majd sandboxositjak es akk ismet racuppanhatsz :DMoby írta:Úgy volt szar, hogy nem jött be. Volt egy limbo amiben egy kisfiú futott a sötét erdőben. Majd csinált a rendkívül kreatív stúdió egy másik játékot, amiben egy kisfiú futott a sötét erdőben
A PC-s játékoknak leáldozott
DanielT írta:Elég perverz ötlet egy játékból második, harmadik részt csinálni... csak halkan mondj ilyeneket, mert a végén még lesz a Lego játékokból is 64 másik, amiben Legó figurákkal kell mászkálni a Legó környezetben, ugrálva gyűjteni a színes baszokat.
Részenként negyven percnyi tartalom. Erről beszélünk. Szerintem ez az egész így ebben a formában kibebaszottul gáz.
na, látod a playdead is kb olyan önismétlő mint a posztjaid. Telitalálat!Micsu írta:majd sandboxositjak es akk ismet racuppanhatsz :D
Amúgy a lego játékfelvetésre nem tudok mit mondani. Simán lehet, hogy hótugyanilyen mind. Nekem ez volt az első, pedig van a steam könyvtáramban vagy 9 másik.
Nem mi vagyunk a célközönség. Fiam imádja mind, pont elég változatosság van benne, de ugye nagy csodát ugyanazzal az engine-el nem lehet csinálni. Mész, ütsz, ugrálsz aztán következő pálya. Nekem amúgy a kalózos a kedvencem, fiamnak hol a batmanes hol az indiana jonesos hol a gyűrűk urás.Moby írta:Amúgy a lego játékfelvetésre nem tudok mit mondani. Simán lehet, hogy hótugyanilyen mind. Nekem ez volt az első, pedig van a steam könyvtáramban vagy 9 másik.
Nálunk IRL most indult be a legoőrület, ennek egyenesági következménye volt a játék, szal azt gondolom a többi is idővel sorra fog kerülni, de vannak közte olyanok, amiket témaválasztás okán még nem tartok engedélyezhetőnek.Botond írta:Nem mi vagyunk a célközönség. Fiam imádja mind, pont elég változatosság van benne, de ugye nagy csodát ugyanazzal az engine-el nem lehet csinálni. Mész, ütsz, ugrálsz aztán következő pálya. Nekem amúgy a kalózos a kedvencem, fiamnak hol a batmanes hol az indiana jonesos hol a gyűrűk urás.
Többször meglepett a játék, elkerekedett a szemem, elismerően csettintettem néhol és végig élveztem.Moby írta:Részenként negyven percnyi tartalom. Erről beszélünk. Szerintem ez az egész így ebben a formában kibebaszottul gáz.
Lehet, hogy 40 perc a tartalom, de sok játék 10 órás kampánya nem tud belőlem semmilyen hasonlóan pozitív reakciót kiváltani. Vagy egyáltalán semmilyet, csak történik előttem.
Oké a végétől nekem is elkerekedett a szemem. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt azonosan éltük meg.DanielT írta:Többször meglepett a játék, elkerekedett a szemem, elismerően csettintettem néhol és végig élveztem.
Lehet, hogy 40 perc a tartalom, de sok játék 10 órás kampánya nem tud belőlem semmilyen hasonlóan pozitív reakciót kiváltani. Vagy egyáltalán semmilyet, csak történik előttem.
Pörög az Androméda credits.
A vége igencsak odabaszós lett. Nincs evvel a sztorival a világon semmi probléma. Sem annak elmesélésével. Az eleje rendesen popcornos, a vége is kissé szükségszerűen az, de nem hiányzik belőle a "masseffectség". A hibákért nagy kár, van még mindig belőlük gazdagon. Összességében ez egy eléggé jó játék, jó sztorival, ellaposodásra hajlamos játékmenettel(a manapság defaultnak számító elmebeteg méretű csekklisták miatt), és hibákkal. Talán nem butaság guideokat olvasni, hogy nem menjen át munkába, és remélhetőleg a hibákat javítják egyszer. Sokszor agyzsibbasztóan jó graf, és szinte végig nagyon jó atmoszféra.
