A PC-s játékoknak leáldozott
Ennyire talán sosem volt igaz.
#RIPVG
#RIPVG
Szerencsére bármikor elő lehet venni játékokat abból a korból, amikor még nem áldozott le nekiek :DMoby írta:Ennyire talán sosem volt igaz.
#RIPVG
Vagy szeretni a stratégiákat a DarkSectornak és Mobynak való divatműfajok helyett.deep írta:Szerencsére bármikor elő lehet venni játékokat abból a korból, amikor még nem áldozott le nekiek :D
A Microsoftnak viszont tényleg leáldozott. Már megint. A tököm ki van azzal, hogy a laptop és az asztali hetekig tudott kooperálni, most meg egyik napról a másikra nem látják egymást. Csak a újraindítás volt, semmi más. Minden rendszernél (XP, Vista, 7, 8, 10) megjátssza ezt időnként, aztán random megjavul. Elmennek a picsába.
Ha az nem lenne divatmúfaj, nem készülne. Egyébként meg szimplán paraszt vagy, hogy egy ilyennel emlegetsz egy mondatban. Mész tiltóba.Zóanagyvarázsló írta:Vagy szeretni a stratégiákat a DarkSectornak és Mobynak való divatműfajok helyett.
Attól függ, melyik költségvetési, melyik alműfaji szinten nézzük. A rétegjátékokat azért nem hívnám divatnak, a többmilliós példányszámban elkelők meg néhány nagyobb franchise-ot jelent (ennek előnyeivel és hátrányaival együtt).Moby írta:Ha az nem lenne divatmúfaj, nem készülne. Egyébként meg szimplán paraszt vagy, hogy egy ilyennel emlegetsz egy mondatban. Mész tiltóba.
De már mindegy mit írok, mert nekem is leáldozott
Moby írta:Ha az nem lenne divatmúfaj, nem készülne. Egyébként meg szimplán paraszt vagy, hogy egy ilyennel emlegetsz egy mondatban. Mész tiltóba.
Már fel se tudom hestegelni, olyan hullámvasútra ültetett bennünket Moby. :DD
Tehát már több a FOSUL futó FOS játék PC-n, mint konzolon!DanielT írta:Már fel se tudom hestegelni, olyan hullámvasútra ültetett bennünket Moby. :DD
Ezúttal egy PS VR exkluzív, 10 perc után tuti behányós csoda! Jó helyre mentek a Santa Monica Studio erőforrásai!
phpBB [media]
Van az a zsif, amiben a konzolpeasant felsorolja azt a 6 konzolexcímet, aztán a masterrace lepörget olyan 16 oldalnyi fost, mint pécé exkluzív. Amikre bundliban sem adnék egy taknyos papírzsebkendőt sem.DanielT írta:Már fel se tudom hestegelni, olyan hullámvasútra ültetett bennünket Moby. :DD
Na ez pont annyira reprezentativ :)
Arra számítottam, hogy Dani vagy Tasman visszaigazolja, hogy letiltottalak, de ezek szarnak erre is :(Zóanagyvarázsló írta:Attól függ, melyik költségvetési, melyik alműfaji szinten nézzük. A rétegjátékokat azért nem hívnám divatnak, a többmilliós példányszámban elkelők meg néhány nagyobb franchise-ot jelent (ennek előnyeivel és hátrányaival együtt).
De már mindegy mit írok, mert nekem is leáldozott
A Santa Monica Studiot maga sony baszta szét amikor indult a sikergen. Az is csoda, hogy kigurul onnan egy ilyen #tapsolszhahánysz cím.DanielT írta:Ezúttal egy PS VR exkluzív, 10 perc után tuti behányós csoda! Jó helyre mentek a Santa Monica Studio erőforrásai!
Volt még 26 percem a bf1 trialomból, gondoltam nem hagyom ott auz enyészetnek. Rövid és tartalmatlan bf1 karrierem legnyomorúságosabb 26 percével búcsúztam tőle.LOL
a forza7 majd faj.... leirtam anno miert. (minek van one om?)Moby írta:Mondtammá, hogy megrohadt. Széjjelbaszta a sikergen. Arty örülhet. Meg a sok húgyagyú birkoid a pröhardveren/sg-n/akárhol. Meeegondolom az nagy boldogság ezeknek ha valami nincs(másra).
