Mediumon azért nem, csak ha jobban bejött a dzsungel. Persze ha jól fölbontottad mellé, és tettél rá masnival AA-t és AF-et, az más, de nem minden.Micsu írta:2007ben megejelneskor szebb es jobban futott a crysis 8800gtxemen mint a kz2 ps3on, utobbi recefice bumbzm + szintelen vt, szep vt de egy crysis mediumon is fingatta
A PC-s játékoknak leáldozott
Mert beindult a vírusirtód a háttérben!DanielT írta:Fura a 360-as videó. Annak idején egyébként végignyomtam rajta, de most amikor néztem, ennél 84x szarabbul fut.
Nálam PS3-on pozitív csalódás volt a performance. Rosszabb, mint a KZ2-é, de nem nagyságrendnyivel. Mondjuk eleve bő fél év különbséggel játszottam a kettőt, más játékok is voltak közben, különböző fps-ekkel, sok minden torzíthat, ami a részleteket illeti.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2017.05.11. 12:14-kor.
Hálisten nem megyek minden nap tárgyalni öltönyben, de ez nem kiszámítható.DanielT írta:Mit jelent a napi szintű használat? 3db Ti is ráfér pókozva, egy a hátizsákba és akkor még ott a hátsó doboz. :D Ha nem szállítasz magadon kívül személyt, akkor simán kiváltja a kocsit.
Egyébként volt már olyan párszor, hogy a használt lemezt le kellett sikálnom a csap alatt, a PS3-on nálam ez volt a szoftveres OC. A PSN-esekkel nem próbáltam, mert nem tudtam, hogy a HDD melyik részét kell sikálni a konkrét játékhoz. Be kellett volna vágni az egészet a mosógépbe, főzőprogram, oszt hajrá, irány a 60 fps!
"A Square Enix ma bejelentette, hogy sajnálatos módon megválik a tulajdonában lévő IO Interactive-től, amelynek szomorú hozadéka, hogy a Deus Ex után most a Hitman széria jövője is veszélybe került.
A sok néhai Eidos franchise, így a Hitman jogaival is rendelkező japán kiadó egy közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy a piaci potenciál maximalizálása érdekében mostantól a kulcsfontosságú stúdiókra és franchise-okra fordítja az erőforrásait. Ezzel a stratégiaváltással indokolja az IO Interactive eladását, és amennyiben ez nem sikerül, a stúdiót felthetőleg bezárják. "
G365
A sok néhai Eidos franchise, így a Hitman jogaival is rendelkező japán kiadó egy közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy a piaci potenciál maximalizálása érdekében mostantól a kulcsfontosságú stúdiókra és franchise-okra fordítja az erőforrásait. Ezzel a stratégiaváltással indokolja az IO Interactive eladását, és amennyiben ez nem sikerül, a stúdiót felthetőleg bezárják. "
G365
Tehát a KZ2-nek, már a tutorial sikátorban pacing gondjai vannak, szóval az airstrike-os tankcsatánál egész jól becsülhettem fel a teljesítményét. Nem panaszkodásként mondtam, csak a 60 frémes Witcher 3-ból hirtelen átugorva sokkolt a konzol módi. :DZóanagyvarázsló írta:Bennem messze nem maradt meg ekkora kontraszt performance.ra a KZ2 és a BFBC között.
Én most ezeket találtam csak ezekről az őskövületekről (a KZ2-es videó minősége eléggé gagyi, igen, harmadik videó BF3-as, tudom):
https://youtu.be/g6UITj1M-q8
Mindegyik halál a 60 fps-hez képest, és mindegyik odabasz a fosportok áradatának.
Nameg amugy is ki akar felkerulni a donor listara :DMoby írta:Hálisten nem megyek minden nap tárgyalni öltönyben, de ez nem kiszámítható.
