Kipróbáltam, a játék maga nem tűnt szarnak, de a TOTÁL élettelen arcok, nulla mimika miatt full immersion killer, töröltem a picsába.DanielT írta:Valaki győzzön már meg, hogy nem csak egy unalmas klisé nongém ez is. Mi a jó benne?
Mondjuk egy Beyond-hoz képest a színvonal?
A PC-s játékoknak leáldozott
Faszán lehet futni a réten.SlickAdam írta:[video]meh.mp4[/video]
Lehet neki kellene fussak megint. Az until dawn is lecsúszott végül sokadik nekifutásra. És nem is volt rossz az sem.benőmenő írta:Nos nem lesznek benne frémre kiszámolt parryk, és az időtekergetés eléggé egyszeri gimmick...viszont ez a gimmick baromi jól illeszkedik a narratívába. És az egész nagyon lassú, sőt motivál arra, hogy mindent megnézz, mindenkivel beszélgess és meg is hallgasd, amit mondanak.
Szvsz ez aminek a young adult cuccoknak lenniük kéne a tvájlájt meg az éhezve dulakodók helyett (és úgy nem vált volna már-már szitokszóvá). M valós problémákkal és kérdésekkel foglalkozik, illetve erre az életkorra jellemző útkereséssel. Külön érdekes a fejezetek végi összesítés, hogy te és az átlag milyen döntéseket hozott adott szituációkban és milyen megoszlásban.
David Cage agymenéseihez képest határozottan színvonal. Sajnos az alacsony büdzsé meglátszik. Főleg a lipsyncen és a befejezésen.
A Moby-t elriasztó tinilányosságon (végülis a főszereplők azok) és a helyenként cringe szóhasználaton kell főleg túltenni magunkat, hogy maximálisan élvezni tudjuk.
Az a rohadt banán felszedéses grafikai bug még mindig ott van. Ha egyszer megoldják, már hiányozni fog. :DMoby írta:Motvá? Mindegy végülis. Kétszer is üt.
[video]jessssssz.avi[/video]
Lassan itt az ideje, hogy nekiüljek! 2017 egyik legjobb Pc exkluzívja lesz.
Nekünk még a bátyja se csúszott le. A kibaszott vakondokos barlangban már legalább száz ragequit van. Éshát az sem könnyíti a dolgot, hogy a fiam végig végigüvölti-örjöngi szurkolásilag az egészet. Sooooo hardcore.DanielT írta:Az a rohadt banán felszedéses grafikai bug még mindig ott van. Ha egyszer megoldják, már hiányozni fog. :D
Lassan itt az ideje, hogy nekiüljek! 2017 egyik legjobb Pc exkluzívja lesz.
Így, hogy kigyógyult, lehet mégis pécéverza lesz belőle Kétszer megint letoltam a demót, és már párszor végigkaristoltam, és még mindig büdösül tetszett. Ami csak azért "baj", mert végül a WD2-t is megbántam. Na nem a 30 frém miatt(tudom, a kurvaanyámat, meg igénytelen állat vagyok, ésatöbbi...), hanem mert rohadtul élveztem, és sajnáltam eladni, és szerintem még tolicskáznám picit. Jó-jó ez a lemezeneladom, csak nagyon arra kapacitál, hogy még jó áron minél előbb szabadulni tőle. Ami a jó játékra nem nyerő. Nemtudom. Van 10 napom kifundálni.SlickAdam írta:nalam is tökeletes volt. d3d-vel ratoltad a 60 cap-et? elegge csapkod a frametime, szal valszeg nem.
azt a cigany 30 ojrot mar csak azert is megeri, mert ki tudod kapcsolni a CA-t.Moby írta:Így, hogy kigyógyult, lehet mégis pécéverza lesz belőle Kétszer megint letoltam a demót, és már párszor végigkaristoltam, és még mindig büdösül tetszett. Ami csak azért "baj", mert végül a WD2-t is megbántam. Na nem a 30 frém miatt(tudom, a kurvaanyámat, meg igénytelen állat vagyok, ésatöbbi...), hanem mert rohadtul élveztem, és sajnáltam eladni, és szerintem még tolicskáznám picit. Jó-jó ez a lemezeneladom, csak nagyon arra kapacitál, hogy még jó áron minél előbb szabadulni tőle. Ami a jó játékra nem nyerő. Nemtudom. Van 10 napom kifundálni.
