Csak beletekertem, de ez így már tényleg okés. Nyilván lehet 144 fps-re és 8K-ra is felmenni, de az 1080p@30fps (többnyire) PS3-as port után ez már jobbnak tűnik. Megjegyzem, az Icóból sem adtak még 60 fps-es verziót.SlickAdam írta:kolosszus frém!
[sotc60fps.mp4
A PC-s játékoknak leáldozott
Nem játszottam ezek közül egyiket sem, de a Wolfenstein hulladékozását már az előző rész alapján sem értettem. Messze van a tökéletestől, és túl tudja tolni az over the top stílusát is, de te szerintem el sem jutottál a leginkább full retard részig. Simán jó FPS, veri a Killzone-t, a Resistance-t és a Haze-t is! De gunplayre az Uncharted sem volt élvezetesebb. A Max Payne 3 vagy a Vanquish már igen.Moby írta:FPS??? Mér kell fps-nek lennie?
Lost Legacy nem elég jó akciójátéknak? EW2? Nier?
Na mer ez mind megbassza azt a kétbites hulladékot.
Az ilyenek miatt bukott a Psychonauts és a Beyond Good & Evil! És ak ét elgutóbbi Raymanből is mindössze negyedannyi ment el Steamen*, mint a friss CupheadbőlGreyfox írta:Nem. De nem is vagyok 2-8 éves, és gyerekem sincs :D A maradék pár cím meg.. meh.
*Az első DRM-mentesen is megjelent, a második pedig UPlay-csoda, de ettől még aggasztóak az arányok. Mondjuk én sem vettem meg őket, csak megállapítottam a demók alapján, hogy kurva jók, és a játékosok elárulója, aki nem támogatja Ancelt
Azért meglepődtem, amikor 0:45-nél előkerült Répássy RóbertSlickAdam írta:kolosszus frém!
sotcmegmindig.mp4
Hát ebben aztán hűdenagyonjó a gunplay tényleg. Lehet benne ÓLMOT SZÓRNI TONNASZÁM. És a játék meg megy előre.Zóanagyvarázsló írta:Nem játszottam ezek közül egyiket sem, de a Wolfenstein hulladékozását már az előző rész alapján sem értettem. Messze van a tökéletestől, és túl tudja tolni az over the top stílusát is, de te szerintem el sem jutottál a leginkább full retard részig. Simán jó FPS, veri a Killzone-t, a Resistance-t és a Haze-t is! De gunplayre az Uncharted sem volt élvezetesebb. A Max Payne 3 vagy a Vanquish már igen.
Remek. Sőt, éppen csak kicsit van messze a tökéletestől. Mondjuk ha ez kicsit van messze a tökéletestől, akkor a titanfall2 nemtudom mennyire van túl a tökéletesen. Vagy egy bulletstorm. Vagy éppen egy killzone, igen. Ez egy kétbites szar remek grafikával. Ilyennek a gearsofwar egynek tökéletes, az legalább nem próbál meg kínosan kikacsintgatni, az elfogadja magát pont annak a türhőparasztnak, ami ez is.
Nekem a héten pörgött le a COJ:Gunslinger, na abban leadja a gánpléj! Mondjuk FPSből is utoljára az outlaws tetszett. :D Szóval picit elfogult vagyok western témában, de az jóság, akinek kimaradt az mindenképpen vegye a listája elejére, mert 10/10 a cucc, csak rövidke.Moby írta:Hát ebben aztán hűdenagyonjó a gunplay tényleg. Lehet benne ÓLMOT SZÓRNI TONNASZÁM. És a játék meg megy előre.
Remek. Sőt, éppen csak kicsit van messze a tökéletestől. Mondjuk ha ez kicsit van messze a tökéletestől, akkor a titanfall2 nemtudom mennyire van túl a tökéletesen. Vagy egy bulletstorm. Vagy éppen egy killzone, igen. Ez egy kétbites szar remek grafikával. Ilyennek a gearsofwar egynek tökéletes, az legalább nem próbál meg kínosan kikacsintgatni, az elfogadja magát pont annak a türhőparasztnak, ami ez is.
Nem tűnt fel, hogy egekig magasztaltam volna. Éppen nem azt írtam, hogy extra, csak azt, hogy mindenki kedvel olyan játékokat itt, melyek nem különbek benne, legfeljebb máshogy türhők. Igen, marha egyszerű mechanikailag, a Bulletstorm simán jobb, az új Doom is, és néhány ZS-kategóriás képregényfilmbe is kínos logikájú megoldást én nem viccesnek, hanem szarnak találtam, de faék darának jó és aránylag változatos tudott lenni. Lopakodósnak persze elég egyszerű, az változatosságnak jó. A sztori szerintem jobb a vártnál, de divat túlértékelni minden morzsáját, amibe kapaszkodni lehet.Moby írta:Hát ebben aztán hűdenagyonjó a gunplay tényleg. Lehet benne ÓLMOT SZÓRNI TONNASZÁM. És a játék meg megy előre.
