Nem kertelek: ha az AMD jobb áron szállít nekem valami használhatót a ryzenből, akkor az fogja leváltani ezt a beteg kotvány szart(ha nem, akkor hétezres valami), ami mostanra olyan állapotba jutott, hogyha elmegy aludni, akkor már nem ébred fel belőle. És hiába irtom ki a kurva windowsból, valahogy mindig visszakapcsolódik.DanielT írta:Arty is mindig talál valami alibit, hogy az imádott Intelétől/nVidiájától vásároljon, szal...
A PC-s játékoknak leáldozott
Ja igen, köszike! Nyomom, nyomnám, csak a napi intravénás adagom mellett(bf4) ilyen szingli játékokra már alig van kapacitás :( Tegnap nyomtam picit CAYNE. Eddig rohadtjó az is. Bár ebben mondjuk túl sok meglepetés nincs.DanielT írta:Moby, ha megint próbálkozol az Evil Withinnel, ne felejtsd a command line parancsokat, pl az r_skipglare 1 esszenciális.
Előtte:
Utána:
szerk: Na meg is jött a kedvem, letöltöm és letolom a DLC-ket.
A rendkívüli intelligenciámról papír tanúskodik (na EZ az igazi irónia ;) ), ennek ellenére nem sikerült felfedeznem trevorban a "mélységet". Egy tűrhőparaszt karakter, akit a 12 évesek kielégítésére tettek a játékba, mert mekkorapoén pógárpukkasztó egyéniség má' !!!!DanielT írta:Egy Trevor karakterének "megértéséhez" irónikus módon pont intelligencia szükséges.
Picit többet képzeltek bele, mint ami valójában ottvan. Nyilván ez segített feldolgozni, hogy vállalhatatlan fasságokat hajtsatok vele végre ;)
Nekem sajna a 12 éves énem máskor elő tudott bújni, itt nem, egyáltalán semennyire senem.
Említetted, hogy a Talos Principle-t is alig vetted észre - gondolom az indie szekciót pl steamen nem böngészed át A-Z-ig, havonta.aabyssx írta:Ha mind a három együtt, akkor mit hagytam ki?
The Witness pl rémlik, hogy szóba került, azt megnézted végül?
Hogy a bf4-et már meg se említsem :P
A háború nyomora menekülő Nicot mennyire vette be a gyomrod, miközben kitömted ólommal fél Liberty Cityt?arty írta:A rendkívüli intelligenciámról papír tanúskodik (na EZ az igazi irónia ;) ), ennek ellenére nem sikerült felfedeznem trevorban a "mélységet". Egy tűrhőparaszt karakter, akit a 12 évesek kielégítésére tettek a játékba, mert mekkorapoén pógárpukkasztó egyéniség má' !!!!
Picit többet képzeltek bele, mint ami valójában ottvan. Nyilván ez segített feldolgozni, hogy vállalhatatlan fasságokat hajtsatok vele végre ;)
Nekem sajna a 12 éves énem máskor elő tudott bújni, itt nem, egyáltalán semennyire senem.
A GTA az már csak ilyen aberrált gyökérség.
Nem rémlik, hogy ártatlanokat KELLETT ölnöm vele és pláne nem volt mindez poénra véve :)benőmenő írta:A háború nyomora menekülő Nicot mennyire vette be a gyomrod, miközben kitömted ólommal fél Liberty Cityt?
A GTA az már csak ilyen aberrált gyökérség.