Ebben az pont nem zavaró. Nagyon óvatosan bántak vele. Néha nem is áll neki rosszul. Az akkor gáz igazán, amikor az AA hiányára tolják túl. Persze az mindenképpen pozitívum, hogy én dönthetek róla. De nem emiatt veszem maradóra ha úgy veszem.SlickAdam írta:azt a cigany 30 ojrot mar csak azert is megeri, mert ki tudod kapcsolni a CA-t.
Pixar Mario
Bazsometta
Bazsometta
Tehát az anyagi racionalizálás miatt szétbasztad magadnak az élményt elsőre. Klasszik Arty move! ;) Rövid ehhez az élet.Moby írta:Így, hogy kigyógyult, lehet mégis pécéverza lesz belőle Kétszer megint letoltam a demót, és már párszor végigkaristoltam, és még mindig büdösül tetszett. Ami csak azért "baj", mert végül a WD2-t is megbántam. Na nem a 30 frém miatt(tudom, a kurvaanyámat, meg igénytelen állat vagyok, ésatöbbi...), hanem mert rohadtul élveztem, és sajnáltam eladni, és szerintem még tolicskáznám picit. Jó-jó ez a lemezeneladom, csak nagyon arra kapacitál, hogy még jó áron minél előbb szabadulni tőle. Ami a jó játékra nem nyerő. Nemtudom. Van 10 napom kifundálni.
A bűnhődés az első lépés a megtisztulás felé. Nézzed csak szépen végig. Nem így nyomtad. Nem is nyomhatod most, ha akarod. Pedig akarod. De legalább a PRÓ most extranagyonhalk. Mer' nem megy benne semmi. Szunnyad a csekkerbord.
phpBB [media]
-720p and locked 30fps in handheld mode
-900p and 30fps when docked
-Texture filtering is poor
-Frame-rate drops typically seem to happen when there's depth of field on screen
-Lowest recorded frame-rate is 20fps.
-900p and 30fps when docked
-Texture filtering is poor
-Frame-rate drops typically seem to happen when there's depth of field on screen
-Lowest recorded frame-rate is 20fps.
phpBB [media]
Miért hiszik, hogy ez így jó és elég?DanielT írta:-720p and locked 30fps in handheld mode
-900p and 30fps when docked
-Texture filtering is poor
-Frame-rate drops typically seem to happen when there's depth of field on screen
-Lowest recorded frame-rate is 20fps.
[video]facepalm.avi[/video]
Úgy nyomtam ahogy nyomni tudtam. Azon, amim akkor éppen volt. És azon sem volt szar. Sőt. És igen, jól látod. Anyagi megfontolásból. És a resi7 is emiatt okoz fejtörést. Momentán telibeszarom a maximalizmust. Kb négyezer szempont van a prioritáslistán előtte. Jelenleg a legkomolyabb bűn amit el tudok követni, az a gémingre kidobott pénz. Nézem a videót, és szavakkal ki nem fejezhető módon érdektelen. Nem így nyomtam, valóban. Rohadtul hálás vagyok, hogy nyomhattam bárhogy. Hogy még volt min nyomjam.DanielT írta:Tehát az anyagi racionalizálás miatt szétbasztad magadnak az élményt elsőre. Klasszik Arty move! ;) Rövid ehhez az élet.
A bűnhődés az első lépés a megtisztulás felé. Nézzed csak szépen végig. Nem így nyomtad. Nem is nyomhatod most, ha akarod. Pedig akarod. De legalább a PRÓ most extranagyonhalk. Mer' nem megy benne semmi. Szunnyad a csekkerbord.
