Nincs azzal semmi katyvasz. Segítek. A HDR alapvetően jó. Nincs vele semmi baj. Gyakorlatilag a 10 bites rgb a hdr. DE. A probléma az, hogy a gyakorlatban ennek a világon semmi, de semmi jelentőség, mert az ultragecifos lcd teknó a 8 bitnek is csak egy csökevényes részét képes megjeleníteni. SEMMIT, ismétlem SEMMIT nem profitál belőle.(nekem vannak studiómonitoraim ugyebár, na abban az ott az össze jelanalizátor, látni ugyanis gecit nem lehet semmiből egy lcd panelen). De belekúrják, mert ez kell a parasztnak. Namost, mivel a panel egy hulladékfos, ezért aztán mindenféle posztprocesszes hókuszpókusszal széjjeltúrják a gamutot meg a kontrasztot, hogy úgy tűnjön, mintha megvetted volna a csodát. Csak az egészben a legkibaszottviccesebb az, hogy mindennek az eredményét meg lehet mutatni, tökéletesen lehet prezentálni egy nonhdr kijelzőn is. Meg is nézi otthon mielőtt megveszi. És a sok istentelen agybaszott parasztban fel sem merül a kérdés, hogy ez vajon hogy lehetséges. LELbenőmenő írta:Az a "for laptops" is érdekes.
A HDR-ről eddig nem sok fingom volt, de elég nagy katyvasz ez alapján.
Konkrétan ezért is szorítkoznak az "jobblesz neked tőle paraszt" szintű marketingre és az uhd prémium-féle teleshopos plecsinkre.
A PC-s játékoknak leáldozott
Gecijó hírem van. Aki látja a két kép közötti különbséget, annak HDR kijelzője van, és nincs további teendője a dologgal!
Ú, kösz, akkor a szifonom kijelzője biztos HDR, ennek nagyon örülök!Moby írta:Gecijó hírem van. Aki látja a két kép közötti különbséget, annak HDR kijelzője van, és nincs további teendője a dologgal!
(De tényleg nemértem. Már ott tartunk hogy egy szoftveres pár soros szarság az egész, de ezzel akarnak eladni hw-t? Tényleg ilyen mélyen vagyunk?
Eddigi tapasztalataim szerint a hdr egyetlenegy icipici sor a sweetfx cfg fileban sokminden más mellett.)
Iszonyúan érdekel a víár, de az oculusos haver beszámolói alapján nem a pöcés-gányolós - topikkompatibilisen értve: PC '98 szinvonalú - verzió. Azt haluztam, hogy a konzolos ilyen összedugom és megy és AAA+++ és boldogság! (nem ilyennek kellene lennie egy konzolos tömegcuccnak? oké, az első kinekt sem ilyen volt, de a második "készvan"! 2016-ra szotyiéknál is előállhatott volna, hogy kb mit és hogyan kellene...)Moby írta:Érthetetlen mi szül nálad ilyen lázálmokat. A vr-hez vsynces, beton fix60fps KELL. Másképp nem működik frame reprojection. Ahhoz külön, laboratóriumi pályákat kellett építeni tamagocsiéknak. Egy szupcsi hardver, pontosabban kettő, sok tehetség, és egy kiváló vezető. Összeadták amijük van. Japánban. És megszületett.
Hogy kevés a pixel? Az azt mondja mindenki a vivében is kevés, 120ezerér' meg túllépnék rajta, fő az immerzió
Autó- és repszimek. Ott nagyon esküdöznek rá az emberek :) Egyéb AAA viszont nincs...Zóanagyvarázsló írta:Rendben van, hogy a VR nagy hívószó most, ha marketingről van szó, de csinált már rá valaki sikeres terméket, amiért mindenki rohanna a csilliárdokért? (Most az, hogy Elite-ben jól működhet, ehhez kevés. majd a Star Citizen! )
egy időben a kontrolleres fpsjáték is lázálom volt csupán ;) aztán megoldódott, kialakult hozzá az irányító és ma a világ nagyrésze nem wsad-egérrel szenved... ( )Mekee írta:És mit csinálsz abban a legideálisabb esetben, ha van erre egy szobád, és a max kihasználható tered? Először a kábelekben esel fel miközben bogarakat nézegetsz, vagy mi? Nemtudom elképzelni a széleskörű felhasználását. Az ilyen billiárd, vagy mittomén egy flippergép, vagy egy RTS-t nézz makettként még működhet, de mi más? Hogy fogsz vr-ben BF18-azni? Vagy uncharted 9-ezni? Vagy bármi olyan játékot játszani ami nagyobb térben játszódik mint 10négyzetméter?
Most nem kötekedésként mondom, tényleg tudni akarom te mit várnál el, mi lenne az irány?
Szingli nem volt rossz, elismerem (azt játszottam). De a többi... mábocs... kicsit propagandaízű :) Eszembe nem jutott volna a béef 27x komplexebb gémpléjét egy ilyen kacsavadászatra cserélni.benőmenő írta:Volt egy baromi jó single. És rengeteg tört szerver. Ezeken a szervereken olyan smooth netplay, hogy a bf4 is max legjobb pillanataiban tud álmodni róla. Modsupport. És pure skill gameplay. Nem ilyen perkelt, scorestreak áltimét-kéttárbahalcsakmeg flamethrowerguysuit baromságok.