Jól szórakoztam, és nem vagyok elégedetlen/10.
/hátravan még valami epilógus. Meg kicsit sajnálom, hogy nem 4K-ban ment le, de úgyis meg fogom nézni úgy is. Meg majd egyszer ismétlen/lesz biztos dlc is.

Jóvan, júniusban majd ránézek, addigra kb meg kell jönnie a nagyobb pecsnek.Moby írta:Pörög az Androméda credits.
A vége igencsak odabaszós lett. Nincs evvel a sztorival a világon semmi probléma. Sem annak elmesélésével. Az eleje rendesen popcornos, a vége is kissé szükségszerűen az, de nem hiányzik belőle a "masseffectség". A hibákért nagy kár, van még mindig belőlük gazdagon. Összességében ez egy eléggé jó játék, jó sztorival, ellaposodásra hajlamos játékmenettel(a manapság defaultnak számító elmebeteg méretű csekklisták miatt), és hibákkal. Talán nem butaság guideokat olvasni, hogy nem menjen át munkába, és remélhetőleg a hibákat javítják egyszer. Sokszor agyzsibbasztóan jó graf, és szinte végig nagyon jó atmoszféra.
Jól szórakoztam, és nem vagyok elégedetlen/10.
/hátravan még valami epilógus. Meg kicsit sajnálom, hogy nem 4K-ban ment le, de úgyis meg fogom nézni úgy is. Meg majd egyszer ismétlen/lesz biztos dlc is.
Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.

Spoiler
Mitnemértesz. Le-ál-do-zott.Moby írta:Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.Spoiler
Mondjuk ez már 2014-ben is így volt:
"PC gaming hardware is now worth over billion (bn) globally – over double the value of the console gaming market.
Analyst Jon Peddie Research (JPR) said in its PC Gaming Hardware Market report that personal computers, upgrades, and peripherals used for gaming were continuing to remain strong and healthy, despite an overall decline in the PC market."
Cikk
szerk: sőt, ahogy nézem ez a Jon Peddie arra tette fel az életét, hogy minden évben kiadja a tanulmányt, ugyanezzel az eredménnyel.
"TIBURON, CA- November 19, 2009 – Jon Peddie Research (JPR), the industry’s research and consulting firm for graphics and multimedia, today announced the market forecast for PC gaming hardware, and the results are better than previously expected.
The worldwide PC gaming hardware market (systems, accessories, and upgrades) is forecasted to gain $1.2 billion for 2009, which is a 5.9% increase versus 2008 (from $20.07 to $21.26 billion). The increase is due to higher than anticipated consumer demand for Enthusiast, Performance, and Mainstream hardware influenced by the ability to play video games ranging from casual to hardcore simulations."
CRTL+C CTRL+V dátum átír = Profit.

Akkor viszont még artynak is igaza van, és tényleg #semmiseváltozott.DanielT írta:Mondjuk ez már 2014-ben is így volt:
"PC gaming hardware is now worth over billion (bn) globally – over double the value of the console gaming market.
Analyst Jon Peddie Research (JPR) said in its PC Gaming Hardware Market report that personal computers, upgrades, and peripherals used for gaming were continuing to remain strong and healthy, despite an overall decline in the PC market."
Cikk
en is, 2019 juniusaban :DDanielT írta:Jóvan, júniusban majd ránézek, addigra kb meg kell jönnie a nagyobb pecsnek.