de egy rdr nemigazan :)
hanyingerrol nem szol, lathatoan belefeletkezve nyomja.DanielT írta:14 perc VR gaming után ez a fej:
Videó, ha érdekel valakit, de csak a szokásos, undorítóan néz ki és rosszul leszel még a videó nézéstől is, ahogy a kommentekben is írják.
pedig ez csak kontroller... :)
ha lenne vr re tartalmas jatek es esne kicsit meg a font (meg ki tudnam vegre probalni...), esku beleugranek... sajnos ez mar most iszonyat kinektszindromanak igerkezik, jovore eselyesen szar se jon, ha elpukkantak a 1st party negyedjatekok... dobbenet, h minden cucc mennyire csak techdemocska, valamire valo cim, ami teeeenyleg okes mint jatek: nuku.
feldriveclub, hatodgt, feloratombraider, felorabetmen, bloeeeeeee.
Neidegeljmár...retekszonigeci mégsem menti meg a vr-t??? Nemúgyvót, hogy megmenti? Mitörtént? Meggondótákemagukatatetvek?:(arty írta:hanyingerrol nem szol, lathatoan belefeletkezve nyomja.
pedig ez csak kontroller... :)
ha lenne vr re tartalmas jatek es esne kicsit meg a font (meg ki tudnam vegre probalni...), esku beleugranek... sajnos ez mar most iszonyat kinektszindromanak igerkezik, jovore eselyesen szar se jon, ha elpukkantak a 1st party negyedjatekok... dobbenet, h minden cucc mennyire csak techdemocska, valamire valo cim, ami teeeenyleg okes mint jatek: nuku.
feldriveclub, hatodgt, feloratombraider, felorabetmen, bloeeeeeee.
Szakasz! Elvesztettük Moby közlegényt, egy perces néma gyász ! Aztán lépjük át a tetemét és haladjunk, mert nem jár a szél, és hamarosan terjengeni kezd körülötte a bűz...Moby írta:Volt még 26 percem a bf1 trialomból, gondoltam nem hagyom ott auz enyészetnek. Rövid és tartalmatlan bf1 karrierem legnyomorúságosabb 26 percével búcsúztam tőle.LOL
Alig várom, hogy szétdurrantsam a szátokat a rombolóval. ;DDD
Én Argonne Forest-en, Amiens-en, és Monte Grappa-n fogok lakni konkrétan...a hegytetőről elég pici pont leszel a rombolódban... de azért sok sikert!SötétBarom írta:Alig várom, hogy szétdurrantsam a szátokat a rombolóval. ;DDD
hátöööö..... abban bíznak, hogy hátha szoftver nélkül is veszik majd és elterjed ;)Moby írta:Neidegeljmár...retekszonigeci mégsem menti meg a vr-t??? Nemúgyvót, hogy megmenti? Mitörtént? Meggondótákemagukatatetvek?:(
csak a világító ledes sapkaizé feeling miatt is fogyhat ám sok! :P
jajbasszátokmeg...annyira könnyű táncba vinni titeket ügyes fogalmazással, hogy nemigaz...eje75 írta:Szakasz! Elvesztettük Moby közlegényt, egy perces néma gyász ! Aztán lépjük át a tetemét és haladjunk, mert nem jár a szél, és hamarosan terjengeni kezd körülötte a bűz...
Moby írta:jajbasszátokmeg...annyira könnyű táncba vinni titeket ügyes fogalmazással, hogy nemigaz...
Ez az, ne hagyd magad.
Ez a kirby'epic yarn...hihetetlen. Emellett a mediamolecule játékai túlértékeltek. Pedig azok is jók, de ennyi egyedi ötletet ebben a zsánerben még nem láttam.
Jójójó! Majd ha 1,5 hónap múlva mellettem vereted air mortar-ral a 12 éves lengyel kis köcsögöket, visszatérünk erre ok?Moby írta:jajbasszátokmeg...annyira könnyű táncba vinni titeket ügyes fogalmazással, hogy nemigaz...
na meg az a latvany...Moby írta:Ez a kirby'epic yarn...hihetetlen. Emellett a mediamolecule játékai túlértékeltek. Pedig azok is jók, de ennyi egyedi ötletet ebben a zsánerben még nem láttam.
mostanaban feltünöen jol szorakozol a nintendo kiddie-kevesbe kiddie rokabör 132314132. iteracios cuccaival. (jo tudom, nem te szoktad szidni)
Mér, ennek volt gc-s előzménye? Told a címét, húzom is lefele?;DSlickAdam írta:na meg az a latvany...