Az eladásokat nézve (ill. a béef infantry mapjainak érthetetlen népszerűségét is számításba véve) ellenben a tömegnek "ezkell".
Egyenlőre én is csak ezt tudom megerősíteni abban a 3 hónapban amíg teszteltem az Oculus-t csak a szimek adtak annyit hozzá, hogy arra azt mondom megérné. iRacing, LFS nagyon durván nézett ki vele, valamint a ETS2 is nagyon nagy élmény volt, de kell még bele anyag a felbontás nekem kevés így még várok a mindennapi használatával egy kicsit.arty írta:Autó- és repszimek. Ott nagyon esküdöznek rá az emberek :) Egyéb AAA viszont nincs...
Versenyezni hihetetlen nagy élmény volt így, nagyon sokat segít abban, hogy beleélje magát az ember hiszen látja ott van benne az autóban. Minden ami körülötte van annak mérete és távolsága van és sebességérzet is meg van. Egyéb "játékokkal" il.. demókkal az volt a tapasztalatom, hogy némelyik jó-jó, de még nem álltak össze. A horrorjátékok nagyon jók, érthető módon tényleg meg tudnak ilyeszteni. Az Alien-t remegő kézzel zártam be majd azóta sem vettem le a digitális polcról. Ha lesz nagyobb felbontás és lesz rá bőven tartalom akkor tényleg érdemes lesz gondolkodni ebben is, de addig egy gazdagoknak való nesze semmi fogd meg jól.
Igazából a legtöbb fun számomra a bf3-ban is a domination és a gunmaster volt, a heli-s epikségek mellet. :Darty írta:Szingli nem volt rossz, elismerem (azt játszottam). De a többi... mábocs... kicsit propagandaízű :) Eszembe nem jutott volna a béef 27x komplexebb gémpléjét egy ilyen kacsavadászatra cserélni.
Az eladásokat nézve (ill. a béef infantry mapjainak érthetetlen népszerűségét is számításba véve) ellenben a tömegnek "ezkell".
Nem mindig van kedvem nagy harci réteken rohangálni, hanem csak szimplán darálni. Nem lesz belőle annyi gif-nek való, de tömény fun tud lenni és jóval kisebb időbeli befektetés, mint nekiállni conquestelni.
mármint az isolationt lehet vr-ben?! :Dkigyi írta:Egyenlőre én is csak ezt tudom megerősíteni abban a 3 hónapban amíg teszteltem az Oculus-t csak a szimek adtak annyit hozzá, hogy arra azt mondom megérné. iRacing, LFS nagyon durván nézett ki vele, valamint a ETS2 is nagyon nagy élmény volt, de kell még bele anyag a felbontás nekem kevés így még várok a mindennapi használatával egy kicsit.
Versenyezni hihetetlen nagy élmény volt így, nagyon sokat segít abban, hogy beleélje magát az ember hiszen látja ott van benne az autóban. Minden ami körülötte van annak mérete és távolsága van és sebességérzet is meg van. Egyéb "játékokkal" il.. demókkal az volt a tapasztalatom, hogy némelyik jó-jó, de még nem álltak össze. A horrorjátékok nagyon jók, érthető módon tényleg meg tudnak ilyeszteni. Az Alien-t remegő kézzel zártam be majd azóta sem vettem le a digitális polcról. Ha lesz nagyobb felbontás és lesz rá bőven tartalom akkor tényleg érdemes lesz gondolkodni ebben is, de addig egy gazdagoknak való nesze semmi fogd meg jól.
atya ur isten. már a steam storefrontján elkezdek parázni, nemogy még játszani, nemhogy VR-ben játszani :D szerintem meghalnék....
amugy ha 4k/szem lesz, gondolod beszakad az ára? ;) hát nem fog.
ahogyan az alávaló pécé (ami ráadásul egyre drágábban kapja az xx80as gput) is horror lesz.
és minél marginálisabb a piac, annál reménytelenebb, hogy lesz rá (értelmes) játék ...
NOOOOOOOO! :Dbenőmenő írta:Igazából a legtöbb fun számomra a bf3-ban is a domination és a gunmaster volt, a heli-s epikségek mellet. :D
Nem mindig van kedvem nagy harci réteken rohangálni, hanem csak szimplán darálni. Nem lesz belőle annyi gif-nek való, de tömény fun tud lenni és jóval kisebb időbeli befektetés, mint nekiállni conquestelni.
És persze ahelyett, hogy felvilágosítanák a jónépet, ehhez mindenki asszisztál, a streaming szolgáltatókton keresztül a kiadókig. Mert majd az ő hdr matricás szarjukért is többet lehet kérni, hiszen "TUDJA" a hdr-t! Annyira szép ez. Anno pl. a thx szabvány-t is addig lehetett valamennyire komolyan venni, amíg 30-100k-s hugykotály logitech kávésbögre hangfalakon rajta nem fityegett a logó.Moby írta:Gecijó hírem van. Aki látja a két kép közötti különbséget, annak HDR kijelzője van, és nincs további teendője a dologgal!