Na mostantól nem basztatlak, mer' itt valami komoly baj van. Valamit azért mondhatnál még a szituról, hátha tanulhatunk belőle. Gondolom alapvetően te is megvédenél mindenkit a PRŐ-höz való meneküléstől.Moby írta:Úgy nyomtam ahogy nyomni tudtam. Azon, amim akkor éppen volt. És azon sem volt szar. Sőt. És igen, jól látod. Anyagi megfontolásból. És a resi7 is emiatt okoz fejtörést. Momentán telibeszarom a maximalizmust. Kb négyezer szempont van a prioritáslistán előtte. Jelenleg a legkomolyabb bűn amit el tudok követni, az a gémingre kidobott pénz. Nézem a videót, és szavakkal ki nem fejezhető módon érdektelen. Nem így nyomtam, valóban. Rohadtul hálás vagyok, hogy nyomhattam bárhogy. Hogy még volt min nyomjam.
No itt egy kis ríl gémpléy pl a minigame kollekcióból is. Nagyon meglepődtem, hogy a motion control 10 év után se működik és rohadt kínos gimmick. Janemlepődtemmeg.
phpBB [media]
A meneküléstől mindenképp. Én sem menekültem sehova, vettem egy prőt az exkluzívoknak. Az élet közben azt dobta, hogy épp megdöglött a pécém amikor a wd2 jött. És bár most lett egy félroncs, de legalább működő, erre sem lett volna szabad költenem. És spórolni kell ahol csak lehet. Ennek az egésznek viszont semmi köze a pröhöz.DanielT írta:Na mostantól nem basztatlak, mer' itt valami komoly baj van. Valamit azért mondhatnál még a szituról, hátha tanulhatunk belőle. Gondolom alapvetően te is megvédenél mindenkit a PRŐ-höz való meneküléstől.
Na, ebben lószar tanulság nem volt.Moby írta:A meneküléstől mindenképp. Én sem menekültem sehova, vettem egy prőt az exkluzívoknak. Az élet közben azt dobta, hogy épp megdöglött a pécém amikor a wd2 jött. És bár most lett egy félroncs, de legalább működő, erre sem lett volna szabad költenem. És spórolni kell ahol csak lehet. Ennek az egésznek viszont semmi köze a pröhöz.
Azzal nem tudok szolgálni :(DanielT írta:Na, ebben lószar tanulság nem volt.
a te füleid negativ-filter-ként müködnek? en hallottam olyat a videoban, amitöl le voltak nyügözve.DanielT írta:Hát Vicsárdék se voltak lenyűgözve: bullshit játákok, Nintendo féle legférgebb árazás.
Handheld géming a jövő, szerdán nekem is megjött az upgrade iPad3ról prora. Annyit mondjátok, hogy pró így pró úgy, hogy nekem is muszály volt prora váltani!!!!444DanielT írta:No itt egy kis ríl gémpléy pl a minigame kollekcióból is. Nagyon meglepődtem, hogy a motion control 10 év után se működik és rohadt kínos gimmick. Janemlepődtemmeg.
Mi jó hangzott el a játékokról? A tévére kötött képminőségről? Az akku időről? Gagyi minigémek, bullshit árazás a hardver+kiegészítők+játékok esetén is.SlickAdam írta:a te füleid negativ-filter-ként müködnek? en hallottam olyat a videoban, amitöl le voltak nyügözve.
A legjobb technós handheld, az igaz, ebben az aspektusban még érdekelne is, ha a Nintendo nem akarna hülyének nézni az üzletpolitikájukkal.
A fosadék felesleges dokkoló nélkül kéne adni 200-250 dolcsiért, akkor masszívan betörhetne. De nem, még a töltős kontrollerért is külön kell fizetni, normális setuppal+1 játékkal+online lesz a beugró 450-500 dolcsi és még erre az EU szívató árak. Menjenek már a picsába sokadszor.
Dani!
Ehez a cemuhoz kell valami kókányolás/varázslat mint pcsx-hez? Vagy ebben minden benne van alapból?
Ehez a cemuhoz kell valami kókányolás/varázslat mint pcsx-hez? Vagy ebben minden benne van alapból?
Nem vagyok benne rutinos, bár be tudtam már izzítani. Csak valami key-ek kellenek hozzá, keress rá.Mekee írta:Dani!