HW :)Moby írta:Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.Spoiler
Mé, a pécé az amúgy mi? A csillámpóni hányadékában felgyülemlő antianyag? :)SlickAdam írta:HW :)
Én vagyok az utolsó, aki bevédi a sikergent, de a konzolgyártók attól hogy nem buknak a vasakon, még mindig inkább a szoftver + havisarcból élnek. Plusz a topik által favorizált 1-2 prőkonzol árát kitevő alkatrészekkel persze, hogy nagyobb szám lesz a márkitja.Moby írta:Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.Spoiler
nem isMoby írta:Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.Spoiler
Homeland 6. évad
elég nehezen indult be, meg a kedvenc karim full idegesítő és tard lett de a végére felpörögnek az események és hozza a korábbi évadok színvonalát

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Micsu 2017.04.24. 15:49-kor.
Nekem mindegy, csak hát evidenciaként kezelik mindenhol, hogy a sikergen olyan baszottul sikeres, hogy a pécé már megdeglett. Má csak a leáldosok vesznek pécét.benőmenő írta:Én vagyok az utolsó, aki bevédi a sikergent, de a konzolgyártók attól hogy nem buknak a vasakon, még mindig inkább a szoftver + havisarcból élnek. Plusz a topik által favorizált 1-2 prőkonzol árát kitevő alkatrészekkel persze, hogy nagyobb szám lesz a márkitja.
Éstényleg! Pediriszörcs megriszörcsölte!
arra celoztam, hogy a kutyat se erdekli a HW-es eladas. szoftverböl jön a nagy pénz. az meg konzolon gondolom meg mindig jobban pörög.Moby írta:Mé, a pécé az amúgy mi? A csillámpóni hányadékában felgyülemlő antianyag? :)
Hát ezt mondom én is! A pécé halott. Nem veszi senki :( Nyilván már szoftvert sem éri meg rá csinálni. EZEKNEK? :(( Áh...SlickAdam írta:arra celoztam, hogy a kutyat se erdekli a HW-es eladas. szoftverböl jön a nagy pénz. az meg konzolon gondolom meg mindig jobban pörög.
tudtommal az excl címekből van jó haszna a konzol fejlesztőknek azok meg annyira nem pörögnek
egy multiplat címből mint pl egy ac mennyi esik le a sonynak?
aaa szekció biztos még mindig konzolon hozza a legtöbb lóvét, de egy lol, csgo meg jónéhány noname pcs sikercím sokkal több pénzt hoz mint bármelyik aaa blockbuster

igen, lassan megszűnnek létezni a konzolexcl címek :DMoby írta:Hát ezt mondom én is! A pécé halott. Nem veszi senki :( Nyilván már szoftvert sem éri meg rá csinálni. EZEKNEK? :(( Áh...
Megha't ez az egész. Fődetrá!
Nademajd a skorpilyó!
Nademajd a skorpilyó!
Ehő' nem tudok hozzászólni, de ha már sorozat, ma hallottam először erről a Dö Expanse-ról. És jókat. Valaki?Micsu írta:Homeland 6. évad
elég nehezen indult be, meg a kedvenc karim full idegesítő és tard lett de a végére felpörögnek az események és hozza a korábbi évadok színvonalát
első évad döcögős, ha azt "túléled" a 2. fog jobban tetszetni ;)
sztem jó, bár még a 2.ból nem láttam csak 1 részt

Mostanaban tobb ismeros is dicserte, szoval sztem valamikor mindenkepp teszek vele egy probat.DanielT írta:Ehő' nem tudok hozzászólni, de ha már sorozat, ma hallottam először erről a Dö Expanse-ról. És jókat. Valaki?
valahol a napokban felszopták, ráugrottam én is. Nem vagyok otthon a sorozatokban, nem tudom mi számít jónak. Sajnos fáradtan is kezdtem neki, és a figyelmem sem szegezte a tévére a pergő események sodrása, félúton belealudtam. Még majd próbálkozok vele, nem tűnt vállalhatatlannak.DanielT írta:Ehő' nem tudok hozzászólni, de ha már sorozat, ma hallottam először erről a Dö Expanse-ról. És jókat. Valaki?