Állj napi 2x 1,5 órát a dugóban, hogy összesen 20km-t megtegyél és nem lesz olyan egyszerű a válasz. ;)Micsu írta:Nameg amugy is ki akar felkerulni a donor listara :D
Mindig furcsa volt látnom a logójukat ilyen címek előtt. A Hitman csapat pedig kitüntetést érdemel, nem felosztást. :(SlickAdam írta:"A Square Enix ma bejelentette, hogy sajnálatos módon megválik a tulajdonában lévő IO Interactive-től, amelynek szomorú hozadéka, hogy a Deus Ex után most a Hitman széria jövője is veszélybe került.
A sok néhai Eidos franchise, így a Hitman jogaival is rendelkező japán kiadó egy közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy a piaci potenciál maximalizálása érdekében mostantól a kulcsfontosságú stúdiókra és franchise-okra fordítja az erőforrásait. Ezzel a stratégiaváltással indokolja az IO Interactive eladását, és amennyiben ez nem sikerül, a stúdiót felthetőleg bezárják. "
G365
be is kene pattintani a jo Kane & Lynch 2-t megemlékezöül.:(DanielT írta:Mindig furcsa volt látnom a logójukat ilyen címek előtt. A Hitman csapat pedig kitüntetést érdemel, nem felosztást. :(
Belenéztem a fossápeccselt CsodaHorizon3-ba. Úgy tolja magából városban is a 4k@ultra@60fps-t, hogy rángatnom kell közben az egeret, nehogy elmenjen a windows sleepbe...De még mindig nem vagyok képes feldolgozni ezt a látványt. Egy laferrariban veretem a grafika és hangorkán mennyországban. Ha SEMMIT nem kelllene és nem is lehetne a játékban csinálni, csak ezt, már akkor is megérte volna elkészíteni.
Bár osztani tudnám a lelkesedést. Én csak a kihagyott lehetőséget látom benne. Ha nem ilyen openworld retek lenne, sokkal változatosabb, ütősebb környezetet tudtak volna tervezni, nem egy ilyen ausztrál kamionos szimulátort...Moby írta:Belenéztem a fossápeccselt CsodaHorizon3-ba. Úgy tolja magából városban is a 4k@ultra@60fps-t, hogy rángatnom kell közben az egeret, nehogy elmenjen a windows sleepbe...De még mindig nem vagyok képes feldolgozni ezt a látványt. Egy laferrariban veretem a grafika és hangorkán mennyországban. Ha SEMMIT nem kelllene és nem is lehetne a játékban csinálni, csak ezt, már akkor is megérte volna elkészíteni.
Változatosabb???DanielT írta:Bár osztani tudnám a lelkesedést. Én csak a kihagyott lehetőséget látom benne. Ha nem ilyen openworld retek lenne, sokkal változatosabb, ütősebb környezetet tudtak volna tervezni, nem egy ilyen ausztrál kamionos szimulátort...
Van benne
- ausztrálos kamionos
- tengerpartos
- erdős
- városos
- havas hegyes (oké, ehhez egy 3eft-os dlc kell)
- azon belül is befagyott tó jegén csapatás totális őrület
- meg a randombármilyen országút.
Nappaléjszakahajnalbannaplementében. Esőnben. Viharban. Szélben. Napsütéstben.
Halvány fogalmam sincs hogyan lehetne ezt változatosabbá tenni. Oké, holdjáró nincs benne. Megadom
phpBB [media]
Hihetetlen mennyire alja szemét mind a Jaguár, mind pedig raktár penészes sarkáról levakart hdd, amit ezekbe raknak.
Novigradba betölteni egy mentést több, mint egy perc?! BF1 kampány 2 perc?! #csakajáték
Tehát van az alapban NÉGY féle környezet, háttér. Erdő, tengerpart, város, országút+fényhatások. Ezeket összeköti pontosan ugyanolyan randomszar pályavezetés, mint amin a verseny zajlik. Hisz azon zajlik a verseny, random pontok között.Moby írta:Változatosabb???
Van benne
- ausztrálos kamionos
- tengerpartos
- erdős
- városos
- havas hegyes (oké, ehhez egy 3eft-os dlc kell)
- azon belül is befagyott tó jegén csapatás totális őrület
- meg a randombármilyen országút.