Remek. Sőt, éppen csak kicsit van messze a tökéletestől. Mondjuk ha ez kicsit van messze a tökéletestől, akkor a titanfall2 nemtudom mennyire van túl a tökéletesen. Vagy egy bulletstorm. Vagy éppen egy killzone, igen. Ez egy kétbites szar remek grafikával. Ilyennek a gearsofwar egynek tökéletes, az legalább nem próbál meg kínosan kikacsintgatni, az elfogadja magát pont annak a türhőparasztnak, ami ez is.
A KZ2 szerintem jobban CoD-os játékra kényszerített, és az időnkénti társak nagyon idegesítőek voltak. Viszont jobb volt egy kicsit az AI. A fedezékhasználat meg kb. ugyanaz (ami az FPS-ek között elég jó szint).
Számomra az egész olyan volt, mint egy pörgős és modern, de ugyanakkor erősen lebutított NOLF nagyonnácis skinnel. Megértem, ha rühelled, szíved joga, csak úgy teszel, mintha mindenki számára elviselhetetlennek kéne lennie minden bitjének. Nyilván magánvéleményt közölsz, de túlzottnak tűnik a kiakadás, bármikor felmerül a játék.
tldr: Két dolgot nem értek: a keresztes hadjáratodat, illetve azt, hogy ennek ellenére a The New Colossus előrendelésén is agyaltál.
A PS3-as demó tetszett (az első rész meg nagy kedvenc volt minden "lengyelsége" ellenére), de az alapján kontrollerrel nem játszanám. Mondjuk PC-n nem is vagyok rákényszerítve, a Wolfenstein is igazán csak egérrel élvezhető, a Doom sokkal vállalhatóbb gamepaddel is, beleértve a régieket is.Botond írta:Nekem a héten pörgött le a COJ:Gunslinger, na abban leadja a gánpléj! Mondjuk FPSből is utoljára az outlaws tetszett. :D Szóval picit elfogult vagyok western témában, de az jóság, akinek kimaradt az mindenképpen vegye a listája elejére, mert 10/10 a cucc, csak rövidke.
Én ma az endless space 2-t húztam be ismét mivel most lesz kicsit több idő, alig várom ,amikor early accessbe nyomtam imádtam. Most is így lesz :P
Tetszettek a videók. És a grafika tényleg csodás. Ha elég jó lenne a többi, youtuobeon megnézném.Zóanagyvarázsló írta:Nem tűnt fel, hogy egekig magasztaltam volna. Éppen nem azt írtam, hogy extra, csak azt, hogy mindenki kedvel olyan játékokat itt, melyek nem különbek benne, legfeljebb máshogy türhők. Igen, marha egyszerű mechanikailag, a Bulletstorm simán jobb, az új Doom is, és néhány ZS-kategóriás képregényfilmbe is kínos logikájú megoldást én nem viccesnek, hanem szarnak találtam, de faék darának jó és aránylag változatos tudott lenni. Lopakodósnak persze elég egyszerű, az változatosságnak jó. A sztori szerintem jobb a vártnál, de divat túlértékelni minden morzsáját, amibe kapaszkodni lehet.
A KZ2 szerintem jobban CoD-os játékra kényszerített, és az időnkénti társak nagyon idegesítőek voltak. Viszont jobb volt egy kicsit az AI. A fedezékhasználat meg kb. ugyanaz (ami az FPS-ek között elég jó szint).
Számomra az egész olyan volt, mint egy pörgős és modern, de ugyanakkor erősen lebutított NOLF nagyonnácis skinnel. Megértem, ha rühelled, szíved joga, csak úgy teszel, mintha mindenki számára elviselhetetlennek kéne lennie minden bitjének. Nyilván magánvéleményt közölsz, de túlzottnak tűnik a kiakadás, bármikor felmerül a játék.
tldr: Két dolgot nem értek: a keresztes hadjáratodat, illetve azt, hogy ennek ellenére a The New Colossus előrendelésén is agyaltál.
Kereszteshadjárat: túl van szopva. Agybaszóan. Év legjobb akciójátéka lett! A. Legjobb. Akció. Játék.
Na, hát Divinity... a harc miatt úgy lepattanok róla, mint a szar. Gyakorlatilag mindenki azonnal szétszed és az irányítás közben úgy érzem magam, mintha mind a két kezem lecsapták volna és feltolták a seggembe. Mindig, minden lépés rosszul jön ki, PONT nincs elég action point, hogy azt tegyem amit kéne, elakadok valamiben, stb. Iszonyat frusztráló, szal most nézek videót, hogy hogyan is kéne ezt csinálni, mert ennek nem lesz jó vége így.