"Bayonetta PC port gets updated... with a Vanquish teaser
The PC port of Bayonetta got a really small 22kb update today. People looked into it, and this appeared on the EXTRAS folder"

100k fölött ment már el belőle, valszeg azért van esély rá hogy jön a pcs port
Most nézem steamspy-on, hogy a Jókai Laliból elment kemény 62 ezer db. LOLMicsu írta:100k fölött ment már el belőle, valszeg azért van esély rá hogy jön a pcs port
DanielT írta:"Bayonetta PC port gets updated... with a Vanquish teaser
The PC port of Bayonetta got a really small 22kb update today. People looked into it, and this appeared on the EXTRAS folder"
Ez. Jó!
phocsika, én a szuperior 360ast nyomtam leDanielT írta:Meg is vagyunk. Sok szót nem érdemes vesztegetni rá, Arty ennél még jobban nem támogatta a #Semminemváltozott ellenkampányt...
Ez egy moslék, egy lefingott roncs. Egy szemét. Egy sértés az igényes ember minden porcikájának, sejtjének. És most még nem is a teljesítményről beszélek. Ami egyébként default+driver vsynccel 60 fps, de mivel egy pécégéming mocsárba belefingott port-roncs, így be-beránt random.
Tökéletes mementója annak a korszaknak, amikor 4:3 low settingen indultak a játékok 640x480-ban, kontroller támogatás nélkül, Windows Live bejelentkezéssel és a többi undormánnyal.
Ezúton is gratulálok Arty, hogy előástad ezt a mocskot és bezabáltad.
De szeretnék olyan világban élni, ahol az uc4 egy közepes termék... óistenem.DanielT írta:A lényeg, hogy az érzelmek felülírják az értelmet. Most már látok olyan topikokat megjelenni, hogy az UC4 végülis egy középszerű fosparittya volt. Ott meg persze még bejátszik az exkluzivitás hype és az, hogy gyönyörű a játék. Nem egyszerű ez na!
De ez is tipikus: ha valamit túlhájpolnak (uncsi ilyen, igen), akkor mindig lesznek, akik küldetésüknek érzik a szemek felnyitását (értsd: közepes).
időgép?! minek!? OTTVOLTAM BASZKI!!! OTT!! A KÖZEPIBE!!DanielT írta:Na ez METÁLkód volt. 60fps, tévén... beszartam. Pécén meg bejött a jó kis sterilitás, elvesztett effektek, stb. Kontroller támogatás zéró közeli, gányhegy, a videóban is mondják, hogy Ati kártyákon gusztustalanul nézett ki.
Majd ha Arty-nak lesz időgépe, talán megérti/megtapasztalja, hogy mi történt akkoriban a játékiparban.
Spoiler
és ezek amugy hol játszanak?! mert steamen nem látni ezt a 200 milliónyi hw-t.... lehet, hogy 20 millió pécébe vették őket?!Moby írta:Na végre! Vége a bizonytalanságnak, eldőlt. A pécének leáldozott. Felzabáltak mindent a konzolok. Vége. Nincs többé. Befellegzett. Csak az olcsószarra van már igény.
Peddiriszörcs kiriszörcsölte.
Lehet pakolni, menjenki minden haza a dolgára. Az utolsó kapcsolja majd le a vellanyt.Spoiler
Tényszerűen nézve a játék része tényleg az. Az más kérdés, hogy lehet-e ezt ennyire szétválasztva értékelni. Vagy, hogy kell-e.arty írta:De szeretnék olyan világban élni, ahol az uc4 egy közepes termék... óistenem.
De ez is tipikus: ha valamit túlhájpolnak (uncsi ilyen, igen), akkor mindig lesznek, akik küldetésüknek érzik a szemek felnyitását (értsd: közepes).
évad1-en néha (de tényleg max 2x) elaludtam. pedig tetszett. nagyon bízok benne, hogy majd a következők!DanielT írta:Ehő' nem tudok hozzászólni, de ha már sorozat, ma hallottam először erről a Dö Expanse-ról. És jókat. Valaki?