Nappaléjszakahajnalbannaplementében. Esőnben. Viharban. Szélben. Napsütéstben.
Halvány fogalmam sincs hogyan lehetne ezt változatosabbá tenni. Oké, holdjáró nincs benne. Megadom
Tehát van 4db háttér.jpg és rajta egy layer effect.gif és a nullához közeli fantáziával megtervezett, közlekedésre szánt utak. Köztük meg noclip_ON módban lehet átbaszatni a susnyán.
Ennek minimum háromszorosát tudja bármelyik arcade autós cucc, mondjuk egy Gaz Guzzlers Extreme, vagy az elmúlt 20 évből bármi. Egy Screamer. Egy Burnout. Egy _akármi_.
Fantázia, ötlet, emlékezetes helyszín, szakasz, tereptárgy, újdonság nincs a játékban, a demó végigjátszása _mindent_ megmutat a cuccból, pont olyan ütemben, amíg ezek még érdekesek. Ha ezt a vertical sliceot befaltad, utána már csak ugyanannak az egyre fűrészporízűbb iterációit kapod.
De valóban szép.
sima 5400-as HDD-n nalad mennyi pc-n az INITIAL load Novigrad-ba? mert nalam SSD-n is van vagy 20mp.benőmenő írta:https://youtu.be/ypQTC6Rt0jk
Hihetetlen mennyire alja szemét mind a Jaguár, mind pedig raktár penészes sarkáról levakart hdd, amit ezekbe raknak.
Novigradba betölteni egy mentést több, mint egy perc?! BF1 kampány 2 perc?! #csakajáték
Hogyamicsinász? Érik a gyanú, hogy te ezt csak megvetted, de nem játszottál vele :D A legtöbb versenyen nem lehet átvágni, mert vagy olyan a pálya, hogy leesel valahova a gecibe, vagy kapuk vannak és visszabasz, vagy egyszerűen nem is tudsz átvágni. Pnt úgy, ahogy egy randombármilyen másik autósjátékban.DanielT írta:Köztük meg noclip_ON módban lehet átbaszatni a susnyán.
5400-asom nincs abban a konfigban, amin elindulna a vaják3. Egy kukázott 1 TB-os 7200-as wd blue-n van a cucc és a story mesélős cinematic után már gyakorlatilag alig kell várni. Nem stopperoltam, a videó alapján 35 mp körül lehet ami több, mint 2x gyorsabb a videóban lévő seagate-es időnél. Az ssd-s 20 mp pedig pont negyede a ps4 külső ssd-s idejének.SlickAdam írta:sima 5400-as HDD-n nalad mennyi pc-n az INITIAL load Novigrad-ba? mert nalam SSD-n is van vagy 20mp.
mindenesetre ez legyen a legnagyobb gond valaki eleteben, hogy az INITIAL töltesre 35 mp-el tovabb kell varnia... jesus!benőmenő írta:5400-asom nincs abban a konfigban, amin elindulna a vaják3. Egy kukázott 1 TB-os 7200-as wd blue-n van a cucc és a story mesélős cinematic után már gyakorlatilag alig kell várni. Nem stopperoltam, a videó alapján 35 mp körül lehet ami több, mint 2x gyorsabb a videóban lévő seagate-es időnél. Az ssd-s 20 mp pedig pont negyede a ps4 külső ssd-s idejének.
A köztük-et nem verseny közben értettem, hanem a bullshit-okádék-filler open módra, ahol kaszálod a pálmafákat 300-zal.Moby írta:Hogyamicsinász? Érik a gyanú, hogy te ezt csak megvetted, de nem játszottál vele :D A legtöbb versenyen nem lehet átvágni, mert vagy olyan a pálya, hogy leesel valahova a gecibe, vagy kapuk vannak és visszabasz, vagy egyszerűen nem is tudsz átvágni. Pnt úgy, ahogy egy randombármilyen másik autósjátékban.