Az első részt még aránylag fagyosan fogadták ahhoz képest, hogy más játékokért kevesebbért is dicsérnek. Nagyon kontrasztos ez a váltás, és kívülről nem is tűnik jogosnak.Moby írta:Tetszettek a videók. És a grafika tényleg csodás. Ha elég jó lenne a többi, youtuobeon megnézném.
Kereszteshadjárat: túl van szopva. Agybaszóan. Év legjobb akciójátéka lett! A. Legjobb. Akció. Játék.
Én nem játszottam végig ideig akciójátékot, ami nem port (azt hiszem, az Outcast: Second Contact sem ér), így nincsenek is jelöltjeim, de a Niertől vagy a Nioh-tól többet várok, mint a Wolf 2-től.
A Divinity utolsó betűje is y, mint a Nomandyé. Ez nem lehet véletlenDanielT írta:Na, hát Divinity... a harc miatt úgy lepattanok róla, mint a szar. Gyakorlatilag mindenki azonnal szétszed és az irányítás közben úgy érzem magam, mintha mind a két kezem lecsapták volna és feltolták a seggembe. Mindig, minden lépés rosszul jön ki, PONT nincs elég action point, hogy azt tegyem amit kéne, elakadok valamiben, stb. Iszonyat frusztráló, szal most nézek videót, hogy hogyan is kéne ezt csinálni, mert ennek nem lesz jó vége így.
Zóanagyvarázsló írta:A Divinity utolsó betűje is y, mint a Nomandyé. Ez nem lehet véletlen
van benne jópár KARAKTER, ill. őrült (felnőtt) elmebetegség + nálam a lopakodás lehetősége óriási pluszpont + csodás graf + fhd-ben technikailag is perfekt + számomra kedves náci disztópia (Zó? stimmt? a wolfok azok? jókor használom egyik kedvenc szavam? :DDD )Micsu írta:Wolf meg erdekel, elozo is tetszett, h mennyire goty azt nem tudom
De elfogadom, hogy nem mindenki zabálja a zsánert, hogy harmadszorra (vagy hatodszorra, ez nézőpont kérdése ;) ) nem elég friss neki, stb.
Mivel a The New Ordertől rámentek a második világháború utáni alternatív szálra, benne erősen hangsúlyozva a náci győzelem jelentette berendezkedést (most nem azért mondom, hogy 1984-i mélységeket lássak bele, Moby), én simán mondanám rá. A régiekre nem, mert azok alternatív második világháborús gyakoldák voltak, de lényegében a harctéri/bunkeri lövölde és okkultkodás ment. Ennyire meg még az Inglorious Basterds is van disztópia.arty írta:van benne jópár KARAKTER, ill. őrült (felnőtt) elmebetegség + nálam a lopakodás lehetősége óriási pluszpont + csodás graf + fhd-ben technikailag is perfekt + számomra kedves náci disztópia (Zó? stimmt? a wolfok azok? jókor használom egyik kedvenc szavam? :DDD )
A TNO ugye az RtWC és a Wolfenstein (2009) folytatása, csak ugye a középső rész nehézkesen beszerezhető már. Meglepődnék, ha ennek nem jogi oka lenne.
Én azt se tudom honnan van az enyém, de belekezdtem véletlenül, és hát jó cucc, de tényleg. Az a cucc amit a sztori miatt akár még youtubeon is érdemes végignézni, mert a gunplay közben is meséli a sztorit a csávó, egyszerűen iszonyat hangulatos az egész. Van continue plus, ahol a végigjátszás után a skilleket megtartva egyel nehezebb szinten kezdhetsz neki megint és hát belevágtam úgyis, mert megéri. :) X360on is megvan valahol, nekikezdtem kontrollerrel, chicken fokozaton (nemtom itt hogy híjják pontosan, talán simán normál az alap nehézség) ott is lement halál nélkül az első pálya. Szóval azzal se dráma, de valóban kiállt az egér+bill kombóért. Üljél neki, érdemes, és nem is hosszú, ~8 óra csak a sztori. De az viszont tényleg 10/10.Zóanagyvarázsló írta:A PS3-as demó tetszett (az első rész meg nagy kedvenc volt minden "lengyelsége" ellenére), de az alapján kontrollerrel nem játszanám. Mondjuk PC-n nem is vagyok rákényszerítve, a Wolfenstein is igazán csak egérrel élvezhető, a Doom sokkal vállalhatóbb gamepaddel is, beleértve a régieket is.
Ennek legalább 3 ezer y-nak kellene lennie a végén, hogy fair legyen az összehasonlítás.Zóanagyvarázsló írta:A Divinity utolsó betűje is y, mint a Nomandyé. Ez nem lehet véletlen
Na mindegy, 99% erre a végkimenetelre tippeltem már az elején is, szal' nagy meglepetés nincs. Sétálgattam benne legalább egy kicsit és látom, hogy mennyire jó annak, aki erre az életét teszi fel. :)
az "überbrutalnehéz" darkszósz megy, egy divinity meg nem? ne tetézd Dt
Moby: Division egyedül nagyon nulla, hulladék, értelmetlenség? (az rémlik h itt csak te toltad...)
