?SlickAdam írta:na, csak lement a lazad. lazasan hülyesegeket beszeltel.
A PC-s játékoknak leáldozott
Az legalább nem fagyasztja csontra a gépem, ellentétben a BF1-el, ami fel is tette a pontot az i-re, meg a mai 12 percnyi játék végére :DDanielT írta:És a Rocket League!
De tudtam én előre, hogy amint pénzt adok érte, onnantól egyetlen másodperc öröm nem lesz ebben
De nekem volt, olyan aranyosan kúsztál a fűben, amikor nálunk voltál bent. :D Oda akartam fektetni melléd a squadot, de megérezted és felpattantál!Moby írta:De tudtam én előre, hogy amint pénzt adok érte, onnantól egyetlen másodperc öröm nem lesz ebben
Ja, majd jövünk mikrofonos topik meccsbe is, de az első 1-2 napban még csak ismerkedünk a pályákkal, stb, szóval nagy szervezés még nem lesz.
A single részről pedig annyit, hogy minden karakterről tudom, hogy kicsoda és még azt is el tudnám mondani, hogy mi történt eddig, mit kellett csinálni és miért! Na ez teljesen elképzelhetetlen volt a korábbiakban, meg a COD-ban is.
Egyszerűen nem az over-the-top állatságot erőltetik, hanem emberközeliek az események, amiknek értelme is van.
Egyszerűen nem az over-the-top állatságot erőltetik, hanem emberközeliek az események, amiknek értelme is van.
pont annyi értelme volt az egésznek mint az overwatchnak. vagy a bf4nek.DanielT írta:De nekem volt, olyan aranyosan kúsztál a fűben, amikor nálunk voltál bent. :D Oda akartam fektetni melléd a squadot, de megérezted és felpattantál!
Moby írta:Megint DDOSolnak mindent. Usában lehalt minden. Nem megy a twitter sem. Semmi nem megy.
Nadeviszont kipróbáltam a BF1 SP-t 4K-ban. TEJÉZUSATYAÚRISTEN Fájt visszakapcsolnom 1080-ra. Nagyon. Viszont a 1070 nem elég SP-re. 40-55 az fps-em ultrán. Nanembaj, jövőre egyúttal vga csere is. Nincs már más út, csak a 4K.
/mármint natív 4k, nem csekerbórd felskálázott szaggatóskurvaanyja :D
De minek kapcsolod vissza egybol 1080p-re, ha nem megy jol 4k-ban? Egyreszt ott az 1440p is mint opcio, ami az 1080p-nel meg mindig jobban nez ki (a skalazas persze monitorfuggo). BF-ben meg ott a kis csuszka is az effektiv felbontas allitasara, BF4-et is ugy toltam most, a felbontas 4K, grafika ultra, effektiv felbontas meg mehet olyan 70-80%-ra, amennyi epp kell a fix 60 fps-hez. Sokkal jobb/reszletesebb igy 1080p-nel, egesz kozel van a nativ 4K-hoz.
Azokról is mindig azt gondoltam, hogy ma majd élvezni fogom egy kicsit. De minden nap csak idegesített. Ebben leglább volt ilyen, amíg a trial ment. A ma estében ez kereken nulla másodperc ideig tartott. Elbaszom csak az időm vele.Moby írta:pont annyi értelme volt az egésznek mint az overwatchnak. vagy a bf4nek.
Mert nincs 4k monitorom. Van egy családi 4k tévém, de az játszani nem jó semmilyen szempontból, nem is arra van(én nem is használom, a feleségem nézni, meg a gyerekek).skinnyman írta:De minek kapcsolod vissza egybol 1080p-re, ha nem megy jol 4k-ban? Egyreszt ott az 1440p is mint opcio, ami az 1080p-nel meg mindig jobban nez ki (a skalazas persze monitorfuggo). BF-ben meg ott a kis csuszka is az effektiv felbontas allitasara, BF4-et is ugy toltam most, a felbontas 4K, grafika ultra, effektiv felbontas meg mehet olyan 70-80%-ra, amennyi epp kell a fix 60 fps-hez. Sokkal jobb/reszletesebb igy 1080p-nel, egesz kozel van a nativ 4K-hoz.
Na meg a Dawn of War: Soulstorm! (Mert én is multizgattam az éjjel.)DanielT írta:És a Rocket League!
milyen az a valódi konzol? nintendo nx?Moby írta:Egy valódi konzolnak helye lenne egy high-end pécé mellett is akár. Ezeket meg nincs miért megvenni pécé mellé. Van rájuk az az 1-2 hostageware amit vagy elskippel valaki vagy nem. Kiváltani sem tudja. Ha valaki evvel próbálkozott kitartóan, akkor én aztán igen. Nem ment. Nagyon le kell tolni hozzá a gatyeszt. Nem bírtam megbirkózni vele, hogy állandóan kilóg az aranyerem. Node tesem, de ezt a kört már számtalanszor megtettük.