Hagyjuk már. A lumia 620-am, a gyári headsettel is tudott dolby hangzást!Greyfox írta:És persze ahelyett, hogy felvilágosítanák a jónépet, ehhez mindenki asszisztál, a streaming szolgáltatókton keresztül a kiadókig. Mert majd az ő hdr matricás szarjukért is többet lehet kérni, hiszen "TUDJA" a hdr-t! Annyira szép ez. Anno pl. a thx szabvány-t is addig lehetett valamennyire komolyan venni, amíg 30-100k-s hugykotály logitech kávésbögre hangfalakon rajta nem fityegett a logó.
Nézd meg, hátha tud HDR-t is!benőmenő írta:Hagyjuk már. A lumia 620-am, a gyári headsettel is tudott dolby hangzást!
És így válnak alapvetően jó és előremutató technológiák a fassággyártás martalékává. Így válik szitokszóvá a vr, a hdr, és megannyi nembuta dolog, mert bele kell rakni a parasztcsalit, különben nem harap rá a butaparaszt. A jót meg kivonják belőle, annyival is olcsóbb.
Lásd még: Kinect. Ugyan az egy rakás szar a születése óta, de amikor még benne volt a spéci feldolgozó csip, akkor még valamennyire működött. Aztán kivették, mert a paraszt és főleg a rühesparaszt(Totti szevasz) nagyon lelkesen integetett így és és TÖKÉLETESEN működött náluk.Moby írta:És így válnak alapvetően jó és előremutató technológiák a fassággyártás martalékává. Így válik szitokszóvá a vr, a hdr, és megannyi nembuta dolog, mert bele kell rakni a parasztcsalit, különben nem harap rá a butaparaszt. A jót meg kivonják belőle, annyival is olcsóbb.
Aztán valamiért mégis visszarakták azt a fránya csipet a Fosbone revízióba...
Igen azt az Alien-t :Darty írta:mármint az isolationt lehet vr-ben?! :D
atya ur isten. már a steam storefrontján elkezdek parázni, nemogy még játszani, nemhogy VR-ben játszani :D szerintem meghalnék....
amugy ha 4k/szem lesz, gondolod beszakad az ára? ;) hát nem fog.
ahogyan az alávaló pécé (ami ráadásul egyre drágábban kapja az xx80as gput) is horror lesz.
és minél marginálisabb a piac, annál reménytelenebb, hogy lesz rá (értelmes) játék ...
Ha 4k/szem lesz attól persze még a gazdagok játéka lesz ez is, de legalább látsz benne valamit :D :D Egyenlőre még nagyon sokat ront az élményen az, hogy nem az igazi a kapott kép minősége. (persze az is lehet nekem vannak túl nagy igényeim)
Azt a kurva mit találtam! Topiklakók, íme Renée Zellweger és Matthew McConaughey Oscar díjas színészek.
phpBB [media]
Énmeg ma estére elővettem az AC2-t, egykis reshade presettel, 4król supersamlpézve, asszem végigtolom az ezio sztorit így, eléggé elfogadható.
Spoiler
Mit gondoltok, egy 5 év körüli fiú mennyit üljön a gép előtt? Egyáltalán ne? Csak hétvégenként? Vagy napi fél óra? Vagy teljesen mindegy?
Hétvégén LEGO Marvel-eztem a fiammal, természetesen együtt, segítve egymást, de persze a problémákat ő oldja meg, én csak támogatom, így közös programnak is szuper volt. Utána igazi LEGO figurákkal is eljátszottuk.
Most viszont eléggé rá van kattanva, nem tudom, hogy mi lesz a dologból, hátha tudtok tanácsot adni, esetleg valamelyikőtöknek van tapasztalata...

De ebből hány hozott üzletileg áttörést a VR miatt?arty írta:Autó- és repszimek. Ott nagyon esküdöznek rá az emberek :) Egyéb AAA viszont nincs...
Szerintem több idei játékot vettem és játszottam, mint te. A lényeg az, hogy a Talos Principle egy többéves, jól ismert játék, a BF1 megjelenéskor nyilván nem arról fognak itt kommenthegyek születni. Az más kérdés, hogy sajnos vagy nem sajnos, korábban sem volt topikkedvenc, mint mondjuk a Portal.aabyssx írta:Én vagyok az újszülött, de Neked csak a queue-ben áll? :D:D:D
A készítők képe, amikor Nálad sorra kerül valami:
Fiam hat éves, szintén rá van gyógyulva a lego cuccokra. Szerintem 21. században kár ilyentől tiltani a gyereket, amire figyelek én is az az amit írtál, hogy közösen hogy ha kérdéses dolog van akkor rögtön át tudjuk beszélni, hogy ez amúgy igazándiból nincs vagy az meg erkölcsileg kifogásolható, stb, illetve max 1-1 óra szombat vasárnap (nem mindig, ez a nagyon extrém max), hogy érezze hogy ez parciális dolog, plusz kb jutalom, ha jó. Tablet, stb ugyanígy.Yaddle55 írta:Mit gondoltok, egy 5 év körüli fiú mennyit üljön a gép előtt? Egyáltalán ne? Csak hétvégenként? Vagy napi fél óra? Vagy teljesen mindegy?
