Nem volt olyan drámai a növekmény. Írja a kéccáznyolcvanezres cpu+hordalékról. lol, bár nem nevetek!DanielT írta:Azokat nem írtam, mert ott már nem volt olyan drámai a növekmény.
Szerencsére a konzol árak meg csökkentek, legalábbis hasonlóan 0 Ft-os értékeket figyelek meg a könyvelésemben.
FURA!
A PC-s játékoknak leáldozott
Nem drágultak, többet vettek! Félreértetted a diskurzust! :Pkigyi írta:Gyorsban rendtem is még memóriát mielőtt elfogy az akcijós készletből, jó, hogy szóltál, majdnem el is fejetettem. Tavaly nem fért bele a költségvetésbe, közben megdrágultak rendesen és most itt volt anagy lehetőség tavalyi áron beszerezni még.
Te is tudod, hogy ez egy mérhetetlen, kibaszott nagy bullshit. Anno beírtam a 970-1070 viszonylatot, még1x nem megyek bele a VALÓ internetbe (nem daniéba, abba sosenem!).DanielT írta:Ja, erre még annyit, hogy harmadával, néhol még többel csak és kizárólag a forint/USD árfolyam miatt volt a drágulás NÁLUNK. Tehát amit putrisztánban érzékelünk, rekord áfával, az nem túlzottan releváns. 20 éve is 400-500 USD volt egy csúcs GPU, amikor az azért jóval több pénz volt.
De minek fárasztom magam, az Arty féle alternatív valóságban úgyse megyek vele semmire.
4TF vs 6TFMicsu írta:mennyivel lesz ez erősebb egy pronal, 20%? :)
szerk: ha a cpu tényleg marad a jaguár, az GYÁSZ.
arty írta:Nem volt olyan drámai a növekmény. Írja a kéccáznyolcvanezres cpu+hordalékról. lol, bár nem nevetek!
2011, i7 2700K - 332 USD
2017, i7 7700K - 339 USD
ÚRISTEN!!!!!!!!!!!! MICSODA DRÁGULÁS!!!!!!!!!!!!!!!!! JÉZUSMÁRIA!!!! ANYAVILÁG!!!!!!!!!!!!
HÉT DOLLÁRRAL DRÁGULT HÉT ÉV ALATT AZ AZONOS KATEGÓRIA!!!*
FEGYVERBE!!!! UTCÁRA!!!!!
*Inflációval valójában olcsóbb lett, de ezt most hagyjuk.
Belenéztem ebbe a Resident Evil-be: hülyék ezek? konkrétan becsokiztam a gatyámba, nem embernek való ez, de komolyan...ezt lehet élvezni? "Játszani" ? Komolyan úgy felzaklatott, hogy elalvás előtt elemlámpát fogok szigszallagozni az egyik kezemre, konyhakést meg a másikra... minden kis éjjeli neszre tüzelni fogok
Ehhehe, hát odatették magukat a srácok, van egy beteg atmoszférája. Ez az első igazi horror Resident Evil...eje75 írta:Belenéztem ebbe a Resident Evil-be: hülyék ezek? konkrétan becsokiztam a gatyámba, nem embernek való ez, de komolyan...ezt lehet élvezni? "Játszani" ? Komolyan úgy felzaklatott, hogy elalvás előtt elemlámpát fogok szigszallagozni az egyik kezemre, konyhakést meg a másikra... minden kis éjjeli neszre tüzelni fogok
teljesen kesz ez a RE7. elsöre 1 orat birtam, meg kell emesztenem...
Mivel most otthon vagyok csak az első félórát néztem meg a laptopon (tényleg kicsit evil dead remake feelin a nyitány). Jó lesz ez a Resi 7.
Jövő hétig még letolom a 4-et a ps-en, jobb híján. :(
BTW: Víárt, meg rothadó beles gyertyát ki vett végül hozzá?
Jövő hétig még letolom a 4-et a ps-en, jobb híján. :(
BTW: Víárt, meg rothadó beles gyertyát ki vett végül hozzá?
Soha nem fogok tudni Resiként tekinteni erre a játékra, ennek jelentős oka lehet, hogy nem az. Az eredeti széria kifulladt, de a bejáratott nevet inkább nem dobták ki, hanem meglovagolták a PT+Indie horrorok népszerűségét. Iszonyúan out-of-placek ebben a környezetben a feladványok például, folyamatosan kilóg a lóláb.deep írta:Ez az első igazi horror Resident Evil...
Persze valahogy játékot kellett belőle csinálni, de nekem ez nem áll össze ezen a néven. Ha nem így hívták volna, hanem indítanak valami újat, talán hosszabban fenntartható és frissebb élmény lenne, csak akkor nem tudták volna átbaszni azokat, akik a márkanevet vették fogalmatlanul. Márpedig az átbaszással szerzett dolcsikat nagyon szeretik a kiadók. Naaagyon.
