Felejtsd el a bullshitet. Vegyél egy jó VA paneles fullhd-t, minél nagyobb méretben. 2-3m -> 55, fölötte 60+.Mekee írta:Picit körbenézegettem már, hogy ugyan lássam má' mieza HDR amit annyira tolni kell ma. Ez nagyobb agyfasz mint a sikergen+propeccs, xone s meg skorpio együttvéve.
A jelenlévő HDR plecsnis kijelzők 3/4-e konkrétan játékmodban nem is tudja a HDR-t, más modban meg nemlehet kikapcsolni minden imputlag-genefátor effektet, vaagy tudja game-modban, de azt senki nem tudja hogy ez mennyivel járul a laghoz, plusz van ugyebár többféle eljárás, és fingjuknincs hogy mi mivel müködik, vagy nem. Kösszépen. Jaj és arrol nem is beszélve, hogy azok amik tudják, szinte egytől egyig a másik kamu fícsörrel, a hajlitott bullshitszarral együtt vannak.
Pedíg az uj nappaliba kéne egy nagyobb tv játszani, legalább 50-es, de totál feladtam jelenleg. :)
A PC-s játékoknak leáldozott
Nem is feltétlwn akarom a bullshitet, csak körbenéztem. :)Greyfox írta:Felejtsd el a bullshitet. Vegyél egy jó VA paneles fullhd-t, minél nagyobb méretben. 2-3m -> 55, fölötte 60+.
Olyan 2,5m a táv amugy amiből jàtszanék most. A baj is, hogy szinte már lehetetlen ekkorában fullHD-t venni, főleg a bullshitek nélkül.
Mekee írta:Picit körbenézegettem már, hogy ugyan lássam má' mieza HDR amit annyira tolni kell ma. Ez nagyobb agyfasz mint a sikergen+propeccs, xone s meg skorpio együttvéve.
A jelenlévő HDR plecsnis kijelzők 3/4-e konkrétan játékmodban nem is tudja a HDR-t, más modban meg nemlehet kikapcsolni minden imputlag-genefátor effektet, vaagy tudja game-modban, de azt senki nem tudja hogy ez mennyivel járul a laghoz, plusz van ugyebár többféle eljárás, és fingjuknincs hogy mi mivel müködik, vagy nem. Kösszépen. Jaj és arrol nem is beszélve, hogy azok amik tudják, szinte egytől egyig a másik kamu fícsörrel, a hajlitott bullshitszarral együtt vannak.
Pedíg az uj nappaliba kéne egy nagyobb tv játszani, legalább 50-es, de totál feladtam jelenleg. :)
Te mennyi időt tettél ebbe? :D netto 20 perc?
Moby írta:Te mennyi időt tettél ebbe? :D netto 20 perc?
A hdr plecsnis tévékből van néhány, ami nem tud game módban hdr-t. Az is mind lg. A normálisabb samukban és sonykban(mobdjuk a sonynál pont most volt fiaskó a csúcsmodellnél, de gyön rá a fw própeccs) nincs mérhető inputlag növekedés hdr-ban. Nemtudom mit néztél meg hol, de ne ott nézz máskor. Amúgy ha ilyen terveid vannak, várd meg a '17-es lineupot. Azt is inkább samuban.
200-240 korul 55ku6000? va, olcso, 4k, nem hajlitott, kamuhdr, 20ms inputlag kamuhdr mellett is.Mekee írta:Nem is feltétlwn akarom a bullshitet, csak körbenéztem. :)
Olyan 2,5m a táv amugy amiből jàtszanék most. A baj is, hogy szinte már lehetetlen ekkorában fullHD-t venni, főleg a bullshitek nélkül.
Jelenlwg csak beugrottam valahová, megnézni mi a szitu, és ahogy gondoltam bugyog felfelé a higfos. Biztos találok jót, ha kikutatom otthon mimerre nyilván.Moby írta:Te mennyi időt tettél ebbe? :D netto 20 perc?
A 6000 széria hdr vonatkozásban az azonnalfelejtő kategória. 4k-ra talán. Kő várni kicsit.arty írta:200-240 korul 55ku6000? va, olcso, 4k, nem hajlitott, kamuhdr, 20ms inputlag kamuhdr mellett is.
