS appot se mostanában kell majd in/uninstallálnom, akkor meg majd kigörgetem szépen a menüből. Férgek.
szerk: JA! Csak a Forzát nem találja, a saját hulladékukat, amit a saját moslék storejukból töltöttem le...
Ez olyan lehet h a storeos programokat nem tudom torolni a vezerlopultban a programok hozzaadasa feluleten, csak a gephazban
Tegnap este lepörgött a második Life is Strange: Before the Storm epizód.
Hozza a szintet, és még mindig elképesztő, hogy egy full másik csapat mennyire elkapta az eredeti játék hangulatát.
Sajnos a CA-t továbbra sem lehet állítani, de aki eddig a Denuvo miatt nem vette meg, az tovább ne bojkottáljon, mert kiszedték.
Hozza a szintet, és még mindig elképesztő, hogy egy full másik csapat mennyire elkapta az eredeti játék hangulatát.
Sajnos a CA-t továbbra sem lehet állítani, de aki eddig a Denuvo miatt nem vette meg, az tovább ne bojkottáljon, mert kiszedték.
Gondoltam rányomok egy format-ot a Ps3-ra, legyen rendbetéve. EGY dolgot szerettem volna róla lementeni, a Demon's Souls mentésemet. Nem lehet.
#Csakbeteszemalemeztésszopok
#Csakbeteszemalemeztésszopok
shroud baratod is jól keni dt
20 dolcsi egy steam aláírás, ügye nem fotoshop a kép? :D azt mondtad havi 20 milla megvan, akkor ez mi? :P
kép
20 dolcsi egy steam aláírás, ügye nem fotoshop a kép? :D azt mondtad havi 20 milla megvan, akkor ez mi? :P
kép
Bazz, az normális, hogy a Ninja Gaiden Signmábana karakterem elkezd magától ninpózni (gondolom az akar lenni az a tüzes cucc, én sose használom) meg italokat betolni? Eddig nem volt, már csak a kezem nézem bossfight közben is, és én nem nyomok semmi olyan gombot. Ha ez nem valami feature, akkor elcsesződött a DS3. Persze pont most találta ki a DS4 is, hogy lemerült az akksija, pedig tegnap egész nap töltöttem. Szarasonyszarapéeshárom!
Szerk.: Egyébként a játék tutorialja egy vicc, a bilentyűkiosztás sem nézhető meg menüből, de még kiguglizni is nehéz. Még jó, hogy dobozos, mert kell hozzá a kézikönyv
Szerk.: Egyébként a játék tutorialja egy vicc, a bilentyűkiosztás sem nézhető meg menüből, de még kiguglizni is nehéz. Még jó, hogy dobozos, mert kell hozzá a kézikönyv
lehet az a gond hogy billentyűzettel próbáltál meg játszani :P
Miközben szidom a DS4 akksiját, következő hozzászólást találtam a szarasziponon:
Megnevetett, cserébe ha pacemakerje lesz, megkapja tőlem bele a DS4-em akksiját.Ezeket már alapból akksival szerelik, vagy még mindig elemmel kell vacakolni ha nincs Play & Charge kit-je az embernek?
Az jó...mert akkor legalább annyi ideje marad, hogy a családjától elbúcsúzzon.... mert a DS4 aksijával már a budira se fog eljutni, olyan hamar lemerül...Zóanagyvarázsló írta:M cserébe ha pacemakerje lesz, megkapja tőlem bele a DS4-em akksiját.
Ma Ps3 nap volt, nem is tudom hol keződött... jaigen, Demon's Soulst nyomtam emulátoron és össze akartam hasonlítani az eredetivel. Előszedtem a szekrényből és végül ezzel telt a nap (szabit vettem ki). A legtöbbet a GT5 karrier ment, töröltem az eredeti mentésemet és jogsik/alap kupák. 720-re levettem, így ha én voltam első helyen, csak ritkán tearingelt.
Aztán vó't még:
Motorstorm - Még mindig iszonyatosan idegesítő elbukni az UTOLSÓ métereken a versenyt (3x is sikerült, ragequit). (karrier harmadáig se jutottam soha, ez a legaktuálisabb mentésem.
Motorstorm - Apocalypse, csak fél verseny, mert újra kéne kezdeni, hogy ebbe az őrületbe belerázódjak.
Most a mentéseket nézegettem, hogy formázás előtt mit kéne tutira lemásolni, és egyértelmű: Rábukkantam életem egyik legnagyobb hőstettére, igen a Haze végigjátszást tartalmazó mentésre. :DD
Aztán vó't még:
Motorstorm - Még mindig iszonyatosan idegesítő elbukni az UTOLSÓ métereken a versenyt (3x is sikerült, ragequit). (karrier harmadáig se jutottam soha, ez a legaktuálisabb mentésem.