Fogalmam sincs, mert egy GTA-t sem vittem még végig. Kivétel nélkül szerepet játszott, hogy nem tudtam azonosulni a patkány player karakterrel. Csupán arra szeretnék utalni, hogy nem feltétlen von le a R* munkájából az, hogy neked pont Trevor lépte át az ingerküszöböd.arty írta:Nem rémlik, hogy ártatlanokat KELLETT ölnöm vele és pláne nem volt mindez poénra véve :)
Más téma: Hogy lehetne megoldani, hogy a w10 ne b@ssza szét a háttereket? Töltöm le a jobbnál-jobb sok k-ról dánmintázott wallpapernek valót gafról, de mindig ilyen nyomi pixeles vacak lesz belőle, mintha agyon lenne tömörítve. :(
arty írta:Nem rémlik, hogy ártatlanokat KELLETT ölnöm vele és pláne nem volt mindez poénra véve :)
Ez gta ember, egy autos uldozesnel ha kicsuszol is artatlanokat olsz
Tehát valójában egy hiperrealisztikus élet szimulátor. -> Arty-nak az élettel van baja. És ezt én nem is tartanám indokolatlannak az eddigi ismereteim alapján.Micsu írta:Ez gta ember, egy autos uldozesnel ha kicsuszol is artatlanokat olsz
Na. Freesync teszt 1 óra után: fogalmam sincs miért készül pécé-monitor enélkül(vagy g-sync, vagy akármilyen jövőbeli utódjuk nélkül). Az egész fixframerate-es világ egy múltszázadi fos. Soha többé nem akarok oda visszatérni.
Viszont ez a monitor pokolszar. Amin mondjuk nem lepődtem meg. A monitorpanelek világa továbbra is iszonytató mocsárvidék.
Persze, ez tökjogos egyébként, viszont pont az ingerküszöbök különbözősége miatt kételkedtem a wd2 nekemvalóságában: tudtam, hogy mobynak Trevor okés.benőmenő írta:Fogalmam sincs, mert egy GTA-t sem vittem még végig. Kivétel nélkül szerepet játszott, hogy nem tudtam azonosulni a patkány player karakterrel. Csupán arra szeretnék utalni, hogy nem feltétlen von le a R* munkájából az, hogy neked pont Trevor lépte át az ingerküszöböd.
Más téma: Hogy lehetne megoldani, hogy a w10 ne b@ssza szét a háttereket? Töltöm le a jobbnál-jobb sok k-ról dánmintázott wallpapernek valót gafról, de mindig ilyen nyomi pixeles vacak lesz belőle, mintha agyon lenne tömörítve. :(
És amiket előzőleg a wd2 fő-karakterekből láttam, az nem kicsit riasztott... de eddig kurva jól reagálja le a mostani világunkat a játék. Már az előd is próbálkozott vele, de tény: így túltolva méginkább görbe a tükör és sokszor egyszerűen vicces, máskor meg annyira fejéntalálja a szöget, hogy érthetetlen, hogy jöhet ilyesmi egy ubiszoft méretű gigakorporésöntől. (ami/aki mondjuk eleve az űber naturalista genitáliaábrázolással szimpi volt, de sajna a puhapöcsök kipecselték/kipecseltették :D és ez nem is feltétlenül baj, az h a v1.0-ban bennevolt, már "respekt". mert igenis nem fair, hogy a belezés mehet, a pina/fasz ellenben ENNYIRE nem, amennyire nem mehet a mai videogémingben...)
Mondanám, hogy próbáljátok ki a triált, 3 órát lehet nyomni, semmibe se kerül... de nemtom van-e pécén ilyen ÉS szerintem 3 óra pont vagy elég vagy nem.
Sokáig ferde szemmel néztem a játékra, előítélettel, nem ment azonnal az "elfogadás" nekem se :)
Bár nem 40 frémre tervezted, hogy lősz vele, de ... azé nem is próbáltad ki, hogy mivan ha beszakad a frém? Nem veszed észre, ahogy 60 alászáll, akár negyvenenpárig? WD1 jó alany lehetne :)Moby írta:Na. Freesync teszt 1 óra után: fogalmam sincs miért készül pécé-monitor enélkül(vagy g-sync, vagy akármilyen jövőbeli utódjuk nélkül). Az egész fixframerate-es világ egy múltszázadi fos. Soha többé nem akarok oda visszatérni.
sztem amdnek a freesyncet a tévégyárosoknál kéne nyomnia, ott egyeduralkodók lehetnének vele...