Én megnéztem volna az ingyenes hétvége keretében, de volt és van is egy csomó más dolgom, így hagyom a fenébe.arty írta:Moby: Division egyedül nagyon nulla, hulladék, értelmetlenség? (az rémlik h itt csak te toltad...)
Vásárlás nyilván nem lett volna belőle, kicsit grafbuzultam volna bele, illetve megtapogattam volna testközelből, hogy milyen, de így megúsztam.
Nem is tudom, mi volt az utolsó játék, amit a free weekendben kipróbáltam. Talán az L4D1. És szerintem az volt az első is.
DanielT írta:Ennek legalább 3 ezer y-nak kellene lennie a végén, hogy fair legyen az összehasonlítás.
Na mindegy, 99% erre a végkimenetelre tippeltem már az elején is, szal' nagy meglepetés nincs. Sétálgattam benne legalább egy kicsit és látom, hogy mennyire jó annak, aki erre az életét teszi fel. :)
Szerintem jó játék ettől függetlenül, csak úgy látszik más csoportnak szánták :)
A Dark Soulsban rajtam múlik a harc, az ügyességemen. Itt meg kiadom a valamilyen paransot, aztán valami történik, amit dob a "kocka".Micsu írta:az "überbrutalnehéz" darkszósz megy, egy divinity meg nem? ne tetézd Dt
itt is rajtad múlik, szerencse csak kis része a dolognak :PDanielT írta:A Dark Soulsban rajtam múlik a harc, az ügyességemen. Itt meg kiadom a valamilyen paransot, aztán valami történik, amit dob a "kocka".
Első körben két szó: rugged defense! Te nem értheted, de biztos van itt olyan kolléga, akinek eszébe jut erről valami.DanielT írta:A Dark Soulsban rajtam múlik a harc, az ügyességemen. Itt meg kiadom a valamilyen paransot, aztán valami történik, amit dob a "kocka".
Egyébiránt meg ezekben a játékokban az a lényeg, hogy a valószínűségekkel is számolni kell, mint az életben. Pff, a minden rajtunk múlik dolog nem reális. Ha jó a terv, akkor működnie kell úgy, hogy baj esetén is tudjad legalább a B-tervvel folytatni. A Wizardry 8 phase-based rendszerében meg például előre meg kell tervezni mindenki lépését a teljes körre, mert csak a felkészülési fázisban lehet parancsokat adni a körök előtt. És mégis remekül működik. (Mármint az időrabló grindon kívül, de az nem ezért van.)
Amit én utálok, amikor még karaktergenerálásnál is kockadobálás megy, illetve szintlépéseknél is nagy a random. Az maradhat pen and paper szinten, cRPG-kben bénán jön ki, és különben is, ne egy dobás befolyásolja a következő 100 órádat!
Ok, tudom én, hogy lehet ezt jól is csinálni. De valszeg nem fogom. :) Inkább nyomom helyette a Shadowrun: Hong Kong-ot, abban is van random tényező, meg körökre osztott, csak a változók száma olyan négybillióval kevesebb.
Totálisan értelmetlen. Kb mint a wildlands-t egyedül tolni. Vagy bármi hasonlót.arty írta:Moby: Division egyedül nagyon nulla, hulladék, értelmetlenség? (az rémlik h itt csak te toltad...)
A Wildlandset szerintem simán lehet single-ben is élvezni, a Division meg minden formában egy hígfos.Moby írta:Totálisan értelmetlen. Kb mint a wildlands-t egyedül tolni. Vagy bármi hasonlót.
Wildlandsel eltöltött időm: 6 óra, Divisionnel: 59 óra. Valszeg egyiket sem fogom soha többet elindítani. A Division volt az elmúlt évek egyik legjobb atmoszférájú pve játékom.DanielT írta:A Wildlandset szerintem simán lehet single-ben is élvezni, a Division meg minden formában egy hígfos.
Te amúgy a Dying Lightot egyedül nyomtad? Mert számomra még az is ez a kategória. Nálam nagyon rossz szájízt hagyott, hogy az együtt végigharcolt játék vége kényszerűen single-only. És semmi narratív oka nincs (nem mintha ez érdekelne benne, de a Dead Islandekben legalább volt annak értelme, hogy az eleje, a tutorial single, nem pedig a végjáték, bazzeg), csak annyi, hogyMoby írta:Totálisan értelmetlen. Kb mint a wildlands-t egyedül tolni. Vagy bármi hasonlót.
Spoiler
Aki ezt kitalálta, az egy idióta barom Na mindegy, én egyik említettben sem láttam azt, hogy társaság nélkül játszanék vele. De a grafbuzulás, az már mehet!
wildet egyedul is elveztem :/ szal ez igy nem segit!!!!!!! :DMoby írta:Totálisan értelmetlen. Kb mint a wildlands-t egyedül tolni. Vagy bármi hasonlót.