Meramúgy a psn minőségén, árazásán, vagy a psnp felhozatalon látszik az 50 millió eladott konzol?arty írta:és ezek amugy hol játszanak?! mert steamen nem látni ezt a 200 milliónyi hw-t.... lehet, hogy 20 millió pécébe vették őket?!
Tegnap éjjel belebuktam a broforce főellenségének mittoménhanyadik reinkarnálódásába.
Megölöm egyszer, kétszer, ezredszerre, már majdnem feladva - mi történik?! Megint jön, persze ezúttal (is) teljesen unfair módon, gondolom várnom kéne, hogy bebugoljon, mint 1-2 előde csinálta, még amíg az első, örliekszessz végigjátszást nyomtam... de mostanra perfektre pecselték, nem lassul be (vs ps4 (unity)), nem látom (rázkódik a kép, eltávolodunk a sötét háttér előtt ugráló fekete figurától (jó, nem minden hero olyan)), kurvagyors, kurvarandom, kurvanehéz, kurvaéletbe, KURVAANYÁD DEV! :( :)
Egen, rédzskvit lett, megesik.
Aztán persze 'csakazértis', megint nekimentem, persze a játék nem mentette el a progresszt, az EGÉSZ szekvenciát kezdhetném elölről.
Kezdhettem VOLNA, mert én ennek sohatöbbet nem megyek neki. És nem idegesítem videóval se magam, ahol valami autista lenyomja elsőre, élet vesztése nélkül.
Nagy kár érte, de voltak előjelek: a főboss előttre NAGYON kellett az undead pálya, és nemár 1-2 szekvencia - neeeem, legyen ez a sivár szar mondjuk........ 10? Minimum.
Szóval először a kitartás tesztje, majd a reflexeké, végül pedig az idegeké. Utóbbin biztosan elbuktam, de tartok tőle hogy ezzel az első kettőn is.
szerencsére ember tudtam maradni és a steamen a pozitív rivjú helyére nem karcoltam negatívat/10
micsu ne nyisd le!

konzolon _MINDEN_ titkos :( lehet h az 50 millió is csak blöff! :) (és leszállítva annyi, eladva meg 30. boxból meg kettő ment el, egy mobyé volt (azt vettem meg én), egy pedig tottinál rohad - najo, tudm h játszik rajta, de na)Moby írta:Meramúgy a psn minőségén, árazásán, vagy a psnp felhozatalon látszik az 50 millió eladott konzol?
steamen steamspy, hw survey, mitttttudomén mik vannak adatot bányászni!
a psn proxyhackre azóta se bírtam rávenni magam :( éshát az tényleg azt mutatja, hogy
1.) párezer usernek minek jobb
2.) 50 milliónak is perfekt az a 2 db gigabites EU szeró
de legalább a vanquish-t lassan törölhetem és nem kell többet ps3on leszenvedni 10+ gigát... (bár ujrajátszanám én azt? nem hiszem)
Csak érdekesséképp jegyzem fel: a peddiriszörcs saját bevallása szerint is a steam nyilvános adataiból táplálkozik.arty írta:konzolon _MINDEN_ titkos :( lehet h az 50 millió is csak blöff! :) (és leszállítva annyi, eladva meg 30. boxból meg kettő ment el, egy mobyé volt (azt vettem meg én), egy pedig tottinál rohad - najo, tudm h játszik rajta, de na)
steamen steamspy, hw survey, mitttttudomén mik vannak adatot bányászni!
a psn proxyhackre azóta se bírtam rávenni magam :( éshát az tényleg azt mutatja, hogy
1.) párezer usernek minek jobb
2.) 50 milliónak is perfekt az a 2 db gigabites EU szeró
de legalább a vanquish-t lassan törölhetem és nem kell többet ps3on leszenvedni 10+ gigát... (bár ujrajátszanám én azt? nem hiszem)
El nem tudom képzelni, abból hogyan nyertek ilyen adatokat... aztán lehet nekik külön bejáratuk van ;)Moby írta:Csak érdekesséképp jegyzem fel: a peddiriszörcs saját bevallása szerint is a steam nyilvános adataiból táplálkozik.