az járulékos veszteség :D véletlen baleset! de itt kátszínben belez a csávó, majd megkapod az irányítást és mennyé' vele missönbe. terelgessem, miközben undorító, igazságtalan dolgot "tettem" ... egyszerűen ez a több karakter egy fos mechanika (igen, már a warcraft3ban is rühelltem, h a teljes játék mindhárom frakcióval a kampány lenyomása), nyilván minél távolabbra kellett tolni egymástól a különféle egyéniségeket, benne volt a pakliban, hogy ez lesz :( végülis a háromból kettő okés. bárcsak meg lehetett volna csinálni a játékot trevor nélkül :DMicsu írta:Ez gta ember, egy autos uldozesnel ha kicsuszol is artatlanokat olsz
haha, meg a eltévedt golyó, meg a felrobbant rakéta/bomba/autó által meghalt emberek is meg a többi isarty írta:az járulékos veszteség :D
mi is a gondod amúgy neked trevorral? :)
Még jó, hogy négy van, nem három. Igaz, a kiegészítőből az orkokat kispórolták, ők csak egy patchekben kiteljesedő pre-WoW-ot kaptak benne, ami eleve több karakteres volt.arty írta:(igen, már a warcraft3ban is rühelltem, h a teljes játék mindhárom frakcióval a kampány lenyomása)
Vagy a THe Last Guardiant. Bár az nyilván a platform miatt maradt ki.arty írta:Említetted, hogy a Talos Principle-t is alig vetted észre - gondolom az indie szekciót pl steamen nem böngészed át A-Z-ig, havonta.
The Witness pl rémlik, hogy szóba került, azt megnézted végül?
Hogy a bf4-et már meg se említsem :P
A hangokkal ölni lehetne, a grafika elég sterilen antik, de hát a büdzsé is alacsony, és nem próbáltak igazán sok pénzt összeszedni. A Psychonauts 2 mérföldekkel jobban néz ki, de az drágább is. Maximum valami stilizáltabb látványra mehettek volna rá (lásd Grow Home), az viszont talán nem lett volna elég múltidéző. Én azért nem passzolom le a majdani kulcsom.DanielT írta:Najó. Ez egy idegesítő szemét. Adom el a kulcsot azonnal, ezt hallgatni egy kínzás!
És... HOGY NÉZ EZ KI?!?!?!?!?!
óccóbanjokazooieutánérzés.mp4
Naja. Értelmesebb fejlesztés, mint bármi ami az utóbbi 10 évben történt kijelzőtechnika terén.Moby írta:Na. Freesync teszt 1 óra után: fogalmam sincs miért készül pécé-monitor enélkül(vagy g-sync, vagy akármilyen jövőbeli utódjuk nélkül). Az egész fixframerate-es világ egy múltszázadi fos. Soha többé nem akarok oda visszatérni.
Simán Trevorral csináltam volna végig a játékot, ha választani kell a 3 közül.arty írta:végülis a háromból kettő okés. bárcsak meg lehetett volna csinálni a játékot trevor nélkül :D
Szerintem ennek a filmnek messze Kojima örül a legjobban.SlickAdam írta:"she's a real snake eater"
[video]ba-snake.avi[/video]
Én is. És akar a szafom azonosulni vele, egyszerűen ő a legviccesebb karakter hosszú ideje a gamingben, benne van a legtöbb változatosság. Arty ezek szerint a büdös gettóniggerrel könnyebben azonosul...DanielT írta:Simán Trevorral csináltam volna végig a játékot, ha választani kell a 3 közül.