Hétvégén LEGO Marvel-eztem a fiammal, természetesen együtt, segítve egymást, de persze a problémákat ő oldja meg, én csak támogatom, így közös programnak is szuper volt. Utána igazi LEGO figurákkal is eljátszottuk.
Most viszont eléggé rá van kattanva, nem tudom, hogy mi lesz a dologból, hátha tudtok tanácsot adni, esetleg valamelyikőtöknek van tapasztalata...
tehát aszondod akkor inkább ne is legyen, mert átlagjoe úgyse tudja/akarja kifizetni a 300 ezres VIVE2-t, a 1180TI SLI-t vagy a hdr-hez való csúcs oledet másfélér' ?Moby írta:És így válnak alapvetően jó és előremutató technológiák a fassággyártás martalékává. Így válik szitokszóvá a vr, a hdr, és megannyi nembuta dolog, mert bele kell rakni a parasztcsalit, különben nem harap rá a butaparaszt. A jót meg kivonják belőle, annyival is olcsóbb.
vagy legyen, csak az ms/sony gépezet ne szajkózza, hogy a gépük tudja?
pontosan mit szeretnél? ;)
mivel a vr-only autó-repszimek száma 0, így ... nos ... nemtudni, jóindulattal :DZóanagyvarázsló írta:De ebből hány hozott üzletileg áttörést a VR miatt?
szal szerintem nem adtak el kópiát a vr miatt, ellenben van aki azért vett vr-t, mert mondjuk az assetto/pcars játszható így
viszont pl péesen tuti adnak el DriveclubVR példányt azért, mert ha már van véersisakja, legyen rá game is :)
kíváncsi lennék számokra! (psvr és driveclubvr pölö)
én félóra-óra tabletet szoktam engedni hétköznap, ill. hétvégén akár 2-3 órát is (de volt már, hogy ennél többet is játszott a 10 éves lányom a pécén, de az 5 éves fiam is gyűrné egész nap, ha engedném a tabot). ill vannak napok, amikor egyáltalán "nem engedem" - eltanácsolom a képernyőtől őket. együttjátszás ritka, mert gamepaddal nem valami ügyesek... lánnyal lego hobbitoztunk, párszor, ill raymaneztük kicsit (de csak a könnyebb pályákat nyomták ők).Yaddle55 írta:Mit gondoltok, egy 5 év körüli fiú mennyit üljön a gép előtt? Egyáltalán ne? Csak hétvégenként? Vagy napi fél óra? Vagy teljesen mindegy?
Hétvégén LEGO Marvel-eztem a fiammal, természetesen együtt, segítve egymást, de persze a problémákat ő oldja meg, én csak támogatom, így közös programnak is szuper volt. Utána igazi LEGO figurákkal is eljátszottuk.
Most viszont eléggé rá van kattanva, nem tudom, hogy mi lesz a dologból, hátha tudtok tanácsot adni, esetleg valamelyikőtöknek van tapasztalata...
logikaikat esetleg feleségem szokott nyomni velük a tabon, de kb ennyi.
valami haladó pszichológus tanulmányát szívesen elolvasnám, hogy ne csak tippeljek és feleslegesen esetleg ne büntessem a kölköt és/vagy ne engedjem túlzásokba.
egyelőre annyit tudni, hogy rövidlátást okozhat a tablet (is?), ha nagyon sokat nyomják (de mi a nagyon sok ?!?!?!?! :D )
engem anno szüleim elég kevesen engedtek játszani (c64), legalábbis amíg ált. iskolás voltam. ezt én semmiképp nem akarom megtenni a kölkeimmel :)
Szerintem már számtalanszor leírtam NE. LEGYEN. AMÍG. NINCS. KÉSZ. És nincs kész. Nincs kész háztartási felhasználásra. Egyiksem. Pláne ez nem. Többször nem írom le.arty írta:tehát aszondod akkor inkább ne is legyen, mert átlagjoe úgyse tudja/akarja kifizetni a 300 ezres VIVE2-t, a 1180TI SLI-t vagy a hdr-hez való csúcs oledet másfélér' ?
vagy legyen, csak az ms/sony gépezet ne szajkózza, hogy a gépük tudja?
pontosan mit szeretnél? ;)
Biztos néztél már teszteket, de itt van egy elég jó.
Sima Dark Rock 3 a vizes bullshit nélkül is simán hozza kb ugyanezt a teljesítményt minden téren, DE! Ha már döntöttél akkor a BQ ventijei garantáltan jobb minőségűek, halkabbak és hosszabb távon azok is maradnak, mint a Corsair. A puNpa meg rejtély.