Ehez a cemuhoz kell valami kókányolás/varázslat mint pcsx-hez? Vagy ebben minden benne van alapból?
Az emun belül semmit nem kell, de nem is lehet állítani, tehát ott egyszerű. Tegnap az 1.6.4-es utolsó public verzióval próbáltam a Donkey-t és stutterelt mint a kurvaélet.
akkor marad még a wii szerintem... ahoz dolphin ugye?DanielT írta:Nem vagyok benne rutinos, bár be tudtam már izzítani. Csak valami key-ek kellenek hozzá, keress rá.
Az emun belül semmit nem kell, de nem is lehet állítani, tehát ott egyszerű. Tegnap az 1.6.4-es utolsó public verzióval próbáltam a Donkey-t és stutterelt mint a kurvaélet.
Ja. Szólok, ha a Cemut nyomni érdemes, rajta tartom a szemem a témán.Mekee írta:akkor marad még a wii szerintem... ahoz dolphin ugye?
DanielT írta:Ja. Szólok, ha a Cemut nyomni érdemes, rajta tartom a szemem a témán.
Elvileg holnap jön az 1.7.0.
Csak sikerült belehajszolni magam, a Resi7 előrendelésbe. Dat name tho...
Japán barmok.benőmenő írta:Csak sikerült belehajszolni magam, a Resi7 előrendelésbe. Dat name tho...
Szép Horizon kép.
Nyilván nem árulok el nagy titkot, hogy a patreonon lehet őket pénzzel dobálni, és egy ötösért a public verza előtt egy héttel kipróbálhatod a cuccot.DanielT írta:Ja. Szólok, ha a Cemut nyomni érdemes, rajta tartom a szemem a témán.
nem tudom kinyirni ezt a seggfej szörnyet a RE7 demoban olyan gyors, non-damage eselytelen.
Adok is majd nekik, amikor kész a cucc, kvázi megveszem. Az early access nem érdekel.Moby írta:Nyilván nem árulok el nagy titkot, hogy a patreonon lehet őket pénzzel dobálni, és egy ötösért a public verza előtt egy héttel kipróbálhatod a cuccot.
SlickAdam írta:nem tudom kinyirni ezt a seggfej szörnyet a RE7 demoban olyan gyors, non-damage eselytelen.
Spoiler
prótipp:
Spoiler
Dt, mate8 mennyire zseb kompatibilis hosszutavon?
és ezt képes vagy a hullámzó padlós, stutterelő vidiapécéről megkérdezni?!Moby írta:És mi lenne, ha mondjuk megszabadulnál az amd-től?
nem lehet mindenkinek kéccáznyócvana "fasságra"DanielT írta:Tehát az anyagi racionalizálás miatt szétbasztad magadnak az élményt elsőre. Klasszik Arty move! ;)
én nyilván a kétkás prőt venném, mert nincs időm 200 órákat ujra és ujra elbóklászni 1-1 játékban :P
amiben meg mégis, azt ELEVE polcra szánom (vagy otthagyom és nem adom el)
de tény: volt már, hogy eladott játék után vágytam, szal jah, a probléma létezik, valós.
viszont olyan is volt, h kellett az a 8k és az erősebb vágy volt :D
istenem, de rohadt jól néz ki :(SlickAdam írta:[video]zeldayoutube[/video]
*de jól fog kinézni cemun 4k-ban, stabil frémmel.arty írta:istenem, de rohadt jól néz ki :(
Kb ugyanannyira, mint a 5.5-ös Oneplus volt. Az is kilóg a farzsebből egy kicsit, ez is. Valójában minden zsebbe befér tárolás célra, de nadrágban leülni vele már nem kényelmes, de én pl soha nem ültem le az iPhone-al sem a seggemben. Ingzseb nyilván felejtős.Greyfox írta:Dt, mate8 mennyire zseb kompatibilis hosszutavon?
Egyébként a Mate 8-at DPI hekk* nélkül nem ajánlanám a P9-el szemben. Semmit nem nyersz vele, hacsak nem fontos annyira a teljes képernyős videó nézéshez a nagyobb képernyő.