Sok órányi teszt után: gyakorlatilag minden játékkal kipróbáltam, ami a gépen van. A technika őrületes előrelépés, DE valami iszonytatóan putri az AMD implementációjában. Olyan AMD-sen putri. A legnagyobb gond vele, hogy nem tudni, hogy a működésének nincsenek egyértelmű feltételei, és nem tudni, hogy épp működik-e. Nincs semmiféle indikátor, visszajelzés, bármi. El kell indítani a játékot, és tesztelgetni. És ha nem megy, akkor próbálkozni, állítgatni, gecizni. És sokszor nem megy csak úgy. Szal ilyen végtelen időelbaszás az egész. BF konkrétan sehogyan nem bírható rá. DX11-ben bármilyen beállítás mellett vagy szarráfagy, vagy el sem indul, vagy mantle van, ami viszont nem tud freesyncet. Jól érzékelhetően az egész freesync ilyen nagyrészt szoftveres hakkolás-buzgerálás eredménye egy olyan környezetben, amire a hakkolónak-buzgerálónak semmi ráhatása nincs. Van ami úgy megy, ha kikapcsolom a vsyncet. Vagy ami csak úgy, ha autora teszem a vsyncet(asse tudom mi lehet az auto), van ami úgy, ha kikapcsolom a frameratelimitert, van ami csak úgy ha be....mocsárvidék. GSyncet még mindig nem láttam, de az nvidia, meg a hardveres mivolta miatt gondolom négyezerszer egzaktabbul viselkedhet (vagy nem, mittudomén). Szóval sok-sok görcsölés, meg tesztelés után elindítottam a BF1-et, és amit abban láttam az alapvetően meghatározó a géming jövjét illetően. Nem szabad a fixframe-et, sem a tearinget egyetlen perccel sem tovább életben tartani. Le kell kapcsolni a gépeket MOST! Olyan látvány mellett olyan reszponzivitást kaptam a játékban, ami egyetlen pikószekundumra sem vált elérhetővé korábban. Ki-be kapcsolgattam a monitoron a freesyncet, és nyüszítettem a fájdalomtól, amit a hiánya okozott. Egy másik játékká transzformálja a léte a BF1-et. Totális őrület.DanielT írta:Naja. Értelmesebb fejlesztés, mint bármi ami az utóbbi 10 évben történt kijelzőtechnika terén.
Verdikt: adaptív syncet minden gépbe azonnal, de úgy, hogy más ne is működhessen. És lehetőleg NE az AMD csinálja.
Kipróbáltam olyannal is. Mindeneben falig toltam a csúszkákat, hogy ugráljon a frém jó nagyokat. Ha beszakad a frém nincs semmi. Tökéletes marad minden. Látod, hogy már nem annyi a frém, de minden (főleg az irányítás) ugyanolyan fluid marad. Tökéletesen eliminálja ezt a "beakadvalami" érzést. De ebben semmi meglepő nincs, erre hozták létre. Soha nem lett volna szabad másképpen működniük a pécés monitoroknak*. Ez az egyetlen valid szinkronizálási megoldás, minden más egy szégyenletes fos. Az emberiség szégyene.arty írta:Bár nem 40 frémre tervezted, hogy lősz vele, de ... azé nem is próbáltad ki, hogy mivan ha beszakad a frém? Nem veszed észre, ahogy 60 alászáll, akár negyvenenpárig? WD1 jó alany lehetne :)
sztem amdnek a freesyncet a tévégyárosoknál kéne nyomnia, ott egyeduralkodók lehetnének vele...
/* és mostmár a konzolok miatt a tévéknek sem.
Mikor indul a billegeres mókavonat? Egy egész vagont akarok rajta kibérelni!Moby írta:Olyan látvány mellett olyan reszponzivitást kaptam a játékban, ami egyetlen pikószekundumra sem vált elérhetővé korábban.
Egyébként ha nem a híd alatt építetted volna a pécéd, kipróbálhatnád az nVidia féle, ingyé' osztott Fast Syncet.
Annak ehhez nem sok köze. Mármint az is oké magas framerate mellett, de itt más problémák is vannak, amihez az nemjó.DanielT írta:Egyébként ha nem a híd alatt építetted volna a pécéd, kipróbálhatnád az nVidia féle, ingyé' osztott Fast Syncet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2017.02.08. 10:19-kor.
Ú ezt most nem értem.DanielT írta:Mikor indul a billegeres mókavonat? Egy egész vagont akarok rajta kibérelni!