Valaki legyen oly kedves és ajánljon nekem egy normál méretű, jó minőségű, nem túl drága wireless egeret! Nem gamer kell, csak titkárnőegér.
Rendeltem egy akciós kontrollert. Meglátjuk, mit tud a Bluetooth, adaptert nem csaptam hozzá, mert tüsténkedtem, remélem, nem bánom meg.
Ha már kontroller, lehet én is beruházak majd még egy dualshock 4-re. Valaki próbálta már, abból megy egyszerre több ps3-mal?Zóanagyvarázsló írta:Rendeltem egy akciós kontrollert. Meglátjuk, mit tud a Bluetooth, adaptert nem csaptam hozzá, mert tüsténkedtem, remélem, nem bánom meg.
Nekem ugye csak egy, de néha történtek fura dolgok, amikor DS3-mal egyszerre csatlakozott, máskor nem. Lehet, hogy nincs köze a DS4-ségéhez.benőmenő írta:Ha már kontroller, lehet én is beruházak majd még egy dualshock 4-re. Valaki próbálta már, abból megy egyszerre több ps3-mal?
2 DS3 és egy DS4 megy csont nélkül (már ahol a játék megy ds4-gyel). Csak DS 4-ből többet tud-e kezeleni, mert akkor pc-n sem kéne scp drivert gyalulni, ha split screen tolunk valamit.Zóanagyvarázsló írta:Nekem ugye csak egy, de néha történtek fura dolgok, amikor DS3-mal egyszerre csatlakozott, máskor nem. Lehet, hogy nincs köze a DS4-ségéhez.
Más:
A csodálatos winstore egy random időpillanatban. Ezzel törnek a Steamre!E!
Spoiler
Ha nem olvasom a kommentet, akkor azt gondoltam volna ez egy random kép bármelyik Steam sale idejéről két évvel ezelőttről vagy korábbanról. Ők is kezdték ám valahol, csak régebben.benőmenő írta:A csodálatos winstore egy random időpillanatban. Ezzel törnek a Steamre!E!
Én kerestem magamnak, nem találtam. Van egymillió féle randomszar+Logitech cuccok. Egyik se pálya nekem.deep írta:Valaki legyen oly kedves és ajánljon nekem egy normál méretű, jó minőségű, nem túl drága wireless egeret! Nem gamer kell, csak titkárnőegér.
Így van. Örüljünk az olyan fiatal, szerethető, játékosokért dolgozó, sőt élő, de kicsit még tapasztalatlan cégeknek, mint a Microsoft!Botond írta:Ha nem olvasom a kommentet, akkor azt gondoltam volna ez egy random kép bármelyik Steam sale idejéről két évvel ezelőttről vagy korábbanról. Ők is kezdték ám valahol, csak régebben.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2017.12.11. 19:41-kor.
Mármint tényleg nincs? Én ágyból játszásra szeretnék egyszer többgombosat, de eddig szét se néztem. Lehet, hogy a - 90%-ban böngészésre használt - Steam Controller gazdaságosabbDanielT írta:Én kerestem magamnak, nem találtam. Van egymillió féle randomszar+Logitech cuccok. Egyik se pálya nekem.
Van millió. Csak a 10-15k kategóriában semmi értelmes, márkás, minőségi szenzoros, normális méretű, stb.Zóanagyvarázsló írta:Mármint tényleg nincs? Én ágyból játszásra szeretnék egyszer többgombosat, de eddig szét se néztem. Lehet, hogy a - 90%-ban böngészésre használt - Steam Controller gazdaságosabb
szerk: Logitech mondjuk van, de azoknak én pénzt nem adok. Ilyen A4Tech, Trust, Kensington és társai is van egy tonna, de nekem MENŐ cucc kell, minimum Microsoft.
Szerintem én mai kontrollerrendeléssel eleget áldoztam a Microsofttal menőzés oltárán, megengedhetek magamnak már egy toprongyosabb márkát is. Az A4Tech annak idején vezetékesen masszívan bevált, amire kellett.DanielT írta:Van millió. Csak a 10-15k kategóriában semmi értelmes, márkás, minőségi szenzoros, normális méretű, stb.
szerk: Logitech mondjuk van, de azoknak én pénzt nem adok. Ilyen A4Tech, Trust, Kensington és társai is van egy tonna, de nekem MENŐ cucc kell, minimum Microsoft.
Ja, nekem is vezetékes A4Tech GÉMER egerem van, teljesen elégedett vagyok vele. De melóban, az én pozíciómhoz valami villantósabb dukálna.Zóanagyvarázsló írta:Szerintem én mai kontrollerrendeléssel eleget áldoztam a Microsofttal menőzés oltárán, megengedhetek magamnak már egy toprongyosabb márkát is. Az A4Tech annak idején vezetékesen masszívan bevált, amire kellett.