MÁS
Tomb Raider böngészőben
egyszer én is abbahagytam mivel mennem kellett még a fő ellenfél előtt,utána láttam hogy kezdhetem elölről az egész staget, de megmondom őszintén nem is emlékszem már a főellenre ki meg mi volt :Darty írta:Tegnap éjjel belebuktam a broforce főellenségének mittoménhanyadik reinkarnálódásába.
Megölöm egyszer, kétszer, ezredszerre, már majdnem feladva - mi történik?! Megint jön, persze ezúttal (is) teljesen unfair módon, gondolom várnom kéne, hogy bebugoljon, mint 1-2 előde csinálta, még amíg az első, örliekszessz végigjátszást nyomtam... de mostanra perfektre pecselték, nem lassul be (vs ps4 (unity)), nem látom (rázkódik a kép, eltávolodunk a sötét háttér előtt ugráló fekete figurától (jó, nem minden hero olyan)), kurvagyors, kurvarandom, kurvanehéz, kurvaéletbe, KURVAANYÁD DEV! :( :)
Egen, rédzskvit lett, megesik.
Aztán persze 'csakazértis', megint nekimentem, persze a játék nem mentette el a progresszt, az EGÉSZ szekvenciát kezdhetném elölről.
Kezdhettem VOLNA, mert én ennek sohatöbbet nem megyek neki. És nem idegesítem videóval se magam, ahol valami autista lenyomja elsőre, élet vesztése nélkül.
Nagy kár érte, de voltak előjelek: a főboss előttre NAGYON kellett az undead pálya, és nemár 1-2 szekvencia - neeeem, legyen ez a sivár szar mondjuk........ 10? Minimum.
Szóval először a kitartás tesztje, majd a reflexeké, végül pedig az idegeké. Utóbbin biztosan elbuktam, de tartok tőle hogy ezzel az első kettőn is.
szerencsére ember tudtam maradni és a steamen a pozitív rivjú helyére nem karcoltam negatívat/10
micsu ne nyisd le!Spoiler
most hogy megnéztem youtubeon már emlészem, anno úgy tom a motorfűrészessel szopattam halálra :D
Elment szerintem vagy 15k GOG-on is belőle. És milyen árazás mellett! Azért tényleg nem az a szint, amiből iylen áron csilliókat lehet eladni PC-n, amikor egy rakat játék jelenik meg.benőmenő írta:Most nézem steamspy-on, hogy a Jókai Laliból elment kemény 62 ezer db. LOL
Eközben vicces példányszámban fogy az "új" Bulletstorm (14k) vagy a [ur=https://steamspy.com/app/578330]Lego City Undercover (13k)[/url], de a Halo Wars (20k) sem tarol igazán.
Szóval a Yooka-Laylee számai nem körbeugrálandók, de inkább a realitást tükrözik, mint gyengék, nem sok minden előzi. A Thimbleweed Park is az a kategória, melytől a 47k is elég jó.
Ez az expanzoá elég kemény cucc. Fadzikám beúszott a súlytalanságban a fülkébe, bekapcsolt a mágneses cipője, majd lenyúlt a tatyóért, és felbaszta az asztalra.
Értem, hogy kis foci, de ez egy scifi. Bármi bekamuzható, zsebben hordható gravitációgenerátor is. Egyúttal bármi jobb, mint az ostobafasság.

Honnan tudod h az asztanak nem volt gravitacios generatora?
Annak ellenére, hogy annyira gyűlöltem a Human Revolution-t, hogy töröltettem a Steam accountomról... szemezek a Mankind Divideddel.