Na, szal...hogy a BF1 esete miért különleges. A bf1 ugyebár olyandt, hogy a 60fps mellett is pokol az inputlag. Ha elengeded a gyeplőt, akkor javul az inputlag, de még úgysem tökélketes (120fos-nél már okénak mondható), de alapvetően minél jobb az inputlagja, annál pokolibb a tearing. És ahhoz is bruteforce kell. Na az adative sync mindkét oldalt egyszerre gyógyítsa. Méghozzá tökéletesre.
In general, Fast Sync is designed to benefit games that are running with very fast native render rates (3 times or more the rate of the refresh on you monitor).
Hát már várom, hóogy mikor dobod a kontrollert és válik fantasztikus csodává a billegeres béef. Hogy aztán megint meggyűlöld... és induljon újra a körforgás.Moby írta:Ú ezt most nem értem.
Mi ezzel a gond? Nem vagyunk állatok. 180 fps ALAP igény és teljesíthető is. Há' nem Prőn az igaz.SlickAdam írta:In general, Fast Sync is designed to benefit games that are running with very fast native render rates (3 times or more the rate of the refresh on you monitor).
Én nem ezt tapasztalom. Akkor pokol a tearing, amikor refresh ratet se éri el a frém és "mászik" végig a vágás a képen. 100 frém körül már olyan picsagyors, hogy nincs időd észrevenni, hogy hol volt egy millisecre egy tört frém, mert 48 másikat áttolt már rajta és mire azt észrevennéd a teljes konzolgeneráció össz frémét legenerálta megint. És így tovább.Moby írta:de alapvetően minél jobb az inputlagja, annál pokolibb a tearing.
CS:GO-ban biztos :DDanielT írta:Mi ezzel a gond? Nem vagyunk állatok. 180 fps ALAP igény és teljesíthető is. Há' nem Prőn az igaz.
Abban a 2000 is. De BF1-ben se probléma kicsapni annyit, kicsit konzervatívabb setting mellett.SlickAdam írta:CS:GO-ban biztos :D
Ne idegeljük egymást. Ugyanolyan vga-n toljuk a BF1-et. _POKOL_ a tearing. Főleg ott pokol, ahol sokkal több a frém, mint a monitorrefresh. 3 különböző frémet látok néha egyszerre a képernyőn. Nem veszed észre...ühüm. Erről beszéltem. Kapcsolgatom a freesyncet ki be, és zokogok.DanielT írta:Én nem ezt tapasztalom. Akkor pokol a tearing, amikor refresh ratet se éri el a frém és "mászik" végig a vágás a képen. 100 frém körül már olyan picsagyors, hogy nincs időd észrevenni, hogy hol volt egy millisecre egy tört frém, mert 48 másikat áttolt már rajta és mire azt észrevennéd a teljes konzolgeneráció össz frémét legenerálta megint. És így tovább.
De nem a tearing itt a fő probléma. Hanem az inputlag. Csak pont e kettő viszonyal nem orvosolható normálisan a fixfrémes világban. Vagy olyan durva bruteforce-al, ahol a képkockaeldobás (aka fastsync) már működhet. De az adatív sync nem csak ezt oldja meg, hanem a összes evilwithines, forzás, mikroakadásos gecit. Már ha generálisan jól működik persze. Jut eszembe, a forza kimaradt a tesztből. Pótolom ma.
A billegeres BF most is csoda bizonyos részekben, más részekben meg szar. Ezen aligha változtat az akármilyen sync. Persze jobb lett volna azt a százórácskát amit bétával együtt beleöltem ilyen feltételek melett tolni, ezt elismerem. Előbb kellett volna belenyalni. Bár érezhetően csecsemőkorban van még et a fastsync is. Mantle-ban konkrétan nincs is benne, mer akkor még nem létezett.DanielT írta:Hát már várom, hóogy mikor dobod a kontrollert és válik fantasztikus csodává a billegeres béef. Hogy aztán megint meggyűlöld... és induljon újra a körforgás.