Én olyat tudok, ami egyiknek sem felel meg!deep írta:Valaki legyen oly kedves és ajánljon nekem egy normál méretű, jó minőségű, nem túl drága wireless egeret! Nem gamer kell, csak titkárnőegér.
Magicmouse
50+ éves férfi embörnek kéne, nagyritkán játszik valami tankos RTS-el, szal inkább excelre kell. A4techből melyiket? Elég neki 5k körüli kategória is.DanielT írta:Ja, nekem is vezetékes A4Tech GÉMER egerem van, teljesen elégedett vagyok vele. De melóban, az én pozíciómhoz valami villantósabb dukálna.
Ez jó méret, tudás, ár.deep írta:50+ éves férfi embörnek kéne, nagyritkán játszik valami tankos RTS-el, szal inkább excelre kell. A4techből melyiket? Elég neki 5k körüli kategória is.
Ha kényelmes kell, akkor valamelyik normál méretű microsoft egér.deep írta:50+ éves férfi embörnek kéne, nagyritkán játszik valami tankos RTS-el, szal inkább excelre kell. A4techből melyiket? Elég neki 5k körüli kategória is.
NA! Akkor az a feladatod, hogy keress egy ilyet. Vagy kettőt. N-I-N-C-S.Moby írta:Ha kényelmes kell, akkor valamelyik normál méretű microsoft egér.
Apple másoló lúzer patkányok lettek ezen a téren is, minden funkciót, gombot levesznek.
Ez most a "Modern" széria két tagja:
logitechnek mar pro gamer egere is van wireless es igencsak dicserik, egy mx518 meg az egyik legjobb eger amivel talakoztam, ugyhogy csak halkabbban :)DanielT írta:Van millió. Csak a 10-15k kategóriában semmi értelmes, márkás, minőségi szenzoros, normális méretű, stb.
szerk: Logitech mondjuk van, de azoknak én pénzt nem adok. Ilyen A4Tech, Trust, Kensington és társai is van egy tonna, de nekem MENŐ cucc kell, minimum Microsoft.
az az igazsag, hogy hiaba a videok meg barmi, ugy erti meg az ember, hogy mitöl különleges, ha átéli for real. meg csak kb. 10 oram lehet benne, csak annyira haladtam a sztoriban, hogy megkapjam az alap cuccokat (gondolom...). csak kolbaszolok össze-vissza, csinalom a shrine-okat, felfedezek, kiserletezek, ... mentegetek kepeket / videokat. ezekböl összedobtam ezt a mocskot (tenyleg, letöltöttem vmi Shotcut progit es azzal gyorsba), hatha atjön a szabadsag érzése (de nem hiszem). epikebb pillanatokbol nem tettem nyilvan, mert szpojler, na meg el szoktam felejteni menteni (csak uccso 30 mp-et tudja). minöseg ótvar of korsz, eleve tömöriti a picsaba, az fel facebook-ra, lement, majd rendereles megintcsak ront, ... ha köll meg, mondjatok!
video melle tovabbi par gondolat igy fejböl, amik tetszenek eddig:
- törtenet kiindulasi szituja erdekesebb, mint az elözö részeké
- NEM NEZ HÜLYENEK A JATEK! nem fogja a kezed. nincsenek hosszu elkattintgatni valo idiota, tulbonyolitott tutorialok.
- DE megis tanit a jatek, folyamatosan. csak nem veszed eszre (mindig). ettöl zsenialis. ugye a videoban a fagyos resz, hogy melegitö kajcsit kell csinalni. ez annyi volt tenyleg, hogy a havas szakasz elött ott volt az item "in yo face" es rövid leiras. tovabb mesz, fazol, fogy az eleted. ezert visszamesz par metert. körbenezel. aha! tüz, kaja, ... többi meg 1x1 (bar SG-n is volt egy srac, aki mar ettöl elverzett... mehh). de van (ezeket hallottam, meg nem tapasztaltam meg) egyeb modja is a hideg elleni vedekezesnek. nyilvan a melegebb ruhazat. DE pl az is müködik, ha egy tüzes kard van a hatadon. csak gondolni kell ra. melyik jatek enged ilyet? mert biztos, hogy nem fogja arcomba tolni... masik pelda a videobol az faklya+esö. el kellett vinnem azt a kek fenyt egy tudosnak. addig a pontig nem esett egyszer se az esö. amint megkaptam a küldetest es odaertem, rakezdett. es eloltotta a faklyat. ez a passziv tutorial. fantasztikus! azota esik gyakran.:D
- epik pillanatok, amikor meglatsz valami durvist a messzesegben (szinten videoban volt), vagy meglep valami állat.