Akarok egy jó pályadesingú, interconnected helyen ficánkolni. A hacking minigame persze már idegesít, a főhős rühes pofáját téglával pépesíteném és még mindig eléggé elb@szott a pályák bevilágítása.
Meg fogom bánni?

Van egy ilyen párhuzamos dimenzió, csak nem vagy vele kompatibilis, Mr. Undercover.arty írta:De szeretnék olyan világban élni, ahol az uc4 egy közepes termék... óistenem.
De ez is tipikus: ha valamit túlhájpolnak (uncsi ilyen, igen), akkor mindig lesznek, akik küldetésüknek érzik a szemek felnyitását (értsd: közepes).
Nem játszottam az UC4-gyel, ennek ellenére elég magabiztosan ki merem jelenteni, hogy a történet, a karakterek és a grafika elvételével egy, a negyedik részre pokolian elkoptatott formulájú játék maradna. JÁTÉK. Nem film, könyv, techdemó. JÁ-TÉK. Tudod, te szoktál erre hivatkozni, amikor valami ködös érvrendszerrel validálod a szarrágást.
Illetve jut eszembe, mégis "játszottam" vele, méghozzá day1. Másfél óra átvezető videó között volt néhány perc bullshit, alibi, quicktime színvonalú "gameplay".
DanielT írta:Annak ellenére, hogy annyira gyűlöltem a Human Revolution-t, hogy töröltettem a Steam accountomról... szemezek a Mankind Divideddel.
Akarok egy jó pályadesingú, interconnected helyen ficánkolni. A hacking minigame persze már idegesít, a főhős rühes pofáját téglával pépesíteném és még mindig eléggé elb@szott a pályák bevilágítása.
Meg fogom bánni?
A MD egy tök jó játék, de ha a HR ennyire nem jött be, akkor nem értem a lépést.
Hősiesen lenyomtam két részt az ikszpönziéből.
Könyvben kapna egy shotot, viszont jelen formájában kösz, de kösz nem.

A sárgaság készített ki, ami az újban nem annyira gusztustalan, illetve egy bullshit bossfightnál ment a ragequit, shiftdel. Azóta már hallottam róla, hogy a főnökveréseket outsourceolták valami tök másik cégnek, azért lettek ilyen off-topik gennyedékek.Moby írta:A MD egy tök jó játék, de ha a HR ennyire nem jött be, akkor nem értem a lépést.
Ez is milyen már?
CRT séderrel. Csináltam is régebben képet, de most nem cibálom elő.Moby írta:Nemtudom, nekem inkább a bal oldal.
Outlast2 előbb érkezett meg az enkórra, mint a boltokba. Tervezem már egyszer lenyomni az első részt.
tul durva a regi kep tvre, foleg 4ksra ;)DanielT írta:CRT séderrel. Csináltam is régebben képet, de most nem cibálom elő.
Na, a Deus lelkesedésem ennyi volt, már éppen a buy gomb felé tévedt a kezem, amikor még néztem pár videót.* Fizikailag rosszul leszek a látványtól, olyan diszkomfort érzetem van, hogy ezzel én nem fogok tudni szórakozni. A Prágai helyszín nappali bevilágításával úgy meg tudnának kínozni, hogy bármit bevallanék. 1 perc után.
Most a Far Cry 4-gyel kezdtem kacérkodni, bár az meg a Wildlands után csöcs ugyanaz, Ubisoft The Game lenne.
*Fun fact, tegnap fél 8 körül kezdtem el nézni egy walkthrough-t, hogy a valóságot lássam, vágások nélkül. És elaludtam rajta 15 perc után. Este fél 8-kor. Szerintem egy altató nem ütött volna ki ennyire, bár még soha nem próbáltam.

Ismét elértem Novigradba, és még mindig besírok. Eszméletlen, mit tettek le az asztalra a lengyelek.