*Rootolni kell és utána feltenni egy progit a store-ból, nekem másodszorra (2 telón csináltam) 5 perc alatt megvolt, de elsőre ráment 1 nap nyomozás úgy, hogy előtte rengeteg tapasztalatot szereztem már a Oneplussal.
Csak az a baj, hogy a foslé30 bele van égetve az engine-be. :(((benőmenő írta:*de jól fog kinézni cemun 4k-ban, stabil frémmel.
Igaz BF1, de ilyen ellenfelek ellen én is jobban tudnék helyezkedni.Moby írta:Mentem pár kört prókonzolon bf4-el. Mindig azt mondtátok itt nem a célzás számít, inkább a helyezkedés. Nos, kontrollerrel egész jól helyezkedek kezdő létemre :D
Lehet meg kéne tanulnom wasdegérrel is helyezkedni.
phpBB [media]
benőmenő írta:Igaz BF1, de ilyen ellenfelek ellen én is jobban tudnék helyezkedni.
[video]blind_grandma_plays_bf_without_hands.mp4[/video]
Pedig ez ha jól látom pécé :DDbenőmenő írta:Igaz BF1, de ilyen ellenfelek ellen én is jobban tudnék helyezkedni.phpBB [media]
Nem tudom melyik platform, de a dpados tooltip, valamint a mozgás alapján kontrollerrel vezérelték a szerencsétlenkedést.Moby írta:Pedig ez ha jól látom pécé :DD
Nintendo árazás:
-a 6 inches prevgentegra tablet annyiért, mint egy ps4
-ha azt akarod, hogy tölteni tudd a kontrollert játék közben, mint a konkurenciánál -> fizess
-ha akarsz normális gamepadot, hogy játszhasd 14. alkalommal újraeladott régi játékokat -> vegyél prő kontrollert ami az elit xbónost leszámítva mindnél drágább
De legalább lesz fosfrémes zelda, meg rece márió. A nagyobb 3rd party kiadóktól meg pár prevgen port, kitudja meddig.
-a 6 inches prevgentegra tablet annyiért, mint egy ps4
-ha azt akarod, hogy tölteni tudd a kontrollert játék közben, mint a konkurenciánál -> fizess
-ha akarsz normális gamepadot, hogy játszhasd 14. alkalommal újraeladott régi játékokat -> vegyél prő kontrollert ami az elit xbónost leszámítva mindnél drágább
De legalább lesz fosfrémes zelda, meg rece márió. A nagyobb 3rd party kiadóktól meg pár prevgen port, kitudja meddig.
Akkor jó faszul van bekonfigolva, mer olyanokat rángat, amiket leginkább egérrel kivtelezhető. Egy biztos. Vagy nekem megy jobban ds4-el, vagy mindenki másnak sokkal rosszabbul, míg egérrel fordítva, mert jelentős a különbség az eredményességemben a két platform között.benőmenő írta:Nem tudom melyik platform, de a dpados tooltip, valamint a mozgás alapján kontrollerrel vezérelték a szerencsétlenkedést.
Spoiler
/megnéztem megint a vidit. Ez nem kontroller. Olyat ránt balra a legelején, ami analóggal szvsz nem kivitelezhető.
benőmenő írta:Nintendo árazás:
-a 6 inches prevgentegra tablet annyiért, mint egy ps4
-ha azt akarod, hogy tölteni tudd a kontrollert játék közben, mint a konkurenciánál -> fizess
-ha akarsz normális gamepadot, hogy játszhasd 14. alkalommal újraeladott régi játékokat -> vegyél prő kontrollert ami az elit xbónost leszámítva mindnél drágább
De legalább lesz fosfrémes zelda, meg rece márió. A nagyobb 3rd party kiadóktól meg pár prevgen port, kitudja meddig.
- PS4 kraftot NEM LEHET BELETENNI EGY PAR WATTOT FOGYASZTO KEZIMASINABA! adott, hogy mit szeretnenek a geppel. TE meg tudnad oldani jobban? meg dragabban se... PS4: kurrens konzol latvany asztalon. SWITCH: lastgen (talan picit több) latvany KEZBEN. de az EU-s ar (330-350 €) az tenyleg magas. 300 lett volna idealis azzal a 1-2 hülyeseg minijatek gyüjtemennyel.