Nappaliba biztos nem...de budiba xaráshoz, Ipad helyett jó lehet...arty írta:milyen az a valódi konzol? nintendo nx?
budiba 79.90 €-ert, decrajt!eje75 írta:Nappaliba biztos nem...de budiba xaráshoz, Ipad helyett jó lehet...
ott írtam le az idézetben.arty írta:milyen az a valódi konzol?
sry, minden gúny nélkül, biztos én vagyok a fax,de a "decrajt" szót nem értem....SlickAdam írta:budiba 79.90 €-ert, decrajt!
en seeje75 írta:sry, minden gúny nélkül, biztos én vagyok a fax,de a "decrajt" szót nem értem....
oké, hát akkor maragyjunk annyiban, hogy nesefek!SlickAdam írta:en se
Ezt most nem gúnyból írtam... ha olcsón, teljes körű böngészővel és youtube klienssel jön, és 1 töltéssel 8-9 napot bír, akkor recserélem rá az Ipad-ot simán...eje75 írta:Nappaliba biztos nem...de budiba xaráshoz, Ipad helyett jó lehet...
Haha, tehát korszerű minőséget vársz a Nintendo-tól? :D De édi!eje75 írta:Ezt most nem gúnyból írtam... ha olcsón, teljes körű böngészővel és youtube klienssel jön, és 1 töltéssel 8-9 napot bír, akkor recserélem rá az Ipad-ot simán...
1 töltes, 8-9 !!!!NAP!!!! (milyen felhasznalas mellett? standby-ban?)
korszerü minöseg
------------------
komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik
korszerü minöseg
------------------
komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik
Naponta kb 1-1,5 órat böngészek és youtube videókat nézek rajta (nem mind xarás közben), és igen 1-1,5 HETENTE töltöm, addig bírja... azt, hogy mit gondolsz erről, magasról telibetorkon, akkor is így van... hogy honnan tudom? Onnan, hogy ÉN rakom 1-1,5 HETENTE töltőre az enyémet és nem Te! Ráadásul leírtam, hogy nem gúnyolódom, Te se tedd.... qwa xarul áll, meg kevés is vagy hozzá! Olvass utána!SlickAdam írta:1 töltes, 8-9 !!!!NAP!!!! (milyen felhasznalas mellett? standby-ban?)
korszerü minöseg
------------------
komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik
1. ez nem tablet (szerk.: ha jatekkal bir nehany orat, akkor feltetelezem bongeszessel joval többet. browser meg YT kliens van WiiU-ban is, bizonyara lesz ebben is)eje75 írta:Naponta kb 1-1,5 órat böngészek és youtube videókat nézek rajta (nem mind xarás közben), és igen 1-1,5 HETENTE töltöm, addig bírja... azt, hogy mit gondolsz erről, magasról telibetorkon, akkor is így van... hogy honnan tudom? Onnan, hogy ÉN rakom 1-1,5 HETENTE töltőre az enyémet és nem Te! Ráadásul leírtam, hogy nem gúnyolódom, Te se tedd.... qwa xarul áll, meg kevés is vagy hozzá! Olvass utána!
2. ilyen "keves is vagy hozza" szoveget ne, okes?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára SlickAdam 2016.10.22. 12:56-kor.
De a budiban ez nem téma, a WC-papír tartója alatt lesz a töltőegysége, és úgyis arra akasztod fel törlés... vagyis használat után.eje75 írta:Naponta kb 1-1,5 órat böngészek és youtube videókat nézek rajta (nem mind xarás közben), és igen 1-1,5 HETENTE töltöm, addig bírja... azt, hogy mit gondolsz erről, magasról telibetorkon, akkor is így van... hogy honnan tudom? Onnan, hogy ÉN rakom 1-1,5 HETENTE töltőre az enyémet és nem Te! Ráadásul leírtam, hogy nem gúnyolódom, Te se tedd.... qwa xarul áll, meg kevés is vagy hozzá! Olvass utána!
eszembe jutott hogy red dead REVOLVER-t sosenem toltam.:)
Én sem, de ezt a képet elnézve ezt az állapotot már konzerválom :DSlickAdam írta:eszembe jutott hogy red dead REVOLVER-t sosenem toltam.:)
Egyes régi tagok kiválásával nyoma veszett a hiánmypótló szarazstím rovatnak, átveszem én.