De nincs olyan, hogy köztük. Vagyis ha akarod van. Ha nem akarod nincs. Az első öt percben kötelező, amíg nincs gyorsutazás.DanielT írta:A köztük-et nem verseny közben értettem, hanem a bullshit-okádék-filler open módra, ahol kaszálod a pálmafákat 300-zal.
Ejha, ebben aztán volt munka. Kár, hogy a szinkronnal teljesen élvezhetetlenre telibeverték.deep írta:Napi GTA... De ezen beszartok. Nem is kommentálom.
https://youtu.be/LrX67Gltb-A
Nem 5 percet nyomtam és még nincs gyorsutazás. Mit rontok el?Moby írta:De nincs olyan, hogy köztük. Vagyis ha akarod van. Ha nem akarod nincs. Az első öt percben kötelező, amíg nincs gyorsutazás.
bérlésre nem gondoltam, óriási ötlet! mindenképp kereslek majd, mert... MERT :)DanielT írta:A kismotort felejtsd el éles közlekedésre a Hungárián, stb. Nem elég erős ahhoz, hogy simán leverd a forgalmat és mindig elöl legyél, anélkül, hogy bárkit feltartanál. Márpedig ez a lényeg, hogy lássák, hogy kár és felesleges is erőlködniük, nem fogod feltartani őket, így nem is akarnak letolni.
Amit én tennék(tettem):
1. http://www.motor-berles.hu nagyon korrekt srác bérelj ki egy 50-est pár napra és az otthoni ismerős terepen kavirnyálj, tanuld, hogy működik. Adnak sisakot is, akár most hétvégén is, elmegyek bevezetlek az alapokba.
2. Ha már ezt tudod kezelni és bejön, akkor mehet a B kiegészítő 125 jogisra bejelentkezés. Ehhez mociznod már tudni kell, mert arra nem tanítanak meg, a 3 óra csak arra elég, hogy a vizsgákat lenyomd.
3. Mivel 125-öst bérelni jogsi nélkül nem adnak, kibérelhetem neked, hogy kipróbáld, mennyire más érzés azzal menni forgalomban.
4. Saját moci vásárlás, nem szart, nem átmenetit, hanem egy frankó gépet kell venni, 600 ezer körül használtan. Ezt el lehet adni bármi van, de egy olcsó szarral nem azokat a tapasztalatokat szereznéd meg, amire szükséged van.
Ja itt melóban csak némán tudtam belenézni. Alá kell vágni a filmből a hangot.DanielT írta:Ejha, ebben aztán volt munka. Kár, hogy a szinkronnal teljesen élvezhetetlenre telibeverték.
Keress, szombaton ráérek, ma is hívhatsz, hogy mi a pék legyen.arty írta:bérlésre nem gondoltam, óriási ötlet! mindenképp kereslek majd, mert... MERT :)
én ezt kétségekkel olvasom... előző horizonokban is elakadtál a "pálmafában", nem akarom elhinni, hogy ez változott volna :P ráadásul az fh2ben még törés is volt, szal nem feltétlenül volt érdemes 200al átvágni... hacsak nem akartál 40-el bevánszorogni a célállomáshoz 2 órával később.DanielT írta:A köztük-et nem verseny közben értettem, hanem a bullshit-okádék-filler open módra, ahol kaszálod a pálmafákat 300-zal.
(az meg, hogy nem akadsz el mindenféle bokorban, az jó. kurvaidegesítőek azok a játékok, ahol elakadsz minden szarban. az persze baj, hogy nem is lassulsz :( )
Szuper! Azt mondod érdemesebb lett volna egyterás, 7200as, wdbluet rakni a pisibe és cserébe a ramon, gpun spórolni többet?benőmenő írta:5400-asom nincs abban a konfigban, amin elindulna a vaják3.
Moby, a DLC hogy van meg neked? A közös accra vetted?
Nem, azzal ez nem játszható el, lévén nem onűllóan indítható elem. Ha nincs az accountodon, hiába van letöltve a gépre. Az accountoddal vagy bent a játékban.DanielT írta:Moby, a DLC hogy van meg neked? A közös accra vetted?