Nem feltétel a hdr, a 4k az talán, no nem gamingre, mert bőven lecserélem mire lesz olyan pc, ami biztositja a hátteret. Viszont tán már 1080-at jol meg tud jeleniteni, a 4k meg maradna pl filmre, vagy tökömtuggyamire. Igazábol a hdr-t is meg kellene nézni igazi gaming környezetben, mert a kirakott kamu bemutatovideoban nagyonjol néz ki, de ettől engem nem vesz meg.arty írta:200-240 korul 55ku6000? va, olcso, 4k, nem hajlitott, kamuhdr, 20ms inputlag kamuhdr mellett is.
4K és HDR együtt jár. Filmre viszont hótfelesleges a 4k, pláne ilyen kicsiben. 70 környékén már van némi haszna, de az sem 10 méterről. A 4k PONT gémingre kell(het). A HDR meg magasra teszi a lécet modellben. HDR-hez (mármint valami normálisnak mondhatóhóz, nem a hótfasság hótkamuhoz) ez kell:Mekee írta:Nem feltétel a hdr, a 4k az talán, no nem gamingre, mert bőven lecserélem mire lesz olyan pc, ami biztositja a hátteret. Viszont tán már 1080-at jol meg tud jeleniteni, a 4k meg maradna pl filmre, vagy tökömtuggyamire. Igazábol a hdr-t is meg kellene nézni igazi gaming környezetben, mert a kirakott kamu bemutatovideoban nagyonjol néz ki, de ettől engem nem vesz meg.
-tru10bit
-1000nit(+) lehetnőleg ne overdriveban
-fald(minimum, később majd jobb)
Na a samsungnak pl van erre teknója, csak nem olcsón méri. SUHD alatt ilyen nincs.
Jo, akkor maradjunk annál, hogy gamingre. Még kell pár gen amíg ésszerű áron mérik a 4k gaminget, addígra meg biztos lesz mégjobb teknó. Ilyenből úgysem lehet évekre előre tervezni.Moby írta:4K és HDR együtt jár. Filmre viszont hótfelesleges a 4k, pláne ilyen kicsiben. 70 környékén már van némi haszna, de az sem 10 méterről. A 4k PONT gémingre kell(het). A HDR meg magasra teszi a lécet modellben. HDR-hez (mármint valami normálisnak mondhatóhóz, nem a hótfasság hótkamuhoz) ez kell:
-tru10bit
-1000nit(+) lehetnőleg ne overdriveban
-fald(minimum, később majd jobb)
Na a samsungnak pl van erre teknója, csak nem olcsón méri. SUHD alatt ilyen nincs.
Az egy amiből nem engednék, az a couch gaming, én egyszerűen képtelen vagyok wasd felett görnyedni, és ez idővel sem fog változni.
Tehát ez esetben 1080p ésszerűbbnek hangzik 55-60 méretben.
Körvonalazódik ez :P
És mindeközben felcipeltem egy dögnagy CRT tv-t, apróér elégjó cucc vót, és újra elő tudom kaparni a régi konzoljaim. :D
Engem? Mé? Én csak csendesen figyeltem, ahogy felpattantál a szotyi hype train-re, majd darksector és társai támogatásával eldübörögtél a gond és gányolás mentes konzol gaming feléMoby írta:Valamivel muszáj volt eje-t rácsavarnom a dologra :D
eje75 írta:Engem? Mé? Én csak csendesen figyeltem, ahogy felpattantál a szotyi hype train-re, majd darksector és társai támogatásával eldübörögtél a gond és gányolás mentes konzol gaming felé
7000 duplaár. És az is kamuhdr, max kicsit kevésbé. Demajd az L széria áttörést hoz az lcdteknóban? ;)Moby írta:A 6000 széria hdr vonatkozásban az azonnalfelejtő kategória. 4k-ra talán. Kő várni kicsit.