Ráadásul a BQ-n oldható kötés van rendes fittinggel, ergo várhatóan kisebb az esély, hogy lerúgja magáról a csövet a gecibe. Csakis a BQ-t.DanielT írta:Biztos néztél már teszteket, de itt van egy elég jó.
Sima Dark Rock 3 a vizes bullshit nélkül is simán hozza kb ugyanezt a teljesítményt minden téren, DE! Ha már döntöttél akkor a BQ ventijei garantáltan jobb minőségűek, halkabbak és hosszabb távon azok is maradnak, mint a Corsair. A puNpa meg rejtély.
A COD srácok nem nagyon értik, hogy mi a szitu... Nyitóhét eladások.
Hány millió dollárt érne meg nekik, hogy elküldjem ezt az ábrát?
Hány millió dollárt érne meg nekik, hogy elküldjem ezt az ábrát?
Támogassátok a minőséget! Nem feltétlen a 4K-ra gondolok, hanem a Digital Foundry-t.
szerk: Dekurvajó, hogy itt is lehet Áfá-t fizetni...
phpBB [media]
szerk: Dekurvajó, hogy itt is lehet Áfá-t fizetni...
Ez egy érdekes kérdés, mert 5 éves koromban max akkor találkoztam videójátékkal, ha az ősök leadtak a bébicsősznél, de akkor ment orrvérzésig a Dreamcast, meg később a PS2. :DYaddle55 írta:Mit gondoltok, egy 5 év körüli fiú mennyit üljön a gép előtt? Egyáltalán ne? Csak hétvégenként? Vagy napi fél óra? Vagy teljesen mindegy?
Hétvégén LEGO Marvel-eztem a fiammal, természetesen együtt, segítve egymást, de persze a problémákat ő oldja meg, én csak támogatom, így közös programnak is szuper volt. Utána igazi LEGO figurákkal is eljátszottuk.
Most viszont eléggé rá van kattanva, nem tudom, hogy mi lesz a dologból, hátha tudtok tanácsot adni, esetleg valamelyikőtöknek van tapasztalata...
5 voltál a DC idején?benőmenő írta:Ez egy érdekes kérdés, mert 5 éves koromban max akkor találkoztam videójátékkal, ha az ősök leadtak a bébicsősznél, de akkor ment orrvérzésig a Dreamcast, meg később a PS2. :D
miert is van szüksegük a tamogatasra?DanielT írta:Támogassátok a minőséget! Nem feltétlen a 4K-ra gondolok, hanem a Digital Foundry-t.phpBB [media]
szerk: Dekurvajó, hogy itt is lehet Áfá-t fizetni...
'95-ös volnék, szóval EU rilízkor 4 éves és 1 hónapos.deep írta:5 voltál a DC idején?
Ok, csak mindig meglep, hogy 90 után is születtek emberek :D Amikor én 5 voltam, a C64 volt a sztár...benőmenő írta:'95-ös volnék, szóval EU rilízkor 4 éves és 1 hónapos.
DanielT írta:A COD srácok nem nagyon értik, hogy mi a szitu... Nyitóhét eladások.
Hány millió dollárt érne meg nekik, hogy elküldjem ezt az ábrát?
LEL
egy jobb játékkal többen játszanak, mi ezzel a gond? :)
Ez pedíg egy fasza összehasonlító, mert mindkettő parasztság.Moby írta:LEL
"A Playstation Pro-val kompatibilis játékokat magasabb grafikai szinten tudod élvezni! A konzol megjelenésével 30 játékot tudsz játszani 4K, ultra HDR minőségben és stabilabb magas képfrissítési aránnyal, makulátlan grafikával. Nem kell mást tenned, mint a játékokhoz tartozó ingyenes frissítéseket telepítened és már a meglévő (és a listában szereplő) PS4 játékaidat professzionális grafika mellett tudod játszani. Az év végéig több mint 45 már megjelent játékot lehet majd élethűbb grafikával végigjátszani. Az új PS 4 konzolra érkező játékoknál pedig már a fejlesztők olyan grafikát álmodnak meg amely kompromisszumok nélkül használja ki a Playstation 4 Pro teljesítményét, hogy az eddigi legmagasabb grafikai szinten tudj játszani."
Párszor még leírhatták volna még, hogy grafika. Bár így is nehezen tudom eldönteni, hogy a magasabb, a professzionális, a makulátlan, vagy az olyan grafika nyűgözzön le jobban.
Egyébként ezek nem hallottak még az összhatásról és mindenek felett a játékélményről?!?!? Miért vezetik tévútra a valódi játékosokat? Ráadásul plusz pénzért, amikor csak optimalizálni kellene, amire lusták a fejlesztők.