/de amúgy nem is tölt le semmit, csak valami 1 megás állományt. Ergo a dlc amúgy része az alapjátéknak adatilag.
Értem. Baszódjanak meg.Moby írta:Nem, azzal ez nem játszható el, lévén nem onűllóan indítható elem. Ha nincs az accountodon, hiába van letöltve a gépre. Az accountoddal vagy bent a játékban.
/de amúgy nem is tölt le semmit, csak valami 1 megás állományt. Ergo a dlc amúgy része az alapjátéknak adatilag.
Akkor már csak azt mondd el, miért nincs quicktravelem. Unlockolni kellett mindenféle mocskot, a QT meg valahol jól el volt lockolva 86 szint mögé.
Milyen cserébe? Mínusz összeget nem lehet az általad felsoroltakra költeni.arty írta:Szuper! Azt mondod érdemesebb lett volna egyterás, 7200as, wdbluet rakni a pisibe és cserébe a ramon, gpun spórolni többet?
6k-é nem rossz deal.
A fesztiválok között az elejétől gyorsutazhatsz. A mindenhová az meg nemtudom mikor lett meg, de nagyon hamar.DanielT írta:Értem. Baszódjanak meg.
Akkor már csak azt mondd el, miért nincs quicktravelem. Unlockolni kellett mindenféle mocskot, a QT meg valahol jól el volt lockolva 86 szint mögé.
FESZTIVÁLOK. A redneck pornyelő tuskó úristenüket.Moby írta:A fesztiválok között az elejétől gyorsutazhatsz. A mindenhová az meg nemtudom mikor lett meg, de nagyon hamar.
Jnyah. Ez a része eléggé putriparaszt. Kurva nagy mázli, hogy gyakorlatilag a játék szempontjából nem is létezik. Ott fogsz kezdeni betöltés után. Ennyi a szerepe.DanielT írta:FESZTIVÁLOK. A redneck pornyelő tuskó úristenüket.
Ha már 2009 nosztalgia:
Spoiler
minap akartam valami ótókát, de csak a Dirt Showdown-t talaltam a könyvtaramban, ami komolytalan. sosenem jatszottam eddig, de tök jo. sok 3DS után 1080p-ben 8xAA mellett (1070-es meg 10%-on "pörög"... hehe) egész pofás meg ma is. sztem nyomogatom majd.:)benőmenő írta:Ha már 2009 nosztalgia:Spoiler
Eeeez megbassza az idegrencert rendesen :DDanielT írta:Hold on to your tits!
Na, ez feszes cucc.
Örülök, hogy beláttad a marhaságod :PPPbenőmenő írta:Milyen cserébe? Mínusz összeget nem lehet az általad felsoroltakra költeni.
Dirt2 meg a legjobb rész :) Eddig... (DR rallyt még csak megkóstoltam... rally... szal khm)
Jobb lett volna "DISZNYÓVÁGÁS" ? vagy...? fastfurious neonos kreténtalálkozó?DanielT írta:FESZTIVÁLOK. A redneck pornyelő tuskó úristenüket.
szerintem rendben van az ALAP, sajnos ami utána jön, az viszont már tényleg problémás. (egy ótós-zenés fesztivál önmagában még nem lesz rednekk, nem kellene annak lennie)
jah, ha nem nyomtad a korábbiakat ill. a flatout nem él élénken az emlékeidben :) rengeteg a korábbi tartalom ujrahasznosítása, a fizika pedig jóval butitottabb, mint a dirt2-3 (vagy a flatout).SlickAdam írta:minap akartam valami ótókát, de csak a Dirt Showdown-t talaltam a könyvtaramban, ami komolytalan. sosenem jatszottam eddig, de tök jo. sok 3DS után 1080p-ben 8xAA mellett (1070-es meg 10%-on "pörög"... hehe) egész pofás meg ma is. sztem nyomogatom majd.:)
de amugy még ezek ellenére is lenyomtam a karriert és nem rossz emlék :)
Vigyázz ezzel, ha sokat véded, akkor tutira az lesz!arty írta:Jobb lett volna "DISZNYÓVÁGÁS" ? vagy...? fastfurious neonos kreténtalálkozó?