1. Nemhogy rollback nincs, mint GOG-on, de tavaly óta az auto-update sem tiltható le. Tehát ha modjaidat vagy valamit szétcseszne, így jártál.
2. Hihetetlen, hogy míg címkék szerint is lehet szűrni a teljes Steam libraryre, addig a gyári csoportosítási szempontok szerint sem tudsz csak a saját játékaidra. Ugye big picture-ben a kontrollertámogatásra nem lehet, de hogy a kooperatív játékiad között kutathass, az már luxus! Persze böngészőből nyilvánossá tett profillal megoldható, mert másban is flemerült, hogy erre szükség lenne, de akkor is!
Gaben, kapd már össze magad, még a végén elviharzanak melletted a konzolok!
1. Nemhogy rollback nincs, mint GOG-on, de tavaly óta az auto-update sem tiltható le. Tehát ha modjaidat vagy valamit szétcseszne, így jártál.
2. Hihetetlen, hogy míg címkék szerint is lehet szűrni a teljes Steam libraryre, addig a gyári csoportosítási szempontok szerint sem tudsz csak a saját játékaidra. Ugye big picture-ben a kontrollertámogatásra nem lehet, de hogy a kooperatív játékiad között kutathass, az már luxus! Persze böngészőből nyilvánossá tett profillal megoldható, mert másban is flemerült, hogy erre szükség lenne, de akkor is!
Gaben, kapd már össze magad, még a végén elviharzanak melletted a konzolok!
gammat lejjebb kell venni + scanline, azt' jol van az :)Moby írta:Én sem, de ezt a képet elnézve ezt az állapotot már konzerválom :D
A héten versenyben volt nálam a Medievillel és a Super Mario 64-gyel, de végül mégiscsak PC (Prince of Persia: Warrior Within és Dawn of War) lett belőle.SlickAdam írta:eszembe jutott hogy red dead REVOLVER-t sosenem toltam.:)
1. tudom, hogy nem tablet!SlickAdam írta:1. ez nem tablet (szerk.: ha jatekkal bir nehany orat, akkor feltetelezem bongeszessel joval többet. browser meg YT kliens van WiiU-ban is, bizonyara lesz ebben is)
2. ilyen "keves is vagy hozza" szoveget ne, okes?
2. ilyen "komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik" szoveget ne, okes?
ez konkret szemelyeskedes volt talan? nem, csak sima szurkalodas.eje75 írta:1. tudom, hogy nem tablet!
2. ilyen "komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik" szoveget ne, okes?
sebaj, legalabb tudjuk, hogy nem szeretjük egymast.:)
A "nem szeretjük egymást" egy emóciót feltételez, ami részemről feléd nem áll fenn... konkrétam semmit nem érzek irántad...SlickAdam írta:ez konkret szemelyeskedes volt talan? nem, csak sima szurkalodas.
sebaj, legalabb tudjuk, hogy nem szeretjük egymast.:)
naoké, de a gémingbe a víárhedszet is beletartozik.... ;)eje75 írta:ez a linkelgetés qwa jó...De ilyet én is tudok...https://www.statista.com/statistics/268367/forecast-of-the-global-pc-gaming-hardware-market/
Egyébként is honnan veszed, hogy nem szeretnélek? Azért mert leírtam a véleményem (mint ahogy itt mindenki) és azzal Te nem értesz 1et, és úgy gondoltad le kell írni a saját álláspontodat? Oké! Az a Te véleményed! Tiszteletben tartom. A konzolok védelmében folytatott álláspontod 80%-val nem értek 1-et (szó szerint minden konzolom volt eddig az igazán retrók kivételével, úgyhogy tőlem nem kell védeni a konzol gaminget), de nem veszem billentyűzetet, hogy ellent mondjak neked. Mert az a Te véleményed. Elmondhatod... ahogy Én is szeretném elmondani az enyémet, és kérlek, hogy azt tartsd tiszteletben. Amit nem értek: megkérdőjelezed, amit írok? Szerinted hazudni fogok egy internetes fórumon az Ipad-em üzemidejéről? Dude....SlickAdam írta:ez konkret szemelyeskedes volt talan? nem, csak sima szurkalodas.
sebaj, legalabb tudjuk, hogy nem szeretjük egymast.:)
mennyibe került egy "középkategóriás" pc? és mennyibe egy ps4/xbón?donatus13 írta:Én mivel napi 5 órát utazom, látom értelmét ennek a nintendo konzolnak, de ahhoz elég korrekt árkategóriát kéne képviselnie. Igazából csak ennek a "konzolnak" látom értelmét. Lentebb írtakkal abszolút egyet értek. A másik két konzolnak semmi helye nincs egy normál PC mellett, mert már egy középkategóriás PC is molekulákra szedi szét a konzolokat. Ha meg most azt nézzük, hogy pár év elteltével megint konzolt kell venni a népnek, akkor valljuk be, 0 értelme van az egész konzolosdi fisem fosnak.