Deusexen nagyon sokat segít egyébként egy jó sweetfx shader :D Bár ettől függetlenül a vége előtt abbamaradt érdeklődés hiányában, aztán soha nemvettemtöbbé elő.DanielT írta:Na, a Deus lelkesedésem ennyi volt, már éppen a buy gomb felé tévedt a kezem, amikor még néztem pár videót.* Fizikailag rosszul leszek a látványtól, olyan diszkomfort érzetem van, hogy ezzel én nem fogok tudni szórakozni. A Prágai helyszín nappali bevilágításával úgy meg tudnának kínozni, hogy bármit bevallanék. 1 perc után.
Most a Far Cry 4-gyel kezdtem kacérkodni, bár az meg a Wildlands után csöcs ugyanaz, Ubisoft The Game lenne.
*Fun fact, tegnap fél 8 körül kezdtem el nézni egy walkthrough-t, hogy a valóságot lássam, vágások nélkül. És elaludtam rajta 15 perc után. Este fél 8-kor. Szerintem egy altató nem ütött volna ki ennyire, bár még soha nem próbáltam.
Mert a sweetfx sédertől, nem lesz többé minden egyes karakter ütnivaló?Mekee írta:Deusexen nagyon sokat segít egyébként egy jó sweetfx shader :D Bár ettől függetlenül a vége előtt abbamaradt érdeklődés hiányában, aztán soha nemvettemtöbbé elő.
"A Prágai helyszín nappali bevilágításával úgy meg tudnának kínozni, hogy bármit bevallanék" Erre írtam. A többin nem lehet segíteni sajna :)benőmenő írta:Mert a sweetfx sédertől, nem lesz többé minden egyes karakter ütnivaló?
Mafia3 alatt az i7 90 fokos, miközben a DR3 ventije maxon pörög.
Értem, hogy moslék a paszta a kupak alatt, de abban is biztos vagyok, hogy ez nem normális dolog. Holnap veszek egy másik hűtőt, megnézem azzal is. Biztos vagyok benne, hogy evvel valami nagyon nem kerek.

Meleg a borda, vagy hideg? Ha hideg, akkor nem adja át a hőt a proci, tehát semmit nem számít, hogy milyen hűtő van rajta, hacsak nem felfogatási probléma van. A DR3 225 Watt TDP-re van méretezve, az i7 pedig 95 Watt.Moby írta:Mafia3 alatt az i7 90 fokos, miközben a DR3 ventije maxon pörög.
Értem, hogy moslék a paszta a kupak alatt, de abban is biztos vagyok, hogy ez nem normális dolog. Holnap veszek egy másik hűtőt, megnézem azzal is. Biztos vagyok benne, hogy evvel valami nagyon nem kerek.
Addícionális infómésn: egy delid átlag 23-28 fokot tud mínuszban eredményezni, amit ha kivonsz a 90-ből, megkapod a 65 fok körüli, normális hőmérsékletet... na ezért delidelnek az emberek.
DanielT írta:Meleg a borda, vagy hideg? Ha hideg, akkor nem adja át a hőt a proci, tehát semmit nem számít, hogy milyen hűtő van rajta, hacsak nem felfogatási probléma van. A DR3 225 Watt TDP-re van méretezve, az i7 pedig 95 Watt.
Addícionális infómésn: egy delid átlag 23-28 fokot tud mínuszban eredményezni, amit ha kivonsz a 90-ből, megkapod a 65 fok körüli, normális hőmérsékletet... na ezért delidelnek az emberek.
Ha ez most így 90 fokos(van mag, ami 93-ig ment fel), ez nyáron leold majd a picsába. Miközben a kapható egyik legdurvább léghűtő van rajta. Értem, hogy delild, de az nem elfogadható, hogy anélkül gyakorlatilag teljesen életszerű körülmények között használhatatlan legyen.
Nekem a 6600K@4.5Ghz 100% terhelésnél 77 fok körül van DRP3-al. (úgy hogy gyanúsan szarul áll szemre a hűtő, plusz ugye az egyik műanyag baszt is összeroppantottam felrakásnál)