Motorstorm - Apocalypse, csak fél verseny, mert újra kéne kezdeni, hogy ebbe az őrületbe belerázódjak.
Most a mentéseket nézegettem, hogy formázás előtt mit kéne tutira lemásolni, és egyértelmű: Rábukkantam életem egyik legnagyobb hőstettére, igen a Haze végigjátszást tartalmazó mentésre. :DD
Az Apocalypse-t megvettem a múltkor akcióban, de ezalapján rejtély, hogyan élte meg a stúdió, hogy lefejlessze a Driveclubot.DanielT írta:Ma Ps3 nap volt, nem is tudom hol keződött... jaigen, Demon's Soulst nyomtam emulátoron és össze akartam hasonlítani az eredetivel. Előszedtem a szekrényből és végül ezzel telt a nap (szabit vettem ki). A legtöbbet a GT5 karrier ment, töröltem az eredeti mentésemet és jogsik/alap kupák. 720-re levettem, így ha én voltam első helyen, csak ritkán tearingelt.
Aztán vó't még:
Motorstorm - Még mindig iszonyatosan idegesítő elbukni az UTOLSÓ métereken a versenyt (3x is sikerült, ragequit). (karrier harmadáig se jutottam soha, ez a legaktuálisabb mentésem.
Motorstorm - Apocalypse, csak fél verseny, mert újra kéne kezdeni, hogy ebbe az őrületbe belerázódjak.
Most a mentéseket nézegettem, hogy formázás előtt mit kéne tutira lemásolni, és egyértelmű: Rábukkantam életem egyik legnagyobb hőstettére, igen a Haze végigjátszást tartalmazó mentésre. :DD
Recefice, split screenben 4:3-as képarány (!!!!), és ez az árkéd fizika valami siralmas. Az 500-1500 FT-os turkálós kosaras budget pc cuccoktól egyedül a prezentáció különbözteti meg, mert az tényleg úgy néz ki. Nem véletlenül van dedikált gomb, hogy az összedőlő pályaelemekre lehessen fókuszálni verseny alatt.
Ezerszer inkább a Sonic MK copy, vagy anno PC-n toltuk a Nail'd nevű quados csapatós cuccot, mert volt benne LAN -> warezzal is lehetett multizni.
Moby, hogy áll a GT Sport karriered?
Metán ránéztem egyébként:
GT4: 89
GT5: 84
GT6: 81
GTS: 75
Ezzel a valaha született legalacsonyabb értékelésű GT rész.
Metán ránéztem egyébként:
GT4: 89
GT5: 84
GT6: 81
GTS: 75
Ezzel a valaha született legalacsonyabb értékelésű GT rész.
Fun fact, az Apocalypse natív felbontása 1280x1080, tehát bőven meghaladta a prevgen átlagot és még spéci MLAA élsimítást is csináltak hozzá.benőmenő írta:Az Apocalypse-t megvettem a múltkor akcióban, de ezalapján rejtély, hogyan élte meg a stúdió, hogy lefejlessze a Driveclubot.
Recefice
Mondjuk ilyen minőségben nem csoda, hogy nem tudtak 700+ autót szállítani. Kicsit túltolták az über-hiper kidolgozást és ugye nem adták ki kínai modellezőknek, ahogy a Turn 10.
Elmebaj:
Simán hozhatták volna tőlem a GT6 prémium kocsikat és koncentráltak volna inkább a több pályára+karrierre.
Node erről szól a GT5 óta a sorozat: elcseszett prioritások és túlvállalás.
Elmebaj:
Simán hozhatták volna tőlem a GT6 prémium kocsikat és koncentráltak volna inkább a több pályára+karrierre.
Node erről szól a GT5 óta a sorozat: elcseszett prioritások és túlvállalás.
Sehogy. Amikor kiderült, hogy _mindenhez_ szerver kell, toltam egy hátraarcot. Kivárom mi sül ki ebből az egészből. Anno az ms székházat akarták felgyújtani ugyanezért. Ma a gts kapcsán már védik. Ez az igazi elmebaj, nem a modellek.DanielT írta:Moby, hogy áll a GT Sport karriered?
Metán ránéztem egyébként:
GT4: 89
GT5: 84
GT6: 81
GTS: 75
Ezzel a valaha született legalacsonyabb értékelésű GT rész.