Szerk: Persze már a 4-5-6 nak se sok köze volt a névhez, pláne a legutolsónak. Bár legalább az univerzum és a szereplők stimmeltek.
A videón látottak értelmezhetetlenek 2017-ben.arty írta:sega bazdmeg, hogy ez nem jön "hómkonzolra", is/legalább :(
https://www.youtube.com/watch?v=Rdk_Xe0tTc8&list
Javaslom ezt az oldalt a hasonlóan nagyszerű élményhez.
Mennyit adnál érte?arty írta:sega bazdmeg, hogy ez nem jön "hómkonzolra", is/legalább :(
[video]nosztalgiatona.fif[/video]
örülök, hogy most VÉGRE elfogadod az amcsi msrp árakat kiindulópontnak, bár anno a 480 idején is ment volna :DDanielT írta:2011, i7 2700K - 332 USD
2017, i7 7700K - 339 USD
ÚRISTEN!!!!!!!!!!!! MICSODA DRÁGULÁS!!!!!!!!!!!!!!!!! JÉZUSMÁRIA!!!! ANYAVILÁG!!!!!!!!!!!!
HÉT DOLLÁRRAL DRÁGULT HÉT ÉV ALATT AZ AZONOS KATEGÓRIA!!!*
FEGYVERBE!!!! UTCÁRA!!!!!
*Inflációval valójában olcsóbb lett, de ezt most hagyjuk.
legkisebb/legolcsóbb i7 tuningcpu anno: 2600k box - 315$
legkisebb/legolcsóbb i7 tuningcpu ma: 7700k box - 350$, +11% emelkedés
i5 2500k: 216
i5 7600k: 243, +12.5%
vs. 6.7%-ra számolt 6 évnyi infláció.
vs. 970->1070 325$->379$ indulóba.
ramot, ssdt nem nézem meg, mert ott nehezebb összevetni a méretnövekedés miatt az árakat.
3500-4000 környékén.DanielT írta:Mennyit adnál érte?
(2500ft volt a Daytona1 pár hete, bár tudom h az ősrégi játék, de ms sajna a régi árkád címeket nem árazza évente újra, szal nem került egydolcsis humbliba még ennyi év után se :( örültem, hogy a psn-el ellentétben itt legalább nem kapdkodták LE)
persze gondolom a sega 8-9k-t próbálna kérni érte, amit viszont nem szívesen pengetnék ki érte, mert összességében elég "tartalmatlan" maga a játék
max. ha kickstarter menne és feltétel lenne, h összejöjjön az X összeg a portért - szal kényszer hatására :)
És ezen a 11%-on vagy felháborodva? A fizud mennyivel változott 7 év alatt?arty írta:örülök, hogy most VÉGRE elfogadod az amcsi msrp árakat kiindulópontnak, bár anno a 480 idején is ment volna :D
legkisebb/legolcsóbb i7 tuningcpu anno: 2600k box - 315$
legkisebb/legolcsóbb i7 tuningcpu ma: 7700k box - 350$, +11% emelkedés
i5 2500k: 216
i5 7600k: 243, +12.5%
vs. 6.7%-ra számolt 6 évnyi infláció.
vs. 970->1070 325$->379$ indulóba.
ramot, ssdt nem nézem meg, mert ott nehezebb összevetni a méretnövekedés miatt az árakat.
BTW a technológia is iszonyú sokat változott, ahogy a kutatás-fejlesztési költségek is az egekbe mentek.
Csak nézz rá egy VGA-ra. Ne a csipre, a kártyára. Hát nettó anyagban 3x-5x annyi van a hűtésben, nyákban, mindenben. Régen turbinát kaptál 500 dolcsiért, most meg 379-ért egy atomerőmű kártyát, aminek nincs hangja, nem fogyaszt, stb.
Sokkal, sokkal jobb lett MINDEN. (ami a techet illeti persze)
Olvasva a rezis reakciókat, én majd csak óratállítás után nyomom, világosban!
Inkább dobd bele a felét* egy eredeti kabinos első részbe, ha lesz alkalmad valamikor. A Daytona élménynek legalább 80%-a a kabin, hatalmas képernyő, kormány, 60 fps. És persze akkoriban az utazás a jövőbe, amit semmi más nem tudott megadni a Sega Rally-n kívül.arty írta:3500-4000 környékén.
*Ha 200 Ft egy kör, akkor is hamarabb fogod megunni...
Nem véletlen nem mertem megvenni már anno 2011-ben se - 3 pálya, "2 kocsi"?! wtf!? :)benőmenő írta:A videón látottak értelmezhetetlenek 2017-ben.