Nemtudom, én pl. nem követem hova írsz és mit. Okkal. De ne vedd magadra, vannak rajtad kívül olyanok, akik meg az sg-re cipelik az itteni dolgaimat. Hogy ez nektek mér jó ti tudjátok, nekem ez így oké.eje75 írta:Engem? Mé? Én csak csendesen figyeltem, ahogy felpattantál a szotyi hype train-re, majd darksector és társai támogatásával eldübörögtél a gond és gányolás mentes konzol gaming felé
1080-at elfelejtheted, értelmes tévé ekkora felbontással csak oled, abból is 1 db: 55EG910VMekee írta:Körvonalazódik ez :P
szal vagy teljes tanácstalanság vagy már rakhatod is kosárba, de hogy körvonalazódna?! ;)))))
arty írta:7000 duplaár. És az is kamuhdr, max kicsit kevésbé. Demajd az L széria áttörést hoz az lcdteknóban? ;)
Sokkal. A 6k-s a három minimumkövetelményből egyet sem teljesít. A 7k-s kettőt.
Veszi magára a rosseb, Én se "követem", hogy hova és mit írsz, és annak is megvan az oka. Csak olvasgattam PS4 fórumot és láttam, hogy vettél 130e-ért egy füles állványt, és irigy lettem: gyarló ember vagyok én is, ne ítélkezz!!Moby írta:Nemtudom, én pl. nem követem hova írsz és mit. Okkal. De ne vedd magadra, vannak rajtad kívül olyanok, akik meg az sg-re cipelik az itteni dolgaimat. Hogy ez nektek mér jó ti tudjátok, nekem ez így oké.
kénytelen lesz, mert képminőségre jo a sony-m (w600) csak kicsi, lassu, amitől agyfaszt kapok (bekapcs után konkrétan semmire nem reagál 5-10mp ig, ezért csak géphez használom, igy nemkell hozzányúlni)arty írta:1080-at elfelejtheted, értelmes tévé ekkora felbontással csak oled, abból is 1 db: 55EG910V
szal vagy teljes tanácstalanság vagy már rakhatod is kosárba, de hogy körvonalazódna?! ;)))))
Árban meg 250 a plafon amit rá tudok és akarok szánni.
És mostanában, nem fél év mulva.
55KU6000 :PMekee írta:kénytelen lesz, mert képminőségre jo a sony-m (w600) csak kicsi, lassu, amitől agyfaszt kapok (bekapcs után konkrétan semmire nem reagál 5-10mp ig, ezért csak géphez használom, igy nemkell hozzányúlni)
Árban meg 250 a plafon amit rá tudok és akarok szánni.
És mostanában, nem fél év mulva.
Néztemmá.ikor irtad, szobajöhet. :) 1080-at ha rendes minosegben kitolja, akkor megyek is érte, és akkor lezártam a témát. :)arty írta:55KU6000 :P
Aham. Milyen információ megszerzését remélted darksector és társaitól? Hogy miként kell beverni egy szöget a falba fülestartó gyanánt?eje75 írta:Veszi magára a rosseb, Én se "követem", hogy hova és mit írsz, és annak is megvan az oka. Csak olvasgattam PS4 fórumot és láttam, hogy vettél 130e-ért egy füles állványt, és irigy lettem: gyarló ember vagyok én is, ne ítélkezz!!
Az SG meglátogatásának célja kizálólag a szórakoztatás (az Én szórakoztatásom) volt... pl. csillagászati információkat se a Majmok bolygójából, vagy az Űrgolyhókból nyerünk ki, nem?Moby írta:Aham. Milyen információ megszerzését remélted darksector és társaitól? Hogy miként kell beverni egy szöget a falba fülestartó gyanánt?
és gondolod bármelyik is bekerül a jövő évi modellbe? ;) szvsz nem fog... azok a fícsörök 4 kiló körül "járnak" csak...Moby írta::oooo:
Sokkal. A 6k-s a három minimumkövetelményből egyet sem teljesít. A 7k-s kettőt.
Bekéne.arty írta:és gondolod bármelyik is bekerül a jövő évi modellbe? ;) szvsz nem fog... azok a fícsörök 4 kiló körül "járnak" csak...
naa mesélj :DMoby írta:Nemtudom, én pl. nem követem hova írsz és mit. Okkal. De ne vedd magadra, vannak rajtad kívül olyanok, akik meg az sg-re cipelik az itteni dolgaimat. Hogy ez nektek mér jó ti tudjátok, nekem ez így oké.