A HIBÁS stutteres 60-0-60 -as problémát biztos nem oldja meg semmilyen sync.Moby írta:De az adatív sync nem csak ezt oldja meg, hanem a összes evilwithines, forzás, mikroakadásos gecit. Már ha generálisan jól működik persze. Jut eszembe, a forza kimaradt a tesztből. Pótolom ma.
60-30-60, de ez nem a hiba forrása, ez a jelenség, amit a vsync csinál a hibából. Az a hiba - ha nincs a vsync - kezelhető.DanielT írta:A HIBÁS stutteres 60-0-60 -as problémát biztos nem oldja meg semmilyen sync.
/mehogy a valóságban az lehet, hogy 60-52-60 lenne, de olyan, hogy 52 a vsync világában nincs. Meg ezt itt eleve nem fps-ben kéne meghatározni, ami eleve agyrém, hanem frametime-ban, és akkor még értelmezhető is.
Nem 60-30-60. Nem arról beszélek, amikor a putri double buffer vsync lebassza halfra, az a legkisebb probléma. A stutter a gond, aminek az égvilágon semmi köze semmihez, a fakezű elbaszáson kívül.Moby írta:60-30-60, de ez nem a hiba forrása, ez a jelenség, amit a vsync csinál a hibából. Az a hiba - ha nincs a vsync - kezelhető.
/mehogy a valóságban az lehet, hogy 60-52-60 lenne, de olyan, hogy 52 a vsync világában nincs. Meg ezt itt eleve nem fps-ben kéne meghatározni, ami eleve agyrém, hanem frametime-ban, és akkor még értelmezhető is.
De akkor frametimeban tessék, 16.6- ELBASZOTTFOSMEGÁLLÁSVALAMIÉRT* 487 ms- 16.6. Na ilyen a Vacsdogz 1 elbaszás és a többi fosport.
*ElindulaháttérbenaprocesszLOL.
TV help kéne: Haver keres 220-230k-ért tv-t, amit talán még látna is ~5 méterről. A 4k nem must have, de jó ha van.
Főleg filmre, de tervez ps4-et.
Főleg filmre, de tervez ps4-et.
ennyiert nem lesz 60+ colos.benőmenő írta:TV help kéne: Haver keres 220-230k-ért tv-t, amit talán még látna is ~5 méterről. A 4k nem must have, de jó ha van.
Főleg filmre, de tervez ps4-et.
tehat kell egy jo 32-es + tavcsö.
SlickAdam írta:ennyiert nem lesz 60+ colos.
tehat kell egy jo 32-es + tavcsö.
És 50" körül?SlickAdam írta:ennyiert nem lesz 60+ colos.
tehat kell egy jo 32-es + tavcsö.
Hol van Botond, amikor szükség lenne rá?
en teljesen felhagytam a tv informalodassal. lcd-k mindenkeppen SZAROK, ha 4K, ha nem. vegyen egyet, amelyik nagy ennyiert es szimpatikus. esetleg Sony-t, azoknak fasza az input lagja.benőmenő írta:És 50" körül?
Hol van Botond, amikor szükség lenne rá?
amugy csakis OLED. de azert rengeteget kell ehezni.
Vegyen egy kibaszott nagy használt Panasonic/Samsung plazmát.benőmenő írta:És 50" körül?
Hol van Botond, amikor szükség lenne rá?
arty írta: mert igenis nem fair, hogy a belezés mehet, a pina/fasz ellenben ENNYIRE nem, amennyire nem mehet a mai videogémingben...)
mé mondod
Hát akkor majd megpörgetjük a hülyevagyokba és amelyiket leveri a polcról az lesz az.SlickAdam írta:en teljesen felhagytam a tv informalodassal. lcd-k mindenkeppen SZAROK, ha 4K, ha nem. vegyen egyet, amelyik nagy ennyiert es szimpatikus. esetleg Sony-t, azoknak fasza az input lagja.
amugy csakis OLED. de azert rengeteget kell ehezni.