Javaslom ezt az oldalt a hasonlóan nagyszerű élményhez.
Ellenben nemrég voltunk egy helyen, ahol voltak régi árkád gépek és utolért a nosztalgiahullám :)
És az a helyzet, hogy váratlanul sok óra belement az elődbe (teljes délután), harcolva a piti tizedekért... (hotseatben, többen is nyomtuk pár órát még este, utána)
És ha "ugyanezt" megkapnám FHD-ben, vagy legalább értelmes AF-el(!), szívesen "váltanék" a modernebb verzára.
És ugyanez igaz az Outrunra is, noha ott azért jobban örülnék tartalmi bővülésnek is.
De oké, ha visszakerül steamre a Coast2coast, reális áron, az is jó.
Csak legyen má' valami :))
(360on van az árkád, az elég csonka verza, ill fut az xboxclassicos outrun2, ami sajna szaggatgat :/ nameg 480p...)
Az sajnos soha nem fog visszakerülni, tartalomban pedig szerintem felülmúlhatatlan. Iszonyatos mennyiségű autó és pálya van, ennél többet nem lehet belőle kihozni, maga a tökély a játék. Egy csiszolt gyémánt.arty írta:És ugyanez igaz az Outrunra is, noha ott azért jobban örülnék tartalmi bővülésnek is.
De oké, ha visszakerül steamre a Coast2coast, reális áron, az is jó.
Csak legyen má' valami :))
(360on van az árkád, az elég csonka verza, ill fut az xboxclassicos outrun2, ami sajna szaggatgat :/ nameg 480p...)
Kell pár óra, hogy belerázódjak (bénaságom), szal áh :( Nameg hol lenne ilyen automata? Eleve a törvényi szabályozás miatt az a csoda, ha bármilyen játékgépet találsz valahol...DanielT írta:Inkább dobd bele a felét* egy eredeti kabinos első részbe, ha lesz alkalmad valamikor. A Daytona élménynek legalább 80%-a a kabin, hatalmas képernyő, kormány, 60 fps. És persze akkoriban az utazás a jövőbe, amit semmi más nem tudott megadni a Sega Rally-n kívül.
*Ha 200 Ft egy kör, akkor is hamarabb fogod megunni...
És jah, anno döbbenet volt minden árkádban tett "kirándulás" (nekem utaznom kellett érte a belvárosba! :D ), tény, hogy az a korszak már sose jön el - viszont kellemes kis élményt még a nosztalgiafaktor miatt jelenthet 1-2 otthoni játszása.
Talán emu is van mamár ezekre, nem nagyon volt időm utánanézni (még).
eszembe jutott a neve!!!
phpBB [media]
hogy ez mekkora egy szaggatós, förtelmes penészgomba volt anno !!! :D
és ez videón is átjön... és emlékszem, ott ment a többi überállat doboz mellett, azon túl, hogy szép volt, semmi értéket nem láttam benne.
talán ezt hajtotta 3dfx, de ha nem is ezt, tudom h volt gép, ahol lement az otthon megszokott logó :)
Maga a csoda (volt) sajnos, tényleg nagyon megszépítették az évek, de akkoriban én egyszerűen nem hittem el. És odaplaccsant a légy a szélvédőre!!! A LÉGY! (Vagy moszkító)arty írta:eszembe jutott a neve!!!
[video]beszt_evör.faf[/video]
hogy ez mekkora egy szaggatós, förtelmes penészgomba volt anno !!! :D
és ez videón is átjön... és emlékszem, ott ment a többi überállat doboz mellett, azon túl, hogy szép volt, semmi értéket nem láttam benne.
talán ezt hajtotta 3dfx, de ha nem is ezt, tudom h volt gép, ahol lement az otthon megszokott logó :)
Emlékszem emiatt a játék miatt gondolkodtam, hogy mi lenne, ha csak egy nagyon kis területet csinálnának meg, de az aztán totál realisztikus lenne mindenben! Mert már olyan közel vagyunk! Szép idők.
BTW nem itt volt a 3Dfx logó. Tényleg, őket is gyűlölni kellett akkoriban?
Ez a Nintendo Ultra 64 korszakának hazugságtornádó része volt, amit Silicon Graphics buzzword-el adtak el. Nekem btw van otthon egy ilyen játéktermi beülős példány. 3dfx még a kanyarban se volt (1994 asszem)arty írta:hogy ez mekkora egy szaggatós, förtelmes penészgomba volt anno !!! :D
és ez videón is átjön... és emlékszem, ott ment a többi überállat doboz mellett, azon túl, hogy szép volt, semmi értéket nem láttam benne.
talán ezt hajtotta 3dfx, de ha nem is ezt, tudom h volt gép, ahol lement az otthon megszokott logó :)
Már a 4 se volt az,ahogy írtad is. Én speciel leszarom mi a játék címe, ha az jó. És ez jó.DanielT írta:Soha nem fogok tudni Resiként tekinteni erre a játékra, ennek jelentős oka lehet, hogy nem az...