mostanaban feltünöen jol szorakozol a nintendo kiddie-kevesbe kiddie rokabör 132314132. iteracios cuccaival. (jo tudom, nem te szoktad szidni)
Moby írta:Mér, ennek volt gc-s előzménye? Told a címét, húzom is lefele?;D
nem elözmeny, de kirby letezik rengeteg. mint mario is rengeteg, de igazabol csak 1-2 AAA cim / konzol. megis van aki egy kalapba teszi öket.:)
Tudom, hogy kirby rengeteg létezik, én erre a fonalvonalra gondoltam. Mer ebből nekem csak a fonalyoshi van meg, ami régóta wishlisten van ugyebár.SlickAdam írta:nem elözmeny, de kirby letezik rengeteg. mint mario is rengeteg, de igazabol csak 1-2 AAA cim / konzol. megis van aki egy kalapba teszi öket.:)
Zseniális, a BF1 PS4 verziója 160x90 es felbontásra is lemegy, hogy tartsa a frémet. :DDDDDD
Innen már csak egy kis lépés a Game Boy Advance port!
Innen már csak egy kis lépés a Game Boy Advance port!
Ez.inkább valami bug lehet. Kétlem, hogy a moci ilyet csinálna hivatalból.DanielT írta:Zseniális, a BF1 PS4 verziója 160x90 es felbontásra is lemegy, hogy tartsa a frémet. :DDDDDD
Innen már csak egy kis lépés a Game Boy Advance port!
Ez még akkor is durva, ha csak ilyen örli access bug. Meglehet számolni a legókockákat vazze'!DanielT írta:Zseniális, a BF1 PS4 verziója 160x90 es felbontásra is lemegy, hogy tartsa a frémet. :DDDDDD
Innen már csak egy kis lépés a Game Boy Advance port!
https://abload.de/img/cvim2luumaahwau2qq7c.jpg
Isten megb@ssza már ezt az internetet, pedig kíváncsi lennék már legalább hogy fut a masinámon. Sajnos, vagy nem sajnos, de a vga upgrade projekt jégre került, hogy talán elválhassak Amőba úréktól és az aids-es tűs paneltól. :/
Eddig tartott az albérlet?benőmenő írta:Ez még akkor is durva, ha csak ilyen örli access bug. Meglehet számolni a legókockákat vazze'!
Isten megb@ssza már ezt az internetet, pedig kíváncsi lennék már legalább hogy fut a masinámon. Sajnos, vagy nem sajnos, de a vga upgrade projekt jégre került, hogy talán elválhassak Amőba úréktól és az aids-es tűs paneltól. :/
Találtam jobbat 3k-val többért, ahol van mosógép, ágy, nyílik az ablak, van internet, hovatovább még szerződés is és ha este megyek haza kevésbé fogom a seggemben érezni a rozsdás bökőt. Így nemhogy normálisan tanulni, élni sem lehet. Nyilván még nem tuti, hanem olyan 90%, meg legalább egy hónap mire találok lakót a helyemre és a másikból is kiköltözik a mostani bérlő.DanielT írta:Eddig tartott az albérlet?
Tudom, a fene azt a luxus ándungos fajtámat. Kicsit szarul is érzem magam miatta. :(
Itthon rohadok szobafogságban a gyerekekkel egyetemben, szal ma játékokkal telt el a nap. 2 fantasztikus játékkal játszottam ma hosszan, mindkettő egy csoda a maga nemében: A kirby's epic yarnnal, és a modellvasúttal :D Eldöntöttem, hogyha pár év múlva még érdekli majd őket, építünk egy fasza modellasztalt, arduinoval megvezéreljük, király lesz nagyon
Én még mindig 8 éves vagyok :) Órákig el tudok nézni egy műanyag szart, és még susogok is hozzá
Ja, meg
Én még mindig 8 éves vagyok :) Órákig el tudok nézni egy műanyag szart, és még susogok is hozzá
Ja, meg
Spoiler
nem gaz, en is elegge labilis szemelyiseg vagyokMoby írta:Itthon rohadok szobafogságban a gyerekekkel egyetemben, szal ma játékokkal telt el a nap. 2 fantasztikus játékkal játszottam ma hosszan, mindkettő egy csoda a maga nemében: A kirby's epic yarnnal, és a modellvasúttal :D Eldöntöttem, hogyha pár év múlva még érdekli majd őket, építünk egy fasza modellasztalt, arduinoval megvezéreljük, király lesz nagyon
Én még mindig 8 éves vagyok :) Órákig el tudok nézni egy műanyag szart, és még susogok is hozzá
Ja, megSpoiler