szerintem rendben van az ALAP, sajnos ami utána jön, az viszont már tényleg problémás. (egy ótós-zenés fesztivál önmagában még nem lesz rednekk, nem kellene annak lennie)
flatout-okat egyaltalan nem ismerem. Dirt 3 volt csak, az elegge mas. borulgatni tenyleg jo ez a Showdown. egesz jo kis modok vannak benne.arty írta:jah, ha nem nyomtad a korábbiakat ill. a flatout nem él élénken az emlékeidben :) rengeteg a korábbi tartalom ujrahasznosítása, a fizika pedig jóval butitottabb, mint a dirt2-3 (vagy a flatout).
de amugy még ezek ellenére is lenyomtam a karriert és nem rossz emlék :)
Nekem a 3, a Showdown és a Rally van meg (utóbbit majdnem felraktam, de kért vagy 50 GB szabad helyet, és csak 90 van az SSD-n :(). Ezek hogy aránylanak végül is?arty írta:jah, ha nem nyomtad a korábbiakat ill. a flatout nem él élénken az emlékeidben :) rengeteg a korábbi tartalom ujrahasznosítása, a fizika pedig jóval butitottabb, mint a dirt2-3 (vagy a flatout).
de amugy még ezek ellenére is lenyomtam a karriert és nem rossz emlék :)
SlickAdam írta:flatout-okat egyaltalan nem ismerem.
gondoltam nyomok kis Killzone 2 memory lane-t: system update. pedig par honapja nyomtam kis Shadows of the Damned-et. erdekes.:D
az uj Relé az full hardcore realisztik rally, nincs visszapörgetes es egyeb buzisagok. prima cucc, csak idegzet kell hozza és TUDÁS. föleg a hóban...Zóanagyvarázsló írta:Nekem a 3, a Showdown és a Rally van meg (utóbbit majdnem felraktam, de kért vagy 50 GB szabad helyet, és csak 90 van az SSD-n :(). Ezek hogy aránylanak végül is?
Na előkotortam az ősrégi DF cikket. A Killzone 2 bár droppol, messze nem olyan gyakran, mint érezni véltem. A tankos aréna viszont tényleg fingatta a vasat.
Ellenben kecinagy az input lag.
Ellenben kecinagy az input lag.
Jaja, azt írni is akartam tegnap, hogy az input lag miatt olyan sima, nem enged kapkodni a cucc, szépen legyen idő számolgatni.benőmenő írta:Na előkotortam az ősrégi DF cikket. A Killzone 2 bár droppol, messze nem olyan gyakran, mint érezni véltem. A tankos aréna viszont tényleg fingatta a vasat.
Ellenben kecinagy az input lag.
Na, letöltöttem a Forzát. Most meg letörlöm. Negyedszer és utoljára.
Az ultimate mocsok, csak a #játékélményért:
Ps4-re kijött a Veronica, de nem a PS360 féle HD kiadás, hanem a PS2 verzió, emulátorral. Felbontás 1280x960. És ami a legjobb: ha PAL régióban töltöd le, akkor a PAL verziót kapod. Az 50 hz-est. A játék tehát 25 frémmel fut, de nem ám natívban, hanem az emulátor rántja vissza, aki nem tud mit kezdeni vele. És nincs PRŐPECS se.
Ps4-re kijött a Veronica, de nem a PS360 féle HD kiadás, hanem a PS2 verzió, emulátorral. Felbontás 1280x960. És ami a legjobb: ha PAL régióban töltöd le, akkor a PAL verziót kapod. Az 50 hz-est. A játék tehát 25 frémmel fut, de nem ám natívban, hanem az emulátor rántja vissza, aki nem tud mit kezdeni vele. És nincs PRŐPECS se.
phpBB [media]
DanielT írta:Az ultimate mocsok, csak a #játékélményért:
Ps4-re kijött a Veronica, de nem a PS360 féle HD kiadás, hanem a PS2 verzió, emulátorral. Felbontás 1280x960. És ami a legjobb: ha PAL régióban töltöd le, akkor a PAL verziót kapod. Az 50 hz-est. A játék tehát 25 frémmel fut, de nem ám natívban, hanem az emulátor rántja vissza, aki nem tud mit kezdeni vele. És nincs PRŐPECS se.