összességében nem 11 a százalék, sajna.DanielT írta:És ezen a 11%-on vagy felháborodva? A fizud mennyivel változott 7 év alatt?
BTW a technológia is iszonyú sokat változott, ahogy a kutatás-fejlesztési költségek is az egekbe mentek.
Csak nézz rá egy VGA-ra. Ne a csipre, a kártyára. Hát nettó anyagban 3x-5x annyi van a hűtésben, nyákban, mindenben. Régen turbinát kaptál 500 dolcsiért, most meg 379-ért egy atomerőmű kártyát, aminek nincs hangja, nem fogyaszt, stb.
Sokkal, sokkal jobb lett MINDEN. (ami a techet illeti persze)
nyilván felnagyítja a problémát a magyar "nyomor" (mivel melót váltottam a fizum a 11%-ot simán kiküszöbölné...), de hogy ne volna egyre drágább a "legolcsóbb bestbuy" azt te sem mondhatod, még a dolcsi árakat nézve se :P
hogy te a mai pécégémingnek ezt megbocsájtod, oké. engem bánt, de kurvára :P (kölköket és konzolokat is fenn kell tartanom!!4)
miért nem egy daytona?! :( miért pont ez a 'vacak' ?deep írta:Ez a Nintendo Ultra 64 korszakának hazugságtornádó része volt, amit Silicon Graphics buzzword-el adtak el. Nekem btw van otthon egy ilyen játéktermi beülős példány. 3dfx még a kanyarban se volt (1994 asszem)
(próbáltam guglizni, h melyik gépekben volt 3dfx, de nem találtam érdemi találatot)
légy, légy... de szaggatott! az smafu?! :)DanielT írta:Maga a csoda (volt) sajnos, tényleg nagyon megszépítették az évek, de akkoriban én egyszerűen nem hittem el. És odaplaccsant a légy a szélvédőre!!! A LÉGY! (Vagy moszkító)
Emlékszem emiatt a játék miatt gondolkodtam, hogy mi lenne, ha csak egy nagyon kis területet csinálnának meg, de az aztán totál realisztikus lenne mindenben! Mert már olyan közel vagyunk! Szép idők.
BTW nem itt volt a 3Dfx logó. Tényleg, őket is gyűlölni kellett akkoriban?
amugy a 3dfx-ért a rajongásig odavoltam, a tnt ellenében is az irracionális döntést hoztam meg egy voodoo3al, majd utána annyi lett a mákom, h a 4500 annyit késett, hogy kényszerből egy ócsó geforce2mx-re vetemedtem.... és a 3dfx bedőlt.
kvázi az nv nyírta ki :D
- részben jogosan, mert a 3dfx egy genny volt (így utólag), hogy nyomja a saját API-t a fosi d3d ellen, exkluzivokat "vesz", stb. bőrönd!!!!(tm)
- hwswn vérre menő vitákba keveredtem a pécégurus celebekkel (is), hogy az nv egy rohadék és csakavoodoo, azért MERT .... :D szerintem nálam elvakultabb fanboj egyszerűen nem volt.
- részben nem jogosan, mert az nv a 32bites színmélységet nyomta, hogy az mekkora királyság (voodoo3 sem tudta), miközben szinte feleződött a tnt teljesítménye is tőle (lófax ramsávszél)
- persze ami valódibb gond volt, az a max 256x256os tex támogatási limit voodoon
talán az lett volna a jó, ha a 3dfx kinyírja az nv-t, és aztán ő is becsődöl és csak az amd és az s3 és a matrox és a powervr marad és a vulkán api :D :P
Stasis -t játszók rámozdultak? (láttam linkelve máshol, hátha érdekel itt vkit)
Sose lehet elégszer linkelni, tegnap már benyomtam persze (előző oldal), ahogy a folytatásról is a KS kampányt. Told meg te is!arty írta:Stasis -t játszók rámozdultak? (láttam linkelve máshol, hátha érdekel itt vkit)
Ez pedig egyáltalán nem jellemző rád!arty írta:- hwswn vérre menő vitákba keveredtem a pécégurus celebekkel (is), hogy az nv egy rohadék és csakavoodoo, azért MERT .... :D szerintem nálam elvakultabb fanboj egyszerűen nem volt.P
Most is ugyan ezt játszod. Az AMD/3dfx fanboykodás látszatát kelted, közben meg konkurenciát bedöntő kollaboráns vagy, hisz feszt a ződ kártyáért adod a pénzt.arty írta:amugy a 3dfx-ért a rajongásig odavoltam, a tnt ellenében is az irracionális döntést hoztam meg egy voodoo3al, majd utána annyi lett a mákom, h a 4500 annyit késett, hogy kényszerből egy ócsó geforce2mx-re vetemedtem.... és a 3dfx bedőlt.
kvázi az nv nyírta ki :D
- részben jogosan, mert a 3dfx egy genny volt (így utólag), hogy nyomja a saját API-t a fosi d3d ellen, exkluzivokat "vesz", stb. bőrönd!!!!(tm)
- hwswn vérre menő vitákba keveredtem a pécégurus celebekkel (is), hogy az nv egy rohadék és csakavoodoo, azért MERT .... :D szerintem nálam elvakultabb fanboj egyszerűen nem volt.