Moby írta:Itthon rohadok szobafogságban a gyerekekkel egyetemben, szal ma játékokkal telt el a nap. 2 fantasztikus játékkal játszottam ma hosszan, mindkettő egy csoda a maga nemében: A kirby's epic yarnnal, és a modellvasúttal :D Eldöntöttem, hogyha pár év múlva még érdekli majd őket, építünk egy fasza modellasztalt, arduinoval megvezéreljük, király lesz nagyon
Én még mindig 8 éves vagyok :) Órákig el tudok nézni egy műanyag szart, és még susogok is hozzá
Ja, megSpoiler
Na a modell vasútat én is bírtam anno. És a vége szintén az lett, hogy apám lehozta a padról a régi saját modell cuccait és kb. többet játszott vele, mint én. :DMoby írta:Itthon rohadok szobafogságban a gyerekekkel egyetemben, szal ma játékokkal telt el a nap. 2 fantasztikus játékkal játszottam ma hosszan, mindkettő egy csoda a maga nemében: A kirby's epic yarnnal, és a modellvasúttal :D Eldöntöttem, hogyha pár év múlva még érdekli majd őket, építünk egy fasza modellasztalt, arduinoval megvezéreljük, király lesz nagyon
Én még mindig 8 éves vagyok :) Órákig el tudok nézni egy műanyag szart, és még susogok is hozzá
Az volt a durva, hogy a sínek nem, de a mozdonyok, meg a kocsik simán kompatibilisek voltak a vadzsi új Piko cuccokkal. A régi mozdonyok közt volt egy ilyen nagy böszme, lassú fekete, ami akkor is elhúzott mindent, amikor már körbeért a cucc a default oválon. :D
Plusz, ha már elég idős, hogy ne nyelje le az ilyen Bionicle robotok, meg különböző Lego autóim voltak, amiket egyszer összeraktam a kiskönyv szerint, utána meg a meglévő 2-3-ból valami brutál szörnyszülöttet és baromira elvoltam közben.
Igazából ez utóbbi predesztinált a PC és laptop gányra. :D
Azért azt meg kell mondjam, hogy mos, miután szélesebb spektrumban látom a nintendo pályafutását annál, mint amikor wiiu-m is volt, háááát...meg kell mondjam, a wiiu-val eléggé kakkantóágra került a nintendo. Messze van az attól, nem is kevéssel, amit a wii címekkel tettek ezek le. Ebben a moslékbaszó helyzetben, amiben ma van a géming (kivétel a wannabe-underground-de-igazából-divatmainstream-stratégiák ) gecinagy szükség lenne, hogy visszataláljanak erre az útra. Persze ugyanilyen kakkantóágra került a sony is már jóval korábban, aztán ők sem jöttek vissza sehova, sőt, szal...DE, szal hogy szükség volna valódi, VALÓDI, VA-LÓ-DI konzolplatformra, valódi konzoljátékokra. És a nintendóban nagyon ottvolt a bugi. Én ezt csak most látom igazán. Ezt a két retket meg beáshatják a sivatagba az E.T. kazetták fölé, mer ezek csak ártanak mindennek.SlickAdam írta:nem gaz, en is elegge labilis szemelyiseg vagyok
/és gondolom a gc korszak még jobb lehetett.
akkor asszondom emlekezzünk meg Iwata-rol ismet, ha már DIDJUNÓ-ék összeraktak ezt a jo kis videot rola (bar tavaly is lementek ezek az infok nyilvan). jo ember volt, nagyon nagy kár erte. lehet szidni a WiiU-s felrelepest (tudta ö is, hogy rossz ut), de vajon van-e most ilyen igazi jatekos vezetö a bizniszben...? :( ez kodolt bazze CEO-kent, míg mas balfaszok azt se tudjak manapsag, hogy pc-n lehet ertelme lenne a 60 fremnek... mehhhMoby írta:Azért azt meg kell mondjam, hogy mos, miután szélesebb spektrumban látom a nintendo pályafutását annál, mint amikor wiiu-m is volt, háááát...meg kell mondjam, a wiiu-val eléggé kakkantóágra került a nintendo. Messze van az attól, nem is kevéssel, amit a wii címekkel tettek ezek le. Ebben a moslékbaszó helyzetben, amiben ma van a géming (kivétel a wannabe-underground-de-igazából-divatmainstream-stratégiák ) gecinagy szükség lenne, hogy visszataláljanak erre az útra. Persze ugyanilyen kakkantóágra került a sony is már jóval korábban, aztán ők sem jöttek vissza sehova, sőt, szal...DE, szal hogy szükség volna valódi, VALÓDI, VA-LÓ-DI konzolplatformra, valódi konzoljátékokra. És a nintendóban nagyon ottvolt a bugi. Én ezt csak most látom igazán. Ezt a két retket meg beáshatják a sivatagba az E.T. kazetták fölé, mer ezek csak ártanak mindennek.