[video]holyfuck.avi[/video]
Én evvel a far cry4-el vagyok így. Megpróbáltam sokadszor. De ezt még a 4K sem menti meg. Nem menti ezt meg semmi. Ez maga az unalom óceánja. Nemtudom hanyadszor törlöm. És a vicc, hogy ugyanaddig jutottam el újra és újra. Feladom. Ez nekem nem való. A prime-ba bele sem próbálok már ennek okán. Megvettem a polcnak. Béke poraikra.DanielT írta:Na, letöltöttem a Forzát. Most meg letörlöm. Negyedszer és utoljára.
Polírozzák a kulát, végre nem Paint-ben készült a haj.bmp, hanem kapott valami fényt is.
phpBB [media]
az a patch mikor jön amitől a játék is jó lesz?
najsz, mostmar az egyik cutscene-ben nem csak hülyen mozog, mar a szeme is fennakad egy pillanatra. és a hajfény! wow! brennyú gém. na majd 5 ojroert eccer...DanielT írta:Polírozzák a kulát, végre nem Paint-ben készült a haj.bmp, hanem kapott valami fényt is.
[video]masszlebeny[/video]
Az a hajfény _rohadtul_ kellett. Megvakultam az alap, undorító verziótól. Jó ez már soha nem lesz, igényes se, stb. El kell engedni, kinyírták a sorozatot, vége van. EA accessben, fillérekért, tudván és elfogadva, hogy elkúrták. Valszeg megnézem majd a bolygókat és csá'.SlickAdam írta:najsz, mostmar az egyik cutscene-ben nem csak hülyen mozog, mar a szeme is fennakad egy pillanatra. és a hajfény! wow! brennyú gém. na majd 5 ojroert eccer...
Tegyük hozzá, hátha nem volt egyértelmű a többieknek: ezért PÉNZT (4600ft) kérnek!DanielT írta:Az ultimate mocsok, csak a #játékélményért:
Ps4-re kijött a Veronica, de nem a PS360 féle HD kiadás, hanem a PS2 verzió, emulátorral. Felbontás 1280x960. És ami a legjobb: ha PAL régióban töltöd le, akkor a PAL verziót kapod. Az 50 hz-est. A játék tehát 25 frémmel fut, de nem ám natívban, hanem az emulátor rántja vissza, aki nem tud mit kezdeni vele. És nincs PRŐPECS se.
Annyira megnéznék valami interjút a drága kiadóval arról, hogy ez hogyan buggyant így ki a sztórba?
Meg, hogy mikor lesz végre REFUND?! Mert szánalom, hogy ezért most polgári perre kellene menned a sonyval, ha korrekt eljárást szeretél. (azt nem feltételezem, hogy ezt valaki meglátja és lenyeli és végigtolja, pláne PAL régióban)
+gondold át ezek után a véleményed az MS féle bw kompatibilitiről... ahol elég sokat tesznek azért, hogy az adott cím JOBBAN fusson. Hogy SZEBB legyen. INGYEN.
---
Lepörgött a Kinect Kung Fu stáblista. Legjobb kinekt játék, ever.
---
off: mocizni nemtok a hétvégén, vízmelegítőcsere projekt nem lett meg tegnapra :(
előbbitől nem tartok, utóbbit meg az nfs tím szállítja, mostmár kétévente :DZóanagyvarázsló írta:Vigyázz ezzel, ha sokat véded, akkor tutira az lesz!
Polírozzák, de a mimika továbbra is vállalhatatlan, a csaj feje meg olyan, mintha bucira verték volna.DanielT írta:Polírozzák a kulát, végre nem Paint-ben készült a haj.bmp, hanem kapott valami fényt is.