Szerintem az "olyan"! Az a legütősebb!DanielT írta:"A Playstation Pro-val kompatibilis játékokat magasabb grafikai szinten tudod élvezni! A konzol megjelenésével 30 játékot tudsz játszani 4K, ultra HDR minőségben és stabilabb magas képfrissítési aránnyal, makulátlan grafikával. Nem kell mást tenned, mint a játékokhoz tartozó ingyenes frissítéseket telepítened és már a meglévő (és a listában szereplő) PS4 játékaidat professzionális grafika mellett tudod játszani. Az év végéig több mint 45 már megjelent játékot lehet majd élethűbb grafikával végigjátszani. Az új PS 4 konzolra érkező játékoknál pedig már a fejlesztők olyan grafikát álmodnak meg amely kompromisszumok nélkül használja ki a Playstation 4 Pro teljesítményét, hogy az eddigi legmagasabb grafikai szinten tudj játszani."
Párszor még leírhatták volna még, hogy grafika. Bár így is nehezen tudom eldönteni, hogy a magasabb, a professzionális, a makulátlan, vagy az olyan grafika nyűgözzön le jobban.
Egyébként ezek nem hallottak még az összhatásról és mindenek felett a játékélményről?!?!? Miért vezetik tévútra a valódi játékosokat? Ráadásul plusz pénzért, amikor csak optimalizálni kellene, amire lusták a fejlesztők.
Kettébontanám:Moby írta:Szerintem már számtalanszor leírtam NE. LEGYEN. AMÍG. NINCS. KÉSZ. És nincs kész. Nincs kész háztartási felhasználásra. Egyiksem. Pláne ez nem. Többször nem írom le.
- a HDR készen van, mármint maga a szabvány. megjelenítőből az lcd kuka, ez oké, de az oledben lehet potenciál. És ráadásul nincs azzal semmi gond, ha a tartalommal előremennek, akinek nincs hdr-képes tévéje, azt nem éri hátrány, ha pedig egyszer lesz csodatechnós tévé, akkor lesz rajta mit nézned - minden az elmult évekből "szebb" lesz egyből rajta.
- VR más tészta, ott a mostani csalódott vásárlók esetleg leírják az egészet és így ha majd lesz 2x4k-s sisak, alávaló hw, már mindegy lesz... ez oké, ez reális veszély, bár egyelőre nem látom a csalódott tömegeket ;) Meglátjuk mit hoz a psvr esetleg ebben a tekintetben... de szvsz ilyen (játék)kínálat mellett az is marginális marad, a tömeg nem jut el a csalódásig SE. A szűk réteg meg had nyomja má' a mostani "szart", ha ahoz van kedve.
ehez nekem kéne konzolos eredmény is, hogy esetleg kimondhassam: a pécé mazterrész valójában csak wannabee parasztokból állMoby írta:LEL
nem tűnik tps-nek ( ), részemről jöhet, várós! sokződpályát!!SlickAdam írta:laliavi
nem pont erre, de DF rivju, első felvonás:DanielT írta:"A Playstation Pro-val kompatibilis játékokat magasabb grafikai szinten tudod élvezni! A konzol megjelenésével 30 játékot tudsz játszani 4K, ultra HDR minőségben és stabilabb magas képfrissítési aránnyal, makulátlan grafikával. Nem kell mást tenned, mint a játékokhoz tartozó ingyenes frissítéseket telepítened és már a meglévő (és a listában szereplő) PS4 játékaidat professzionális grafika mellett tudod játszani. Az év végéig több mint 45 már megjelent játékot lehet majd élethűbb grafikával végigjátszani. Az új PS 4 konzolra érkező játékoknál pedig már a fejlesztők olyan grafikát álmodnak meg amely kompromisszumok nélkül használja ki a Playstation 4 Pro teljesítményét, hogy az eddigi legmagasabb grafikai szinten tudj játszani."
Párszor még leírhatták volna még, hogy grafika. Bár így is nehezen tudom eldönteni, hogy a magasabb, a professzionális, a makulátlan, vagy az olyan grafika nyűgözzön le jobban.
Egyébként ezek nem hallottak még az összhatásról és mindenek felett a játékélményről?!?!? Miért vezetik tévútra a valódi játékosokat? Ráadásul plusz pénzért, amikor csak optimalizálni kellene, amire lusták a fejlesztők.
"Rise of the Tomb Raider is one the best 4K titles we've seen on Pro - it's checkerboarding, but only the most intense scrutiny reveals that it's not a native 4K game. In action it's simply beautiful."
"So is PlayStation 4 Pro really a 4K gaming console? We should expect to see variable results in the launch period and based on what we've seen so far, that's exactly what we get. At its best though, the results can look stunning - and it's not as if we're limited here simply to older titles. Rise of the Tomb Raider and Call of Duty Infinite Warfare both checkerboard up to 2160p and provide some remarkable results for a box with limited GPU power compared to the latest and greatest PC graphics hardware."
"Stack up Rise of the Tomb Raider on Pro against an ultra high-end PC and run them side-by-side and you'll see that most of the 4K clarity is there, much of the detail is there and frame-rate remains the clearest differentiating factor. But the fact that a £350/$399 box is capable of even competing is a remarkable achievement."