/és gondolom a gc korszak még jobb lehetett.
phpBB [media]
Ha már GC, van egy viszonylag aktuális Zero Punctuation epizód az 5 capcom exkluról, amiből végül csak 2(?) lett ténylegesen az és pont a putrik. És kb. ez volt az utolsó szalmaszál, ami után a N-ék belesüllyedtek a végtelen zeldamario gyártásába fos hardveren. Kár, hogy ott nem hagyták abba, legalább olyan kult státuszuk lenne, mint a Dreamcastnak.Moby írta:/és gondolom a gc korszak még jobb lehetett.
Hú, de durván átestél a ló túloldalára... nagyon, de nagyon durván.Moby írta:Azért azt meg kell mondjam, hogy mos, miután szélesebb spektrumban látom a nintendo pályafutását annál, mint amikor wiiu-m is volt, háááát...meg kell mondjam, a wiiu-val eléggé kakkantóágra került a nintendo. Messze van az attól, nem is kevéssel, amit a wii címekkel tettek ezek le. Ebben a moslékbaszó helyzetben, amiben ma van a géming (kivétel a wannabe-underground-de-igazából-divatmainstream-stratégiák ) gecinagy szükség lenne, hogy visszataláljanak erre az útra. Persze ugyanilyen kakkantóágra került a sony is már jóval korábban, aztán ők sem jöttek vissza sehova, sőt, szal...DE, szal hogy szükség volna valódi, VALÓDI, VA-LÓ-DI konzolplatformra, valódi konzoljátékokra. És a nintendóban nagyon ottvolt a bugi. Én ezt csak most látom igazán. Ezt a két retket meg beáshatják a sivatagba az E.T. kazetták fölé, mer ezek csak ártanak mindennek.
/és gondolom a gc korszak még jobb lehetett.
A Nintendo a sátán. A férgek csúcsa. Most belefutottál egy 7 éves generáció teljes minőségi kínálatába, EZERSZER jobb prezentációban, mint ahogy ezek a tetvek a játékosoknak szánták.
Szoftver túszokat tartanak egy olyan undorító paywall mögött, amihez az MS-nek is még sokat kell tanulnia.
Undorító az árpolitikájuk, a szolgáltatásaik, minden. Van pár tehetséges fejlesztőjük, akiből a Donkey készítők valójában nem is Nintendo csapat.
Aztán ott a Kirby amivel most ültél fel a hullámvasútra és pár Mario platformer.
Na, nem is megyek bele jobban, inkább illusztrálom mit érzek most:
Ezek ma már nincsenek. Amik ebből megmaradtak azok a játékok. Én azokról beszélek. Nem tudom mekkora féreg volt a nintendo ebben az időben. Nem követtem figyelemmel. Ha az volt, arra nincs szükség nyilván. Viszont ilyen minőségi konzoljátékokra kurvanagy szükség lenne.DanielT írta:Hú, de durván átestél a ló túloldalára... nagyon, de nagyon durván.
A Nintendo a sátán. A férgek csúcsa. Most belefutottál egy 7 éves generáció teljes minőségi kínálatába, EZERSZER jobb prezentációban, mint ahogy ezek a tetvek a játékosoknak szánták.
Szoftver túszokat tartanak egy olyan undorító paywall mögött, amihez az MS-nek is még sokat kell tanulnia.
Undorító az árpolitikájuk, a szolgáltatásaik, minden. Van pár tehetséges fejlesztőjük, akiből a Donkey készítők valójában nem is Nintendo csapat.
Aztán ott a Kirby amivel most ültél fel a hullámvasútra és pár Mario platformer.
Na, nem is megyek bele jobban, inkább illusztrálom mit érzek most:
Illetve az tonképp gecire mindegy volna, hogy kitől-hogyan jönnek ezek, csak jöjjenek. Valahogy kéne, hogy manifesztálódjon az a szemlélet, ami ezekben ottvan. Azok a leveldesignerek, grafikusok, animátorok, akárkik akik ezeken dolgoztak, gondolom még léteznek a világban, és valszeg rajtuk kívül is sok olyan szakember, akik amúgy képesek lennének ilyenre. Leseszarnám kinek a nevével lenne fémjelezve.