De az pénzbe kerülne a samsungnak ... ;) Szerintem olyan ügyesen felosztották a hájendet az lg-vel, hogy nem kell "engedniük"...Moby írta:Bekéne.
Titanfall 2 települ.. :D jajj mi lesz itt.
Mi lett?TasManXT írta:Titanfall 2 települ.. :D jajj mi lesz itt.
Végül egy epik 4 fős Helldivers kalandozás.deep írta:Mi lett?
Final Fantasy XV-ben lehet választani PS4 Pron kettő látvány közül.
1) high(abb) res + ricc-röcc 30 FPS se
2) homály + 30 FPS, de legalább nem ricc-röcc.
Milyen egy világban élünk már?!?
1) high(abb) res + ricc-röcc 30 FPS se
2) homály + 30 FPS, de legalább nem ricc-röcc.
Milyen egy világban élünk már?!?
Viszont bármennyire tini-buzoid, ezt a játékot nosztalgiából lehet, hogy játszanám.
Nézz meg belőle egy streamet. Számomra maga a pokol volt amit láttam. Rohanás egyik helyről a másikra, ROHADT MESSZE, gyűjteni a sok szart, grindolni, totál nongém. A karakterek pedig förtelmesen irritálóak.aabyssx írta:Viszont bármennyire tini-buzoid, ezt a játékot nosztalgiából lehet, hogy játszanám.
Én is belenéztem, ahogy valami mech-et ütöttek, de valami eszméletlen szar volt.DanielT írta:Nézz meg belőle egy streamet. Számomra maga a pokol volt amit láttam. Rohanás egyik helyről a másikra, ROHADT MESSZE, gyűjteni a sok szart, grindolni, totál nongém. A karakterek pedig förtelmesen irritálóak.
Inkább dugnék fém villát a konektoroba, minthogy ezzel egy percet is kínlódjak. A karakterek rohadt irritálóak, és rajtuk kívül minden asset úgy néz ki, mintha 2006-ban az akkori minőségben legyártották volna őket és azóta senki nem nyúlt volna hozzájuk.
Hát, ez nem hangzik jól.DanielT írta:Nézz meg belőle egy streamet. Számomra maga a pokol volt amit láttam. Rohanás egyik helyről a másikra, ROHADT MESSZE, gyűjteni a sok szart, grindolni, totál nongém. A karakterek pedig förtelmesen irritálóak.
A "de legalább nem ricc-röcc" túl szépnek hangzik egy Sony-gépen, hogy igaz legyenaabyssx írta:Final Fantasy XV-ben lehet választani PS4 Pron kettő látvány közül.
1) high(abb) res + ricc-röcc 30 FPS se
2) homály + 30 FPS, de legalább nem ricc-röcc.
Milyen egy világban élünk már?!?
Noésa LG 55UH6257?arty írta:55KU6000 :P
lesz még ánlokkolt frémrét mód is a decemberi egyik pecs után :DDDaabyssx írta:Final Fantasy XV-ben lehet választani PS4 Pron kettő látvány közül.
1) high(abb) res + ricc-röcc 30 FPS se
2) homály + 30 FPS, de legalább nem ricc-röcc.
Milyen egy világban élünk már?!?
Alapvetően nem lehúzós korai tapasztalat megosztás és ráadásul előnyben is van ez a videó, mert a szinkron hangok kevésbé hallatszanak.
Challenge: nézd végig ezt a 15 percet.
Challenge: nézd végig ezt a 15 percet.
phpBB [media]
Na, ez meg nekem challenge, hogy kibírjam és ne nézzem végig. Spoiler: nem fogom kibírni. Ha nem lett volna a halasztás, akkor ok, de 2017 vége miatt kell az adag.
szerk: Hát, egyes részei, főleg a kültéri világosak elég üszedékül néznek ki. Meg az elején a neonos bazár is rüszmeteg. Ezt még a BF4 is agyonveri.
Remélem mindez a #Sikergen második felvonásának köszönhető, hogy a 4K-t rá tudják majd írni a dobozra.