Gemini Rue-t anno bepróbáltam, de feladtam :( Egy idő után türelmetlen lettem, youtubezni kezdtem és beláttam, hogy ennek így nincs értelme :)DanielT írta:Sose lehet elégszer linkelni, tegnap már benyomtam persze (előző oldal), ahogy a folytatásról is a KS kampányt. Told meg te is!
(sry, valamiért ignorálta a szemem itten és most ellenben megragadtam a Statis szócskán :) )
Valóban, manapság a racionalitás vonalra mentem rá! :PDanielT írta:Ez pedig egyáltalán nem jellemző rád!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2017.01.25. 16:22-kor.
de anno az nv volt a szabadságharc a glide gúzsba kötő apija alól! :(benőmenő írta:Most is ugyan ezt játszod. Az AMD/3dfx fanboykodás látszatát kelted, közben meg konkurenciát bedöntő kollaboráns vagy, hisz feszt a ződ kártyáért adod a pénzt.
értsd: lett volna 3dfx alternativa, de nem váltottam!
most: nincs alternativa, pedig váltanék! :PPP
tökmás!
nemtom Dani, de 3-4 ora utan azt kell mondjam, hogy ez a RE7 visszahozta az igazi, nagybetüs RESIDENT EVIL-t. ez AZ. Resi-bb, mint barmelyik resz a 3. resz ota. söt, a Nemesis-re emlekeztet (kedvenc reszem) leginkabb.
csak belsö nezet. es modern. ennyi.
kurva jo
csak belsö nezet. es modern. ennyi.
kurva jo
Ezt így egy év után sem tudom sem megszokni, sem megunni. A legjobb cucc, amihez valaha szerencsém volt. Az 1 év alatt nemvolt egyetlen másodperc sem, amikor ne nyújtotta volna az istentelen übermaximumot. Nem létezik a földön ettől korrektebb cég. Olyan messze van ettől a minőségtől, és az ár-érték viszonytól mindenki az élet minden területén, hogy sírni tudnék.
Spoiler
NEMREZI!SlickAdam írta:nemtom Dani, de 3-4 ora utan azt kell mondjam, hogy ez a RE7 visszahozta az igazi, nagybetüs RESIDENT EVIL-t. ez AZ. Resi-bb, mint barmelyik resz a 3. resz ota. söt, a Nemesis-re emlekeztet (kedvenc reszem) leginkabb.
csak belsö nezet. es modern. ennyi.
kurva jo
Rezi alapok:
STARS csapat a főszereplő(k)
T-Vírus bebaszikE
Wesker kavar
Zombik, kutyák, szörnyek az ellenfelek
Ajtónyitogatós és egyéb kis feladványok
NAMOST!
Ebben a nemReziben ezek egyikéről sem tudok a feladványokon kívül. Ha nem ezen a néven jön, szerintem senki nem von párhuzamot.
És mindezek mellett nem vitatom, hogy lehet, hogy ez minden idők legjobb játéka, egy instant klasszikus műremek. Persze megítélni sem fogom, mert nem nekem való, még nézni se élvezem. Ezzel szemben az összes korábbi Rezit láttam rengetegszer. RENGETEGSZER. (Mínusz 4 és 6 mert azok nekem speciel nem jöttek be, a 4 -ben a gameplay csiszolt volt, a settingnél viszont kilógott a lóláb szintén.)
Mai munkanapom EPIKUS* zárása:
Régi szép idők, amikor minden epikus volt... főleg ez a retek.
Régi szép idők, amikor minden epikus volt... főleg ez a retek.
Egyébként sokat segítene a szememben a nemRezin, ha ezt a színgyilkos fosfiltert leszednék róla.
szerk: Á nem segítene. A környezet meg a térbeliség egyébként rohadtul rendben van. Na nem ötlet szempontból, mert a 64 Texasi láncfűrészes gyilkos filmben és az azt másoló 453 ZS kategóriás horrorban már láttuk ugyanezt.