/a kirbyt meg a helyén kerezljük. Egy csoda minden frémje. Magamban sosem játszanék vele, mert nongéming totálban, meghalni sem lehet benne, de nagyon-nagyon fasza társasjáték a fiammal, és minden pixele kielemzésre méltó csoda.
/a kirbyt meg a helyén kerezljük. Egy csoda minden frémje. Magamban sosem játszanék vele, mert nongéming totálban, meghalni sem lehet benne, de nagyon-nagyon fasza társasjáték a fiammal, és minden pixele kielemzésre méltó csoda.
Ajánlom, hogy natív felbontásra állítsd be őket, hogy képet kapj a Nintendo-ról.Moby írta:Ezek ma már nincsenek. Amik ebből megmaradtak azok a játékok.
És igen, minőségi cím az a 3-4 db, de milyen áron? Ugorj be day1 az NX-be, majd kapsz egy kis ízelítőt!
Pont avval kezdtem, hogy a wiiu is egy tévút volt az előzmények ismeretében. Az NX nyilvánvalóan méginkább az lesz. Látják a tutio receptet: wannabe highendpécé szökevényeket kell kiadni olcsógépre, azt jóvan. A wiiu sem abba döglött bele, hogy már nem jöttek rá a nintendo címek, hanem hogy nem jöttek rá a multiplatform címek. Gondolom az NX-re majd jönnek.DanielT írta:Ugorj be day1 az NX-be, majd kapsz egy kis ízelítőt!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2016.10.19. 21:33-kor.
Én még mindig a játékokról beszélek. Gondolom akik ezeket csinálták nem vettek részt a döntésekben, hogy hány pixelre kell majd megcsinálniuk. Nyilván meg tudták volna négyszer annyira is.DanielT írta:Ajánlom, hogy natív felbontásra állítsd be őket, hogy képet kapj a Nintendo-ról
/vagyishát meg is tudták. Épp abban nézem most :D
azert csak tedd at a Metroid Prime-ot nativ-ra, hogy lasd mekkora geci volt Nintendo, hogy GC era-ban az SD tevekre nem 1080p-ben renderelt...Moby írta:Én még mindig a játékokról beszélek. Gondolom akik ezeket csinálták nem vettek részt a döntésekben, hogy hány pixelre kell majd megcsinálniuk. Nyilván meg tudták volna négyszer annyira is.
Jajj, hát kibaszottul a GC-ről beszéltem ám! Sőt, a SNES -ről! Janem.SlickAdam írta:azert csak tedd at a Metroid Prime-ot nativ-ra, hogy lasd mekkora geci volt Nintendo, hogy GC era-ban az SD tevekre nem 1080p-ben renderelt...
WAIT! Vagy mégis? A Wii ugyanis egy GC! Hú, de fasza korrekt cég ez.
Én már nemtudom ilyen szemüvegen keresztül nézni a világot. Akkor ott nem voltam jelen. Akkor ott meg tudtam volna mondani. Ma már nem, és nem is akarom ilyennel tölteni az időt. Sajnálom, hogy nem volt GC-m a maga idejében. Nagyon. Vissza már nem tudom csinálni. Meg sem tudom mondani már, hogy pontosan miért nem volt. Bármikor lehetett volna.
Ja, hát álomvilágot azt lehet építeni... a múlttal kapcsolatban mondjuk azért kockázatos, mert pl megkérhetlek, hogy ugyan állítsd már össze az all-star Gamecube listádat, csak a megérzéseid és persze létező listák alapján...Moby írta:Én már nemtudom ilyen szemüvegen keresztül nézni a világot. Akkor ott nem voltam jelen. Akkor ott meg tudtam volna mondani. Ma már nem, és nem is akarom ilyennel tölteni az időt. Sajnálom, hogy nem volt GC-m a maga idejében. Nagyon. Vissza már nem tudom csinálni. Meg sem tudom mondani már, hogy pontosan miért nem volt. Bármikor lehetett volna.
akkor miröl? csak nagyanyam fele nyavajgast hallok.DanielT írta:Jajj, hát kibaszottul a GC-ről beszéltem ám! Sőt, a SNES -ről! Janem.