"Keighley: Kojima was cut off from team during final six months of MGSV's development
The fact that he finished that game under those circumstances is just amazing. He was locked in a separate room on a different floor than his development team for the final six months of development. He couldn't even talk to them – he had to talk through someone else. That's how that game was finished."
Pitiáner céges féregség, at it's best. A céges alatt azt értem, hogy corporate bullshit mögé bújva lehet ilyen alávaló emberi tetteket végigvinni, tiszta kézzel.

wtf + örület, ahogy kinez.DanielT írta:Erős és szokásos WTF, de nagyon hangulatos.
Hm.. ez a oneplus 3t egészen jónak néz ki.
Vajon 1-től 10-ig mennyire beteg ez a Kojima srác?DanielT írta:Erős és szokásos WTF, de nagyon hangulatos.
[video]betegseg.avi[/video]
Mármint a legdurvább specifikációjú készülék a legjobb áron? Amire ráadásul official Cyanogen van, ultrabrutál community háttérrel, létrehozva a legjobb 5.5 colos Androidos telefont? Hát ja. Egészen jónak. ;)Greyfox írta:Hm.. ez a oneplus 3t egészen jónak néz ki.
szerk: Szánalmas féreg Apple, 3x áron ezt a moslékot adja:
Ugyanakkora kijelzőmérethez (AMOLED VS LCD) mi ez a moslék design? Azok a retró keretek?! Az a súly??! Kisebb akksival ráadásul, gyorstöltés nélkül. Ka-ba-ré.
a csamcsungos panellottótól eltekintve va>ips, tévében, gémingre... talán... ;)Mekee írta:Noésa LG 55UH6257?
valójában egyiket se láttam.
Az télleg IPS, najó. 5 helyről kerestem össze az infókat róluk, mert miértis lehetne minden speckót leírni legalább a hivatalos gyártoi weboldalon, mindenhol csak a kamuszarok vannak. Az sem volt samsungnál tiszta, hogy miben másabb a 6000, 6100, 6500, meg vanmég 1000féle alverzió. agyfasz :Darty írta:a csamcsungos panellottótól eltekintve va>ips, tévében, gémingre... talán... ;)
valójában egyiket se láttam.
ennyi helyről nem kell összeszedni. Minden lg ips. A samsungnál nehezebb a dolog.Mekee írta:Az télleg IPS, najó. 5 helyről kerestem össze az infókat róluk, mert miértis lehetne minden speckót leírni legalább a hivatalos gyártoi weboldalon, mindenhol csak a kamuszarok vannak. Az sem volt samsungnál tiszta, hogy miben másabb a 6000, 6100, 6500, meg vanmég 1000féle alverzió. agyfasz :D
Csak a szokásos tapsolva/ásítvahányós élmény
Index féle Robinson "játék" teszt.
"sokszor kaptam le a fejemről a szemüveget azzal, hogy na, akkor megyek hányni. "
OTT VAGY! Érted! Ott. A csodában! Kéne egy vágóhíd, vagy fekélyszagoló szimulátor, ahol az üvöltve hányás még authentikusabbá tenné az élményt!

És ez sem igaz. Pl lf652v-ből volt va is. A legjobb, hogy volt aki visszacseréltette, mert VA-t kapott, és nem ips-t. Hajrá szürkébbfekete!Moby írta:ennyi helyről nem kell összeszedni. Minden lg ips. A samsungnál nehezebb a dolog.
Sárgáskékesbarna az inkább. :DGreyfox írta:Hajrá szürkébbfekete!
Tehát akkor a lgnek is jobban megéri az aljaszarokba mástól megvenni a panelt, mint a sajátját beletenni.Greyfox írta:És ez sem igaz. Pl lf652v-ből volt va is. A legjobb, hogy volt aki visszacseréltette, mert VA-t kapott, és nem ips-t. Hajrá szürkébbfekete!
"De az emiatt érzett frusztrációt, és hát igen, hányingert bőven ellensúlyozza, hogy tényleg úgy érezzünk, egy élő és lélegző idegen világ ölel minket körbe. " ;)DanielT írta:"sokszor kaptam le a fejemről a szemüveget azzal, hogy na, akkor megyek hányni. "
OTT VAGY! Érted! Ott. A csodában! Kéne egy vágóhíd, vagy fekélyszagoló szimulátor, ahol az üvöltve hányás még authentikusabbá tenné az élményt!