Remélem lesz sweetfx, szerencsére azt a TELIBEKÚRT chromatic aberration-t ki lehet kapcsolni menüből. Nincs effekt, amit annyira gyűlölnék, mint azt.DanielT írta:Egyébként sokat segítene a szememben a nemRezin, ha ezt a színgyilkos fosfiltert leszednék róla.
DanielT írta:NEMREZI!
Rezi alapok:
STARS csapat a főszereplő(k)
T-Vírus bebaszikE
Wesker kavar
Zombik, kutyák, szörnyek az ellenfelek
Ajtónyitogatós és egyéb kis feladványok
NAMOST!
Ebben a nemReziben ezek egyikéről sem tudok a feladványokon kívül. Ha nem ezen a néven jön, szerintem senki nem von párhuzamot.
És mindezek mellett nem vitatom, hogy lehet, hogy ez minden idők legjobb játéka, egy instant klasszikus műremek. Persze megítélni sem fogom, mert nem nekem való, még nézni se élvezem. Ezzel szemben az összes korábbi Rezit láttam rengetegszer. RENGETEGSZER. (Mínusz 4 és 6 mert azok nekem speciel nem jöttek be, a 4 -ben a gameplay csiszolt volt, a settingnél viszont kilógott a lóláb szintén.)
STARS nem kell, tul vagyunk a 90es evek buzulasan
virus vanik
Wesker kapja be
szörnyek es egyeb allatkak vannak
ajtonyitogatos, terforgatos-arnyekos feladvanyok, item-kombinalos-menedzselös josag vanik
REZI! pont. 2017-es REZI
szinekkel nincs baj. lepukkant korhadt, rothados, mocskos haziko. marijjo-szinek kellenenek? aaaa, csak szeretitek ti azt a jo kis vattacukrot!
4 oram eddig benne. lattunk mar hasonlo jatekokat, de nagyon jol összelopkodtak az összetevöket, felturbozva, megspekelve REZI! DNS-el.
nemtom instant klasszik-e, de vannak benne instant klasszik jelenetek, az biztos.
óó bárcsak a nintendo kapcsán hallanám ugyanezt tőled ha mariorol meg a többi szemétről van szó :DSlickAdam írta:STARS nem kell, tul vagyunk a 90es evek buzulasan
arty írta:
Valóban, manapság a racionalitás vonalra mentem rá! :P
Azok '80-as évek.Micsu írta:óó bárcsak a nintendo kapcsán hallanám ugyanezt tőled ha mariorol meg a többi szemétről van szó :D
Hoppá, most látom, hogy Arty megint ráment a tékre, de véletlen behúztam előle a 15,000-ret. :D
Micsu írta:óó bárcsak a nintendo kapcsán hallanám ugyanezt tőled ha mariorol meg a többi szemétről van szó :D
Van már Sweetfx, ez egy elég jó settingnek tűnik.
Szinte már otthonos. :D
Szinte már otthonos. :D
Értem én, hogy fosol, de brightness csúszka van alapból is, illetve nem hiszem, hogy művészileg indokolt a meleg napfény hangsúlyozása egy olyan konyhában, ahol hollót dugnak a mikróba.DanielT írta:Van már Sweetfx, ez egy elég jó settingnek tűnik. Szinte már otthonos. :D
sweetfx.jpg
Egyébként a demo már csak azért is fura, mert skybox hiányában az összes ablakon egy white.png van, míg a közelükben hallható tücsökciripelés erősen éjszakára utal.
Ennél már csak az furább, hogy az intro cutscene miért scanline-os, amikor a kamera velünk szemben van és Clancy mindkét keze öszze van kötve.
G365-ék is megmondtak (9/10):
"Hölgyeim és Uraim, a Capcom megcsinálta: sikeresen feltámasztottak egy olyan receptet, amiről azt hittük, sosem ízlelhetjük már meg többé. A Resident Evil 7 játékmenete klasszikus elemekre építkezik, élményként viszont teljesen új, összességében pedig alaposan feladja a leckét a trónkövetelőknek: a mára kissé eltorzult túlélő-horror titulus ezzel a játékkal visszanyerte a valódi, eredeti jelentését.
Még hogy nem Resident Evil? Ugyan: ez a játék Resident Evilebb, mint bármi, ami az elmúlt 15 évben megjelent."
en 7 ora körül jarok es csak erösödik az RE feeling. tegnap olyan 5 ora körül, mikor mar kezdtem ugy erezni, hogy teljesen oda a para, mar rutin az egesz, bevagott egy olyan fel oras reszt, hogy "10cm/perc" tempoban tudtam csak haladni. (idezöjel, nem csak 3 metert haladtam :D)

Vajon a tesztelő koma élt már Resi 1 releasekor? Ott mikor haladt 10cm/perccel? Mikor volt az a Resi fő vonzereje, hogy egy pszihopata, beteg fantáziában kell rettegni?SlickAdam írta:G365-ék is megmondtak (9/10):
"Hölgyeim és Uraim, a Capcom megcsinálta: sikeresen feltámasztottak egy olyan receptet, amiről azt hittük, sosem ízlelhetjük már meg többé. A Resident Evil 7 játékmenete klasszikus elemekre építkezik, élményként viszont teljesen új, összességében pedig alaposan feladja a leckét a trónkövetelőknek: a mára kissé eltorzult túlélő-horror titulus ezzel a játékkal visszanyerte a valódi, eredeti jelentését.