Egyébként ilyen helyeken mennyire tolerálják, ha vinnénk saját képanyagot pendriveon? Mert azzal sokkal előbbre nem vagyunk, hogy a fél milla alatti bemutató készülékeken a 200 felé elosztott gennyet csodálhatjuk.
ha nem toleraljak, ott kell hagyni öket a faszba.benőmenő írta:Hát akkor majd megpörgetjük a hülyevagyokba és amelyiket leveri a polcról az lesz az.
Egyébként ilyen helyeken mennyire tolerálják, ha vinnénk saját képanyagot pendriveon? Mert azzal sokkal előbbre nem vagyunk, hogy a fél milla alatti bemutató készülékeken a 200 felé elosztott gennyet csodálhatjuk.
en anno vittem PS3-at magammal Saturn-ba plazmacseket probalni. furin neztek elöször, de nem volt gond.
nyilvan ki akarod probalni a sok-sok ezreses keszüleket normalis anyaggal, normalis BEALLITASOKKAL. a standard demonak semmi köze a valosaghoz.
mondjuk sajat cuccal se tudod meg, hogy pl sötetben milyen az adott masina...
UE55H6400. Ez van nekem, isten. (VA)benőmenő írta:TV help kéne: Haver keres 220-230k-ért tv-t, amit talán még látna is ~5 méterről. A 4k nem must have, de jó ha van.
Főleg filmre, de tervez ps4-et.
Hát ez valami elképesztően sokkoló! Arty, egy világ dőlt össze bennem, amit te építettél fel!SlickAdam írta:[video]metálkód.mpeg[/video]
Pont a kurva Bloodborne-t nem tudták letesztelni...
lattam mar user videot, durva (ca. 15 fremes) belassulassal Base masinan, ami Boost modban SOKKAL simabb volt. bar hogy a PÁCSINGot is javiccsa-e... ketlem.:)DanielT írta:Hát ez valami elképesztően sokkoló! Arty, egy világ dőlt össze bennem, amit te építettél fel!
Pont a kurva Bloodborne-t nem tudták letesztelni...
ja meg a Witcher 3 is erdekes lenne Novigrad-ban es a mocsarban tesztelve. uccso pöccsel is eleg jo volt mar a frem ezeken a helyeken (amugy prittimaccs fix 30), de ezzel a szterkóval valszeg tökeletes konzol experienszoá.
55KU6400, nemrég vettem. Nincs csoda, egy jó VA, aztán ennyi. de átlátható és fluid a menü, couchgamingre, plex-re használom, bevált.benőmenő írta:TV help kéne: Haver keres 220-230k-ért tv-t, amit talán még látna is ~5 méterről. A 4k nem must have, de jó ha van.
Főleg filmre, de tervez ps4-et.
Megvettem a csodatv-t, azóta én nem figyelem ezeket. :)benőmenő írta:És 50" körül?
Hol van Botond, amikor szükség lenne rá?
Ez azert milyen mar, hogy a fele GPU valszeg vegig alszik a "kompatibilitas" miatt? Ott lenne benne a plusz powa (nem sok, de az eredetinel azert tobb mint duplaja), es nem hasznalja ki. Neopc? A faszt, bar az lenne, ott nem lenne ilyen...SlickAdam írta:[video]boostmode.mp4[/video]
Kihasználja. Ott a videó. Most fogja kihasználni.skinnyman írta:Ez azert milyen mar, hogy a fele GPU valszeg vegig alszik a "kompatibilitas" miatt? Ott lenne benne a plusz powa (nem sok, de az eredetinel azert tobb mint duplaja), es nem hasznalja ki. Neopc? A faszt, bar az lenne, ott nem lenne ilyen...