---
2 hét és megyek oculus tesztre, Assetto Corsával, mozgó cockpittel, csúcs directdrive kormánnyal. Na MOST igen magasak az elvárásaim, ha már a "gagyi" psvr is ANNYIRA bejött a "gagyi" űrlövöldéjével ...
Mondjuk jobb lenne, ha nem jönne be, 200k nagyon sok egy v1 sisakér'.
Gears of War 4
na, lepörgött a credits - első vagyok a topikból ? :D (csak érdekességképpen: játékosok 33%-a tolta végig acsi-stat alapján)
99.9%-ban pécén toltam le, 0.1% csak amíg kipróbáltam a savegame syncelést a one és a pc közt. működött.
talán csak aao-t kellett lentebb vennem, így 1440p-ről még a downsampling is belefért a 1070nek a fasza60hoz (kátszínekben szaggatott elég illúziórombolókat :( és most nem a 60as ingame 30as videora váltására gondolok, bár az se volt jóérzés) és a játék álomszép volt (ha még 1-2 genen keresztül lesz gears és lineáris graf fejlődés, akkor valszeg előbb utóbb kidobom a taccsot, VR nélkül is :) )
robotlődözde elején nagyon nem jött be, de aztán váltott a játék a belek kiontására, ahogy haladtunk előre, úgy élveztem egyre inkább
kicsit lehetett volna nehezebb, persze a nagyobb dögöknél így is sokat haltam
végeboss meh. mintha 1 hónappal hamarabb kellett volna kiadni... kicsit befejezetlennek éreztem a végét :/
najo, nem kicsit, kurvára hiányérzetem maradt. oké, nem gears3 szintű véget akarok, de na.
1:1, mint a halo5 vége... értem én, hogy terveznek még részeket, de szvsz fontos lett volna, h az alig több, mint 10 órás kampány végén legyen valami elégedettségi érzésem... semmi nem volt, kb mint amikor bármelyik korábbi act minibossa után félretettem a játék: oké, majd holnap nyomom tovább...
8/10, mert tulképp jól szórakoztam
---
Rayman Legends
pár napja ennek is szétfejeltem a creditsét (értsd: ha végigjátszod megtudod :P )
az tuti, hogy a PLATFORMEREK közt hall of fame - simán a DKC és az ORI magassága, de kissé kiddie-bb, noha kurvanehéz is tudott lenni, nem kiskölköknek való
nehéz lesz ezután egy elvben platformer, gyakorlatban tps ratchetet végiglőni, de most az jön... prevgenen a trilógia felét bírtam ki, amennyit itt láttam belőle, a graf valszeg végigvezet, CGI kategória (a frém is elég cinematik, a korábbi 60 helyett ugye már csak a fele...)
még prevgenen is 1080/60, de úgy alakult, h one-on vittem végig - hibátlan art és techno (már amennyi van benne)
10/10
---
Narco Terror
az egykori c64es Commando szellemi utóda, nagyon sok tekintetben - talán még a költségvetésük is összemérhető :D
abszolut jól gúnyolja (mert remélem, hogy nem gondolták komolyan :D ) a gagyi akciófilmeket/játékokat, minden klisét elsütnek, amit csak érdemes elsütni
minden robban, pusztulgurul, nehézség ellenben alig - hogy aztán a játék végefelé az aknavetősöknél majdnem feladjam, ill a főbossnál elnapoljam a befejezést - szokásos elbaszás :/
coopra vettem, sajna nem sikerült haverral összehozni, így egyedül nem volt akkora fun, elég sokadik nekifutásra értem a végére.
... valamiért nyáron levették a steamről, el nem tudom képzelni miért :(
8/10

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2016.12.02. 23:39-kor.
Hát a multiba fejest ugrottam, de kár volt.. single előtte egy elég hosszú tutorialnak is tekinthető. Leszámítva azt, hogy kurva jó, és ilyen fps-t már rég toltam. Aztabüdöskurvaéletbe.deep írta:Mi lett?