A csökkenő PC hardver eladásoknak az is lehet oka szerintem, hogy egy ideje baszott erős cuccok vannak és nem mindenkinek éri meg feljebb váltani.
na, leesett az "értelme"? (vagy írjam még a beteszem a lemezt és nem drájvert kezdek frissíteni mantrát, pluszban?)
ott azt írtad le, hogy a mostani szar, nem azt, hogy milyen a tuti, "A KONZOL" ;)Moby írta:ott írtam le az idézetben.
szal nagyon kíváncsivá tettél! (persze ne álmodj túl nagyot, mellette tartsd szem előtt a realitásokat, úgymint 399 és nem rokkan bele a gyártó a veszteséges árulásba, tudodte! ;) )
jahogy úgy lehet, hogy tényleg nem is jöhet ki a leáld-konzol... hátegen. nektek nem lehet ilyet gyártani, mer' elment az eszetek a pöcébe/-re/-től és más lett az "elvárás" (pixel vs. géming arány. szal jöhet a tottizás, ha jólesik)
én boxon megpróbáltam, aztán a "zombiknál" kiszálltam.SlickAdam írta:eszembe jutott hogy red dead REVOLVER-t sosenem toltam.:)
Hová süllyedünk még?!eje75 írta:Az a Te véleményed! Tiszteletben tartom.
Őszintén? Bár igazad lenne, és bele tartozna.... De ahogy a VR áll most, az minden csak nem géming. Én vártam a VR-t, és egyenlőre is várok tovább, mert ez nem az, amire vártamarty írta:naoké, de a gémingbe a víárhedszet is beletartozik.... ;)
lehet, annak kapcsán csak moby első pozitiv impresszió-videójára emlékszem :)Zóanagyvarázsló írta:A GeoW 4 is volt linkelve.
Te valamit nagyon benéztél, itt a legfőbb elvárás éppen a belerokkanás lennearty írta:és nem rokkan bele a gyártó a veszteséges árulásba, tudodte! ;))
arty írta:mennyibe került egy "középkategóriás" pc? és mennyibe egy ps4/xbón?
na, leesett az "értelme"? (vagy írjam még a beteszem a lemezt és nem drájvert kezdek frissíteni mantrát, pluszban?)
Nézd, én mielőtt meglett ez a gépem, se foglalkoztam már ezekkel. A driverek automatikusan települnek, a játékok meg kattintással. A beteszem a "lemezt" azt meghagyom az ősembereknek. Összességében nem tudom melyik lesz a drágább, egy 250-300 k s gép 5 év alatt, vagy két konzol ugyan ennyi idő alatt. Lehet a konzol olcsóbb, de persze az élmény se feltétlen ugyan az :)
Ha már VR, iszonyatos kínok árán, majdnem rá tudtam magam beszélni a ház cserére, amiben sokat segített, hogy unom dugdosni a headsetet és a hifit, extra kimenet híján. Az NZXT S340 Elite -re esett a választás, aztán az utolsó pillanatban megláttam ezt:
Na, az én gépemen nem lesz VR felirat, ha addig élek is.
Na, az én gépemen nem lesz VR felirat, ha addig élek is.
nem kerdöjelezem meg, amit irsz. csak ugye nem irtad le azonnal, hogy milyen felhasznalas mellett 9 nap, meg hat na... 9 nap az meg budin / agyikoban 1-2 orat böngeszve se standard szerintem. vagyis lehet az, de nem egy - velhetöen - 250-300 euros keszulektöl. az ipad 500-tol megy felfele... az meg a masik, hogy miert akarsz Switch-et bongeszesre, ha ott a tablet-ed? ez egy konzol. par oras üzemidövel. hasznald amire akarod, kenyeret is szeletelhetsz rajta, csak nem ertem a logikat.eje75 írta:Egyébként is honnan veszed, hogy nem szeretnélek? Azért mert leírtam a véleményem (mint ahogy itt mindenki) és azzal Te nem értesz 1et, és úgy gondoltad le kell írni a saját álláspontodat? Oké! Az a Te véleményed! Tiszteletben tartom. A konzolok védelmében folytatott álláspontod 80%-val nem értek 1-et (szó szerint minden konzolom volt eddig az igazán retrók kivételével, úgyhogy tőlem nem kell védeni a konzol gaminget), de nem veszem billentyűzetet, hogy ellent mondjak neked. Mert az a Te véleményed. Elmondhatod... ahogy Én is szeretném elmondani az enyémet, és kérlek, hogy azt tartsd tiszteletben. Amit nem értek: megkérdőjelezed, amit írok? Szerinted hazudni fogok egy internetes fórumon az Ipad-em üzemidejéről? Dude....