Az esetek nagytobbsegeben ertelmetlenul
Michaellel könnyebben, a gettónigga érdektelen, trevor idegesít.deep írta:Én is. És akar a szafom azonosulni vele, egyszerűen ő a legviccesebb karakter hosszú ideje a gamingben, benne van a legtöbb változatosság. Arty ezek szerint a büdös gettóniggerrel könnyebben azonosul...
magában az eltérő frémtájm nem gond? (nekem valszeg nem, oké, de aki - te? - erre érzékeny?)Moby írta:Kipróbáltam olyannal is. Mindeneben falig toltam a csúszkákat, hogy ugráljon a frém jó nagyokat. Ha beszakad a frém nincs semmi. Tökéletes marad minden. Látod, hogy már nem annyi a frém, de minden (főleg az irányítás) ugyanolyan fluid marad. Tökéletesen eliminálja ezt a "beakadvalami" érzést. De ebben semmi meglepő nincs, erre hozták létre. Soha nem lett volna szabad másképpen működniük a pécés monitoroknak*. Ez az egyetlen valid szinkronizálási megoldás, minden más egy szégyenletes fos. Az emberiség szégyene.
/* és mostmár a konzolok miatt a tévéknek sem.
sztem a tévé/konzol probléma a 25-30 frémes csapkodás miatt marad ki a jóból: úgytudom ennyire alacsony frémen má' nem lehet segíteni, a free és g sync se tud ennyire lemenni (? - vagy a kijelzők nem?)
Micsoda? Azt mondtak a videoban, hogy a tippjuk az, hogy csak az orajel lesz nagyobb, de a gpu fele alszik, es az eredmenyek is egybevagnak ezzel.. ha rendesen kihasznalna, tobb mint dupla olyan gyorsak kene lennie, aminek a kozeleben nincs sehol.Moby írta:Kihasználja. Ott a videó. Most fogja kihasználni.
...amennyiben?DanielT írta:Arty, egy világ dőlt össze bennem, amit te építettél fel!
(félek a választól!!!!!! :D )
ha a cpu ki tudná hajtani a duplaakkora gput, max akkor :)skinnyman írta::nevetes1: Micsoda? Azt mondtak a videoban, hogy a tippjuk az, hogy csak az orajel lesz nagyobb, de a gpu fele alszik, es az eredmenyek is egybevagnak ezzel.. ha rendesen kihasznalna, tobb mint dupla olyan gyorsak kene lennie, aminek a kozeleben nincs sehol.
lehet h boost módban a cpu egyáltalán nem is gyorsul. hitmannel teszteltek? (nincs erőm megnézni, rohadjon meg a prő-kultúra!)
Azok az eredmények, amikben néhol 30-40% ugrás van, az órajelben meg van 14%? Nem az a gond, hogy a DF néha nagyon gyenge fejben, hanem hogy bármit benyalsz nekik. Több fejlesztő leírta már: az összes CU aktív, az órajelek megvannak tolva prömódra, a shaderek ugyanúgy kompi módban mennek. Ergo egyrészt nincs igazán pro teljesítmény boostban sem, másrészt ennyit tud a foscpu.skinnyman írta::nevetes1: Micsoda? Azt mondtak a videoban, hogy a tippjuk az, hogy csak az orajel lesz nagyobb, de a gpu fele alszik, es az eredmenyek is egybevagnak ezzel.. ha rendesen kihasznalna, tobb mint dupla olyan gyorsak kene lennie, aminek a kozeleben nincs sehol.
Akkor egyelőre nem válaszolok, élj csak félelemben!arty írta:...amennyiben?
(félek a választól!!!!!! :D )
Az emberi szem/agy nem tud lemenni.arty írta:sztem a tévé/konzol probléma a 25-30 frémes csapkodás miatt marad ki a jóból: úgytudom ennyire alacsony frémen má' nem lehet segíteni, a free és g sync se tud ennyire lemenni (? - vagy a kijelzők nem?)
Az eltérő frametime önmagában nem _akkora_ probléma. A fájdalom jelentős részét eliminálja. De itt az eltérő frametime alatt értsük a 60-75 ig frémet. Minden előtte töltött perccel csak növekszik bennem a bizonyosság, hogy én ennek csak a fokozatait akarom megélni a jövőben, de a fixfrémes világba nem térnék visssza pécén.arty írta:magában az eltérő frémtájm nem gond? (nekem valszeg nem, oké, de aki - te? - erre érzékeny?)