- na ez a töltes dolog eddig nem volt klír. tenyleg fosgenny megoldas, mehh... de en biztos megoldom extra kütyü nelkül (20 orat birnak a joy-con-ok)
- mi az hogy normalis gamepad? hasznaltad mar a switch-et? fogadjunk te a wiiu gamepad-ot is szennynek kepzeled (nagyon nem az, söt...)
- 3rd party nem lesz, ez mar most latszik. de mostmar az ÖSSZES ninty fejlesztö egy gepre tud fokuszalni. lehet, hogy tulelik... bar nem hiszem.:(
- a zelda 30 fremes szinte mindig, DF videoban volt, hogy neha 1-2 pillanatra megzuhan (kezben semennyire). szerintem tul lehet elni. ja es meg nincs kesz a progi, majd csekkoljak a final-t.
- mindegy amugy, leirtatok ti ezt mar 0 hands-on tapasztalat nelkül, release elött, ugy, hogy meg az az 1 szerencsetlen AAA cim se jelent meg ra.
csak nem csalodott vagy, hogy nem PS4 PRÖ latvanyt hoztak minimum, raspberry pi aron, kezben, 10+ oras üzemidövel, oled kijelzövel, 30 euros AAA jatekokkal?
ev vegen en mar jol elleszek vele.
A makkomat azt. Ott vannak oldalt a Dpad irányok ahogy Benő is írta, reload "B" meg ilyenek.Moby írta:Akkor jó faszul van bekonfigolva, mer olyanokat rángat, amiket leginkább egérrel kivtelezhető. Egy biztos. Vagy nekem megy jobban ds4-el, vagy mindenki másnak sokkal rosszabbul, míg egérrel fordítva, mert jelentős a különbség az eredményességemben a két platform között.Spoiler
/megnéztem megint a vidit. Ez nem kontroller. Olyat ránt balra a legelején, ami analóggal szvsz nem kivitelezhető.
Tehát itthon 100k minimum, minden nélkül. Sok sikert!benőmenő írta:Nintendo árazás
100k, mindennel, ami a jatekhoz szükseges (vertikál se jar a PRÖ-höz, az csak a bonusz :D). jatekot meg meg mindig külön kell venni. sajnos ez ilyen.:(DanielT írta:Tehát itthon 100k minimum, minden nélkül. Sok sikert!
Handheldként tényleg minden megvan, de tévéhez az a töltős kontroller azért csak kéne... illene mondhatni. Vagy adják akkor a dokk nélkül, úgyse kötném soha a büdös életben nagy kijelzőre, minek fizettetik ki az is?SlickAdam írta:100k, mindennel, ami a jatekhoz szükseges (vertikál se jar a PRÖ-höz, az csak a bonusz :D). jatekot meg meg mindig külön kell venni. sajnos ez ilyen.:(
Tehát launcskor 120 ezres Zelda. Ennél még a 280 ezres 900 pontom is jobb dealnek tűnik.
Ezt elírtam. Dpad akart lenni az a gamepad.SlickAdam írta:- mi az hogy normalis gamepad? hasznaltad mar a switch-et? fogadjunk te a wiiu gamepad-ot is szennynek kepzeled (nagyon nem az, söt...).
Azt csak a platformot definiálja, nem a kontrollert. Sajnos bf4-ben is látok elég sok wasdegerest ps4-en :(DanielT írta:A makkomat azt. Ott vannak oldalt a Dpad irányok ahogy Benő is írta, reload "B" meg ilyenek.
most komolyan... (nem a nintendo defense force beszel belölem). 20 orat birnak a kis szarok. de legyen 16. hany orat jatszol egy nap? session utan meddig tart a gep ket oldalara racsusztatni a kis hokikat, hogy este feltöltse öket a main station? vagy inkabb 2 naponta (realisabb, s ez is csak akkor ha ultra hardcore vagy)? ugye...DanielT írta:Handheldként tényleg minden megvan, de tévéhez az a töltős kontroller azért csak kéne... illene mondhatni. Vagy adják akkor a dokk nélkül, úgyse kötném soha a büdös életben nagy kijelzőre, minek fizettetik ki az is?