Még hogy nem Resident Evil? Ugyan: ez a játék Resident Evilebb, mint bármi, ami az elmúlt 15 évben megjelent."
en 7 ora körül jarok es csak erösödik az RE feeling. tegnap olyan 5 ora körül, mikor mar kezdtem ugy erezni, hogy teljesen oda a para, mar rutin az egesz, bevagott egy olyan fel oras reszt, hogy "10cm/perc" tempoban tudtam csak haladni. (idezöjel, nem csak 3 metert haladtam :D)
Jó horror játék. NemRezi.
Ja és az utóbbi 15 év önmagában nem mond semmit, mert azóta nem találja magát a széria. A classic Rezi a 3. rész Veronica és a remakek után véget ért, azóta csak a bejáratott márkanév fejése zajlik.
DanielT írta:Vajon a tesztelő koma élt már Resi 1 releasekor? Ott mikor haladt 10cm/perccel? Mikor volt az a Resi fő vonzereje, hogy egy pszihopata, beteg fantáziában kell rettegni?
Jó horror játék. NemRezi.
Ja és az utóbbi 15 év önmagában nem mond semmit, mert azóta nem találja magát a széria. A classic Rezi a 3. rész Veronica és a remakek után véget ért, azóta csak a bejáratott márkanév fejése zajlik.
NEMESIS-ben ugy emlekszem elegge lehetett parazni, hogy mikor jön elö a nagy genyo...
amugymeg mondtam en, hogy nonsztop remeges vanik? pont, hogy nem ezt mondtam. mar az is baj, ha valtozatos...?
amugy meg a SzlimDzsim haverod is hasonlokat irt, neki hatha hiszel.
VAGY!!!
VAGY!!!
jatssz vele es megerted. bics. (en is meg voltam gyözödve 1-2 video, demo es a jatek elsö 1 oraja alapjan, hogy semmi resi nincs benne. hat a fasztot nincs)
Jóvan, nézemmajdmég, ha pl Deep streameli. Régi szép idők, amikor ilyenért még össze kellett jönni.SlickAdam írta:NEMESIS-ben ugy emlekszem elegge lehetett parazni, hogy mikor jön elö a nagy genyo...
amugymeg mondtam en, hogy nonsztop remeges vanik? pont, hogy nem ezt mondtam. mar az is baj, ha valtozatos...?
amugy meg a SzlimDzsim haverod is hasonlokat irt, neki hatha hiszel.
VAGY!!!
VAGY!!!
jatssz vele es megerted. bics. (en is meg voltam gyözödve 1-2 video, demo es a jatek elsö 1 oraja alapjan, hogy semmi resi nincs benne. hat a fasztot nincs)
Na ez meg nettó hülyeség. Még a 4-ben is volt olyan para rész, ahol majd' bef*stam.DanielT írta:Jó horror játék. NemRezi.
Túlélő horror. A Dead Space is fosatós volt és jó ez így.
Érdekes, hogy ezeknek a férgeknek kell a gémmód, másoknak meg nem. Pusztoljon meg a zsírjuk.Moby írta:Na. Lehet, hogyx a kibaszott game mode fogja rendberakni a kibaszott forzát:
[video]dögöljetekmegHorizonteam.avi[/video]
nemRezi, ja
ultra minimal szpojler (sztem)
ultra minimal szpojler (sztem)
Spoiler
Ok, ezzel totál meg lettem győzve! MindennélRezibb!SlickAdam írta:nemRezi, ja
ultra minimal szpojler (sztem)Spoiler
nem az, no. csak hogy egyesek szerint SEMMI köze nincs a resihez. az univerzumahoz se.DanielT írta:Ok, ezzel totál meg lettem győzve! MindennélRezibb!
na ezek az emberek biztos, hogy 4-5. resszel kezdtek es nem beszelnek idegen nyelvet :D
Végre egyértelművé tették, hogy Pc -re is jön. Nem is lett volna kérdéses, ha nincs a korábbi logószarakodás.
phpBB [media]
legkorrektebb, ez a roman geci!? lol.Moby írta:Ezt így egy év után sem tudom sem megszokni, sem megunni. A legjobb cucc, amihez valaha szerencsém volt. Az 1 év alatt nemvolt egyetlen másodperc sem, amikor ne nyújtotta volna az istentelen übermaximumot. Nem létezik a földön ettől korrektebb cég. Olyan messze van ettől a minőségtől, és az ár-érték viszonytól mindenki az élet minden területén, hogy sírni tudnék.Spoiler
nem irom le meg1x velunk mit tettek...
rezi kapcsan mindig mulattat, h a sok kivenhedt "gamer" a 8 evesen atelteket varja egy horrorcucctol....