- stealth rendszer is teljesen jol jelen van, siman MGS szinten, anelkül, hogy oktatna. bent voltak barlangban a kis geci orkok (vagy mik), na mondom odamegyek, de ugy, hogy ne lassanak, majd forgatom a kamerat, hogy lassam, mi folyik odabenn. szepen meghallottak mar jo messziröl es indult is az attack. ott megtanultam pl. hogy ha kilönek ram egy nyilat, azt siman felvehetem es hasznalhatom. hihi
- a FIZIKA nagyon jo, valszeg erre megy el az eröforras nagy resze. tüz, szel, viz, elektromossag, ... elfarad link, uszas közben elfogy a stamina (nem töltödik ujra attol, hogy megallok lebegni), siman belefullad a vizbe. folyonak sodrasa van, egy kisebb félén se lehet csak ugy atgazolni, ha gyorsan folyik. meg lehet maszni mindent (ha birod staminaval...). fegyverek elkopnak es tönkre is mennek a picsaba, (eddig) nem lehet reparalni öket. ez gaznak hangzik, de egyaltalan nem nyüg. mint ahogy a fözöcske se. mert könnyeden megy, van rengeteg item, de egyik se felesleges. nincs a menü tulbonyolitva, hogy mar csak rakukkantva agyfaszt kapj (Witcher...). latsz egy fa hordot, nem lehet am szetcsapni barmivel... na meg ott vannak a shrine-ok. amiknek a megoldasa teljesen physic based: targyak magneses mozgatasa, idö lassitas, jegtömb elövarazslasa, különbözö idözitett bombak, gyro sensor, ...
- HANGOK! ahogy lötyög a fa lándzsa, kard, ... a hatamon, mind-mind mas hanggal zörög. csuszol le a dombon hatadon a fejszevel, hallani ahogy surlodik. megy ugy altalaban a környezet, a termeszet hangja. zene - nagyon okosan - minimalisra is van veve, hogy beleeld magad a környezetbe.
- IRANYITAS reszponziv, van sulya mindennek. az en kezemben van az iranyitas, fasza a movement. nem spongy fos, mint Geralt.
es a többi es a többi
ez kabe az a jatek, amire ebben a topikban a többseg vagyik. nincsen tele a terkep hülye ikonokkal, hogy mit kell összegyüjtened es bedaralnod. itt te töltöd fel a terkepet a sajat ikonjaiddal. te fedezed fel a területet. szabadsag vanik. ujra: nincs full debilnek nezve a jatekos. ez nagyon fontos game changer.
csak ugye nintendo ... meg a grafika olyan amilyen ... amugy tud jol kinezni. amikor süt a nap, akkor a fü tul vilagos, olyan, mintha nem is lenne. az nem fest valami najszosan. meg ezek a fako artistic filterek (amiket pc-n levenne az ember gannyal). de sokszor megis elkapraztat, a lemenö nap, a vihar, a szel, ... 900p-ben egesz jo, frem-eses eddig egyszer volt egyik faluban egy fix helyen, amugy legnagyobb viharban is atom 30. de tudom, hogy van egy hires, effekttel teli erdö, ott lehet hosszabb hullamzas. majd kiderül. de lehet a patch mar azt is javitotta. no de mindegy is, mert beszippant az egesz.
es meg csak kapargatom, mi lesz kesöbb...
phpBB [media]

Énis, de én vettem hozzá adaptert, láttam ezt is, de a fehér az nekem bármilyen műszaki cuccnál noway, ilyentet vetem végül.Zóanagyvarázsló írta:Rendeltem egy akciós kontrollert. Meglátjuk, mit tud a Bluetooth, adaptert nem csaptam hozzá, mert tüsténkedtem, remélem, nem bánom meg.
Én sokkal inkább valami ilyesmire gondoltam.DanielT írta:NA! Akkor az a feladatod, hogy keress egy ilyet. Vagy kettőt. N-I-N-C-S.
Apple másoló lúzer patkányok lettek ezen a téren is, minden funkciót, gombot levesznek.
Ez most a "Modern" széria két tagja:
ja es amit Dani mondott (es en is ugy lattam korabban), hogy üres az egesz környezet...
nem üres. nyilvan nem lehet elvarni, hogy a terkep minden negyzetmeteren legyen valami. elvegre ez meg mindig egy videojatek (itt hw-es limitacio is). na meg nem is lenne realis es idegesitö is lenne. vannak sürübb szakaszok illetve ÜRESEBBek, nagy mezö peldaul.
Witcher3-ban vajon több cucc van? dehogyis. arrol nem is beszelve, hogy abban nem tudsz eljutni BARHOVA, ahova a szemed ellat. ertsd: pl messzesegben egy kis kiugro szikla fenn a magasban... na nem mintha lenne ott barmi erdekes (baaaaaaar hallottam sztorikat... ;)), de a lehetöseg adott. W3-ban a grafika adja az illuziot. ez meg a ritkan elszort fáival is ugy beszív, hogy behülyülsz...

"Mobile" mouse. Tehát kicsi. Ebből van ötmillió féle, normális méretűből nullllllllllllla.Moby írta:Én sokkal inkább valami ilyesmire gondoltam.