Én azt hittem, hogy a 8/10 tulajdonképpen kurva jó játékokat takar.arty írta:8/10, mert tulképp jól szórakoztam
Háfigyi, ugyanannyira ajánlott és minőségi mint a Narco Terror.Zóanagyvarázsló írta:Én azt hittem, hogy a 8/10 tulajdonképpen kurva jó játékokat takar.
haldj a korral niga!Zóanagyvarázsló írta:Én azt hittem, hogy a 8/10 tulajdonképpen kurva jó játékokat takar.
7: szar
8: elmegy
9: jo
10: ömézin
A 9 a kurvajó játék, a 8 inkább talán a "nagyon jó".Zóanagyvarázsló írta:Én azt hittem, hogy a 8/10 tulajdonképpen kurva jó játékokat takar.
Technoban a játék perfekt. Játékmenetben pedig geow klón, hibátlanul kivitelezve. Ezeddig 10/10.
Most az, hogy nekem személy szerint unalmas volt az eleje és egyáltalán: ötödször "ugyanaz" már nem basz oda, nos az nekem ~kétpont mínusz.
Lehetne többet is levonni, de "tulajdonképpen jól szórakoztam".
A narcot nehéz egy geowhoz mérni, azt egy twinstick súterhez kell - ezt eddig nem tudtad? ;) Deténylegnem?!DanielT írta:Háfigyi, ugyanannyira ajánlott és minőségi mint a Narco Terror.
geow klón a geow? wow :)arty írta:A 9 a kurvajó játék, a 8 inkább talán a "nagyon jó".
Technoban a játék perfekt. Játékmenetben pedig geow klón, hibátlanul kivitelezve. Ezeddig 10/10.
Most az, hogy nekem személy szerint unalmas volt az eleje és egyáltalán: ötödször "ugyanaz" már nem basz oda, nos az nekem ~kétpont mínusz.
Lehetne többet is levonni, de "tulajdonképpen jól szórakoztam".
Aaby, ilyenkor hol vagy?arty írta:[...]Játékmenetben pedig geow klón, hibátlanul kivitelezve. Ezeddig 10/10.
Watch dogs 2-t behúzta valaki? Megéri az árát? Amit eddig láttam belőle egy töltényt talán megér...
korabban poenbol emlegettem a robot-lebenyt, hogy a sorozat rajongoi a tokeletes celkozonseg. hat igazam lett:eje75 írta:Watch dogs 2-t behúzta valaki? Megéri az árát? Amit eddig láttam belőle egy töltényt talán megér...
valaki hekkelje mán meg a turmixgepemet, goddamit!
Hát igen, a sorozat már a második résznél elérte a 11/10-et.
(1UP tesztelő)
(1UP tesztelő)
Igazából a WD 2 az eddig látottak-hallottak alapján pont az inverze, amiért jó a Mr. Robot.SlickAdam írta:korabban poenbol emlegettem a robot-lebenyt, hogy a sorozat rajongoi a tokeletes celkozonseg. hat igazam lett:
valaki hekkelje mán meg a turmixgepemet, goddamit!
csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy 1:1 azt kapod, amit kaptál anno. nekem az bejött, azóta is bejön.SlickAdam írta:geow klón a geow? wow :)
de oké, neked akkor killswitch-klón
ettől még a geowot nyugodtan lehet műfajteremtőnek tartani - én annak tartom, eléggé köthető hozzá a cover-tps-ek "meghonosodása" (még, ha nem is ők csinálták meg először)
DT: a kettes a legszarabb rész szvsz
Tényleg elég jó ez a Titanfall 2 single. Van rendes pacing, nem csak az agyatlan darálda/felrobbanavilág. Kis séta, kis ügyeskedés, lődözés, immerzsönfokozás, ahogy kell. Jó érzés lőni, bár az AI nem egy lángész (hardon nyomom).
A multiplayer (amire vettem) ezzel szemben egy pokoli hulladék az első próba után.
A multiplayer (amire vettem) ezzel szemben egy pokoli hulladék az első próba után.
Folytatást, vagy eredetit nehéz gyártani, úgyhogy újabb remaster... persze, tök jó, hogy modernebb formában is élvezhetőek ezek a klasszikusok, de na.
phpBB [media]