es ujra (aztan mostmar tenyleg off vege): a "keves vagy öcsi" es hasonlokra azonnal felall a bicska a zsebemben. kis gunyolodasra / szurkalodasra nem igy kene reagalni. akkor se ha esetleg tenyleg keves lennek hozzad (nem tudom) fizikalisan vagy szellemileg vagy anyagilag vagy mindegy hogyan. az ilyen emberekröl meg van a velemenyem. nem irtalak fel a noteszkembe, de megjegyeztem, hogy veled ovatosan kell eljarni. ez meg valtozhat persze minden iranyba.:)
thx a szpojlert! :)arty írta:én boxon megpróbáltam, aztán a "zombiknál" kiszálltam.
AMD-rajongóként még jó, hogy máig driverfrissítést mantrázza. Ha egyszer az elveiből engedve kipróbálna a gonosz ződeket, akkor tudná, hogy hogy is megy ez manapságdonatus13 írta:Nézd, én mielőtt meglett ez a gépem, se foglalkoztam már ezekkel. A driverek automatikusan települnek, a játékok meg kattintással. A beteszem a "lemezt" azt meghagyom az ősembereknek. Összességében nem tudom melyik lesz a drágább, egy 250-300 k s gép 5 év alatt, vagy két konzol ugyan ennyi idő alatt. Lehet a konzol olcsóbb, de persze az élmény se feltétlen ugyan az :)
Nyugi, nem süllyedünk sehová! Csak feszültségoldásból írtam, mert ezen a fórumon nincs helye a vitatkozásnak, méltatlan lenne... Természetesen lexarom a véleményétZóanagyvarázsló írta:Hová süllyedünk még?!
Ma tallóztam az uploadvr.com-ot (gugli ajánlotta, mert elkezdett érdekelni a psvr, sokat keresgéltem utána/róla), eszméletlen a mennyiség, ami kijön/-jött a témában. Sokan próbálnak meg szakítani az 5-10-30 dolcsis indifosukkal (sry, de a címek többsége a legrosszabb steam-greenlightos időket idézi!), emellett léteznek a szimulátorok még és .... ENNYI. AAA "rendes" cím elvétve, kb a totti által figyelmembe ajánlott Resident Evil 7 az egyetlen! (nagy kérdés, fog-e működni, ill. a nemVR juzereknek hogy tetszik majd, tud-e egy játék vr/nemvr lenne egyszerre.eje75 írta:Őszintén? Bár igazad lenne, és bele tartozna.... De ahogy a VR áll most, az minden csak nem géming. Én vártam a VR-t, és egyenlőre is várok tovább, mert ez nem az, amire vártam
De amúgy te mit vártál? Hogy a bf1 is tolható legyen benne/vele? (egyáltalán, van már bevált mechanika a vr-es efpéesezésre?)
Ez már nem spoiler, annyiszor lelőtte már az SG-n is, hogy számolni sem tudom.SlickAdam írta:thx a szpojlert! :)
Na azé'!eje75 írta:Nyugi, nem süllyedünk sehová! Csak feszültségoldásból írtam, mert ezen a fórumon nincs helye a vitatkozásnak, méltatlan lenne... Természetesen lexarom a véleményét
nemnem, mobynak lenne igénye IGAZI KONZOLRA :PZóanagyvarázsló írta:Te valamit nagyon benéztél, itt a legfőbb elvárás éppen a belerokkanás lenne
Abban a másodpercben, amikor kommentelt. De ez őt tekintve már szinte retró, kár is felhozniarty írta:nemnem, mobynak lenne igénye IGAZI KONZOLRA :P
Hinnék neked, ha nem lenne pécém. Amit te leírsz, az egy ordas kamu. Bizonyítékként olvasd vissza a topikot 30 oldal távolságban, kezdetnek :Ddonatus13 írta:Nézd, én mielőtt meglett ez a gépem, se foglalkoztam már ezekkel. A driverek automatikusan települnek, a játékok meg kattintással. A beteszem a "lemezt" azt meghagyom az ősembereknek. Összességében nem tudom melyik lesz a drágább, egy 250-300 k s gép 5 év alatt, vagy két konzol ugyan ennyi idő alatt. Lehet a konzol olcsóbb, de persze az élmény se feltétlen ugyan az :)
A beteszem a lemezt a primkóságra értettem, konzolon is lehet ám kattintani, ha valakinek arra van igénye.