Ez egy jó kis videó volt, tettél bele energiát!SlickAdam írta:Üvöltve_Zelda_rejsz.avi
De nemáááá én 1-2 éve melóhelyre billentyűvel együtt (nemilyet), ahhoz töknormál méretű egér van, és pont olyan kényelmes, amilyenek mindig is voltak az ms egerek. Minnyá utánanézek milyen.DanielT írta:"Mobile" mouse. Tehát kicsi. Ebből van ötmillió féle, normális méretűből nullllllllllllla.
Szerk: megisvan. ilyende!
Nekem fogalmam nincs, hogy milyen egerem van a melóban. Van rajta valami jól ismert logó, de a tenyerem nem olvassa :(DanielT írta:Ja, nekem is vezetékes A4Tech GÉMER egerem van, teljesen elégedett vagyok vele. De melóban, az én pozíciómhoz valami villantósabb dukálna.
Ez sajnos egy hónalj. Mega basic cucc, nekem minimum két plusz gomb kell oldalra, hogy ha nem gesture-al akarok a böngészőben visszalépni, stb. Ja és nem receghet a görgője.Moby írta:De nemáááá én 1-2 éve melóhelyre billentyűvel együtt (nemilyet), ahhoz töknormál méretű egér van, és pont olyan kényelmes, amilyenek mindig is voltak az ms egerek. Minnyá utánanézek milyen.
Szerk: megisvan. ilyende!
10+ éve ugyanazt az egeret használom, az újabb verzióján megvan a 2 plusz gomb is. Lehet velem temetik el. (Optical Mouse 2.0, az újabb meg a Lase Mouse 5000)
Két plusz gomb van oldalt...DanielT írta:Ez sajnos egy hónalj. Mega basic cucc, nekem minimum két plusz gomb kell oldalra, hogy ha nem gesture-al akarok a böngészőben visszalépni, stb.
Moby írta:Két plusz gomb van oldalt...
de ezt csak a formája miatt mutattam, ezt nem ajánlanám jó szívvel senkinek, a vevője iszonyú hisztis.
A Zelda majd kap még egy esélyt normális hardveren és kontrollerrel, de nekem ezek a gimmickek nem adják el többtíz órára...
nem ertelek... sirsz mindig, hogy agyhalott geming, erre itt van egy jatek real gameplay-el es rarakod a cimket, hogy "gimmick". fenet! gimmick a kinect, a playstation move meg a röntgen szemek.:DDanielT írta:A Zelda majd kap még egy esélyt normális hardveren és kontrollerrel, de nekem ezek a gimmickek nem adják el többtíz órára...
mondom ezt jatszanod kell. csekkoltam az enyemnel sokkal jobb videokat korabban es nem ereztem semennyire. mostmar igen. es nem azert mert muszajbol racsavartam magam, elhiheted.
a switch-röl meg majd irok egy velemenyt. nagyon is normalis hardver ez. hasznalni kell es akkor jobban atjön a lenyege. erre mar nemigen lehet ramondani azt a sok fikat, mint az elözö ket gepre (nagyreszt jogosan). csak akkor, ha a palotapincsit harcikutyanak akarod beallitani.;)
jó a video
látszik hogy van tartalom a játékban, eddig se volt kétségem felőle, de nem nekem való ez az art meg világ, sőt én igazándiból a sandbox címekért se nagyon vagyok oda, csak párat szeretek közölük
látszik hogy van tartalom a játékban, eddig se volt kétségem felőle, de nem nekem való ez az art meg világ, sőt én igazándiból a sandbox címekért se nagyon vagyok oda, csak párat szeretek közölük
;)SlickAdam írta:falrahánytborsó.mpeg
szedem, nézem. örök hálám, sose lett volna erőm a videod nélkül "leinformálni" zeldácskát :D
persze kicsi az esély, h valaha toljam (idő!), de érdekel (hype...)
Annyira nem szép, hogy felárat fizessek érte, ráadásul amíg használom, addig úgyis máshová nézek. Meg hát ember, úgyis benejlonozunk mindent, tehát annak a színe számít!Mekee írta:Énis, de én vettem hozzá adaptert, láttam ezt is, de a fehér az nekem bármilyen műszaki cuccnál noway, ilyentet vetem végül.
naaaaa... 1 kattintast se er? :DDanielT írta:Ingyense™
Nope. Már az is a lelkem szárazon, szöges f@sszal történő megerőszakolása volt, amikor Uplay fiókot regisztráltam. (Rainbow Six Siege miatt)SlickAdam írta:naaaaa... 1 kattintast se er? :D
A Black Flaget a víz grafika miatt warezban kipróbáltam, a legtöbbet játszott ánuszom a kettőből. Arra emlékszem, hogy tényleg volt benne víz, meg valami hajós rész amit altf4shiftdellel háláltam meg a fejlesztőknek, amint kötelező volt használni.