Tehát launcskor 120 ezres Zelda. Ennél még a 280 ezres 900 pontom is jobb dealnek tűnik.
jogos. bar nem emlekszem mikor kellett barmely jatekban dpad-ot hasznalnom huzamosabb ideig (pl nem item valasztasra)...benőmenő írta:Ezt elírtam. Dpad akart lenni az a gamepad.
Namost az a zelda rádadásul gyön wiiura is. Akarom mondani CEMU-ra. Tehát négykázelda.DanielT írta:Tehát launcskor 120 ezres Zelda.
anyabaszo shuhejj is nintendo fan :D
Spoiler
Ja. CEMU. Kint az 1.7.0. Ráadásul a "d" patchel, ami egyidőben jött a patronoknak, meg az ingyenélőknek is. Este teszt.
Az ultrafasza parental controlt mondjuk bátran le is nyúlhatnák. Meg a teljes iparág. Legfaszább kapcsolódó feature amit valaha láttam, pedig milyen kibaszott egyszerű is. Nem kellett hozzá más, csakhogy valaki leüljön és gondolkodjon egy fél órát. Mármint a fejével, és ne a seggével. Ugyanígy lenyúlhatnák a játékstatokat is.SlickAdam írta:anyabaszo shuhejj is nintendo fan :DSpoiler
bizony. stat is rohadt jo.Moby írta:Az ultrafasza parental controlt mondjuk bátran le is nyúlhatnák. Meg a teljes iparág. Legfaszább kapcsolódó feature amit valaha láttam, pedig milyen kibaszott egyszerű is. Nem kellett hozzá más, csakhogy valaki leüljön és gondolkodjon egy fél órát. Mármint a fejével, és ne a seggével. Ugyanígy lenyúlhatnák a játékstatokat is.
azoknak akik nem tudnak mirol van szo (zsenialis video):
phpBB [media]
Windows 10-ben is benne van, emailben küldi a reportot, korhatár szűrés, időkorlát beállítás, stb.Moby írta:Az ultrafasza parental controlt mondjuk bátran le is nyúlhatnák. Meg a teljes iparág. Legfaszább kapcsolódó feature amit valaha láttam, pedig milyen kibaszott egyszerű is. Nem kellett hozzá más, csakhogy valaki leüljön és gondolkodjon egy fél órát. Mármint a fejével, és ne a seggével. Ugyanígy lenyúlhatnák a játékstatokat is.
"Once you’ve added your child’s account, you can manage those family safety settings from the Family Safety website. The recent activity settings will collect your child’s activity and email reports to you, both of which you can disable"
Szegény gyerekeket így nem az életre nevelik. Nekem bezzeg még elég volt csokival megvesztegetni a húgomat, hogy ne áruljon be, ha játszottam mielőtt hazaértek a szülők.SlickAdam írta:bizony. stat is rohadt jo.
azoknak akik nem tudnak mirol van szo (zsenialis video):
https://youtu.be/03bAayBtcb0
Illetve autentikus public warez cod 2 multi ÉLMÉNYben sem lehet a megfelelő korban részük.
phpBB [media]
Figyuka. Én igyekszem jó szülő lenni. Szerinted olyanokra fogom tanítani őket, hogy játszanak windowson?DanielT írta:Windows 10-ben is benne van, emailben küldi a reportot, korhatár szűrés, időkorlát beállítás, stb.
/amúgy nem tudtam, hogy ott van. Nyilván mert olyan sokat játszok én winsztóros játékot
a Resident Evil 7 deluxe pakk az a komplett season pass-t tartalmazza vagy csak egy reszet a kesöbbi tartalmaknak? nem egyertelmü :(
Így is van, nevelj belőlük Tottikat!Moby írta:Figyuka. Én igyekszem jó szülő lenni. Szerinted olyanokra fogom tanítani őket, hogy játszanak windowson?