És ugye mindenki kalkulálja, hogy az átlagkonzolos honnan is nézi a gépe képét ;)
Kíváncsi lennék valami surveyre, hogy mennyien/honnan nézik a mekkora kijelzőjüket. Valszeg több mint felének zéró pluszt ad majd a 4k... (és nem a csekkerbórding miatt... ami ügyes trükk, talán pécén is volna helye... feltéve, hogy a DF-et nem fizették le és nem reklámot írnak a déefesek újabban ;) nekem minimálisan azé' gyanus a lelkendezés. de hátha nem púvdipájosodtak még el... 5 dolcsit egyszer dobok nekik, aztán meglátjuk)
Felesleges az az idézőjel...arty írta: A szűk réteg meg had nyomja má' a mostani "szart", ha ahoz van kedve.
Szokásos epik fail a felbontás hajhászás, amíg NEM MOZOG SZÉPEN. A prioritások teljesen fel vannak fordulva, legalábbis proliföldén.arty írta:És ugye mindenki kalkulálja, hogy az átlagkonzolos honnan is nézi a gépe képét ;)
Kíváncsi lennék valami surveyre, hogy mennyien/honnan nézik a mekkora kijelzőjüket. Valszeg több mint felének zéró pluszt ad majd a 4k... (és nem a csekkerbórding miatt... ami ügyes trükk, talán pécén is volna helye... feltéve, hogy a DF-et nem fizették le és nem reklámot írnak a déefesek újabban ;) nekem minimálisan azé' gyanus a lelkendezés. de hátha nem púvdipájosodtak még el... 5 dolcsit egyszer dobok nekik, aztán meglátjuk)
http://www.vrspies.com/realitycheckvr/pimax4kvrhmd/
350$
gondolom valami foslcd, fosi-oclus-api-wrapper gányolással.... kérdéses supportal és jövővel.
60hz kevés, de még ezt is kemény lesz kihajtani ....
350$
gondolom valami foslcd, fosi-oclus-api-wrapper gányolással.... kérdéses supportal és jövővel.
60hz kevés, de még ezt is kemény lesz kihajtani ....
bármikor 1080p oledet vennék 4k lcd helyett ... esgé lcd topikban srác ráfizetéssel válthat (tanácsolja is neki mindenki, hogy fhd oled...), de ugye alapból ő is "bedőlt" és a csamcsungnégykáhádéerprémiumuhdtévét vette ....DanielT írta:Szokásos epik fail a felbontás hajhászás, amíg NEM MOZOG SZÉPEN. A prioritások teljesen fel vannak fordulva, legalábbis proliföldén.
---
nemtom, hogy "szar" vagy szar a mostani VR, nemláttam, nempróbáltam :P
Én próbáltam, láttam, szóval nem kell a saját, totál téves következtetéseidre hagyatkozni, amire egy esetleges próba után jutnál.arty írta:bármikor 1080p oledet vennék 4k lcd helyett ... esgé lcd topikban srác ráfizetéssel válthat (tanácsolja is neki mindenki, hogy fhd oled...), de ugye alapból ő is "bedőlt" és a csamcsungnégykáhádéerprémiumuhdtévét vette ....
---
nemtom, hogy "szar" vagy szar a mostani VR, nemláttam, nempróbáltam :P
Én ezt most csak a VR-re írtam. A HDR-ről máshol írtam :)arty írta:Kettébontanám:
- a HDR készen van, mármint maga a szabvány. megjelenítőből az lcd kuka, ez oké, de az oledben lehet potenciál. És ráadásul nincs azzal semmi gond, ha a tartalommal előremennek, akinek nincs hdr-képes tévéje, azt nem éri hátrány, ha pedig egyszer lesz csodatechnós tévé, akkor lesz rajta mit nézned - minden az elmult évekből "szebb" lesz egyből rajta.
- VR más tészta, ott a mostani csalódott vásárlók esetleg leírják az egészet és így ha majd lesz 2x4k-s sisak, alávaló hw, már mindegy lesz... ez oké, ez reális veszély, bár egyelőre nem látom a csalódott tömegeket ;) Meglátjuk mit hoz a psvr esetleg ebben a tekintetben... de szvsz ilyen (játék)kínálat mellett az is marginális marad, a tömeg nem jut el a csalódásig SE. A szűk réteg meg had nyomja má' a mostani "szart", ha ahoz van kedve.
Na, ki ül (velem együtt) a 1070 memórialóttós szopórolleren? :D
Ezt kő nézniE.
GPU-Z-vel csekkold, ha Micorn memcsid van, MEGSZÍVTADVÉGEDHAHAHHAALOL!
Ezt kő nézniE.
GPU-Z-vel csekkold, ha Micorn memcsid van, MEGSZÍVTADVÉGEDHAHAHHAALOL!
Te. Ez egy több hetes hír. Most jutott el postakocsin oda? :) Amúgy ezer éve csekkoltam, samsung ramos, deamúgymeg mindenki kiadta már a fw frissítést a micronosokhoz.DanielT írta:Na, ki ül (velem együtt) a 1070 memórialóttós szopórolleren? :D
Ezt kő nézniE.