mer hogy draga a Nintendo... ja baszki, most vettel 100+ ezerert egy videokartyat, amit te se hasznalsz ki igazan, de egy hasznalt (vagy akar uj) WiiU-t nem vennel a vilagert se szaros 40-70k-ert, hogy letold mondjuk az uj Donkey-t (meg a többi kiralysagot), mert... mert... miert is? mert egy venasszony vagy, azert. mert 720p. az lerohasztja a szemed bizonyara. a gecik! szemeszetre akarnak küldeni, alja Ninty-ek. az 1080-as cimek meg azert szarok, mert nincs AA meg XY effekt. akkor nem is kell az ördögi termek, mindegy milyen jo a gameplay. a-aaaa. de a Technobabylon azert kiralysag of korsz, pedig 20x10 pixelböl all.
komolyan mondom, amikor Nintendo neve felcseng, atmesz total idiotaba, de komolyan. pedig amugy egy rohadt intelligens ember vagy.
elvezni kell ezeket, nem mindig csak nyafogni. pixelt szamolj pc-n, dk-t meg terelgesd azon amin elerhetö es elvezd! amikor Tottival es Norberttal hetvegenkent csapatjuk az MK8-at, szted erdekel a P? olyan rohadt jol nez ki 720p-ben AA nelkül is es olyan jo szorakozas, hogy rohadtul nem törödök ilyesmivel. akkor se, ha elötte 10 perccel kapcsolom ki az 1440p-ben ULTRAn futo Witcher3-at.
Most kell venni a billentyűzet és egér gyártók részvényeit!! A tulajdonosaik tuti így reagáltak a hírre:Moby írta:Egy rövidebb foglalkozásként megvásároltam a bf1-et.
- Csatolmányok
-
Megint csak ennyit tudok mondani:eje75 írta:Most kell venni a billentyűzet és egér gyártók részvényeit!! A tulajdonosaik tuti így reagáltak a hírre:
DanielT írta:Jajj, hát kibaszottul a GC-ről beszéltem ám! Sőt, a SNES -ről! Janem.
WAIT! Vagy mégis? A Wii ugyanis egy GC! Hú, de fasza korrekt cég ez.
a büdös mocskos köcsögöknek volt pofajuk az akkor vilagrengetö motion teknos "GC"-t KETTÖSZAZ ÖTVEN dollarert arulni release day. de szemetek. 600 dodos über tekno kellett volna, biztos el tudtak volna erni a celjukat: megszolitani minel több nongemert, összehozni az embereket, hogy instant szorakozzanak.
inkabb rad kellett volna gondolniuk. a kiöregedett tekno freak-re. jjjjepp.
Mondjuk a VR techno épp most döglik bele a motion gimmick posványba a szemünk láttára. #kösznintendoSlickAdam írta:a büdös mocskos köcsögöknek volt pofajuk az akkor vilagrengetö motion teknos "GC"-t KETTÖSZAZ ÖTVEN dollarert arulni release day. de szemetek. 600 dodos über tekno kellett volna, biztos el tudtak volna erni a celjukat: megszolitani minel több nongemert, összehozni az embereket, hogy instant szorakozzanak.
inkabb rad kellett volna gondolniuk. a kiöregedett tekno freak-re. jjjjepp.
Spoiler
A wii addig vonzotta a tömegeket, hogy wiisports, a tényleges minőséi címeket már csak az a maroknyi fan vette, akik a wiiut láthatóan nem tudták legitimálni. A tömeg pedig tovább ment tapifónra, meg kitudjaméghova.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2016.10.19. 21:59-kor.
Vávává.DanielT írta:Megint csak ennyit tudok mondani:
A törött keyboardról. A képet. Linkeled, vagy keresgessem én? :)
ehhez nintendo-nak semmi köze. balfaszkáéknak meg cingár carmack-nak igen.benőmenő írta:Mondjuk a VR techno épp most döglik bele a motion gimmick posványba a szemünk láttára. #kösznintendoSpoiler
szerk.: igen, ezutan kellett volna valami komoly ujitas es egy UJ NEV a konzolnak. nem wii U basszus... marhak. WiiU tevut, igen. tudjak ök is. ettöl meg ott vannak ra a fasza jatekok, amiket megengedhetne maganak (es elvezne is) itt a többseg, de neeeeem. "2016, gtx 1070 a menö, wiiu-ban nincs gtx 1070, fúj"
Mármint az enyémről? Ha igen, melyikről? Amin a véres kezem is látszott?Moby írta:Vávává.