2 hét múlva 10k körüli példányok sülnek ki szerintem, frissen, melegen. Ha egyáltalán veszi bárki, mert jatekaim.hu-n pl EGYETLEN példány van hirdetve. Evil Within 2-ből, szintén csak Ps4-re 7 db.Moby írta:Sehogy. Amikor kiderült, hogy _mindenhez_ szerver kell, toltam egy hátraarcot. Kivárom mi sül ki ebből az egészből.
DanielT írta:2 hét múlva 10k körüli példányok sülnek ki szerintem, frissen, melegen. Ha egyáltalán veszi bárki, mert jatekaim.hu-n pl EGYETLEN példány van hirdetve. Evil Within 2-ből, szintén csak Ps4-re 7 db.
Kódot most is tudok 10-ért. Nem ezen múlik.
Viszont még mindíg ordas kamu eza scapes-mód. Van egy fix kamerával egy fix valós kép háttér, amin egy a játékban látottnál sokkal részletesebb modellt rak a játék, ami csak itt van. Fasza meg minden, de ingame közelsem ilyen. Elcseszett egy balfaszok ezek, és igen, tisztán látszik gt4 óta a lejtő, csak hol az alja, elérte már vajon?DanielT írta:Mondjuk ilyen minőségben nem csoda, hogy nem tudtak 700+ autót szállítani. Kicsit túltolták az über-hiper kidolgozást és ugye nem adták ki kínai modellezőknek, ahogy a Turn 10.
Elmebaj:
kamukép.jpg[/img]
Simán hozhatták volna tőlem a GT6 prémium kocsikat és koncentráltak volna inkább a több pályára+karrierre.
Node erről szól a GT5 óta a sorozat: elcseszett prioritások és túlvállalás.
Tök mindegy honnan és milyen modellt rak oda, ha ott van. Egy valós fotón, vagy filmen nem lóg ki a képből az autó, annyira kicseszettül tökéletesre megcsinálták. Ráadásul mindez ingyen, egy böngészőből élvezhető!Mekee írta:Viszont még mindíg ordas kamu eza scapes-mód. Van egy fix kamerával egy fix valós kép háttér, amin egy a játékban látottnál sokkal részletesebb modellt rak a játék, ami csak itt van. Fasza meg minden, de ingame közelsem ilyen. Elcseszett egy balfaszok ezek, és igen, tisztán látszik gt4 óta a lejtő, csak hol az alja, elérte már vajon?
Mekee írta:Viszont még mindíg ordas kamu eza scapes-mód. Van egy fix kamerával egy fix valós kép háttér, amin egy a játékban látottnál sokkal részletesebb modellt rak a játék, ami csak itt van. Fasza meg minden, de ingame közelsem ilyen. Elcseszett egy balfaszok ezek, és igen, tisztán látszik gt4 óta a lejtő, csak hol az alja, elérte már vajon?
Egyetlen olyan játék sem jut eszembe, ami az elmúlt 5-8 évben pozitív irányba fejlődött volna.
xcom2, gta5, sc2, csak amik hirtelen eszembe jutottakMoby írta:Egyetlen olyan játék sem jut eszembe, ami az elmúlt 5-8 évben pozitív irányba fejlődött volna.
gta5-ön én semmi fejlődést nem látok, a másik kettő meg nem juthat eszembe.Micsu írta:xcom2, gta5, sc2, csak amik hirtelen eszembe jutottak
/bár igen, az is nagy dolog, ha valami nem szaródik el. A gta nem szaródott el.
Mar az nagy fejlodes h a dogunalom 4 utan az 5 jo lett :)
a 3 karakterrel felváltva nyomás visszalépés... :PMicsu írta:xcom2, gta5, sc2, csak amik hirtelen eszembe jutottak
a MESTER versenyez és fotóz. a gété meg ugyanez játékba ültetve.DanielT írta:Node erről szól a GT5 óta a sorozat: elcseszett prioritások és túlvállalás.
mármint lenne, ha ezt JÁTÉKBA lehetne ültetni :P
dt, benő: jól olvasom, hogy a kettes motorstormot DIREKT mindketten kerülitek? ;)
a LEGJOBB részt?? mér?
a LEGJOBB részt?? mér?
k-í-v-á-n-c-s-i-s-á-g. nyilván nem a leaderboardok csúcsa a cél :PDanielT írta:Amekkora kompetitív hardcore gémer vagy, TUTI jelentene előnyt! Úgy aláznál vele, mint állat, hogy végre nem tart vissza az analóg ravasz!
Dehogy kerülöm, speciel valahogy nem maradt meg a gyűjteményben. Valóban a legjobb rész egyébként.arty írta:dt, benő: jól olvasom, hogy a kettes motorstormot DIREKT mindketten kerülitek? ;)
a LEGJOBB részt?? mér?