(dt ezt most nemneked!!)
(dt ezt most nemneked!!)
Nem tudom veled mit tettek. Amit velem tesznek minden nap, nos azt legalább néha megtehetné más is.arty írta:legkorrektebb, ez a roman geci!? lol.
nem irom le meg1x velunk mit tettek...
Mondjuk az első Resident Evil meg egy Alone in the Dark-klón volt, a karakterek közötti különbséget és a leheletnyi döntéseket tudnám vele szemben a javára írni, mely irányba a RE2 még jobban elment. (Most a RE1 fejlettebb harcát hagyjuk, az is mocskosul rossz volt már akkor is. Értem én, hogy a horrorban fosni kell, de attól inkább hánytam.)DanielT írta:Vajon a tesztelő koma élt már Resi 1 releasekor? Ott mikor haladt 10cm/perccel? Mikor volt az a Resi fő vonzereje, hogy egy pszihopata, beteg fantáziában kell rettegni?
Jó horror játék. NemRezi.
Ja és az utóbbi 15 év önmagában nem mond semmit, mert azóta nem találja magát a széria. A classic Rezi a 3. rész Veronica és a remakek után véget ért, azóta csak a bejáratott márkanév fejése zajlik.
Ez a REVII legalább érdekesnek tűnik, arra meg úgyis lehetett számítani, hogy legalább utalásokkal összefűzik.
A RE6 amúgy hogy maradt ki neked? Nem abban falloszoztatok együtt deeppel? Vagy úgyis mindenben azt csináljátok?
Mármint a 3 hónapra kellett előrefizetni, vagy mi volt az? Mondjuk szinte még úgyis a legjobb ajánlat lenne a piacon.arty írta:legkorrektebb, ez a roman geci!? lol.
nem irom le meg1x velunk mit tettek...
Zsir, remélem két vakvàgàny rész utàn visszatalàlnak ahova kell. Deazért a hülyeség ide is kell... Vizcseppek a kabinon? Wtf? :) Bàr ez legyen a legnagyobb bajaDanielT írta:Végre egyértelművé tették, hogy Pc -re is jön. Nem is lett volna kérdéses, ha nincs a korábbi logószarakodás.phpBB [media]
Zóanagyvarázsló írta:Értem én, hogy a horrorban fosni kell, de attól inkább hánytam.
Igen, az irányítást soha nem tudtam megszokni, az egyik korlát volt, ami miatt inkább csak nézni szerettem a játékot.
Naja, pár bullshit utalás nem kerül semmibe és mint látszik, működik a legitimáció.Zóanagyvarázsló írta:Ez a REVII legalább érdekesnek tűnik, arra meg úgyis lehetett számítani, hogy legalább utalásokkal összefűzik.
Jól emlékszel, abban volt a falloszkardosz. Szóval nem maradt ki (az egyik karakter chapter kivételével).Zóanagyvarázsló írta:A RE6 amúgy hogy maradt ki neked? Nem abban falloszoztatok együtt deeppel? Vagy úgyis mindenben azt csináljátok?
tegnap befejeztem mindket ending-el. ja, annyira bullshit az az utalas, hogy azert vagyok egy hangyafasznyit csalodott, mert egy pöppet tulsagosan is resident evil-es lett a sztori az uccso 2-3 oraban.DanielT írta:Naja, pár bullshit utalás nem kerül semmibe és mint látszik, működik a legitimáció.
jaccani kell, nem vakon okoskodni
Tehát eljutottunk oda, hogy végülis túlRezi?SlickAdam írta:tegnap befejeztem mindket ending-el. ja, annyira bullshit az az utalas, hogy azert vagyok egy hangyafasznyit csalodott, mert egy pöppet tulsagosan is resident evil-es lett a sztori az uccso 2-3 oraban.
jaccani kell, nem vakon okoskodni
Előkerült Wesker, és kiderült róla, hogy valójában Bakerék titkos, régen örökbeadott gyereke?SlickAdam írta:tegnap befejeztem mindket ending-el. ja, annyira bullshit az az utalas, hogy azert vagyok egy hangyafasznyit csalodott, mert egy pöppet tulsagosan is resident evil-es lett a sztori az uccso 2-3 oraban.
jaccani kell, nem vakon okoskodni
Bocs, ha beletrafáltam, és ez spoiler.