GPU-Z-vel csekkold, ha Micorn memcsid van, MEGSZÍVTADVÉGEDHAHAHHAALOL!
Valamit olvastam, de nem maradt meg a lényeg, leszartam. A fostos MSI is csak 4 napja rakta ki, szal'... NA!Moby írta:Te. Ez egy több hetes hír. Most jutott el postakocsin oda? :) Amúgy ezer éve csekkoltam, samsung ramos, deamúgymeg mindenki kiadta már a fw frissítést a micronosokhoz.
Az Inno3d ebben is a legjobb természetesen. Ők az olasz facebook oldalukon posztoltak egy olasz hírszájtot, amin a cikkbe be volt ágyazva egy ingyenes filemegosztó linkjén a BIOS. :DDDDDD
asszondja: "There are reports on various forums suggesting that users with Micron memory modules are experiencing graphical artifacts - like checkerboard patterns - when they try overclocking with their GTX 1070 cards"DanielT írta:Na, ki ül (velem együtt) a 1070 memórialóttós szopórolleren? :D
Ezt kő nézniE.
GPU-Z-vel csekkold, ha Micorn memcsid van, MEGSZÍVTADVÉGEDHAHAHHAALOL!
mi a problema? mashol messiaskent varjak a csekerbordot.
Igen, msi elég sokáig baszta az anyját.DanielT írta:Valamit olvastam, de nem maradt meg a lényeg, leszartam. A fostos MSI is csak 4 napja rakta ki, szal'... NA!
Az Inno3d ebben is a legjobb természetesen. Ők az olasz facebook oldalukon posztoltak egy olasz hírszájtot, amin a cikkbe be volt ágyazva egy ingyenes filemegosztó linkjén a BIOS. :DDDDDD
LOL. Jogos. Akkor nem frissítek.SlickAdam írta:asszondja: "There are reports on various forums suggesting that users with Micron memory modules are experiencing graphical artifacts - like checkerboard patterns - when they try overclocking with their GTX 1070 cards"
mi a problema? mashol messiaskent varjak a csekerbordot.
rohattymek :DDanielT írta:Én próbáltam, láttam, szóval nem kell a saját, totál téves következtetéseidre hagyatkozni, amire egy esetleges próba után jutnál.
Ezt megoszthatnád velem akkó, hamá belerángattá a fosramos kártyába bele-e! :DDanielT írta:Valamit olvastam, de nem maradt meg a lényeg, leszartam. A fostos MSI is csak 4 napja rakta ki, szal'... NA!
Az Inno3d ebben is a legjobb természetesen. Ők az olasz facebook oldalukon posztoltak egy olasz hírszájtot, amin a cikkbe be volt ágyazva egy ingyenes filemegosztó linkjén a BIOS. :DDDDDD
Mondjuk én semmit nem tapasztaltam, egyszer az alap 8200 ról 8400-ra huztam, de jó vót. aztán visszaálltam alapra, mert nemigen indokolt még húzni
Ez az adr1ft jó sokáig kitartott :) Gondolom pont ehhez mérten lehet érdekfeszítő is.SlickAdam írta:egész jó HumbliBundli (Unreal Engine)
Mekee írta:Ezt megoszthatnád velem akkó, hamá belerángattá a fosramos kártyába bele-e! :D
Mondjuk én semmit nem tapasztaltam, egyszer az alap 8200 ról 8400-ra huztam, de jó vót. aztán visszaálltam alapra, mert nemigen indokolt még húzni
Így kell flashelni
Itt a flashelő megfelelő verzió
Itt a BIOS
GPU eszközkezelőben letilt, cmd indít adminként, parancs: nvflash64 -6 ichill1070.rom ENTER, eszközkezben újra engedélyez, reboot, kész.
Most teszteltem, a memcsi tuning frankó, de 3dmarkban estem 400 pontot, szóval egyelőre csak emésztgesd a témát. :DD
Köszcsi. Közbe behuztam a humblebundlit, ethan carter sétaszim érdekelt amugyis, ezta adriftet kiprobaltam, hát... Ennél nem is ér többet. Többit nem is aktiváltammég, lehet nem is fog kelleni.DanielT írta:Így kell flashelni
Itt a flashelő megfelelő verzió
Itt a BIOS
GPU eszközkezelőben letilt, cmd indít adminként, parancs: nvflash64 -6 ichill1070.rom ENTER, eszközkezben újra engedélyez, reboot, kész.
Most teszteltem, a memcsi tuning frankó, de 3dmarkban estem 400 pontot, szóval egyelőre csak emésztgesd a témát. :DD
A shadowcomplex messze a legjobb a pakkban, hacsak nem lett meg ingyenesen a kliensterjesztő röhögcséges kampányban.Mekee írta:Köszcsi. Közbe behuztam a humblebundlit, ethan carter sétaszim érdekelt amugyis, ezta adriftet kiprobaltam, hát... Ennél nem is ér többet. Többit nem is aktiváltammég, lehet nem is fog kelleni.
1070es /köpDanielT írta:Így kell flashelni