Konzolból miért kell egyből kettő?
Az élmény biztosan nem ugyanaz, de ezt mantrázhatod annak, akinek nincs 250-300k-ja erre a hobbira (vagy csak nem akar rá annyit szánni, mert mittomén --- kevés a szabadideje? ;) ).
Zó: amdnél picurit hamarabb volt auto-driverfrissítés ám :P (de ki az a barom, aki használja?)
A "komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik" nekem se esett jól, nem vettem dicséretnek!!! Éppen tájképet raktam ki liliomsziromból, amikor olvastam, de a könnyeim elmosták az egészet! Egyébként nem kell velem óvatosnak lenni, radírozz ki a noteszedből: egy szeretetre méltó, vidám, feltünően jóképű égetnivaló ördögfióka vagyok, az átlagosnál 12 cm-rel nagyobb hímvesszővel!SlickAdam írta:nem kerdöjelezem meg, amit irsz. csak ugye nem irtad le azonnal, hogy milyen felhasznalas mellett 9 nap, meg hat na... 9 nap az meg budin / agyikoban 1-2 orat böngeszve se standard szerintem. vagyis lehet az, de nem egy - velhetöen - 250-300 euros keszulektöl. az ipad 500-tol megy felfele... az meg a masik, hogy miert akarsz Switch-et bongeszesre, ha ott a tablet-ed? ez egy konzol. par oras üzemidövel. hasznald amire akarod, kenyeret is szeletelhetsz rajta, csak nem ertem a logikat.
es ujra (aztan mostmar tenyleg off vege): a "keves vagy öcsi" es hasonlokra azonnal felall a bicska a zsebemben. kis gunyolodasra / szurkalodasra nem igy kene reagalni. akkor se ha esetleg tenyleg keves lennek hozzad (nem tudom) fizikalisan vagy szellemileg vagy anyagilag vagy mindegy hogyan. az ilyen emberekröl meg van a velemenyem. nem irtalak fel a noteszkembe, de megjegyeztem, hogy veled ovatosan kell eljarni. ez meg valtozhat persze minden iranyba.:)
Valamit benéztél megint. Igényem nekem nincs semmire, csak az ismérveit írtam le. A zsiráfot is tudom definiálni, de nincs belőle itthon, és nem is tervezem a beszerzését.arty írta:nemnem, mobynak lenne igénye IGAZI KONZOLRA :P
bocsánat-bocsánat-bocsánat :( nem először szívatlak meg hasonlóval, egyszerűen fel sem merült, hogy te ezzel TÉNYLEG szeretnél játszani és hogy a zombik felemlegetése (amik egyébként NINCSENEK konkrétan benne! szal kvázi nem volt ez akkora leleplezés!) nem egy "köszönöm az infót, az nagyon gáz" lezárást eredményez :)SlickAdam írta:thx a szpojlert! :)
(ha a GUN is kimaradt anno, akkor azt viszont ajánlom, talán nem szpoiler, hogy abban viszont NINCSENEK zombik (alienek, legofigurák és csubakka se) és emiatt máris 23x jobb játék!)
De szerintem az egész konzoltémát hanyagolhatnánk, nem érdekel ez itt különösebben senkitsem.
hogy tenyleg jatszok-e vele, az majd elvalik. Silent Hill 2-ben benne ragadtam, tolom rendesen, szoval lehetseges.arty írta:bocsánat-bocsánat-bocsánat :( nem először szívatlak meg hasonlóval, egyszerűen fel sem merült, hogy te ezzel TÉNYLEG szeretnél játszani és hogy a zombik felemlegetése (amik egyébként NINCSENEK konkrétan benne! szal kvázi nem volt ez akkora leleplezés!) nem egy "köszönöm az infót, az nagyon gáz" lezárást eredményez :)
(ha a GUN is kimaradt anno, akkor azt viszont ajánlom, talán nem szpoiler, hogy abban viszont NINCSENEK zombik (alienek, legofigurák és csubakka se) és emiatt máris 23x jobb játék!)
GUN-t imadtam nagyon, rengeteget jatszottam sztorin tul is. volt hogy csak lovagoltam benne össze-vissza, ugy adta a hangulata.
Najó, ez így nemigaz. Egy jó 4K monitorra lenne igényem. Nem tudom kiheverni a tegnap látottakat.Moby írta:Valamit benéztél megint. Igényem nekem nincs semmire, csak az ismérveit írtam le. A zsiráfot is tudom definiálni, de nincs belőle itthon, és nem is tervezem a beszerzését.
tamogatom. en csak a Switch miatt lendültem bele. gondoltam ujdonsag (meg Nvidia :D), hatha erdekel itt nehany emberket, de ugy tunik nem igazan, ugyhogy release-ig vagy tech infokig (szinten 2017 leghamarabb) nem szolok rola többet.Moby írta:De szerintem az egész konzoltémát hanyagolhatnánk, nem érdekel ez itt különösebben senkitsem.