árkád->vérszim : showdown->d3->rallyZóanagyvarázsló írta:Nekem a 3, a Showdown és a Rally van meg (utóbbit majdnem felraktam, de kért vagy 50 GB szabad helyet, és csak 90 van az SSD-n :(). Ezek hogy aránylanak végül is?
mivel tudom h a flatoutot bírtad, talán ebben a sorrendben lenne célszerű kipróbálni őket :)
az arénázás pl állat a showdownban, jobban élveztem, mint az fo-ban
jézusom, slickadam!!! :(SlickAdam írta:flatout-okat egyaltalan nem ismerem.
pöcédre szippantsd fel az ultimate carnaget és hajrá! ;) (a gwfl-gányt meg szívesen! :D )
Meggyőtt az ánuszhoz a bios frissyítés. 2 bios van, egy silent meg egy official. Nekem az jött le, hogy az official az ami benne van amúgy is, szal a silentet beleírtam. Verzóban elvileg ugyanaz a kettő, viszont ez már nem csinálja a ventimegállás-elindulás fasságot! Néha ugyan lemegy nulláig, de szerintem ott már nem mér, mert már nem hallom a pulzálást.DanielT írta:Az a hajfény _rohadtul_ kellett. Megvakultam az alap, undorító verziótól. Jó ez már soha nem lesz, igényes se, stb. El kell engedni, kinyírták a sorozatot, vége van. EA accessben, fillérekért, tudván és elfogadva, hogy elkúrták. Valszeg megnézem majd a bolygókat és csá'.
MS féle bwcomp? Szebb? Kicsit már elvárásaim vannak a szépségről 2017-ben, amit ők nyújtanak. Ingyen.arty írta:+gondold át ezek után a véleményed az MS féle bw kompatibilitiről... ahol elég sokat tesznek azért, hogy az adott cím JOBBAN fusson. Hogy SZEBB legyen. INGYEN.
off: mocizni nemtok a hétvégén, vízmelegítőcsere projekt nem lett meg tegnapra :(
VÍZMELEGÍTŐ!!!
3-4 évre visszamenőleg _MINDEN_ ASUS Strix kártyánál láttam jelezni ezt a hibát, 290X-el meg anyámkínjával is. Nagy reményeim nincsenek.Moby írta:Meggyőtt az ánuszhoz a bios frissyítés. 2 bios van, egy silent meg egy official. Nekem az jött le, hogy az official az ami benne van amúgy is, szal a silentet beleírtam. Verzóban elvileg ugyanaz a kettő, viszont ez már nem csinálja a ventimegállás-elindulás fasságot! Néha ugyan lemegy nulláig, de szerintem ott már nem mér, mert már nem hallom a pulzálást.
BTW ilyen silent profilt lehet választani a hozzáadott ASUS féle progiban is, szerintem ugyanazt csinálja. Tesztelgesd még egy kicsit pls.
+100000000000arty írta:jézusom, slickadam!!! :(
pöcédre szippantsd fel az ultimate carnaget és hajrá! ;) (a gwfl-gányt meg szívesen! :D )
Na! accessben, 5 juróért minden és bármi megbocsájtható?! :PPPPPPPPPPPP (video alapján ez undi még mindig, de miért is játszana itt bárki NŐVEL?!)DanielT írta:Az a hajfény _rohadtul_ kellett. Megvakultam az alap, undorító verziótól. Jó ez már soha nem lesz, igényes se, stb. El kell engedni, kinyírták a sorozatot, vége van. EA accessben, fillérekért, tudván és elfogadva, hogy elkúrták. Valszeg megnézem majd a bolygókat és csá'.
De az a boost értékeket kúrelgatta úgy volt silent, ennek meg ugyanannyik a frekijei.DanielT írta:3-4 évre visszamenőleg _MINDEN_ ASUS Strix kártyánál láttam jelezni ezt a hibát, 290X-el meg anyámkínjával is. Nagy reményeim nincsenek.
BTW ilyen silent profilt lehet választani a hozzáadott ASUS féle progiban is, szerintem ugyanazt csinálja. Tesztelgesd még egy kicsit pls.