A törött keyboardról. A képet. Linkeled, vagy keresgessem én? :)
Arra nem emlékezem, csak valami overwatch kapcsán kettétört keyboardra :)DanielT írta:Mármint az enyémről? Ha igen, melyikről? Amin a véres kezem is látszott?
Azon szerintem nem törtem ketté, csak a mostaninak a lábát. A BF4 során pusztult el 2 db, de csak mert nagyon visszafogtam magam többször. :DMoby írta:Arra nem emlékezem, csak valami overwatch kapcsán kettétört keyboardra :)
Hát ennyi. Én is nagyon visszafogtam magam, ezért csak a mikrokapcsolók mentek a gecibe, nem az egér az asztallal együtt egy emelettel mélyebbre. :) Illetve pár éve még búcsúzóul lazán belebasztam volna a keyboardot is a monitorba. Ennyit változok én is a korral.DanielT írta:Azon szerintem nem törtem ketté, csak a mostaninak a lábát. A BF4 során pusztult el 2 db, de csak mert nagyon visszafogtam magam többször. :D
mirol beszelsz? Titanx lenne az uj nincsendo konzolban akkor is telibeszarna sok ember az n+1. zeldat, dobkeyt meg majiot, mikor epp nem ez megy megprobalnak feltamasztani vmi 100 eves cimet mint pl starfoxSlickAdam írta:ehhez nintendo-nak semmi köze. balfaszkáéknak meg cingár carmack-nak igen.
szerk.: igen, ezutan kellett volna valami komoly ujitas es egy UJ NEV a konzolnak. nem wii U basszus... marhak. WiiU tevut, igen. tudjak ök is. ettöl meg ott vannak ra a fasza jatekok, amiket megengedhetne maganak (es elvezne is) itt a többseg, de neeeeem. "2016, gtx 1070 a menö, wiiu-ban nincs gtx 1070, fúj"
Leragott csont platformereken kivul (ami persze a stilus rajongoinak biztos bejott) semmit nem tudott felmutatni az utobbi 10 evben a nincsendo, nem fanboy ertelmesebbje mar reg elfordult toluk
te meg mindig nem birod felfogni, hogy kiknek keszulnek ezek a jatekok elsösorban. biztos sokat fog panaszkodni Moby kisfia a következö 3D-s Mario-t jatszva, hogy "baaaaaazzzz, de hat ennek mar volt 124135435342. resze".Micsu írta:mirol beszelsz? Titanx lenne az uj nincsendo konzolban akkor is telibeszarna sok ember az n+1. zeldat, dobkeyt meg majiot, mikor epp nem ez megy megprobalnak feltamasztani vmi 100 eves cimet mint pl starfox
Leragott csont platformereken kivul (ami persze a stilus rajongoinak biztos bejott) semmit nem tudott felmutatni az utobbi 10 evben a nincsendo, nem fanboy ertelmesebbje mar reg elfordult toluk
vagy tegye ele a Mario 64-et 2017-ben?
mondom. felbukkan a topikban a Nintendo szo, egyeseknek azonnal zuhan vagy 200-at az IQ-ja.
Te keltel ki magadbol eloszor ember es te beszelsz iqrol :D
En magam es nehany ember neveben beszeltem, nem moby fia beveben, gondolom feltunt ;)
"2016, gtx 1070 a menö, wiiu-ban nincs gtx 1070, fúj"
Nameg ilyenek, ez mi mar nem aze? :D
En magam es nehany ember neveben beszeltem, nem moby fia beveben, gondolom feltunt ;)
"2016, gtx 1070 a menö, wiiu-ban nincs gtx 1070, fúj"
Nameg ilyenek, ez mi mar nem aze? :D
nem, te csak a magad neveben beszelsz. moby is tolja a donkít, dani is tolNÁ. jo jatekok ezek, csak te ismetled a rokabör dolgot minden egyes alkalommal.Micsu írta:Te keltel ki magadbol eloszor ember es te beszelsz iqrol :D
En magam es nehany ember neveben beszeltem, nem moby fia beveben, gondolom feltunt ;)
"2016, gtx 1070 a menö, wiiu-ban nincs gtx 1070, fúj"
Nameg ilyenek, ez mi mar nem aze? :D
az idezet meg pont az a szinvonal, amilyenek az elkepzelesek itt nehany buksiban.
igazabol nem erdekel, hogy ki jatszik nintendoval es ki nem. nem azert "keltem ki magambol". a hulyeseggel szemben vagyok egyre kevesbe ellenallo.