Ezzel még mindig a sor vége felé kullogsz szerintem, Arty lenyomásához meg a 12 centi is elég lenneeje75 írta:A "komolyan mondom beüt itt is az SG szinvonal darkszektor vilagnezet & lodzsik" nekem se esett jól, nem vettem dicséretnek!!! Éppen tájképet raktam ki liliomsziromból, amikor olvastam, de a könnyeim elmosták az egészet! Egyébként nem kell velem óvatosnak lenni, radírozz ki a noteszedből: egy szeretetre méltó, vidám, feltünően jóképű égetnivaló ördögfióka vagyok, az átlagosnál 12 cm-rel nagyobb hímvesszővel!
Engem érdekelnek a konzolok, csak én nem érdeklem a gyártókatSlickAdam írta:tamogatom. en csak a Switch miatt lendültem bele. gondoltam ujdonsag (meg Nvidia :D), hatha erdekel itt nehany emberket, de ugy tunik nem igazan, ugyhogy release-ig vagy tech infokig (szinten 2017 leghamarabb) nem szolok rola többet.
Akkor félreértettelek: mivel a mostani gennel is próbálkoztál, hogy kiváltod vele a pécét... tehát VOLT igényed a kiváltásra, csak nem feletek meg ezek a foskonzolok. De ha ideális, valódi konzolok lennének, akkor megfeleltek volna, akkor kiváltották volna a pécét. Nem?Moby írta:Valamit benéztél megint. Igényem nekem nincs semmire, csak az ismérveit írtam le. A zsiráfot is tudom definiálni, de nincs belőle itthon, és nem is tervezem a beszerzését.
Ezé érdekelt, hogy a szargennel szemben milyen lenne a valódi konzol, de valójában mindketten tudjuk, hogy az elvárásaitok totálisan elúsztak (napi kétóra leáld mellett ez nem csoda!) és a VALÓDI KONZOL soha nem is létezett. A VALÓDI KONZOL valójában egy nosztalgikus illuzió a fiatal gémerkorszakotok után, amikor az elvárásaitok könnyedén találkoztak a kínálattal és a frusztráció és a játékélmény egész más dózisokban érkezett.
Én két éve vettem 208k-ért a mostani konfigomat, most 100+k-ért dobtam bele VGA-t, hogy vegyek egy kis CPU-limitet. Még kijöhetek 320k-ból 5 évre! (Mondjuk eddig nem költöttem rá ennyit, de a leáldos indoktrinációval nehéz mit kezdeni.)arty írta:Hinnék neked, ha nem lenne pécém. Amit te leírsz, az egy ordas kamu. Bizonyítékként olvasd vissza a topikot 30 oldal távolságban, kezdetnek :D
A beteszem a lemezt a primkóságra értettem, konzolon is lehet ám kattintani, ha valakinek arra van igénye.
Konzolból miért kell egyből kettő?
Az élmény biztosan nem ugyanaz, de ezt mantrázhatod annak, akinek nincs 250-300k-ja erre a hobbira (vagy csak nem akar rá annyit szánni, mert mittomén --- kevés a szabadideje? ;) ).
Zó: amdnél picurit hamarabb volt auto-driverfrissítés ám :P (de ki az a barom, aki használja?)
A driverfrissítésnél egyébként én arra céloztam, hogy én mennyire tojok rá, AMD-n meg mennyire létkérdés, hogy fusson valami (hagyjuk az aktatáskákat, arra reflektáltam, hogy mennyit érzékelek a problémából, mint az nvidiás "minoritás" tagja). Most is ott a felkiáltójel a sarokban. Ha akarom automatára állítom a frissítést, ha akarom manuálisan szedem le, ha akarom, akkor fél évig marad a mostani. Ha meg lemegy, akkor pár perc. Konzolon ez gyakran fájdalmasabb, nem jó érv mellette.
Melyik lóg igazolatlanul NAPI 22 órát?arty írta:(napi kétóra leáld mellett ez nem csoda!)
Nem merem megguglizni az átlagot (boritékolható milyen videoajánlókat kapnék hónapokig...), de nem lehet olyan rossz a 11!Zóanagyvarázsló írta:Ezzel még mindig a sor vége felé kullogsz szerintem, Arty lenyomásához meg a 12 centi is elég lenne
Régen a konzol és a PC nem volt ennyire felcserélhető sem a kínálatot, sem a beviteli eszközt, sem a felhasználói élményt tekintve. Illetve az utóbbi esetében nem ritkán más az előjel. Szóval azon kívül, hogy egy olcsóbb, kompakt PC, nem tudja magát újra definiálni a konzol, hogy VALÓBAN más lehessen, amire az ittenieknek igénye lehet.arty írta:Akkor félreértettelek: mivel a mostani gennel is próbálkoztál, hogy kiváltod vele a pécét... tehát VOLT igényed a kiváltásra, csak nem feletek meg ezek a foskonzolok. De ha ideális, valódi konzolok lennének, akkor megfeleltek volna, akkor kiváltották volna a pécét. Nem?
Ezé érdekelt, hogy a szargennel szemben milyen lenne a valódi konzol, de valójában mindketten tudjuk, hogy az elvárásaitok totálisan elúsztak (napi kétóra leáld mellett ez nem csoda!) és a VALÓDI KONZOL soha nem is létezett. A VALÓDI KONZOL valójában egy nosztalgikus illuzió a fiatal gémerkorszakotok után, amikor az elvárásaitok könnyedén találkoztak a kínálattal és a frusztráció és a játékélmény egész más dózisokban érkezett.
A Nintendo kapcsán korábban már leírtam, hogy én mit szeretnék, amúgy maga a konzol vs PC megkülönböztetés 2016-ban már okafogyott.
Mondjuk a 750 Ti-t elpasszoltam.Zóanagyvarázsló írta:Én két éve vettem 208k-ért a mostani konfigomat, most 100+k-ért dobtam bele VGA-t, hogy vegyek egy kis CPU-limitet. Még kijöhetek 320k-ból 5 évre! (Mondjuk eddig nem költöttem rá ennyit, de a leáldos indoktrinációval nehéz mit kezdeni.)
És ha rosszkor szánod el magad a kattintásra? Akkor fehér csíkod lesz a játékban balszélen. (direkt nem írom, hogy ugye nem oly régen volt nv driver ami után a win többé nem bútolt upsz, mégis leírtam!)Zóanagyvarázsló írta:Én két éve vettem 208k-ért a mostani konfigomat, most 100+k-ért dobtam bele VGA-t, hogy vegyek egy kis CPU-limitet. Még kijöhetek 320k-ból 5 évre! (Mondjuk eddig nem költöttem rá ennyit, de a leáldos indoktrinációval nehéz mit kezdeni.)
A driverfrissítésnél egyébként én arra céloztam, hogy én mennyire tojok rá, AMD-n meg mennyire létkérdés, hogy fusson valami (hagyjuk az aktatáskákat, arra reflektáltam, hogy mennyit érzékelek a problémából, mint az nvidiás "minoritás" tagja). Most is ott a felkiáltójel a sarokban. Ha akarom automatára állítom a frissítést, ha akarom manuálisan szedem le, ha akarom, akkor fél évig marad a mostani. Ha meg lemegy, akkor pár perc. Konzolon ez gyakran fájdalmasabb, nem jó érv mellette.
Vagy ha az annoversary 10es update szétbassza a windózt? (upsz, ez megint túl konkrét!)
De említettem már korábban is, mit összeszopnak a logitech kormányosok a csodás és erőszakos ms/logi driverfrissítési megoldással.
Nekem is egyhónapos az nvdriverem és lehet, hogy még egy évet is kihúznék vele, amennyit itt játszogatok...... :/ De lehet, hogy nem.
Nekem a felbontással, és a receheggyel van bajom... Utálom a recét, az a halálom! Az élsimítás a kerék után az emberiség második legnagyobb találmánya!! Még a 20 Ft-tossal működő emberszerű robotkurvákat várom, és aztán Én megkaptam mindent az élettől, amire vágytam!arty írta:Ma tallóztam az uploadvr.com-ot (gugli ajánlotta, mert elkezdett érdekelni a psvr, sokat keresgéltem utána/róla), eszméletlen a mennyiség, ami kijön/-jött a témában. Sokan próbálnak meg szakítani az 5-10-30 dolcsis indifosukkal (sry, de a címek többsége a legrosszabb steam-greenlightos időket idézi!), emellett léteznek a szimulátorok még és .... ENNYI. AAA "rendes" cím elvétve, kb a totti által figyelmembe ajánlott Resident Evil 7 az egyetlen! (nagy kérdés, fog-e működni, ill. a nemVR juzereknek hogy tetszik majd, tud-e egy játék vr/nemvr lenne egyszerre.
De amúgy te mit vártál? Hogy a bf1 is tolható legyen benne/vele? (egyáltalán, van már bevált mechanika a vr-es efpéesezésre?)